Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-07 / 131. szám

SZERDA 1995. JÚN. 7. BELÜGYEINK 3 .Három ellenzéki párt ve­zetői délután másfél órás egyeztető tárgyalást folytat­tak az MDF parlamenti frak­ciójában. Az MDF-et Für Lajos pártelnök, Szabó Iván ügyvezető elnök, frakcióve­zető, Boross Péter és Kónya Imre alelnökök képviselték. A KDNP részéről Giczy György pártelnök, Füzessy Tibor ügyvezető elnök és Isépy Tamás frakcióvezető vett részt a megbeszélésen. A Fideszt Orbán Viktor párt­elnök, Szájer József frakció­vezető és Kövér László alel­nök képviselte. Értesülések szerint nincs alapvető ellen­tét azzal kapcsolatban, hogy nem támogatják Göncz Ár­pád jelölését. Álláspontjuk szerint a jelenlegi köztársa­sági elnökkel szemben az el­lenzéknek is jelöltet kellene állítania. A tárgyalások so­rán több jelentős személyi­ség neve is szóba került, azonban többségük nem vál­lalja el a jelölést. A keddi egyeztetésen abban született megállapodás, hogy szerdán délelőtt folytatják a megbe­szélést, s amennyiben ked­vező választ kapnak a leg­esélyesebbnek tűnő jelölttől, akkor nevét nyilvánosságra is hozzák. Für Lajos elmondta: az MDF végleges álláspontját az egyeztető tárgyalások után, a szerda esti elnökségi ülésen alakítja ki. Az MDF elnöke szerint ugyanis még mindig kérdés, lesz-e ellen­zéki jelölt. - Ha nem lesz ­mondotta -, akkor viszont azt kell eldönteni, milyen módon próbáljuk meg kife­jezésre juttatni azt, hogy nem értünk egyet a jelenlegi köztársasági elnök újrajelö­lésével. Mint mondta, ennek többféle megnyilvánulási formája is lehet: nem vesz­nek részt a szavazáson, vagy nemmel szavaznak. Für La­jos még hozzátette: valószí­nűnek tartja, hogy a három ellenzéki párt azonos eljárás­módot fog követni. Az FKGP az egyeztető megbeszélésen nem képvi­seltette magát, mint ismere­tes, Torgyán József pártel­nök bejelentette, hogy az FKGP nem vesz részt a köz­társaságielnök-választáson. • Vizsgálják az ENSZ-em­bargó megsértésének kísérlete miatt feltartóztatott Zadonszk nevű ukrán tolóhajó egyik uszályán talált 45 tonna olajat. Kedden szakértői elemzés cél­jára mintát vettek a Mohácson lefoglalt, eltitkolt szállítmány­ból, hogy megállapítsák annak összetételét és eredetét. A Dunán lefelé tartó ukrán hajóvonta szombaton éjjel je­lentkezett a mohácsi folyami határátkelőnél. A magyar vá­mosok és a Nyugat-európai Unió őrhajóinak személyzete A Zadonszk uszály ballaszt­tartályában olaj csillogott által végzett közös ellenőrzés során bukkantak rá az egyik uszály ballaszttartályába rej­tett, be nem jelentett nagy mennyiségű olajra. Miután a Zadonszk kapitánya és le­génysége megtagadta az együttműködést az illetékes magyar hatóságokkal, a rend­őrség közbelépésére volt szükség, hogy az ukrán hajó­sokat partra szállítsák. A vámhatóság feljelentése alapján a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgá­lati osztálya a nemzetközi jogi kötelezettség megszegésének alapos gyanúja miatt eljá­rást indított az ukrán hajó ka­pitánya és fedélzetmestere ellen. • Tegnap az Országgyűlés 209 igen, 84 nem és egy tar­tózkodás mellett elfogadta a foglalkoztatás előségítéséről és a munkanélküliek ellátásá­ról szóló törvény módosítását. A módosítás megszünteti az előnyugdíj intézményét, he­lyette a nyugdíj előtt állók munkanélküli-támogatását ve­zeti be, csökkenti a pályakez­dő fiatalok munkanélküli-tá­mogatásának összegét, vala­mint szigorúan bünteti az en­gedély nélküli, külföldi mun­kavállalókat alkalmazó mun­Büntetlenül alkalmazhatók-e a külföldiek? káltatókat. A kisgazda képvi­selőcsoport szavazatát Győr­iványi Sándor indokolta. El­mondta, hogy a frakció főként azért utasította el a javaslatot, mert az a Bokros-csomag ré­szeként tovább súlyosbítja a legszegényebb rétegek hely­zetét. Surján László (KDNP) is hasonlóan idokolta frakció­ja nem szavazatát. Hangsú­lyozta, hogy a javaslat tovább nehezíti a pályakezdő fiatalok és nyugdíj előtt állók nem könnyű helyzetét. Tóth Tiha­mér (MDF) leszögezte: ezt a törvénymódosítást nyugodtan sorolhatták volna a kormány­zat pánikcsomagjához. A kép­viselő azt is hiányolta, hogy bár a javslat rendelkezik az elvonásokról, de arról nem szól, hogy ezt a pénzt hol kí­vánják hasznosítani. Mádi László (Fidesz) azt kifogásolta leginkább, hogy az előterjesz­tők szinte figyelembe sem vették az ellenzék módosítá­sait. így - mint hozzátette - a törvény továbbra is rossz maradt. A villanyszerelők biztosítékkal járnak A villamosenergiaipari dolgozók szakszervezeteinek sztrájkbizottsága ragaszko­dik ahhoz, hogy a privatizá­ciós miniszterrel folytatott egyeztetések része legyen az ágazat stratégiájának kérdé­se. A sztrájkbizottság nem állítja, hogy a kérdésben vé­tójoga lenne, de úgy véli, ez alapvetően befolyásolja mintegy 45 ezer dolgozó sorsát, ezért a sztrájk eszkö­zéhez fognak nyúlni, ameny­nyiban a stratégia figyelmen kívül hagyja a dolgozók ér­dekeit. Gál Rezső, a Villa­mosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségé­nek elnöke a privatizációs miniszterrel folytatott meg­beszélést követően elmond­ta: a találkozón egy lépéssel közelebb jutottak a megol­dás felé. Hangsúlyozta: a sztrájkbizottság fenntartja azt a véleményét, hogy a Magyar Villamos Művek Rt. privatizációjáról hozott kor­mánydöntés csak fokozato­san, az átmeneti időszakra is lefektetett biztosítékokkal valósítható meg. A szakszer­vezeteknek ebben a kérdés­ben kompetenciájuk van, függetlenül attól, hogy tör­vény rögzíti-e vagy sem ­vélte Gál Rezső. A találko­zón a sztrájkbizottság ké­pviselői bejelentették, hogy a bizottsághoz csatlakozott az ágazati Munkástanács is. Ezzel négyre emelkedett a résztvevő szakszervezetek Gyermekönkormányzat Kiibekházán Úgy képzelné az ember, hogy a demokrácia a nagyok dolga, abban az ifjabbak csak a legritkább esetben szólhatnak bele. (Például bi­zonyos forradalmak esetén.) Nem is választhatnak, nem is választhatják őket, kivéve egy községet: Kübekházát. Itt ugyanis az országban elő­ször gyermekönkormányzati választásokat tartanak fél év­vel az helyhatósági proce­dúra után, vagyis június 11-én. Választó lehet minden 10 és 18 év közötti kübekházi állandó lakos, akik 12 és 17 év közöttiekre szavazhatnak. A jelölési időszak ezen a hé­ten volt, a kampány azonban június 9-ig tart, hiszen a voksolás előtti nap a kam­pánycsendé. Á választás nemes aktusá­nak eredményéről hivatalo­san június 16-án szerezhe­tünk tudomást, de nem ki­zárt, hogy az iíjú képviselők névsorát - hasonló demok­ratikus hagyományoknak megfelelően — már ez előtt kiszivárogtatják. Minden­esetre a megbízóleveleket ­melyek értékét még homály fedi - országgyűlési képvi­selők adják át. Azt még nem tudjuk, hogy a település ifjú polgár­mesterét, Boldog Krisztinát mi vezérelte a választások kiírásánál: utódokat, vagy konkurrenciát keres? Esetleg mindkettőt? (arató) • A keresetek alakulása A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó ke­resete áprilisban 36 ezer 554 forintot tett ki, 15,8 száza­lékkal többet mint egy évvel korábban. A növekedési ütem lényegesen kisebb mint tavaly volt. A Központi Sta­tisztikai Hivatal tájékozta­tója arról is beszámol, hogy a fizikai dolgozók áprilisi bruttó átlagkeresete 27 ezer 855 foryit volt, 1099 forint­tal kevesebb, mint az előző hónapban. A szellemi foglal­kozásúak 55 ezer 313 forint átlagkeresetet értek el, ami a márciusit 1 116 forinttal ha­ladta meg. A január-áprilisi bruttó keresetek átlaga 35 ezer 199 A textilipar felruházza a pénzügyi dolgozókat forintot tett ki, ez 20 száza­lékkal volt több, mint az elő­ző év azonos időszakában. A növekedés mértéke a fizikai dolgozóknál 18,5 százalék, a szellemi foglalkozásúaknál 20,9 százalék volt. Az év első négy hónapjá­ban a kereseti listán válto­zatlanul első helyen állnak a pénzügyi dolgozók 61 ezer 122 forinttal, a legkevesebb jövedelemhez pedig a textil­ruházati iparban dolgozók jutottak, átlagkeresetük 22 ezer 428 forint volt. A nettó átlagkereset az év első négy hónapjában 23 ezer 977 forintot ért el, ez mindössze 15,5 százalékkal volt magasabb az elmúlt évi­nél. Ugyanez alatt az idő alatt a fogyasztói árak 25,7 százalékkal nőttek, így a reálkeresetek értéke 8,1 százalékkal csökkent. (jsJ zeretném, ha elhinnék, egyetlen morzsa erejéig se CL) akarom lejáratni az új Agrárkamarát. Az újszülöttet se kárhoztatnám fölnőttkori majdani vétkeiért. Köztudatba hozni szeretném inkább, amiről legutóbb hallhattunk, de a kényszerűen rövidke tudósításokból kimaradt. Föltámadóban az ántivilág, ez az egy biztos. Szokása, hogy időnként föltámad. A divat se tudja kikerülni. Legföljebb az nem támad föl, aki belepusztul idő­közben. Visszatér például a gyönge termőhelyi adottságba való besorolás, ahogy régen is volt. Lényeges szempont azonban, hogy nem egészen úgy tér vissza. Azelőtt elég volt, ha egy-egy falu termőterülete bizonyos aranykorona alatt van. Csökkent a növénytermelés, csökkent az állattenyésztés mértéke is, haszna is, természetes, hogy csökken a támogatás is. Rendes körülmények között fordítva kellene lennie, de hol vannak már a rendes körülmények? A mi megyénkből Asotthalom, Balástya, Csengele, Kistelek, Mórahalom, Ópusztaszer, Öttömös, Pusztamérges, Pusztaszer, Rúzsa és Zákányszék korábban is beleesett ebbe a kellemetlen kategóriába, de most új föltételnek is meg kellett felelniök. Akármelyik falu csatlakozhat még a szükséges aranykorona-küszöb alatt, ha a munkanélküliség meghaladja az országos átlag másfélszeresét. Ebből pedig kénytelen levonni azt a következtetést minden termelő, hogy a sanyarú termőföld - évtizeden túli aszállyal és tavaszi faggyal kombinálva, szinte hiábavaló igyekezettel - se elég a támogatáshoz, még gyűjtenie kell egy csomó munkanélkülit is. Végre szoros kapcsolatba kerül megint az ipar és a me­zőgazdasági?), mert az sincsen megkötve, a munka­nélküliek az iparban nem dolgoznak, vagy a mezőgaz­daságban. Ez is régi nóta: bizonyos szintek alatt már-már teljes az egyenlőség. Azt is hallottuk megint, hogy az alig-alig bevezetett fa­lugazdászi stallum átalakul. Neve is más lesz, gazda­jegyző. Már írtunk róla, zavaró lehet ez még, mert ha egy faluban két jegyző is van - két dudás egy csárdában -, elengedhetetlen a kavarodás, de most vigasztaló szándék­ról is hallottunk. Nem kell azonnal a Tiszának menniük, akik eddig voltak, közel mindegyik falugazdász jegyző lehet, ha beadja pályázatát június 10-ig. rrii a jó ebben? Az ántivilágban kell keresnünk er re LlLi is a magyarázatot? Hajszálra olyan, mint a tag­könyvcsere volt azoknál, akiknek volt egyáltalán tag­könyvük. Tagrevíziónak is mondták, de csak egymás között. Hogy kik kapták meg az új tagkönyvet, illetve kik nem, azt nem verték nagydobra. Suba alatt intéződött el minden. Kedves gazdajegyzősödő falugazdászok, most subáról szó sincsen. Föl a fejjel! / "IfTflOM födémrendszer Bl NVII egyedülálló méretválasztékkal. 0,40-9 m-es falközméretig. Gerendás és vakolatmentes panelváltozatban. ELSŐ BETON Födémvastagság szerkezeti igényektől függően változtatható SZEGED, DOROZSMAI ÚT 5-7. T.: 324-612, 326-735, 326-903 Kevesebb jut az egészségügyre Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy belátható időn belül több pénz lesz az egészségügyi rendszer fejlesztésére. A valóság ezzel szemben az, hogy az egészségügyre felte­hetően az eddiginél is kevesebbet fordíthat az ország. Emiatt már az idén meg kell kezdeni az egészségügyi rendszer át­alakítását. Erről Szabó György népjóléti miniszter beszélt, a tárca programját ismertetve. Görög festők kiállítása az IH-ban Három kortárs görög fes­tő - Eleni Mavrolidi-Davari, Georgios Tzortzoglou és Loula Mavroulidou - kiállí­tását nyitotta meg tegnap es­te a Szegedi Ifjúsági Házban Ioannis Drakoularacos, Gö­rögország budapesti nagykö­vete. Az ünnepélyes meg­nyitón dr. Szerdahelyi Zol­tán, az IH igazgatója üdvö­zölte a szépszámú közönsé­get és elmondta, hogy ez a művelődési intézmény első ízben fogad görög művésze­ket, a jövőben viszont szá­mítanak a balkáni ország képviselőinek gyakoribb fel­lépésére. (Ez, értesüléseink szerint, hamarosan valóra is válik, mert Drakoularacos úr ígéretet tett, hogy őszre ze­ne- és táncegyüttes látogat Szegedre, valamint egy újabb kiállítási anyagot kül­denek az IH-ba.) A görög nagykövet ma­gyarul elmondott rövid üd­vözlő beszédében aláhúzta, hogy minden ilyen szerep­lés, tehát a Tisza parti is, örömet jelent számukra, hiszen a baráti magyar nép előtt mutathatják be a görög kultúra alkotásait. k. • Dr. Bernáth Árpádot, a JATE Bölcsészettudományi Karának dékánját mostaná­ban nem irigylik kollégái. „Violaszín pecsét alatt" már mennek szét a minisztéri­umi parancsok, hol, hányan mondhatóak fölöslegesnek a magyar felsőoktatásban. • On politikai döntés­nek nevezte a pénzelvo­násokat, létszámcsök­kentéseket. Milyen po­litika akarja tönkretenni saját felsőoktatását? - Nem akarja, de még si­kerülhet neki. A jelenlegi kultuszkormányzat máris két tettéért felel az utókor előtt: azért, amit tett, és azért, amit elmulasztott. Tovább szűkítette a magyar felsőoktatás bázisait, ugyanakkor abbahagyta az oktatás korszerűsítésére irá­nyuló programját még az első lépések megtétele előtt. Sajnos, nem lesz fel­sőoktatási fejlesztési tör­vény, hiszen a kormány lát­hatóan nem tudja vállalni ennek anyagi konzekven­ciáit. Enélkül pedig, ha cso­dával határos módon több 0 KÉRDÉS • A dékánhoz A felsőfokú képzés képtelenségei pénz jutna a felsőoktatásra, azt is elnyeli a jelenlegi struktúra. Az új rendszer­nek az lenne az előnye, hogy nem a meglévő hely­zetet próbálná fönntartani, hanem a társadalmi célok teljesítését finanszírozná. Ez persze sok konfliktussal járna. Nagy anomáliák van­nak főváros és vidék között, szerencsésebb és kevésbé szerencsés múltú oktatási inítézmények között. Gon­doljunk csak arra, ha létre­jön a szegedi univerzitás, el kell dönteni, mi legyen a párhuzamosan fejlesztett tanszékek sorsa. Hasonló gondot jelent majd az egye­tem és a főiskola később esedékes fúziója. Ehhez kellene politikai erő, amely keresztülviszi akaratát a lo­kális ellenérdekeken. Fur­csa, hogy ez a kormány frontálisan mer konflikust vállalni az egész területtel, részletekbe nem mer bo­nyolódni. • Sokan azt tartják alapvető bajnak, ez a kormány nem igazán tud kommunikálni a tár­sadalom különböző réte­geivel. - Sajnos, saját magával sem tud kommunikálni. Dr. Csirik Károly azért cserélte fel a rektori széket a felső­oktatásért felelős helyettes államtitkári poszttal, hogy a rá jellemző munkabírással előkészítse a felsőoktatás Dr. Bernáth Árpád reformját. Szeptember 1-jé­től március 12-ig dolgozott. Akkor este a rádióból érte­sült, hogy megvontak a te­rületétől ötmilliárdot és 20 százalékkal kívánják csök­kenteni az oktatók és nem Oktatók létszámát. Ezek után fölöslegesnek érezvén magát, fölállt a székéből. Egy másik tárcánál ezt a miniszter is megtette. Téve­dés ne essék, nem a helyzet súlyosságát vitatom, a terü­letért felelős, a problémákat ismerő szakemberek meg­kerülését érzem veszélyes­nek. Csernobil katasztrófá­ját annak idején az okozta, hogy a hatékonysággal elé­gedetlen szakemberek ki­kapcsolták a teljesítmény növelését gátló védőmecha­nizmusokat. • A felsőoktatással szemben mennyiségi és minőségi problémák egyaránt elhangzanak. - Én még százfős évfo­lyamon végeztem. Az idén kétszázan hagyják el az egyetemet. Keretszámunk alapján hétszáz hallgatót vennénk fel, de ha minden alkalmas jelöltet felve­szünk, az ennek duplája is lehet. Ennek mindenki örül­ne, kivéve azt, aki itt majd tanítani vagy netán tanulni szeretne. Persze, ha a tudo­mány szempontjai helyett a politikaiak dominálnak, akkor az dönt, hogy az ösz­töndíj kevesebb, mint a munkanélküli segély és a munkanélkülitől egyelőre még nem szednek tandíjat az élet iskolájában. Rigó Béla

Next

/
Thumbnails
Contents