Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-10 / 159. szám
" 14 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1995. JÚL. 10. 1995. JULIUS 10., HÉTFŐ NÉVNAP: AMÁLIA Az Amál kezdetű germán női nevek, főleg az Amalberga önállósult becéző rövidüléséből. A Nap kel 4 óra 57 perckor, nyugszik 20 óra 41 perckor. A Hold kel 18 óra 33 perckor, nyugszik 2 óra 53 perckor. A Tisza vízállása vasárnap Szegednél 207 cm, vízhőfok 22,5 °C, Csongrádnál 156 cm, Mindszentnél 200 cm, a Maros Makónál 25 cm. SZAZ EVE született Carl Orff (18951982) német zeneszerző. Első és legismertebb műve a Carmina Burana. NYOLCVANÉVES Saul Bellow (sz. 1915.) Nobel-díjas amerikai író; 1976-ban kapta az irodalmi Nobel-díjat műveiért, „amelyekben az emberi megértés és a kortárs kultúra finom elemzése ötvöződik". HETVENÖT ÉVES Owen Chamberlain (sz. 1920.) Nobel-díjas amerikai fizikus. Társával, Emilio Segrével 1955-ben állították elő az első antiprotont, majd megfigyelték antineutronná való átalakulását. Ezért kapták 1959-ben a Nobel-díjat. ORVOSI ÜGYELETEK • GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri (13/57-es) este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! • BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a SZOTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. • ÉJSZAKAI ORVOSI: este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt lakosság részére, Szeged, Szentháromság u. 1. sz. alatt. Telefon: 310-100. • GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. • ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambulans ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 435-535. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 324-824. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS, OPTIMÁLIS CSALÁDTERVEZÉS: Család- és Nővédelmi Tanácsadó. Debreceni u. 2. Telefon: 322-740. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 15-18. pénteken 1112.15 óráig. • S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT: éjjel-nappal hívható. Telefon: 311-000. A hívás ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Munkanapon 8-16 óráig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkoholgyógyszer) krízisellátó, ambuláns segélyszolgálat 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriai osztály, Kálvári sgt. 57. • MENTŐK: 04 • RENDŐRSÉG: 07 • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 324-312 • TŰZOLTÓSÁG: 05 • MÁV-INFORMÁCIÓ: 421-821 • INTERCITY menetjegyrendelés: 310-136 • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • ZÖLDTELEFON: 475-375 • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT 088 • TINITELEFON: 312-011, hétköznap 16-19 óráig. • VÁMUDVARI szolgáltatás: Zoll-Platz Kft. 325-788 • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI KAMARA Szegeden, a Rákóczi tér 1. 419-es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Tel.: 483-583/194-es vagy 208-as mellék. • ÖNKORMÁNYZATI POLGÁRŐRSÉG. Szeged, Rókusi krt. 66. Tel.: 06-60-301-125. SZERVIZEK • ARAMSZOLGALTATASI HIBÁK BEJELENTÉSE: 474-574. • GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE. Földgáz: DÉGÁZ RT. Munkanapokon 7-18, szombaton 7-12 óráig: 482-084,312-287; éjszaka és munkaszüneti nap: 482-084, 314-968; Pb-gáz: CELSIUS KFT.: 485-649. • GÁZKÉSZÜLÉK-JAVÍTÁS, HIBABEJELENTÉS: 314-097 (SZÉSZ); 485-649(CELSIUS KFT.); 314-583 (FÉG); PROMETHEUS RT. Munkanapokon 7-15 óráig: 310-222, hétvégén, ünnepnapokon 0-24 óráig: 472197; POLY-GÁZ BT. Tel.: 62/361-594. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívható (Szetáv) • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 310-155 Az AGRO Betét és Hitel Bank Rt. bankpapírjainak legújabb kamatai DUKÁT - a testre szabott betét A DUKÁT Betétjegyet annak ajánljuk, aki pontosan tudja, hogy mikor lesz pénzére szükség, és addig a kedvezőbb kamatra számít. Váltásakor Ön határozza meg a lekötési időt. Pénzét már 15 napra is elhelyezheti. A Bank a lekötési időre járó kamatot előre kiszámítja, Önnek csupán a kamattal csökkentett összeget kell befizetnie. Visszaváltáskor a Bank a címletértéket fizeti ki. LIBERTÁS - a rendszeres jövedelem lehetősége A LIBERTÁS Hozamjegyet annak ajánljuk, aki betétje fejében rendszeres jövedelemhez szeretné juttatni saját magát vagy bármely más személyt. Bemutatóra vagy névre szóló betéti forma. Futamideje 13 hónap. Kamata havonta felvehető, minden hónapban a váltás dátumának napjától. (A Bank a kamatot - külön kérésre - a betéttulajdonos vagy az általa megjelölt személy számlájára utalja, illetve címére postázza.) Ha nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, a betét után fizetett kamat az eltelt teljes hónapok számától függően havonta sávosan változik. Amennyiben Ön július 31-ig vált LIBERTÁS Hozamjegyet - a futamidőn belül, minden esetben - a megadotthoz képest 2%-kai magasabb kamatot kap. Lekötési idő 15-30 nap 31-60 nap -90 nap -180 nap -270 nap -365 nap 366-539 nap 540 naptól 6191181271Éves kamatláb 23,0% 26,0% 27,0% 27,5% 28,0% 28,0% 28,0% 28,0% Hónapok száma 1 Éves kamatláb bemutatóra névre szóló bankpapír esetén 22,5% 23,0% 23,5% 24,0% 10 11 12 13 28,5% 29,5% 30,5% 31,5% 32,5% 6720 Szeged, Boldogasszony sugárút 2-4. 6720 Szeged, Tisza Lajos körút 56. 3FÜ LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS jb mai JMB ' ij^JB Törzsutaskártya nélkül is garancia az olcsó utazásra TC 1 Nyomdalpari és / v Kereskedelmi Kft. névjegykártyák, sorszámozott jegyek címkék, matíKÜi céges levélpapír, boríték készítése számítógépes betŰVwk^s. — nyomtatványok rfguwa. JBÉLYBOZÓMC t óhjk ALATT / Szeged, Szentháromság u. 6. Te!./Fax: (62) 323-400, 310-964. ADMIRALITAS Hajózási és Kereskedelmi Kft. FOLYAMI HOMOK, SÓDER, ZÚZOTT KŐ és BETON házhoz szállítás Megrendelhető: (62) 313470,312-692 Szeged, Csongrádi sgt. 27. Telephely: Szeged, Boszorkány-sziget MAROSDCÍs>MPER 6772 DESZK, ALKOTMÁNY U. 43. MAROSI HOMOK, BÁNYAHOMOK FÖVENY ÉS FÖLD szállítása Megrendelhető: Tel.: 62/371-407. KLASSZ NYUGATI kilós ruhavásár Szegeden a JATE-klubban (Toldi u.) Július 10., 11., 12., 13., 14-én, hétfőtől péntekig 8-18-ig. Extra minőségű svájci áruval várjuk kedves vásárlóinkat!!! Profi szerszámok ipari és lakossági felhasználásra! 9 FÖLDÉP KFT. 6722 Szeged, Gutenberg u. 22/A TelVfax: 62/325-372 r - mélyépítési, - alapozási - csatornázási, - gáz-, vízbekötési és nagy tömegű földmunkák kivitelezését, kisközösségi és kommunális szennyvíztisztítók tervezését és kivitelezését vállaljuk. Kotrógépek, földmunkagépek bérbeadása. Légs^IMMMA gg©cdl©im o Rókusi krt. 31., tel.: 475-836 Lomnici u. 45., tel.: 474-167 Attila u. 18., tel.: 326-055 Nyitva: 6-22 óráig, szombaton 6-17 óráig. HUTŐGEPJAVITAS ZANUSSI LEHEL MÁRKASZERVIZ Márkabolt Szeged, József A. sgt. 132. Tel.: (62) 483-663 A szolgáltató oldal lakossági, közösségi szolgáltatások és szabadidő-szórakozás rovataiba adásvétel és konkrét időponthoz kötött szolgáltatások, események megjelentetését nem vállaljuk. Csak költségtérítéssel veszünk fel információkat. Leadás legkésőbb a megjelenés előtt 2 nappal levélben, vagy hétköznap a 481-460-as telefonon (Czakó Julianna). dió DIVATSHOW a szegedi Virág cukrászda teraszán 1995. július 14-15-16-án, naponta 17 és 21 órai kezdetteL Szeged vezető ruházati üzletein kívül bemutatkozik önnek WELLA MAGYARORSZÁG A Dunawell Kft. jóvoltából és a szegedi FOTEX RECORD'S Mindenkit szeretettel V "*"•"" J Minőséggel a biztonságért! Raychem Önszabályozó fűtőszalagok az Ipar és a lakosság szolgálatában Csővezetéki rendszerek, tartályok fagyvédelme, illetve szükséges hőmérsékleten tartása. Tervezés, kivitelezés értékesítés Vásároljon a közvetlen importőrtől! FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT. 6723 Szeged, Dankó Pista u. 4. Telefon: (62) 421-533,421-603 Fax: (62) 421-637 Kiállítással egybekötött árusítás: a FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT. bemutató szalonjában. 6722 Szeged, Moszkvai krt. 30. Telefon: (62) 321-676 Fax: (62) 311-136 OÁZIS Szakvásár 1995. július 5-9. Szeged, Mars tér, B. pavilon. GYAR CEMENT? 250-es 790/q 3SO-es 850/q telefonrendelés, házhoz ""Mít"' ^ Tel.: 62/324-187 Nyitva: -P 7-17-ig Szo.: 7-12-ig. ARKAD TEXTILHÁZ ajánlatai: Nyers p. vászon S20 F/ 260 Ft Pamut pike szöv. 3 Darázs pamut szöv. 't 310 Ft 380 Ft Gabardin (vékony) Napszövet Mintás vásznak Gyűrt selymek Szeged, Bartók tér-zsinagóga átjáró. Nyitva: 9-17 óráig. A Kossuth Zsuzsanna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 3 éves ápolóképzóst indít nappali tagozaton érettségizottek számára. A bizonyítvány Európa országaiban is szakápolói végzettséget igazol. A képzés díjtalan. Jelentkezni lehet az iskola igazgatóságán 9-12 óráig. Szeged, Kálvária sgt. 1. d U^vVWfrxTcfw I USA. 3 napig kevesebb a harmadával! Pólók, sortok, fürdőruhák 30% engedménnyel kaphatók a CHAMPION Sportruházatnál, Kígyó u. 1. MEGNYÍLT Szegeden az Állomás utca mögött, a Tisza pályaudvaron a Mecsekmetall Olasz-Magyar Kft. vas-, fém-, alumíniumhulladékátvevő telepe. A hulladékanyagokat a napi legmagasabb áron vásároljuk fel. Készpénzfizetés. Nyitva: hétfőtől péntekig 7-15-ig. Tel.: 06-30 475-880 ZANUSSI-LEHEL Indesit Braun Hajdúság Megújult, gazdag árukészlettel várja kedves vásárlóit a DELTAKER Kft. Ajándékboltja a Szeged Nagyáruház passzázssorán. Mosógépek, hűtők és fagyasztók, mikrók, háztartási kisgépek, szórakoztatóelektronikai termékek széles választékban. OTP-hitel lehetőség - kárpótlási jegy beváltása. Tel.: 421-228 Philips Moulinex Sony Goldstar De'longhi NYÁRI ARAK 7Up, Pepsi Mox 21. visszav. 99,Pepsi, Pepsi light 21. visszav. 99,Pepsi, Pepsi light 21. eldobás 129,Apenta üdítő II 48,Ariel kézimosószer 500 ml 199,Komill kéz és körömápoló krém 50 ml 106,Komill kéz és körömápoló balzsam 50 ml 139,-Blend-A-Med fogkrém Junior 50 ml 139,Blend-A-Med fogkrém Complete 50 ml 157,Pampers Uni (mini, midi, maxi) 328,Florin For Men desodor 150 ml 153,Florin For Men borotvahab 150 g 143,Sport desodor 150 ml 129,A SZEGEDI ELIKER RT. 18 ÜZLETÉBEN Sandro hajlakk 125 ml 129,Florinett öblítő konc. kék 11 309,Flotox légy -és szúnyogirtó 185 ml 149,Gold, mogyorós, kókuszos ostya 26,Citromízű töltött ostya (1 kg) 365,Libero Up and Go pelenkanodrág 709,Móri gyöngye kávétejszín dobozos 2 dl 25,Mííbeles csomagolt baromfi virsli 1 kg 328,Biopon Hajdú mosópor 400 g 139,Biopon áztató 700 g 199,Flóraszept áztató 700 g 208,Cif aktív 250 ml 155,Coccolino konc. zöld 11 374,Gyermelyi spagetti 500 g 128,Gyermelyi orsó 500 g 144,-