Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-08 / 132. szám

CSÜTÖRTÖK 1995. JÚN. 8. * m KAPCSOLATOK 11 OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Hagyományteremtő, évadzáró gálaműsorral lepte meg a Petőfi Sándor Művelődési Ház Dorozsma lakóit június 4-én. Ezen ígéretes kezdet után minden évben látható lesz majd az intézmény falain belül dolgozó csoportok „seregszemléje". Talán sikerült rácáfolni arra a tévhitre, hogy a művelődési házban csak a nyugdíjasok találnak maguknak programot. Az óvodások néptánc, jazzbalett és kick-box foglalkozásokra járhatnak. Az iskolások választási lehetősége bővül kézműves-, citera- és bábszakkörrel. A fiatal és közép korosztály látogathatja a zeneklubot, részt vehet a Dorozsmai Napló munkájában, kézimunkázhat, jógázhat és szerepet vállalhat a hagyományőrző csoportban. A nyugdíjasok minden héten találkozhatnak klubjuk programjain, és népdalkörben énekelhetnek. A cigánygyerekek élemódformálását segíti a heti rendszerességgel működő két cigányklub, különböző korosztályok részvételével. Alakulóban van az U-FO-RUM, illetve egy reformklub az egészségesebb életmódért. Továbbá - rugalmasan alkalmazkodva a helyi igényekhez - más programok is megvalósulhatnak kellő számú érdeklődő esetén. A gála résztvevőinek a felkészülés mellett még arra is jutott ideje és ereje, hogy a helyi kirendeltség udvarát rögtönzött szabadtéri színpaddá alakítsa. Lekaszálták a gazt, elegyengették a talajt, lefestették és helyükre cipelték a padokat. A közös munka alatti beszélgetésekből kiderült, hogy szívesen felelevenítenék a „Dorozsmai Népzenei Találkozót", és a környékbeli településekhez hasonlóan, örömmel részt vennének úgynevezett „falunapok" szervezésében. Mindez azonban meghaladja a művelődési ház erejét és hatáskörét. A Kiskundorozsmáért Alapítvánnyal, a helyi hivatallal, iskolákkal, óvodákkal, a többi amatőr művészeti csoporttal szorosan együttműködve lehetne megvalósítani. A „karmester" szerepét pedig a kiskundorozsmai településrészi önkormányzatnak kellene felvállalnia. A sikert részben garantálja a most látott lelkesügyes fellépőgárda és a számos érdeklődő. Köszönet illet minden résztvevőt az önzetlen munkáért. Ocskó Margit Hol vannak a tápai lányok? Nyílt levél ifj. Lele Józsefhez Kedves Józsi! A június 3-i Délmagyarország 9. oldalán „Hagyományaink: A tápai lányok Krisztussal" című cikkében foglaltakat jóleső érzéssel olvastam. A régi pünkösdi szép népi szokásokat élőben úgy eleveníti fel, hogy látni kell az olvasónak a virágkoszorús pünkösdölő lányokat a szépséges királynővel. Szegeden, különösen Felsővároson az utcai bejárati ajtókat virágfüzérekkel díszítették fel az ünnep tiszteletére. Sajnos, ezt már sehol sem lehet látni, kivéve a Csaba utca 36. számot, ahol Az utóbbi három évben nem tudok moziba menni, mert a hazai mozikból száműzték az európai filmeket, és kizárólag mai amerikai filmek „hódítják" a közönséget, ami engem sehogyan sem tud elbűvölni! Minden mai amerikai film kizárólag a rombolásról szól, vagy valaminek a tönkretételéről, erőszakról stb. Ezeknek fölöslegleges például forgatókönyvet írni, mert mind ugyanaz: a néger lő, az autó már lángokban ég stb. Más volt a helyzet az ötvenes-hatvanas évek amerikai filmjeinél, ahol Amerikában tettek is néhány kísérletet arra, hogy filmet csináljanak. Volt is ami egészen kiemelkedő alkotás volt, de valahogy mégis az olasz Sophia Loren, a francia Brigitte Bárdot, a század második felének legjobb komikusa: Louis de Funes és Belmondó filmjei vonzották a közönséget a moziba. A hatvanas évek közepén például a „Fantomas"-ra minden jegy elkelt. A közönség alig várta a legújabb Belmondó-filmet! Ma, a '90-es években pedig szintén alig várunk valamit: hogy az amerikai filmek a felére csökkenjenek, mert semmi más Leromboljuk a mozikat is? avagy amerikai fílmek - amerikai helyárak nincs a mozikban, csak kizárólag ez az ízlésdiktatúra! Az amerikai filmek nemcsak bűnözőképző tanfolyamok kezdőknek és haladóknak, hanem néha egészen jó perverz ötleteket adnak egyéb vonatkozásban is! Az amerikai filmek magukkal hozták az amerikai helyárakat is, mert ma már meggondolja magát valaki, hogy beüljön egy-egy olyan filmre, amit előre ki lehet találni! így a mozikban a közönség a felére, majd a negyedére csökken, még később pedig lehet majd a mozikat is megszüntetni, bezárni. Ez a kultúrának hadat üzenő csődállapot egyes vidéki falvakban máris bekövetkezett. Most rajtunk a sor, hogy városokban is bezárni a mozikat, ahova annyi szép mozis emlék fűz, jobbnál-jobb filmeket láthattunk a 60-as, 70-es, de még a 80as években is, csak éppen 1990 óta Mozik még a II. világháború idején sem szűntek meg, hanem éltek! Ez a bizonyítékom, hogy még abban az időben is jobban álltunk, mint ma! A harmincas-negyvenes években 40-50 magyar film készült évente, és a filmszínházak ontották a premiereket! Ma ez elképzelhetetlen! Akkoriban is hoztak be nyugati filmeket, de az uralkodó a magyar film volt! 1986-ban személyesen beszéltem Páger Antallal a Szegedi Nemzeti Színház folyosóján. Egy 194l-es Rádióújságot vittem oda, aminek a címlapján Páger van, a „Háry János" című magyar film főszerepében. „Miért nem játsszák ma például ezt a filmet?" - tettem fel a kérdést a nagy színésznek. - „Régi" - mindössze ez volt „Téni bácsi" válasza. Ma ezeket a régi magyar filmeket kellene a mozikban felújítani. Nemcsak Págert, hanem Kabos Gyulát is, Szeleczky Zitát és a többieket. A mai fiatalok nagy része megkedvelné. Ezzel lehetne olcsóvá tenni a mozizást, és nyugatról is a régi filmeket hozni be. Olcsó helyárakkal nosztalgiamozikat hozni létre, a jó magas helyárakat pedig meghagynám a mai amerikai filmeknek! Nézzük, melyiknek lenne „közönsége"?! Avagy nem szabad régi magyar filmeket játszani? (Ami még a bolsevizmusban is előfordult, mert felújítottak a mozik műsorán két régi magyar filmet, ma pedig egyet sem!) Kétségtelen, hogy az amerikai film, és az ezzel járó nyugatmajmolás teszi tönkre a mozikat. Ma a rombolás korszakában, amikor iskolákat, kórházakat zárnak be, akkor miért ne bontsák le a mozikat is?! Szász Mihály a hagyománynak megfelelően minden évben, az ünnep mindkét napján piros-fehér rózsákkal tűzdelt, zöld alapú koszorú látható. 83 évesen jól emlékszem, hogy gyerekkoromban jó időben a tápai fiatalság jellegzetes csíkos harisnyás lányok Tápéról gyalog, a Tisza töltésen jöttek Szegedre a színházba, legtöbbször szombaton délután a 3 órakor kezdődő diákelöadásokra. Különösen a népszínművekel (a Bor stb.) kedvelték Páger Antallal. akit a színpadra lépéskor már nagy tapssal fogadtak. De hát hol vannak már azok a tápai lányok? Rigó Balázs Nem mondhatnám, hogy jól szórakozok, amikor a televízió egyik műsorában a neves pszichológus a nálánál kevésbé ismert írónőt az általa - érezhetően jó előre kimódolt csapdába csalja. Majd rosszul leplezett diadalát learatva, takaros kazalba gyűjti végső konklúzióját valahogy eképpen: „Lám, lám jó lesz vigyázni, mert ha egy hívő keresztény - ne adj' isten - hatalomra jut, ott fű nem terem többet a másként gondolkodóknak. Az maga a megtestesült KIREKESZTÉS. Polgártársak. íme magatok is tapasztalhatjátok: EZEK ilyenek." Kódolt üzenet a hamis mártíromság megejtően alázatos mosolya mögé bújtatva. A magát örökösen üldözöttként és áldozatként feltüntetni igyekvő a másokat bűnnel bélyegző, aki legszívesebben a hamis váddal sújtottak hátán sompolyogna a hatalom legfelső csúcsáig. Miközben tipró cinizmusában óva int az egyetlen Isten mellett elkötelezettektől. Ám a jól bejáratott és olajozottan működő mechanizmusban is keletkezik olykor-olykor némi „műszaki" hiba. Az előre meg nem tervezett és ki nem számítható körülmény miatt. Példa rá a rendszerváltozás első négy éve. A - nevezzük így - probléma abból adódott, hogy a diktatúra haszonélvezői a maguk logikája és észjárása szerint játszották le a várható „partit". Igy azután nagy csalódás lehetett, hogy még az áldozattá válás vigasza is elmaradt számukra. Nem úgy a múlttal való szembesülés, mégpedig abban a kellemetlen formában, amikor az egyén bukása nem hárítható át külső körülményekre. Sőt, az addi'jf üldözött lesz a megbocsátó. Emelkedettségében is a lehető legsúlyosabb gesztus. A legújabbkori Magyar Köztársaság első miniszterelnöke - a nemzet szolgálatában álló keresztény ember lévén - nagyon jól tudta, az ítélkezés nem az ó feladata. Elvégzi azt (mert kénytelen) ki-ki önmagában és önmagával. Kegyetlen feladat, az biztos Amikor (titkon) utálatot és szégyent érez valaki a tükörképe láttán. Én persze dühöt a „tükör" iránt. Mert nem az igazságra kíváncsi és mert gyáva az önmagával való elszámolásra. S mint ilyen, egyet tehet: olyan hatalmat választ maga fölé, amelynek értékrendjében, erkölcsi viszonyaiban otthonosan érzi magát. Az együvé tartozás fészekmelege vagy inkább akolszaga, amely megnyugtat, elzsongít. S tegyenek bármit a „visszatapsoltak", fontos, hogy nem kutakodnak múltbéli kínos ügyekben, mert közös a múlt és a balhé is. A barakk-összetartozás csalóka cinkossága. Csak a tükörkép, csak azt tudnák feledni. De már lehetetlen. Az önvizsgálat fájdalmas útját végig muszájban járni. Persze elodázni is lehet egyszeri vagy többszöri négy évvel. Csak éppen haszon nem származik belőle. Minél később esik át a nem. zet egyfajta öntisztuláson, s talál önmagára, annál nehezebben zökken helyére társadalmi rendje, a világhoz való viszonya. A dolgok halogatása, a lényeg elmaszatolása, a mintha intézkedések sorozatai csak önbecsapást eredményeznek. És hatalmas a felelőssége annak, aki most percnyi megoldásokat keres, aki önös érdek és haszon reményében kiszolgál és kiszolgáltat, aki nem történelemben, hanem csak történetekben gondolkodik, aki a gyors siker illékony örömét kínálja a lassú, de szilárd alapokon nyugvó boldogulás esélye helyett. Óriásit téved és még nagyobbat zuhan az, aki a külföldi diktátumok szivárványhídján átjutva remél hatalmi babérokat, miközben saját nemzetét taszítja a teljes romlásba. Aki csak égtájat vált a szolgai szerephez, mert egyféle magatartást ismer: az idegen követelményeknek és követeléseknek való megfelelést. Közben pedig tart a ködösítés az álproblémák zavaró repülése. S egyre nő a „mártírok" gyülevész hada. A sokak által (gálád módon) meg nem értett, sőt (!) elítélt „melegek" panaszától hangos az ország. És Árpád-sávos zászló, valamint nyi^is egyenruha is csak kerül a színházi kelléktárból egy kis műbalhé kedvéért. De jaj a szelídnek, a rossz sorsukat némán töröknek, mert ők kiáltatnak ki a legfőbb bűnösöknek. Hisz jó lesz félni attól, aki hívő keresztény, s csak egy célt ismer, egyetlen Golgotát. És persze a keresztutak egész sorát. Mert ő az. akit mindig és újból megfeszítenek. Természetesen a másság védelmében. A másság „derék" katonái. Csorba Mária, az MDF városi elnökségének tagja Egy fiiles és más semmi • M Kollégáim és ismerőseim körében mély felháborodást keltettek az „Újra zsong a darázsfészek" című cikkben elhangzottak. Úgy látszik, az iskola igazgatója nem ismeri a közoktatási törvény testi fenyítésre vonatkozó paragrafusát. Azon is el lehet gondolkodni. hogy ilyen és ehhez hasonló magatartású gyógypedagógust mennyire tartják a szülők érdemesnek arra, hogy partnerré váljanak a nevelésben. Az pedig, hogy ki minek, milyen szektának a tagja, ahhoz végképp semmi köze. Erről szintén a törvény rendelkezik. De van még valami, amit furcsállok: ha a védőnő munkáját több éve elismeri a szakmai vezetés, akkor egy kisközségbe csöppent idegen, még ha az iskola nagybecsű igazgatója is, miért bírálja, amikor nem ért hozzá? Kérdem én a T. Olvasót: milyen szakma az, ami az ilyen módszereket elismeri? És az önkormányzat ezt tűri? (Név és cím a szerkesztőségben.) Az MTK és az egyensúly Természetes dolog és a kormány kötelessége is, hogy az egyensúly konkrét megvalósításáról folyamatosan gondoskodjon. Azonban a szakmai követelmények és az etikai normák átlépésére semmilyen körülmények sem adnak felmentést. A nyilvánosságra hozott intézkedéseket illetően, éppen a közgazdasági, szociális és erkölcsi ellentmondások a legkirívóbbak. Az ilyen drámai vulgarizmussal az elmúlt évtizedekben már sokszor találkoztunk, amelyeknek igen csekély eredményeik voltak. Ma sem látható, hogy az arany tojás és a kendermagos tyúk új viszonyának milyen megváltásai lesznek. Szakmai problémának tartom, hogy a kormány Magyarország társadalmi és gazdasági helyzetét tévesen ítéli meg. Figyelembe véve, hogy közben az irracionális szocialista struktúrát is át kell alakítanunk, a teljesítmények nem is olyan rosszak. A restrikció, ami az IMF gazdaságfilozófiájának is az alapja, még soha nem biztosított megnyugtató és hatékony megoldásokat. A nyomor szintjén esetleg megvalósulhat valamilyen egyensúly, de az általánosan bekövetkező hanyatló tendenciák romboló hatásai végzetesek lehetnek. Az egyensúly javításának legmegbízhatóbb eszköze a gazdasági növekedés feltétel nélküli stabilizálása és gyorsítása. Ugyanis a GDP minden egyszázalékos növekedése legalább 30 milliárd forinttal közvetlenül javítja az államháztartás helyzetét, és további 15 milliárd forinttal a nemzetgazdaság pozícióit. Tehát néhány évi szerényebb növekedés esetén is számottevő eredményeket lehet elérni. Csökkenés esetén egy gyorsuló ütemű összeomlás felé haladunk. Senki sem vitatja, hogy a külső és belső államadósság, valamint a növekvő költségvetési hiány igen nyomasztó terheket jelentenek. Szükséges azonban, hogy ezeket sajátosságainak és súlyuknak megfelelően kezeljük. Mindenki előtt ismeretes, hogy az öröklött 22 milliárd USD adósság különleges körülmények és célok folytán halmozódott fel. Mind a hazai bankszakértőknek, mind pedig a kölcsönző bankároknak tisztában kellett lenni azzal, hogy ilyen hatalmas tőke a szocializmus feltételei között soha nem fog megtérülni. Tehát ennek felszámolása sem csupán egyszerű pénzügyi művelet és ügylet. A szocializmus kormányai egyidejűleg mintegy 11 milliárd USD állományt mutató, bizonytalan célú és sorsú hitelt is folyósítottak. Fzt a követeléscsomagot célszerű volna értékesíteni, vagy az adósságaink törlesztéseként való átvételét a hitelezőinknél kezdeményezni. A nemzetközi fizetésekkel összefüggésben nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az elmúlt négy évben a valutatartalékok több mint hatmilliárd dollárral emelkedtek. Az államháztartás belföldi adósságainak és a költségvetési hiánynak, ha az még finanszírozható, önmagukban és közvetlenül nincsen túlzott jelentőségük. Persze, a kamatokat fizetni kell. A növekedésüket azonban szükséges lefékezni, mert hosszabb távon komoly következményekkel járó torzulások következhetnek be. A költségvetési hiány egyértelműen jelzi, hogy az állam nem képes racionálisan gazdálkodni. Ezért megfelelő struktúraváltoztatások révén, az állam visszavonulása és gazdasági szerepének lényeges csökkentése igen aktuális kérdés. A kormány azon megállapítása, hogy az 1995. évi államháztartási kiadások mérsékelhetők, formálisan megfelel a valóságnak, de a konkrét címeket tekintve erős anomáliák mutatkoznak. Nem a gyermekek, az ifjúság, az oktatás, a szociálpolitika és az állampolgári létbiztonság kiadásai a túlzottak. A költségvetési törvényben százmilliárdos nagyságrendben szerepelnek olyan kiadások, amelyek nem a nemzet alapvető céljait, hanem szűk érdekköröket szolgálnak. Ilyenek például: az MTK, a KispestHonvéd, az UTE és az alapítványok támogatása, a különböző üdülők, a Club Aliga fenntartása, telkek és értékpapírok vásárlása, az Exim Bank alapítása, speciális kiadások, ilyen-olyan tartalékok, nagy összegű egyéb tételek, a felső vezetők már megemelt magas fizetése és költségtérítései, a színházak támogatása, a rádió, a televízió és távirati iroda indokolatlanul magas kiadásai stb. A költségvetési támogatásokból létező alapítványok és elkülönített állami pénzalapok nagyobb hányadára egyszerűen nincsen szükség. A kormány intézkedéscsomagjával kapcsolatos etikai anomáliák szinte közvetlenül jelennek meg. A társadalom tagjai pályafutásuk kezdetén és munkájuk Során egy kényszeregyezséget, úgymond szerződést kötnek a hatalommal. A munkáltatókkal együtt, adókat, járulékokat fizetnek, aminek fejében meghatározott szolgáltatásokat várnak el. A teljesítés esedékességekor a kormány nem mondhatja, hogy nem ér a nevem, káposzta a fejem, és nem, vagy csak aránytalanul csekély mértékben teljesítek. Visszaadhatja persze a befizetett járulékokat és kamatait, és akkor nem kell foglalkoznia a társadalombiztosítással. Végül megemlítem, hogy a direkt takarékosság, mint módszer sem a legkorszerűbb gyakorlat az egyensúly javításában. Fz még akkor is frusztrációt és cinizmust szül, ha egyébként a megtakarításoknak reális alapjai vannak. Sokkal hatékonyabb eljárás az egész struktúra rendszeralapú átrendezése, amelynek eredményeként nem közvetlen célként, hanem következményként jelennek meg a megtakarítások, miközben a rendszer működőképes marad, vagy esetleg még a színvonal is emelkedik. Az egész államháztartást tekintve mindezt viszonylag gyorsan el lehetne végezni, hiszen a kormány szerint felesleges köztisztviselők tömegei léteznek. Adjunk nekik feladatokat. Sisák István