Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-06 / 130. szám
Sísegyerkin „Gyima" valósággal megbabonázta a Vasas játékosait. (Fotó: Gyenes Kálmán) i )/i?ilabda, bajnoki elődöntő i/lla 18.15-kor visszavághatnak Fodorék Csak nágymátarassal nyert a Vasas Vasas-Plaket-Szegedi VE 6-5 A bajnoki elődöntó're a fővárosiak készülhettek nyugodtabban, miután az UTG-val párban már jóval korábban biztosították helyüket a legjobb négy között. Ugyanis a bajnokság alapszakaszában az első két helyen végzett együttesek csak a legjobb négy között kapcsolódtak be ismét a küzdelmekbe. I Bezzeg az SZVE! Pozsony Zsolt tanítványai - miután az alapszakaszban a 6. (helyet szereték meg - a BVSC-Westel testén keresztül egy három mérkőzéses I gigászi csata, valamint egy idegőrlő szövetségi döntést követően kerülhettek szem' be a KEK-győztes VasasPlakettal. Ez jó is volt, meg | rossz is. Jó volt azért, mert Fodorék mégiscsak játékban maradtak, rossz volt viszont azért, mert így a piros-kékek jóval pihentebben (mind fizikailag, mind pedig idegileg) várhatták a bajnoki elődöntőt. Azt ugye mondani sem kell, hogy a szakemberek jelentős többsége magabiztos Vasas-győzelmet várt az első találkozón. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen minden az angyalföldiek mellett szólt: KEK-győzelem, Szuper Kupa második hely, első helyezés az alapszakaszban, válogatott játékosok egész sora, no és persze a hazai pálya előnye. Az első negyedben inkább a vidékiek akarata érvényesült, többet birtokolták a labdát, mint az angyalföldiek, és az eredmény számukra kedvezően alakult. Gorskov kiállítása után a Szeged szerezte meg a vezetést, de a piros-kékek Berezvay góljával egyenlítettek. A második negyedben ugyan előnyhöz jutott a Vasas, de a Tisza-partiak Molnár T. ejtésével, és Fodor távoli találatával 3-2re fordítottak. A következő játékrészben idegesen játszottak a csapatok, sokat szabálytalankodtak. A Vasas ledolgozta egygólos hátrányát, ám ennél többre nem telt erejéből, hiszen a Szeged ügyesen védekezett. Csak a negyedik negyedben dőlt el a mérkőzés sorsa. Varga T. szemfüles gólt lőtt, a túloldalon viszont Molnár T. óriási helyzetben a kapu mellé bombázott. A következő találat Dongó nevéhez fűződik, akinek lövése a jobb kapufáról pattant a hálóba. A találkozó utolsó gólját, amely a Vasas győzelmét hozta, Liebhauser szerezte négyméteresből. Vasas-Plaket-Szegedi VE 6-5 (l-l, 1-2, 2-1, 2-1) Budapest, Komjádi uszoda, 600 néző. Vezette: Szentgyörgyi, Madarasi SZVE: SCSEGYERK1N - Csapó, FODOR 1, Mód 1, Molnár P. 1, MOLNÁRT. 1, Megyeri, Halász, Dongó 1, Török. Edző:'Pozsgay Zsolt. • Az elődöntő második összecsapását ma 18.15 órakor rendezik az újszegedi Sportuszodában. A szegedi csapat mindenféleképpen „díjazná", ha minél többen szorítanának érte a medence partján. • Szegeden is ismerik Bogár ]ános diadala Kassán Ez a Pünkösd sem telt el tangos futóverseny nélkül. A Kassán megrendezett 12 órás nemzetközi viadalon szép maS)ar sikerek születtek. Hatorvág több mint száz atlétája állt rajthoz a versenyen. Ott voltak a legjobb magyar futók is, akik ezúttal sem keltettek csalódást. A győzelmet a férfiak küzdelmében Bogár János (Békéscsaba), a Délmagyarország 12 és 24 órás futóversenyeiről is jól ismert és megcsodált versenyző szerezte meg. Bogár 145 km-t teljesített, s ezzel dj pályacsúcsot állított fel. A nőknél szintén magyar versenyző állhatott a dobogó legmagasabb fokára, mégpedig Bontovics Tímea, a Budapesti Spiridon atlétája. Labdarúgó O NBII. 10. perc: Szaszovszkyt buktatták a vendégek kapujától 18 méterre. Barna lövését Simon I. bravúrral szögletre tolta. 22. p.: Szaszovszky 16 méterről leadott szabadrúgása csúszott el a felső léc fölött. 29. p.: Boruzs jobb oldali beadását Rosu fejelte 6 méterről a léc alá, 1-0. 30. p.: Kiss második sárga lapját is megkapta buktatásért, így a pirosat is felmutatta neki a játékvezető. 40. p.: Szögletrúgások után Fekete hárított kétszer is bravúrral. 45. p.: Szaszovszky jobb oldali szögletét Barna fejelte kitűnően a jobb felső sarokba. 2-0. 53. p.: Barna labdáját Gréczi játszotta remekül Rosu elé, a csatár egy csel után az elfekvő kapus mellett gurított a hosszú sarokba, 3-0. 60. p.: Rosu ugrott ki remekül, és a vetődő kapus mellett elgurított, de labdája a kapufa mellett hagyta el a játékteret. 77. p.: A kipattanó labdát Kobolák 18 méterről zúdította kapura. A bőr a kapufáról vágódott a hálóba, 3-1. Nagy Ferenc: - A győzelem volt a fontos, s ezt elértük. 3. • Mégis megmenekül a Vásárhely? Rosu ismét duplázott HLC-West Radial-Miskolci VSC 3-1 (2-0) Vásárhely, 800 néző. Vezette: Mezei J. HLC: Fekete - Varga-Tóth, Nagy A„ Csányi - Kiss Cs., Kiss P., Gréczi, Szaszovszky, Barna - Boruzs, Rosu. Edző: Nagy Ferenc. Miskolc: Simon I. - Simon A., Schneek, Kobolák (Mihalovszki), Kiss I. - Jáger, Szabó, Asszony, Kopány - Szakos, Kovács. Edző: Németh Attila. Csere: Szabó helyett Márkus a 69., Kobolák helyett Mihalovszki a 77., Kiss Cs. helyett Szűcs a 86., Szaszovszky helyett Varga a 86. percben. Góllövők: Rosu a 29., Barna a 45., Rosu az 53., Kobolák a 77 percben. Sárga lap: Kiss J. a 21., Kiss P. a 35. percben. Kiállítva: Kiss J. a 30. percben. Német Attila: - A védekezésben és a helyzetek kihasználásában NB Ill-as szinten teljesítettünk... Jók: Fekete, Nagy A., Kiss P., Rosu, ill. Szakos, Koppány. Negyvenperces késéssel kezdődött a mérkőzés, mert a miskolciak telefonon jelezték, hogy elromlott a buszuk. A kezdőrúgást Szabó Kata hatéves kislány végezte el, a Vectigalis Kft. nevében. A meccs elején rögtön támadólag lépett fel a hazai gárda, s a vendégek csak sorozatos szabálytalansággal tudták megállítani a HLC rohamait. Szünet után nagy fölényben játszottak a vásárhelyiek, ám a befejezésekbe sok hiba csúszott. Rosunak például a góljain kívül is volt még helyzete, ám szerencséje nem... Egymaga négy-öt találatot szerezhetett volna. A miskolci • 88. kötöttfogású birkózó OB, Kecskemét Szarka Imre országos bajnok A hét végén Kecskeméten rendezték meg a 88. kötöttfogású országos bajnokságot. Az eseményre nagy reményekkel utaztak a Szegedi VSE birkózói. Az előzetes esélylatolgatás során a legjobb eredményt a szakvezetés Szarka Imrétől várta. Nos, az FTC-ből az SZVSEbe igazolt junior EB harmadik helyezettjében nem is kellett csalatkozni. Erőtől duzzadó, taktikus, imponáló birkózással szerezte meg a magyar bajnoki aranyat. A .második helyezett kecskeméti Mayer Rolandot úgy verte 4-0-ra, hogy fantasztikus csipódobása három pontot ért. Szóval Szarkától ezt a szép eredményt némi túlzással mindenki várta. De az már igencsak a meglepetés erejével hatott, hogy a szintén vasutas sportoló, Kistóth László az 57 kg-osok küzdelmében a jóval esélyesebb csepeli Cseri Attila mögött az igen előkelő ezüstérmet szerezte meg. Cseri a döntőben 5-0-ra nyert. A 62 kgosok mezőnyében Bodai László nem vallott szégyent, akárcsak a 82 kg-osok között induló Tóth János. Súlycsoportjában az előbbi 6., míg az utóbbi 5. lett. Ugyancsak az 5. helyen zárta a bajnokságot az 52 kg-os mezőnyben Kaszanyi. Eredmények: 48 kg: 1. Szarka Imre (SZVSE). 52 kg: ... 5. Kaszanyi (SZVSE). 57 kg: ... 2. Kistóth László (SZVSE). 62 kg: ... 6. Bodai László (SZVSE). 82 kg: ... 5. Tóth János (SZVSE). A megyei II. osztály 28. fordulójában a legjobban az Pálfalvi nézők jártak, akik nem kevesebb, mint 9 gólt és hazai győzelmet láthattak. A kgtöbb találatot ellenben a Va,ymaz játékosai szerezek szám szerint nyolcat. Eksit hamarabb is elkezde"ék volna a gólgyártást... Apátfalva-Ruzsa 6-3 (3-3) Apátfalva, 200 néző. v«ette: Magony. Apátfalva: Rakity (Jung) Kst Restás, Bartucz, SomoBerényi, Mátó, Jani (Varp). Köteles, Balogh (Sóki), ""re. Edző: Restás János. Rúzsa: Papp - Berkó Krisztin), Deák, Földeák, :laöa, Papp T., Király, Varga ' varga M. (Szabó), Bajo; s Kispál. Edző: Deák FerctK. 'pn alacsony színvonalú ^Szósen teljesen megérde'ten nyert a hazai csapat. Collövők: Imre (4), (2), ill. Bajorics, Deák '.esbőlj, Kispál. Kiállítás: Köteles, ill. Kitömték a Szegvárt Ják: Imre (a mezony ijobbja). Köteles, ill. Király. 'Ijuságiak: Apátfalva- RuK'szombor-Ferencszállás 3-0(1-0) .A'szombor, 350 néző. «ette:Jéga. ]s í)ls*ombor: Gulyás Ucs* Uracs (Moldován), 7b Labdarúgó W megyeill. o. Tóth, Gera, Méhes, Gecse (Koczkás), Juhász, Fancsali, Dégi, Botlik. Edző: Haklik János. Ferencszállás: Szűcs Bíró, Kovács, Hévízi, Bottyán (Rádai), Török, Gabnai, Katkó, Nagy, Juhász, Tamasi. Edző: Kovács József. Küzdelmes mérkőzésen a végig fölényben játszó hazaiak megérdemelten szerezték meg a győzelmet. Góllövők: Juhász (2), Koczkás. Jók: Juhász, Szűcs, Tóth, Fancsali, Gera, ill. Tamasi, Bíró. Ifjúságiak: KiszomborFerencszállás 4—0. Szatymaz-Szegvár 8-0 (5-0) Szatymaz, 150 néző. Vezette. Risák Károly Szatymaz: Szabó - Barta (Pölös), Zsemberi J., Posta, Szanka, Kocsis, Németh L. (Ocskó), Zsemberi S., Németh A. (Újvári), Toldi, Bárányi. Edző: Bárányi Péter. Szegvár: Bíró - Jancsovics, Szarka, Kótai, Hornyák, Marton (Bárány), Szalai (Gila), Buda, Terbán, Tolnai, Németh |gottyán). A lelkesen játszó hazai csapat megérdemelten győzött. Góllövő: Kocsis, Bárányi, Toldi, Szanka, Zsemberi, Ocskó, Újvári, Posta. Jók: Toldi, Zsemberi, Ocskó, Kocsis, ill. Buda. Tömörkény-Fábiánsebestyén 5-2(3-0) Tömörkény, 100 néző. Vezette: Kalmár. Tömörkény: Forgó - Kiri (Papp), Gémes (Rácz J.), Szalai, Horváth, Vereb, Samu, Laczkó, Jaksa, Rácz Cs., Apró. Edző: Fekete József. Fábiánsebestyén: Ivanies - Vion, Simái, Harkai, Varjas, Felföldi, Szivák, Varga, Györgyi, Bórák, Erdődi. Edző: Pataki Antal. Megérdemelt hazai győzeem született. Góllövő: Rácz Cs., Apró (2), Laczkó, Jaksa, ill. Varga, Györgyi. Jók: Szalai, Laczkó, Horváth, ill. Györgyi, Varga. Ifjúságiak: TömörkényFábiánsebestyén 3-0 UTC-Gyálarét 2-3 (1-2) Kertész utca, 200 néző. Vezette: Marczi. UTC: Szekeres - Herédi, Farkas, Fülöp, Bodor, Szabó F., Szél, Magda, Tóth Z. (Kakuszi), Somodi, Szolga. Edző: Szél László. Gyálarét: Fürtön - Nagy, Szabó T., Dóda, Bogár, Harmath (Kakuszi J.), Kura, Oláh, Káity, Illés A., Antalik. Edző: Bogár János. Sportszerű mérkőzésen a szerencsésebb csapat győzött. Góllövő: Szabó F., Somodi, ill. Kura, Oláh, Káity. Jók: Szolga, Szabó F., Széli, ill. Nagy T„ Illés A., Antalik. Ifjúságiak: UTC-Gyálraét 3-0 Földeák-Algyő 2-2 (l-l) Földeák, 200 néző. Vezette: Csende. Földeák: Bán - Kurai, Horváth, Sándor, Bajusz, Juhász, Szabó Cs., Szabó G. (Kurunczi), Szűcs, Bugyi, Papp (Veszelovszki). Edző: Tóth Imre, Szabó Csaba. Algyő: Horváth (Boros) Niku, Kiss Gy., Dobos, Makra, Portörő, Kiss A., Boldizsár, Hetényi, Kovács (Süli), Beck. Edző: Portörő Imre, Portörő Lajos. Gyenge színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született. Góllövő: Szűcs, Juliász, ill. Boldizsár, Kiss A. csapatot dicséri, hogy az utolsó percig hajtott, nem adta fel. A vásárhelyieknél az akarással nem volt probléma, mindenki igyekezett, de a lelkesen játszó vendégek tiz emberrel is meg tudták akadályozni a nagyobb különbségű hazai győzelmet. - olasz További eredmények Keleti csoport: III. ker. TVE-Diósgyőri FC 3-1 (2-0), Kabai Cukor FC-MTK 1-3 (0-0), Nyíregyházi FC-Kazincbarcika 2-0 (1-0), FC Hatvan-Balmazújváros 0-0, Tiszakécskei FC-Hajdúnánási FC 2-0 (1-0), Salgótarjáni BTC-Gödöllő-Verzál LC 3-2 (l-l), Tiszavasvári Alkaloida SESzarvasi Vasas 3-0 (2-0). A keleti csoport állása: 1. MTK 28 22 3 3 65-17 69 2. Salgótarján 28 15 5 8 58-39 50 3. Diósgyőr 28 12 10 6 45-27 46 4. Kazincbar. 28 14 4 10 47-42 46 5. Tiszakécske 28 12 9 7 40-20 45 6. III. ker. TVE 28 13 6 9 49-40 45 7. Kaba 28 12 7 9 40-31 43 8. Nyíregyháza 28 12 6 10 35-34 42 9. T.vasvári 28 10 711 42-42 37 10. FC Hatvan 28 9 10 9 30-35 37 11. Gödöllő 28 8 8 12 31-40 32 12. Hajdúnánás 28 8 8 12 23-38 32 13. Balmazúj. 28 8 6 14 39-47 30 14. HLC 28 7 7 14 32-56 28 15. Szarvas 28 6 9 13 23-38 27 16.MVSC 28 2 3 23 16-69 6 Az MVSC-től 3 pont levonva. Nyugati csoport: BKV Előre -Százhalombattai FC 4-0 (0-0), Beremend-Budafoki LC 0-1 (0-1), Bajai FC-ESMTKHungaplast 0-1 (0-0), Tatabánya-Siófoki BFC 2-0 (0-0), Paks-Haladás VSE 2-0(1-0), Pécsi VSK-Keszthelyi H. Haladás l-l (l-l), Veszprém FC-Dunaferr SE 4-1 (2-0), Matáv SC Sopron-Mohácsi FC 0-0 A nyugati csoport állása: 1. BKV Előre 28 17 6 5 58-29 57 2. Haladás 28 18 2 8 51-25 56 3. Siófok 28 16 8 4 45-20 56 4. Budafok 28 15 8 -5 46-36 53 5. Veszprém 28 12 10 6 35-26 46 6. Paks 28 13 5 10 34-29 44 7. Mohács 28 12 7 9 35-25 43 8. Százhalom. 28 10 8 10 42-48 38 9. Keszthely 28 9 10 9 42-37 37 10. Dunaién* 28 9 10 9 24-24 37 11. Tatabánya 28 9 5 14 33-40 32 12. SC Sopron 28 8 515 35-45 29 13. Beremend 28 8 4 16 36-44 28 14. Baja 28 7 516 29-56 26 15. ESMTK 28 6 616 22-52.24 16. PVSK 28 2 719 20-51 13 Jók: Juhász, Bajusz, Szabó Cs., ill. Boros, Niku, Kiss Gy. Ifjúságiak: Földeák-Algyő 3-2 Röszke-H. Astra 1-2 (1-0) Röszke, 350 néző. Vezette: Ludvig. Röszke: Szabó - Csiszár, Hornyák, Kovács A. ((Szalma), Papdi, Toppantó, Börcsök, Tanács A., Kovács R., Szekeres, Farkas (Tanács R.). Edző: Berki István. H. Astra: Enyedi - Luczás, Talmácsi, Kérdő (Kiss), Prágai, Csáki, Mucsi, Budai, Tóth, Rostás, Csávás. Edző: Kérdő Sándor. A II. félidőben fordított a bajnok. Góllövő: Tanács R., ill. Rostás, Mucsi. Jók: Hornyák, Szekeres, ill. Mucsi, Enyedi. Ifjúságiak: Röszke-H. Astra 0-3 A bajnokság állása: 1. H. Astra FC 26 19 4 3 77-26 61 2. Gyálarét 26 16 2 8 55-35 50 3. Kiszombor 26 15 2 9 54-33 47 4. Apátfalva 27 13 6 8 57^47 45 5. Tanárképző 26 13 3 10 55-41 42 6. Földeák 26 11 7 8 55-44 40 7. Szegvár 26 10 6 10 47-58 36 8. Ferencszállás 26 10 5 11 57-46 35 9. Tömörkény 26 11 2 13 50-57 35 10. Röszke 26 10 4 12 44-41 34 11 .Algyő 26 9 4 13 45-49 31 12. Fábiánseb. 26 10 1 15 42-68 31 13. UTC 26 8 4 14 35-49 28 14. Rúzsa 26 8 2 16 40-88 26 15. Szatymaz 27 5 4 18 44-75 19 16. Nagyniágocs* visszalépett * A Nagyniágocs csapatának eredményei törölve. Szabadni-:Tanárképző 1. Bari-Sampdoria 1-2 - 2 2. Cremonese-Róma 2-5 2 3. Fiorentina-Milan 1-2 2 4. Genoa-Torino 1-0 1 5. Internazionale-Padova 2-1 1 6. Juventus- Cagliari 3-1 1 7. Lazio-Brescia 1-0 1 8. Napoli-Parrna 1-0 1 9. Reggiana-Foggia l-l X 10. Békéscsaba-Vác 0-0 X 11. BVSC-Csepel l-l X 12. Győr-Kispest l-l X 13. Parmalat FC-Sopron 5-0 1 Pluszmérkőzés: 14. Ferencváros-Debrecen 3-3 X és nyeremények A Szerencsejáték Rt. ájékoztatása szerint a 22. fogadási heti TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény 15 darab, nyereményük egyenként 606 408 forint, 13 találatos szelvény 69 darab, nyereményük egyenként 60 711 forint, 12 találatos szelvény 1 291 darab, nyereményük egyenként 2 434 forint, 11 találatos szelvény 10 818 darab, nyereményük egyenként 774 forint, A 10 találatos szelvények nyereményössz-1 ege a 100 forintot nem érte el, így a Részvételi Szabályzat értelmében a 10 találatosok eljes nyereményalapja a 11 találatos szelvények között ] került felosztásra. Góltotó: Első nyerőosztályba j sorolt szelvény nem volt. ] Az első nyerőosztályban a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó j 6 334 319 forint. A második nyerő-1 osztályba sorolt szelveny | nem volt. A harmadik nyerő-] osztályba sorolt szelvény 98 darab, nyereményük | egyenként 3 621 forint. • Készül az olimpiai válogatott is Hrutka ás Lisztes játéka kérdéses Szombaton ismét pályára lép a magyar olimpiai labdarúgó válogatott. A csoportjában eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó együttes ezúttal Reykjavikba látogat, ahol Izlanddal mérkőzik meg. Dunai Antal, az olimpiai válogatott mestere kissé borúlátóan nyilatkozott az MTI munkatársának: - Kisebb gondjaink vannak. Hrutka fejsérüléssel bajlódik, ami miatt az elmúlt hétvégén nem is játszhatta végig a Debrecen elleni bajnoki mérkőzést. Nehezíti a helyzetet, hogy a Ferencváros védőjét egy hetek óta tartó kézsérülés is hátráltatja a játékban. A szintén ferencvárosi Lisztesnek a korábbi combizomsérülésével van problémája. Az olimpiai válogatott kerete: Sáfár Szabolcs (Vasas Casino Vigadó), Babos Gábor (EMDSZ Soproni LC), Szafhmári Csaba, Sándor Tamás, Dombi Tibor, Pető Zoltán (Debreceni VSC), Molnár Zoltán, Szanyó Károly, Egressy Gábor (ÚTE-Novabau), Hrutka János, Lisztes Krisztián (Ferencváros), Lendvai Miklós, Preisinger Sándor (ZTE), Mátyus János, Búrányos Zsolt (Kispest-Ho. I FC), Dragoner Attila ' rémi LC), Hcr. Ni: , őri FC)