Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-08 / 158. szám
1995. JÚLIUS 8., SZOMBAT Ha csak egy ember állította volna az alábbiakat, akkor talán megkérdőjelezném a vádak valódiságát. De öten, aztán még többen, „élőben'' és levélben is megerősítették, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságában, mert Bába Sándor, a megbízott elnök már-már diktátorként próbál uralkodni a többieken. % „Titkos ügynökök" figyelik a Radnótit • Változásért kiáltanak a Csongrád megyei b írók % Bába Sándor diktátort játszik... Ot sértett ember, avagy piros lapot az elnöknek? • Ungi Gyula, a CSLSZ elnöke: A módszerei kifogásolhatóak llngi Gyula, a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke a következőket nyilatkozta lapunknak: - Tudomásom van az ügyről, hiszen Bába diktatórikus módszereiről szóban és levélben is kaptunk bejelentéseket. Többször is elbeszélgettem már Bába Sándorral, s kifejtettem neki: nem helyes, ahogy egyes dolgokban cselekszik. Tapasztaltam is némi javulást, de sajnos később megint olyan intézkedéseket hozott, amelyek tovább mérgesítették a helyzetet. Véleményem saerint Bába rendet akar, csak azzal van baj, ahogy ezt el akarja érni. A módszerei kifogásolhatóak, nem méltóak egy vezető beosztásban tevékenykedő egyénhez. A bejelentések és a beadványok alapján többször is elmondtam, s most csak megismétlem: ha a játékvezetők új elnököt akarnak választani, akkor a tagság egyharmadának ezt írásban kell kérnie. A CSLSZ kötelessége, hogy egy ilyen beadvány megérkezése után kezdeményezze a közgyűlés összehívását, és az új vezető megválasztását. Ezt a lehetőséget a szegedi csoport legközelebbi gyűlésén is felvetjük, s remélem, a problémát még a bajnokság kezdete előtt megoldjuk. keltek meghallgatása nélkül születnek. Aki netán ki meri nyitni a száját, azzal közli, hogy nem tart igényt további munkájára. Serfőzőt például nyilvánosan ..taknyosnak" titulálta, míg Kormányosra ráfogta, hogy „idegileg ki van merülve..." Amikor Kormányos tiltakozott a megállapítás ellen, nyeglén azt válaszolta neki, hogy ő „ezt jobban tudja". Bokor Bélának megtiltotta, hogy írjon az újságban, mondván, hogy ..vagy bíró, vagy pedig újságíró legyen!". Más esetekben az elnök eltilt, de nem indokol. Aztán olyan is van, amikor kívülállóktól tudják meg az érintettek, hogy nem bíráskodhatnak, vagy nem végezhetnek ellenőri munkát... Sokan azért hagyták abba az játékvezetést, mert nem tudták elviselni Bába diktatórikus módszereit. Minden indok nélkül tiltotta el például a bíráskodástól egy Bolha, Vezér, Kormányos és Pördi volt már boldogabb is. (Fotó: Karnok Csaba) • Nagy Miklós, a JT elnöke: Tudok a dologról... Az üggyel kapcsolatban felhívtuk Budapesten Nagy Mikóst, az Országos Játékvezetői Testület elnökét, s kikértük iz ő véleményét is. — Tudok a dologról, sőt Ungi Gyulával, a CSLSZ elnökéel már beszéltem is róla. Ugyanis nem a mi hatás körünk>e tartozik az eset elbírálása, intézkedni csakis a megyei •zerv tud. Azt azonban elmondhatom, hogy nem tartom helyesnek az ilyen torzsalkodásokat, vádaskodásokat, inert ez csak az eredményes munkát hátráltatja. Ha így mennek tovább a dolgok, akkor egyedül a megye labdarú;ása veszíthet. Ami az utánpótlás keretbe való jelölést illeti: mi csak azt vehetjük figyelembe a besorolásnál, akit a megyei bizottság felterjeszt. Három ember nevét kapjuk javaslatként, és nekünk a ml ellenőreink észrevételeire támaszkodva kell döntenünk. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a bajok megszüntetése nem a mi feladatunk, hanem a CSLSZ-é. A mi tény: felkereste szerkesztőségünket őt olyan labdarúgójátékvezető, aki nem ma kezdte ezt a mesterséget, ketten közülük már a „negyedszázados" jubileumon is túl vannak. A legifjabb bírót pedig az utánpótlás legtehetségesebb tagjai között tartják számon. Nevüket sem kérik elhallgatni. mert amit mondanak és állítanak, azt felelősségük teljes tudatában teszik. Lássuk, kik ők: Bolba András. Kormányos Gábor. Pördi József, Serfőző Zsolt és Vezér Dezső. Mint közölték, eleddig már harmincnál is többen írták alá azt a beadványt, amiben kérik a játékvezetők közgyűlésének összehívását és egy új választás megtartását. 1993 tavaszán a megyei játékvezetők Aczél Tibort választották meg a bizottság elnökévé, ezzel azonban egyesek nem értettek egyet, ezért még ugyanezen év nyarán tisztújító közgyűlést tartottak. Az új elnök dr. Deák Péter lett. Ó azonban csak rövid ideig látta el ezt a funkciót, mert '95 januárjában egyéves tanulmányútra (amit a hírek szerint három évre meghosszabbítanak) Skóciába távozott, s bejelentette, hogy Bába Sándort jelöli ki helyettesévé. Bába Sándor, aki addig nem nagyon járt a megyei bizottságba, gyorsan át is vette a hatalmat, s maga mellé vette az országos keret tagjait, azokat a bírókat, akik nem nagyon ismerték a megye problémáit. így került a küldó bizottság élére Veres László, az ellenőri bizottságéra Szekeres Ferenc, a fegyelmi bizottságéra pedig Tóth Sándor. • A „reklamálók" már beszélgetésünk elején hangoztatták, hogy ha csupán apró-cseprő ügyekről lenne szó, akkor nem szánták volna el magukat erre a lépésre. De sajnos a helyzet súlyos, sót megalázó. Bába úr ugyanis egymás után tiltja el a jólképzett játékvezetőket. ráadásul a fegyelmi döntések, a több hetes kényszerpihenőt jelentő ítéletek az érdei Spori, most nem nekem jár a piros! (Fotó: Gyenes Kálmán) Halgattassék meg a másik fél is, gondoltuk, s ezért - nem is egyszer - tárcsáztuk Bába úr munkahelyi számát. Egy kedves női hang azonban közölte: Bába Sándor nincs a városban. Talán majd a jövő héten... P. Sándor József • Serfőző „kiesett" a keretből A helyi játékvezetők kifakadtak. Szerintük a síp mestereinek főnöke. Bába Sándor senkitől sem tűri el az ellentmondást, állandóan „veszélyben érzi" hatalmát, s ezért nem riad vissza olyan módszerek alkalmazásától sem, amelyek hallatán önkéntelenül is megfogalmazódik az emberben a kérdés: 1995-ben, a demokrácia kellős közepén ilyesmi is megtörténhet?... időre Keresztúri Istvánt, Knerczer Gábort, s miatta búcsúzott el idő előtt a síptól Bodó Mihály is - s még sorolhatnánk a neveket. Pördi József is bejelentette, hogy nem kíván tovább fütyülni, mert vele szemben Bába nem volt kifejezetten korrekt; tudniillik a szőregi botrány után először helyeselte, hogy félbeszakította a meccset, majd letagadott mindent, és megváltoztatta véleményét. Bolbáék szerint Bába fél az öregektől, mert sokat tudnak róla, és finoman fogalmazva nem nézik őt „istennek". Ezért aztán az elnök mindenbe beleköt, amit a tapasztaltabb játékvezetők csinálnak, s ahol csak lehet, ott árt nekik. • A nagy hagyományú, „Radnóti Hétfők" nevű kispályás bajnokság az egyik legnagyobb szálka Bába szemében. Nem engedi, hogy a gimnázium udvarára járjanak sípolni a játékvezetők, aki pedig mégis megteszi, arra felfüggesztés és más büntetés vár. Vezér Dezső például merészkedett a Radnótin is fütyülni, ezért Bábától nyomban eltiltást kapott. Ugyanígy járt Bolba András is. akit az elnök az ellenőri tevékenység gyakorlásától fosztott meg. A sértettek tiltakoztak az eljárás ellen, levelet írtak a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetségnek, személyesen Ungi Gyula elnöknek, de választ még a mai napig sem kaptak... A megbízott elnök megtiltotta a játékvezetőknek azt is, hogy a sajtónak nyilatkozzanak, s hogy alkalomadtán elmondják a véleményüket. A panasztevök szerint ez az emberi jogok megsértését is jelenti. A fiatalok persze hallgatnak, nem merik feltárni a valóságot, az idősebbeknek viszont már nincs mitől tartaniuk, így bátran a szemébe vágják azt, amit gondolnak. • Mint megtudtuk, érdekes módszerekkel „figyelteti" Bába a Radnótin bfráskodókat. Vezér Dezső lakását például felhívta Veres László, méghozzá akkor, amikor biztos volt benne, hogy nincs otthon, s kikérdezte a feleségét, hol, merre jár a férje. Bába egy másik bizalmasa, Bánóczki általában az árnyas fák mögül lesi. kik vezetik a meccseket a gimnáziumban, hogy aztán jelentést tehessen főnőkének. Bánóczki óvodába való „kémkedését" követően Bolha András hamar meg is kapta az eltiltásáról szóló levelet... Ami szintén feltűnő: Serfőző helyett, akit eredetileg jelöltek az utánpótlás keretbe, a hűséges Bánóczki került a JT nyilvántartásába... Pedig Serfőző Zsolt a több mint ötven tagot számláló szegedi csoport vezetője, és ezt a munkát Kormányos Gáborral együtt közmegelégedésre végzi. Feltevődik a kérdés: ha egyszer a játékvezetői bizottság elnökségében többen is vannak, ott miért nem mondanak ellent Bábának? Nos. azért, mert jaj annak, aki a „fónök" ellen mer szólni! Serfózőt és Kormányost is főleg azért üldözi, mert vették maguknak a bátorságot, és „vitatkoztak" Bábával. Serfőzót például azért, mert levezette a Magyar utánpótlás válogatott-Bulgária női mérkőzést, eltiltotta, mondván, hogy ezt az Ő (Bába Sándor) tudta nélkül tette. Pedig a mérkőzés hivatalos volt, s az, hogy éppen Serfőző bíráskodjék, véletlenül sem a fiatal játékvezető agyában született meg. A ..vádak" sorát egyébként még tovább lehetne folytatni, hiszen az öt panaszos olyan lajstrommal érkezett rovatunkhoz, hogy annak közlése oldalakat is megtöltene... • S zó esett a beszélgetés során arról is, hogy ha a CSLSZ elnöksége a bejelentések alapján kivizsgálta volna az ügyet, akkor nem szilárdulhatott volna meg ez az áldatlan állapot. Azt tudni kell, hogy a játékvezetői bizottság a CSLSZ egyik albizottsága, s mint olyan, alárendelt a szövetség elnökségének. Mi természetesen nem állítjuk egy pillanatig sem, hogy az elmondottak mind megfelelnek a valóságnak. Azt csakis akkor tehetnénk, ha egy pártatlan bizottság kivizsgálná az ügye(ke)t, s t azután megfelelő szankciókat javasolna. Éppen ezért lenne szükség arra, hogy a CSLSZ minél hamarabb foglalkozzon a témával, s ha kell, új választást írjon eló a játékvezetői bizottságban. Mert az aligha kétséges: mindenkinek az az érdeke, hogy egy olyan ember kerüljön a ..főnöki székbe", aki korrekt módon képes intézni a síp szegedi és Csongrád megyei mestereinek ügyes-bajos dolgait