Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-28 / 149. szám

SZERDA, 1995. JÚN. 28. A VÁROS 5 Leépülő derékhad a közötti életkor a csúcs. Addigra „beérkezik", akiben volt ambíció, erő és kitartás. Szakmájában megfelelő tapasztalatra, rutinra tett szert, s az idő által is igazolt egyenletesen magas teljesítményét munkahelye előléptetéssel, megfelelő erkölcsi és anyagi elismeréssel honorálja. Nyugodt lelkiismeret­tel tekinthet hát a múltba, s megérdemelt optimiz­mussal a jövőbe: élete hátralévő éveiben élvezheti is a korábban izzadsággal elvetett magok gyümölcsét, s biztonsággal gondolhat öreg, beteg napjaira. Föltéve, ha nem esett meg vele az a malőr, hogy történetesen nem Japánba vagy Amerikába, hanem Magyaror­szágra született. Ez az örökös politikai hullámverésektől agyonpo­fozott, magát agyondolgozott nemzedék nálunk ugyanis ezután sem számíthat semmi jóra. Az, aki idáig évtizedeken át csak fizetett az SZTK-nak, a tár­sadalombiztosításnak - jó esetben anélkül, hogy táppénz formájában akár egy huncut vasat is vissza­kapott volna -, korosodván, ha majd gyakrabban látogatja a rendelőket, fizetni fog a kezelésekért. Egyelőre talán csak a fogorvosnál. S ha saját lába nem engedelmeskedik? Kórházi kezelésre szorulván, mentőt hív 100 forintért, föltéve, ha a megfelelő osztályon az ágycsökkentés után marad üres fekhely, és a szükséges műtéteket éppen nem szüneteltetik pénzhiány miatt. Mindennek tetejébe betegsége első öt napjára egy fitying se jut az évtizedek alatt leper­kált súlyos ezrekből, s még örülhet, hogy az éppen rekreációra, betegségmegelőzésre hivatott rendes évi szabadságából kiveheti ezeket a napokat. A többi 25 napra kapott hideg vízre meg a kenyérre valóért ezután még el kell szenvednie munkaadója feddő­megróvó tekintetét is, hiszen az ő kasszájából meré­szeli elszívni a forintokat. Mindehhez hozzátartozik a szabad rablásra emlékeztető okos kis trükk-tervezet is, amely szerint a munkaadó a nem kifizetett bér után is köteles lenne tb-járulékot fizetni. Hát ha ettől nem kapja el elbocsátási láz a cégtulajdonosokat, akkor semmitől! Úgy igyekeznek majd lerázni magukról saját dolgozóikat, mint kutya a bolhát. Az utcára került ötvenesekért meg ugyan melyik munkahely kapkodna? Ez a 25-30 évet munkával lehúzott, gye­rekeit épp hogy fölnevelt, vagy még egyetemen tanít­tató korosztály ott áll majd hátsó felén billentve a teljes bizonytalanságban és reménytelenségben." Amit kilátásairól elé vetít ez a kormány, az a megcsappanó táppénz, a gyógyszeráremelés, az egészségügy leépü­lése, a 2, esetleg plusz 8 ezer forintos tandíj beveze­tése, a munkanélküliség, karöltve a vele logikailag összeférhetetlen nyugdíjkorhatár-emeléssel, azaz a megnyújtott munka- és jövedelemnélküliség rémével. S mindezt a magyar férfiak várható életkora és a 65 éves nyugdíjkorhatár kísérteties közelségének tu­datában... WM orai 50-es embereket arra kényszeríteni, hogy Mm tapasztalataik, tudásuk birtokában az elmúláson elmélkedve kezdjék meg a visszaszámlálást. Nem élet­képes az a társadalom, amely tettrekész tagjaitól el­várja a munkát, kifulladásig, de nem adja meg ehhez a lehetőséget. Emeli a létfönntartás költségeit, de megfosztja az embereket az ehhez szükséges jövede­lemtől. Beszed tizedet, harmincadat, dézsmát, füst­pénzt és járulékot, szociális biztonságot ígérve, aztán baj esetén cserében fityiszt mutat nekik. Leépülő derékhaddal semmit sem lehet építeni. Szépreményű országot kiváltképp nem. Chikán Ágnes • Akár komikus figurának is nevezhetnénk. Ahogy pat­togott a bíróság folyosóján, egyszerre volt szánalmas és nevetséges. Időnként affek­tált, „elfelejtett" magyarul, játszotta az eszét. Már bo­csánat a hölgyektől, maga­tartása inkább egy hisztis nót idézett, mint egy idősödő férfit. Amiket tett, azok vi­szont megbocsáthatatlan bű­nök. Az 58 esztendős Barta Károly balettmester kislá­nyokkal fajtalankodott. A tanítványaival. A békéscsabai szárma­zású Barta a hatvanas évek­ben - a kor kedvelt kifeje­zésével élve - disszidált Amerikába. Ott bizonyára sokat lendített új hazáján áldásos művészi tevékeny­ségével. Igaz, végzettségét nem nagyon tudta igazolni. Azt viszont később az FBI dokumentálta, hogy szerepel a nyilvántartásában, a mester • A rászedett szülők tsndijs A balettmester újabb figurája előszeretettel molesztált gyereklányokat. Sajnos, amikor néhány esztendeje visszajött, Sze­geden és másutt is megnyi­totta balettiskoláit, akkor még a kutya sem érdeklődött Barta Károly múltja iránt. Viszont néhány hónap elteltével a laikusok számára is kiderült, hogy bóvli, amit az állítólagos balettmester produkál. Mindenütt ugyan­azt a koreográfiát tanította, az alapok elsajáttítatásáról megfeledkezett. A ruhát és a cipőt is tőle kellett vásárolni, a próbáról kitiltotta a szülő­ket, akik háborogtak ugyan, de igazi botrány nem lett a dologból. Egészen addig MÉSZÁROS ATTILA, a 25-ös választókerület (Tápé) képviselője 13-17.30 óráig fogadóórát tart a tápéi ügy­félszolgálaton (Honfoglalás utca). DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szege­den, a Szilágyi utca 2. II. 204-es szobában. KISS TAMÁS, a 3-as vá­lasztókerület (Felsőváros, Tarján egy része) képviselő­je az ebek tartásáról lakos­sági fórumot tart 18 órától a Tatján III. Általános Iskolá­ban (Építő utca 3.). Vendé­gei: a polgármesteri hivatal általános igazgatási irodája, a Városgondnokság vezető­je, a Közterületfelügyelet vezetője, a városi rendőr­kapitányság vezetője és a Környezetgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója. " DR. PIRI JÓZSEF, a 26­os választókerület (Algyó) képviselője 17 órától foga­dóórát tart az algyői ügyfél­szolgálaton (Kastélykert utca 40.). JOGSEGELYSZOLGA­LAT1 FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged; Esz­perantó utca 3-5., I. em. 5.) 14-16 óráig. Dr. Hajdú Ist­ván ad felvilágosítást a mun­kavállalók, munkanélküliek, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A MUNKÁSPÁRT alsó­városi szervezete 16 órakor taggyűlést tart a Szeged-ál­lomás ebédlőjében. AZ SZDSZ szegedi sze­rvezete 17 órakor taggyűlést tart a Földváry utca 3. szám alatti székházban. A FÜGGETLEN KIS­GAZDAPÁRT szegedi szer­vezete 17 órakor (Szeged, Teleki u. 3.) taggyűlést tart, melyre a tagtársakat ezúton tisztelettel meghívják és feltétlen elvárják. RÚZSÁN, a Művelődési Otthon kistermében dr. Géczi József és Fritz Péter or­szággyűlési képviselők idő­szerű kérdésekről lakossági fórumot tartanak, amelye minden érdeklődőt szerettei várnak. • Erőmű és szemét. A geotermikus erőművet föl­avatta a környezetvédelmi miniszter. A kerítésen kívüli egykori játszótérre, ma sze­mét és parlagfű borította dzsumbujra egy pillantást se vetett - B. J. feltételezése szerint, aki arra buzdítja az „illetékeseket", hogy állítsák helyre a Csaba utca közelé­ben a játszóteret. • Kutyaélet. A fekete-fehér skót juhászkutya kalandos „utazása" véget ért: a család­fő köszöni a sok hasznos út­baigazítást, melynek ered­ményeként meglelte gyer­mekei kedvencét. Ellenben egy németjuhász kutyakö­lyök a Talent Center (Fürj utca 92/B) udvarán vár gaz­dijára. • Elve(sze)tt kulcsok, ira­tok. A Mars téri piacon egy kék szinű horgolt szatyrot „zsákmányolt" egy illető, akinek az abban lelt lakás­kulcsokra nincs szüksége, nem úgy, mint a tulajdo­nosnak, aki „üzeni": a piaci rendészeten fogja keresni a kulcsokat. A 2-es buszt várta a Múzeumnál Balog István (437-166), aki Újszegedre tartva csak a buszon vette észre, a padon felejtette bar­na „csuklótáskáját". Hálás lenne, ha visszakapná a csak számára értékes papírokat, kulcsokat. CSÖRÖG A |((«rp)))))) WIESTEL Kedves Olvasóink! Közérdekű problé­máikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten,ügyeletes újságfró munka­társunkkal, Újszászi Ilonával oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14-től 15 óráig hívhatják a Csörög rovatot. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Amennyiben ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák szerkesztősé­günkkel! • Vad motorosok. Az újszegedi Ligetben délután sétálók nevében kéri egy kis­mama, hogy valaki fékezze meg az ott száguldozó se­gédmotorosokat, akik a be­hajtani tilos tábla ellenére a babakocsit toló, totyogó kis­gyerekeket levegőztető sé­tálókat ijesztgetve bőgetik a motorokat, szennyezik a le­vegőt, zavaiják a Liget nyu­galmát. • Vízóra, de minek? A SZETÁV miért nem havon­ta-kéthavonta olvassa le a vízórát? - kérdezi Kissné a Zsitva sorról. Olvasónk azért bosszankodik, mert felsze­reltette ugyan a vízórát, mégis átalányt fizettetnek vele, s a számlákon se követ­hető, mikor miért éppen annyi, amennyi a végösszeg. • Kábel. Az újabban Szege­den is élvezhető az ARD­nek K. F. is örül, de javasol­ja: a német tévécsatornát ne az időnként magyar adást is közvetítő újvidéki, hanem a belgrádi tévé helyére „szorít­sák be" a „kábeltévések". A szőregiek kérdezik az „il­letékest": kábelrendszerüket mikor kapcsolhatják össze a szegedivel? Állítólag ők nem egy faluban, hanem Szeged egyik városrészében élnek, tehát joguk azt a tévéműsort nézni, amit a város más ré­szein élők látnak. • Méreg. „Szomszédom méreggel permetezte le a kerti zöldségeket" - gyanak­szik haragosára D. J.-né, ezért kérdezi: hol vizs­gáltathatná meg a zöldség­zöldjét. A válasz: az Állami Népegészségügyi Tisztior­vosi Szolgálat (Szeged, Der­kovits fasor 7-11.) és a Nö­vényegészségügyi és Talaj­védelmi Állomás (Hódmező­vásárhely, Rárósi út 102.) szakembereihez forduljon. A Bokros-csomag tartalma miatt mérges O. L„ aki azt kérdezi, ha gyermekük el­múlt 6 éves, de a családban az „egyfőrejutó" a létmini­mum alatti, mi jár nekik a családi pótlék helyett. Az egészségbiztosítási pénztár szakembere szerint az egy, 6 évesnél idősebb gyermeket nevelő családokban csak akkor folyósítható a „csépé", ha az egyik szülőnek rtincs kereső foglalkozása, vagy ha a gyerek tartósan beteg. A jogszabály csakis a gyes esetében ismeri a „méltá­nyosságot". A családi pótlék nélkül maradók esetleg az önkormányzat segítségére számíthatnak. Körúti Bútorház London i krt. 3., a kenderbolt mellett HASZNÁLT BÚTORT BESZÁMÍTUNK! HITELLEHETŐSÉG!! Viszonteladókat kiszolgálunk! nem, amíg egy kislány ott­hon el nem panaszolta édes­anyjának, hogy Karcsi bácsi mezpróbálás címén a bugyi­jában matatott. És nem csak a kezével simogatta. Történt mindez '93-ban. Az ügy csupán tavaly ősszel került a bíróságra. Barta Ká­rolyt 2 év börtönre ítélték, a büntetés letöltése után pedig kiutasították az országból. Jelenleg jól megérdemelt szabdságvesztését tölti. Igen ám, de amíg a nyo­mozás folyt, Barta hol el­tűnt, hol megjelent. Tavaly nyáron sem tétlenkedett a „májsztró", mint kiderült. Júliusban egy 11 esztendős növendék jelezte, hogy ő szeretne a következő tanév­Szegedi napok Darmstadtban Öt évvel ezelőtt írták alá Szeged és a némétországi Darmstadt városa közötti testvérkapcsolatokat rögzítő okmányt. Az évfordulón a német városban szegedi mű­vészeti napokat rendeznek. A Mónika Herchenröder Galéria kertjében szegedi képző- és iparművészek mu­tatkoznak be. Belizczai Má­ria, Fritz Mihály, Fűz Vero­nika, Huszákné Dinnyés Éva, Sejben Lajos, Tóth Magdolna és Tóth*Sándor mintegy harinc alkotását lát­hatják az érdeklődők július 16-ig. Kiállításon mutatják be Schmidt Andrea Szeged­fotóit, s különböző rendez­vényeken fellép a Molnár Dixieland Band, a Szeged Táncegyüttes és a Szeged Cigányenekar. ben is járni az intézetbe, de a tandíj befizetése gondot okoz a családjának. Sebaj, járjon be segíteni - boríté­kokat címezni, pecsételgetni -, szólt az ajánlat. Barta azonban más célra, nemi vágyai kielégítésére használ­ta fel a kislányt. Ruhán ke­resztül hozzádörgölódzött, simogatta. A megszeppent gyerek otthon elmondta, hogy ő többet nem megy a balettiskolába... A másik eset augusztus­ban történt. Barta Károly az anyukát egy teremben leül­tette, hogy várakozzék türe­lemmel. Ő pedig „fényké­pezni" vitte magával a mind­össze hétéves kislányt egy másik helyiségbe. A fotózási • Kezdjen vitát az Ország­gyűlés a Duna-Tisza-közi homokhátság vízpótlásáról. Az erre vonatkozó önálló képviselői indítványt egy­hangúlag'támogatta keddi ülésén az Országgyűlés Kör­nyezetvédelmi Bizottsága. A napirendre tűzést fontosnak tartották a képviselők, ugyan­akkor az indítványban meg­fogalmazott határidőkről, feladatokról - az ülésen el­hangzó tárcavéleményekkel megegyezően - további vi­tákat tartottak szükségesnek. Az ülést követően Lezsák Sándor (MDF) képviselő, az önálló indítvány előter­jesztője elmondta: javasla­tával azt szeretné elérni, hogy a kormány a vízpótlás­sal kapcsolatos elvi elem­zéseken túl mielőbb konkrét eredményeket is felmutas­son. Legalább pontosan meg kellene jelölni a térség lakói­póz beállításához elenged­hetetlennek gonolta, hogy a gyereket a fehérneműjén ke­resztül megtapogassa a combja között. Nem tudni, hogy végül is hány kislány esett áldozatul Barta „játékainak". Ezúttal az utóbbi két eset miatt kell majd felelnie a szegedi bíró­ság elótt. Ezekhez képest csekély­ségnek nevezhető, hogy anyagilag hány családot ká­rosított meg a balettmester. Ugyanis tavaly nyáron már előre beszedte a következő félévi tandíjat, a 6 ezer fo­rintot. Több százan be is fi­zették. A tanévkezdésre vi­szont kirobbant a botrány. Az iskola és az alkalma­zottak eltűntek. Csupán egy lepecsételetlen fecni és azon egy olvashatatlan aláírás „bi­zonyítja": befizették a tan­díjat. Vagy inkább megfizet­ték azt... V. Fekete Sándor A homokhátság vízpótlása nak, hogy mikorra és milyen formában szüntethető meg a természeti katasztrófával fenyegető elsivatagosodás. A vízügyi szakemberek már elkészítették a vízpótlás két változatát. Az egyik a Duna és a Tisza közötti 100 kilo­méter hosszú csatorna, a másik a Duna, illetve a Tisza több pontján megvalósított vízkivételekre telepített re­gionális vízpótlók együttese. Ezek a beruházások 10-15 milliárd forintos nagyság­rendűek. viszont már most dönteni kellene a kiépítés, a finanszírozás ütemezéséről. Csak ez jelenthet megfelelő választ a térség lakóinak. • Még nem fizetünk e fogsszston Szegeden nem bocsátanak el fogorvosokat A fogászati ellátásokért július közepéig még nem kell fizetnie a betegeknek. A fogászati beavat­kozásokért fizetendő árak ugyanis még nem ismerete­sek. Az áijegyzéket a fog­orvosi kamara készíti el, az ígéretek szerint ezen a hé­ten. A kamara árlistáján a beavatkozásokért kérhető árajánlatok szerepelnek, a minimálisan kérhető össze­gek, amiktől a fogorvosok felfelé eltérhetnek. A fogá­szati beavatkozásokért szá­molható összeg kizárólag a kamarai árlista elkészülte után kérhető. Az alpolgármester el­mondta azt is, hogy a Sze­geden közalkalmazotti munkaviszonyban foglal­koztatott - 48 felnőttellá­tásban és 14 gyermekellá­tásban dolgozó - fogorvos közül senkitől nem válnak A korábbi tervekkel ellentétben július elsejétől még nem kell fizetni a fogászati rendelőkben, és Szegeden nem bocsátanak el közalkalmazotti mun­kaviszonyban dolgozó fogorvosokat - tudtuk meg tegnap a városi önkormányzat egészségügyért felelős alpolgármesterétől, dr. Csenke Lászlótól, aki a szegedi fogorvosokkal folytatott megbeszélése után adott tájékoztatást lapunknak. meg. A kényszerpriva­tizációra nem kerül sor, mert az egészségbiztosító júliusra 100 százalékos tá­mogatást adott. A rendelő­intézetek fogorvosai vél­hetően augusztusban már tudnak nyilatkozni arról, hogy számukra melyik megoldás lenne jó. Azok számára, akik a vállalkozói forma mellett döntenek, az önkormányzat - a házior­vosi rendelőkhöz hasonló­an - biztosítaná a rendelőt és a műszereket. Nincs ar­ról szó tehát, hogy minden átmenet nélkül megszün­tetnék a közalkalmazotti fogorvosok mun­kaviszonyát - nyilatkozta dr. Csenke László, aki ígé­retet tett arra, hogy a fogá­szati beavatkozások árait tartalmazó jegyzéket la­punk, illetve olvasóink ren­delkezésére bocsátja, amint azt a fogorvosi kamarától megkapja. Az árjegyzéket egyébként valamennyi fog­orvosi rendelőben kifüg­gesztik majd. K. K. A Talent Centerben (6726 Szeged, Fütj u. 92/B) a júliusban megnyíló technológiai centrumban irodák (8-tól 35 nm-ig), laborok, raktárak előnyösen bérelhetők. Előnyben részesülnek a biotechnológia, környezetvédelem, élelmiszeripar, biomedicina területén dolgozó, valamint különösen innovatív műszaki vagy tudományos eredményeket hasznosító vállalkozások. Pályázati űrlapokat és bővebb felvilágosítást dr. Kovács László, Talent Center igazgatótól a (62) 430-430-as telefonszámon vagy a (62) 431-216-os faxszámon kérhetnek. Pályázati határidő: 1995. július 1.

Next

/
Thumbnails
Contents