Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-27 / 148. szám

• Francia esküvő m A lelkület rokon, a nyelv más Lengyel-magyar egy családban Hét éve már annak is, hogy szegény Barabás Zoltán fölhívta a figyelmemet erre a családra. Híresneves gabonakutató volt, amíg élt, és éppen Marék Brzózkáék lakását vették meg. Fölhívott: találtam egy neked való családot. Talán akkor születhetett az ötödik gyerekük. Karácsonyra éppen jó lesz, gondoltam... A születésnapi torta után. (Fotó: Somogyi Károlyné) Ők bezzeg nem alszanak el... Úgy jött ki a lépés, hogy arra karácsonyra más adódott. Eljött a következő karácsony, megint eszembe jutottak, megint elmaradt. Most vettem a nyakamba a világot. - Németországban vannak. Holnap jönnek haza. Harmadnap este már ott voltunk náluk. Kint ültünk a teraszon, és fejünk fölé lógott a nagyszemű cseresznye. Mint a mesében: csak ki kellett nyújtanunk a kezünket. Még azt se kellett. Az asztalon is egy nagy tállal. • Kezdjük a névvel. - írva Brzózka, kiejtve viszont Bzsuzka. Kedves név, de nincsen magyar, aki jól ejtené. • Jelent valamit? - Fiatal nyírfácska. Van is a kertünkben minden gyereknek egy nyírfája. Dr. Dénes Ilona mondja ezt, az öt gyönyörű gyermek édesanyja. Ágnes, Viktor, Marék, Helena, Ádám, ez a sorrend. Szőke mind, csak a lengyel nevű Marék a bama, színre a legmagyarabb. Ágnes most érettségizett, Ádám most járta ki az első osztályt. Viktor vízilabdás, éppen edzésről jött haza. Marék két éve várta a biciklijét úgy, hogy a pénz megvolt rá, de a bizonyítvány nem nagyon illett hozzá. Most végre megvehették. Helena 9 éves, és ha szülei álma teljesülne, akkor énekesnő lenne. Ádám születésnapi tortáját osztotta meg velünk: most töltötte be a hét évet. Hogyan is kezdődött? Két részletben kapunk rá feleletet, mert a férj betegeket vizsgál még. - Harmadéves voltam, és Odesszába mentem nyári gyakorlatra. Lengyelek is voltak ott. Nekem nehezen ment az orosz, kerestem olyat, aki franciául is ért. Marék tudott. A férj akkor éppen Olaszországba akart menni nyári gyakorlatra. Ma se tudja, miért változtatta át Odesszára. A szerelem útjai is kiszámíthatatlanok, lehet, hogy soha nem ismerték volna meg egymást. Franciául leveleztek, szünetekben találkoztak, és három év múlva egybe is keltek. Szegeden volt az esküvő. • Milyen nyelven? - Franciául. A mostani győri segédpüspök akkor itt volt a Teológián, és tud franciául. Nagyon szép esküvőnk volt. Csak annyit kellett mondaniok: Oui! Először Szegeden helyezkedtek el, aztán Dénes doktornő ment Lengyelországba. Állást is kapott, gyerekgyógyászaton lett osztályos orvos, a férj pedig belgyógyász lett, aztán altatott. Altatóorvosnak fordítjuk az aneszteziológust, noha inkább érzéstelenítő lenne a helyes. Saját tapasztalat alapján szívesebben mondom ébresztőorvosnak, mert elaltatni könnyű, fölébreszteni a valami. Jöttek a fájdalmas forradalmi események, kínjaikat az érzéstelenítő orvos se tudta csillapítani, hazulról jöttek haza. Azóta is altat a klinikán, a feleség pedig iskolaorvos. MÉs a családban ki altat? - Leginkább a feleségem. Ha rám kerül a sor, főleg a hegyekben, lakókocsiban, akkor én mondom a mesét, és legtöbbször magyarul. A legkisebbeknek nehéz a lengyel szó. • Ha pöröl velük? - Kénytelen vagyok magyarul pörölni. Azt legalább megértik. A gyerekek kórusban állítják, lengyelül is értik, mert a pörölés mindig hangosabb. Büszkék rá, más orvossal is alig volt dolguk. Itt az anyu, itt az apu, minden kikerül a családból. Előkerül az a kedves adoma is, hogy a gyerekgyógyász professzor gyerekei megbetegszenek, és rimánkodva kérik, adják egyszer már igazi orvos kezére őket. Apjuk klinikán is altatta már némelyiküket, kinek keze, kinek lába, kinek a nyelve törött ki. Igazi kórházi élményük is alig jnaradt tehát. Örülnek neki. Két hazájuk van. Karácsony, síelés, húsvét, nyári szabadság: ha lehet, Lengyelországban. Anyanyelvi táborba is hazamentek egy darabig, de újabban a keletebbről érkező lengyeleknek adják inkább a rávalót, a magyaroknak ritkábban jut belőle. Ágnes mindenesetre nagyon szép ösztöndíjat kapott, Krakkóba megy egyetemre. Ha kint lesz, föltehetően még gyakrabban mennek ki újra. A feleség nagyobb ambíciókkal indult, úgy érzi, az orvosi pálya peremvidékére került az iskolaorvoslással, de nem bánja, ha a gyerekeire néz. A féij boldogan hangoztatja, nagyon jó Magyarországon lengyelnek lenni. A két nép lelkülete annyira rokon, csak a nyelvünk különbözik. Nyílnak a határok, csökkennek a távolságok, itt a telefon, bármikor beszélhet az otthoniakkal, és itt van a műhold. Hazajön, leül a készülék elé, .és meghallgatja a lengyel híreket. - És el is alszik a fotelban! - mondják a gyerekek, meglehetős kajánsággal. Aki egész nap altat, estére kelvén maga is eltanulja? Politizálni nem akartunk. SZEGEDI TÜKÖR 9 Öt gyerek, egy tálból de a lengyel piac akaratlanul is szóba jött. Szerencsétlen nemzet, végigszatyrozta Európát, hogy valami ennivalót vihessen haza. Most? Előrébb vannak, mint mi. Talán azért, mert ók nem vállalták a régi adósságaikat. Valóban nem kaptak újabb hiteleket, de legalább nem kell nekik újra törleszteniük. Most már mi mondjuk: boldog ország! Lehet, hogy otthon már többet keresnének, de itthon akarnak maradni. Horváth Dezső (Újság)ir ó-olvasó találkozó A huszonkettes csapdája A közelmúltban Montenegrót mint ragyogó üdülési lehetőséget ismertető cikkek láttak napvilágot. Tóth Árpád, a „Lélektől lélekig" című vers költője a tízes évek elején így reklámozta a Balkán eme szegletét: „A kies és ősz Podgoricába / Tudom, hogy nem lesz senki / Aki gyáván kukoricázna. / Mert bártorságtól viszket e nép kaija / S iszonyú lesz, ha forradalmi lázban / Ősi szokás szerint meg is vakaija." Hogy a költő nem járt messze a valóságtól, arra a Karadzsics és Arkan parancsnok montenegrói mivoltát állító kósza hírek utalnak. De sajnos eszembe ju-' tott más, mondhatni világirodalmi vonatkozása is a montenegrói nyaralásnak, tudniillik „A huszonkettes csapdája". Tudomásom szerint Montenegro annak az államszövetségnek a része, amelynek másik tagja Szerbia, az a Szerbia, amely Vajdaságtól megvonta az autonómiát, magyarokat küldött háborúba, amelyből magyarok tízezrei elmenekültek. Nagyon nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a montenegrói idegenforgalom jövedelme gránátokká válik Dubrovniknál és a túszként tartottt többszázezer magyar helyzetén annyit javít, mint az ejtőernyőt is eladó amerikai jövedelme bajtársai helyzetén. A huszonkettes csapdájában. Horpácsy András Tisztelt Horpácsy Úr! Értem fordulatait és értem aggodalmát is. Értem fenntartásait is. De nem mindenben értek Önnel egyet. Tóth Árpád verse igen szép, bár a költő vélhetőleg nem jóslatra szánta el magát e sorok leírásakor, hiszen sem Arkan, sem Karadzsics nem annak a kornak terméke. Vélhetőleg kevés olyan ország van, amely ne termelt volna ki néhány hasonló kaliberű embert. Azt nyilván nem kell ecsetelni, hogy Jugoszlávia létrejötte milyen folyamatok eredménye. Azt sem, hogy felbomlása minek köszönhető. Ön szerint ebben a helyzetben Montenegró felelős Szerbiáért? Másrészt a Fekete Hegyek vidékének státusza, viszonylagos autonómiája politikai alku következménye. A háttérben sok olyan tényező húzódik, húzódhat meg, mely már túllép a háborús konfliktuson, s más érdekek metszetét jelenti. Montenegró valahogy elérte, hogy náluk csak akkor lőnek, ha gyermek születik. Akkor is a levegőbe. Az meg igazán érthető, hogy békében akarják túlélni a háborút. Aiató László Unokáink vizei Ötven évvel ezelőtt a Tiszából vagy a Dunából még jó vizet ihattunk. Úgyszintén például Szentes, Derekegyháza, Donát, Fábiánsesbestyén, Árpádhalom települések és a környékükön elterülő tanyavilág ásott kútjainak jó ízű, hideg vizéből. A tanyákban lakó emberek a kutakban hűtötték, tartósították tejtermékeiket és élelmük egy részét. Ennyit a múltról. Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter figyelmeztetett, hogy „a hatvanas évek elejéhez képest ivóvízkészleteink felére csökkentek. A vizek állapota jól jelzi, milyen szennyező ipari, mezőgazdasági, lakossági tevékenység található a vízgyűjtő területeken". A tényeket folytatva, a lakások vizesblokkjainak szennyvizét nem kevesen meggondolatlanul, nagyvonalúan egyszerűen belekötötték az ásott kutakba, csatornákba, amely a csapadékvízzel együtt ömlik a folyóba. De a lakásépítkezéseket sem követték párhuzamosan a szennyvízelvezető csatornák. Folyók, csatornák partjaira, közelébe épült településeink jelentős hányada. Vizeik a mezőgazdasági önözés mellett szűrve felhasználhatóak lennének közterületek, utak, parkok locsolására, vagy tűzoltásra. A folyóvíz használata, igénybevétele néhol költségesebb lesz, de ezt vállalni kell. Mindannyiunktól függ, hogy utódainknak is maradjon ivóvíz. Kátai Ferenc Kátai Úr! Minden kornak megvan a maga felelőtlensége. Úgy tűnik, jelen időnk a környezetszennyezésé, s a racionalizálás melletti pazarlásoké. Az ön által javasoltak megvalósítása talán egy következő kor munkája lesz, addig azonban, míg a környezetszennyezés ártó hatásait nem észleljük közvetlen károkon, csak a szólamok maradnak. A környezetvédelem akkor lesz „húzóágazat", ha akkora bajban leszünk, mint például az algyői méregtelep szomszédai. Akik már zöld gőzben járkálnak. A. L.