Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-27 / 148. szám

0 ff* nitt ttmJUty*ni/ HÉTFŐTŐL PÉNTDOG CSAK a TÁRCSÁZNI KELL TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTELÜNK VALAMELYIK | SZÁMÁT, ÉS HIRDETÉSÜK BIZTOS CÉLBA ÉR! | 481 -281, 7-12-lg (Csak fetónal és gyász)! 1 320-239,7-i5-ig uíh^d^ a 318-999 8-12, i4-í7-ig A könyv értük (is) van Koldusének, könyvtárért Koldusok legjobban bevált posztja régtől fogva a templom környéke. Az ájtatos hívek akkor is beléjük botlanak, amikor Istenhez mennek, meg akkor is, amikor tőle jönnek: valamikor csak megszánják őket. A Somogyi-könyvtár ott van, szemben a dómmal, láthatná naponta, ha szeme lenne. Nem láthatja, legföljebb azok, akik benne dolgoznak. Akármilyen furcsa is, beállnak koldulni. Még nem a templom lépcsejére. Mindenkitől kérnek, aki indítékot érez rá, hogy adjon. Akinek fontos, hogy a könyvtár közkönyvtár maradjon, tudományos rangja megőrzésével. Aki tudást, ismereteket szerzett itt. Aki kérdéseire választ kapott, és megnyugvást talált. Aki nem tagadja, hogy iskolái között, vagy iskolái után a mindenkori föltöltekezés egyik forrása a könyvtár. Aki vitte annyira az életben, hogy jó szívvel, segítő szándékkal gondol rá. Aki a gyermeke holnapjára is gondol. Aki hasznát vette. Aki kapott tőle. Aki jobban érzi magát, ha tudja, könyvtár világít a háta mögött, és nyitott kapuján bármikor betérülhet. Azok adjanak, akiknek fontos a könyvtár. Tíz éve működik új helyén. Számító- és másológépei az utolsókat rúgják. A párásftóberendezés is, ez pedig a kincset érű könyvek pusztulásával járhat. A nagy forgalomnak hála, szőnyegeit is cserélni kellene. És könyv is kellene a könyvtárba! Új könyv, drága könyv. Az is bumeráng a javából, ha nem veszik meg a hazai meg a külföldi folyóiratokat. Már nincs mit lemondaniok. Félnek a könyvtárosok, a megszorító intézkedések bokrosán megkötött csomagja ha a könyvtárakra hullik, a benne működő szentjánosbogárkák kialusznak, világos nappali sötétség borul a tájékra, az emberi elmékre. Aki adni tud, keresse föl a könyvtárat, és tájékozódjon ott a Szegedi Somogyi-könyvtárért Alapítványról. A hatályos törvények szerint az ide fordított pénz adócsökkentő tényező. A támogatók névsorát minden év végén nyilvánosságra hozzák, hacsak valaki nem tiltakozik előre ellene. Hogyan is szól a koldusének? Adjatok, adjatok, amit Isten adott! H. D. • Véleményem Károk itt Egy rokkantnyugdíjas édesanya a mai napig nem tud belenyugodni abba, ami kislányával történt ballagási vacsoráján. Az egyik szegedi étteremben ellopták táskáját, pedig csak néhány percre hagyta ott a társaságot. A tolvaj zsákmánya kulcsok és személyes iratok, valamint 50 forint készpénz volt. Az anyuka bízik abban, hogy amikor az 50 forintot megtalálta a hívatlan látogató, elérte az agyvérzés. Majd így folytatja levelét: „Különben az igazolványokat visszajuttathatta volna, mert zsiványbecsület is van a világon. Ezúton üzenem a tolvajnak: a zárakat lecseréltük, a rendőrségen voltunk." Végül azt kívánja a megkárosított édesanyja, ha a tolvajnak a lopás jelenti a boldogságot, ennél nagyobb öröm ne is étje. Még mindig ballagási téma, s ugyancsak egy étteszerint is, ott is remmel kapcsolatos panasz. Egy másik vendéglátóhelyen június 9-én délre Nagy János névre 25 fős asztalt rendeltek, melyet foglalóval is bebiztosítottak. Három megyéből érkezett az ünneplő rokonság, azonban az étteremben közölték velük: nem ekkorra várták a csoportot, így kénytelenek voltak hirtelenjében egy másik étteremet keresni, de panaszosunk kártérítéssel fog élni. Méhes János olvasónk a magyar-szlovák alapszerződésről Irt, pontosabban az ott elért eredményről. Az értékelés kapcsán Torgyán Józseffel ért egyet, aki arra a kérdésre, hogy mit is ért el valójában a miniszterelnök úr Párizsban, megadta a választ: a kilincset. „Tudom írta Méhes úr -, hogy nem szép dolog és persze minősít is engem, de amikor ezt meghallottam, nagyot mosolyogtam." • Hol van már a A „lábbusz '-tól a trolibuszig És valóban: az ötödik vonal volt az újszegedi. A Széchenyi téri villamosközpontból indult, átment a (első nevében Rákosi Mátyás) hídon, és három megálló után odaát, a Gyermekkórház közelében ért célba, azaz ott volt a végállomása. Szakaszjeggyel lehetett át-, vagy a városba visszajutni. Am aki az újszegedi vasútállomásról indulva akár a Nagyállomásra, akár a rókusira, netán Fodortelepre, vagy kis séta után Dorozsmára. Kecskéstelepre, illetve Somogyitelepre akart eljutni, az átszállójegyet vett. Erre a vonalra azért volt szükség, mert a háború alatt felrobbantott szegedi vasúti hidat kellett - ily módon közvetett járattal - helyettesíteni. A közeli falvak, Dorozsma, Szőreg és Tápé népe, de Nemrég a szegedi villamosokról írtam, és még azon a napon egy kedves telefonáló emlékeztetett, hogy Szegeden nem négy, hanem öt villamosvonal volt. Röstellkedtem. De hát, ahogyan mondani szokták: a négylábú is megbotlik... olykor a kicsit messzebb lévő algyőiek is gyalogszerrel, vagy ahogyan régen mondták: lábbusszal jöttek a városba. Igaz, nem súrún, csak akkor, ha a városi hivatalba kellett bejönniük, meg aztán a piacokra, a vásárokra. Itt se szálltak villamosra (busznak az időben híre-hamva sem volt), hanem „ha már eddig begyüttünk gyalog, akkor a flaszteron mán nem kopik a talpunk, amíg a László bazárba beérünk" - mondották. És jöttek a tanyaiak is gyalogosan; sürgős esetben a „városra járó" könnyű homoki kocsival, amiket rendesen elsősorban akkor húztak ki a színből, amikor a havibúcsúra indultak. Amikor viszont a század elején elkészülfea kis-, vagy madzagvasút, nagy segítséget kapott a tanyai embör. Jöttek is minden hetipiacra, és az országos állat- és kirakodóvásárokra, felpakolva. Portékáikat is vonattal hozták, akár Pusztamérges, akár Ásotthalom felől. Itt aztán, amint a kisvasút befutott a Rudolf térre (más nevén makai piacra, vagy halpiacra), akkor villamosra szálltak és mentek vásározni, piacozni. Nagy könnyelműség volt ezt a kisvasutat kemény politikai döntéssel megszüntetni. Hiába indították a sok autóbuszt, a teherforgalmazást sohasem volt képes megoldani. Kezdetben - az 1970es évek vége tájáig - hajnalok hajnalán egymást követték a lovas kocsik a sok friss zöldséggel; aztán egyremásra autókkal cipekedtek, hogy a kereskedők helyett a fogyasztóknak adják el OLCSÓN! portékáikat. És vajon gondolt-e már valaki arra, milyen népszerű lenne a kisvasút nyaranta?... A várost közben meglehetősen súrún behálózták füstölgő-köhögő autóbuszokkal. És mivel olcsó volt akkoriban az utazás (egy jegy ára egy forint, esetenként ke(tő), úgy elkényelmesedtünk (és elszoktunk a gyaloglástól!), hogy képesek voltunk - akár villamosra, akár autóbuszra - egyetlen megállót felszállni. És megindultak a csatolt települések buszai is. Ily módon napjainkra már azon kell törjék fejüket a számunkra hajdan sok buszt beállító közlekedési szakembereknek (és a környezetvédőknek), miként lehetne ritkítani a sok esetben hasznos, de néha felesleges járatokat, legalább a Belvárosban. (Jaj, de félek, hogy ezért rámkiabálnak, ha buszozni látnak: „Menj gyalog, mutass példát!") Hát igen. Megszoktuk a sok buszt, és újabban a trolit, közben, mert mindig rohanunk, csak végszükség esetén választjuk a „lábbuszt", netán a bicajt. Hiszem, megérem még a nagyon várt időt, amikor a rettenetes kipufogógáz-szennyezésnek vége lesz: buszok helyett minden, a Belvároson átmenő autóbusz vonalán trolik suhannak, és egyre többen gyalogolunk; netán rollerrel vagy gördeszkán száguldva intünk Pá, kedves!-t a korszerűtlenségnek. U]. Lele József Dr. Ashaber Wanna Etiópiában született, a SZOTE-n szerzett orvosi diplomát, családjával Szegeden él, és Kisteleken dolgozik sebész főorvosként. 1979-től öt éven át Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában egy kórház sebészeti osztályát vezette. 1980 szeptemberében váratlanul sürgős idézést kapott a katonai diktatúra főhadiszállására", a Derg Irodába... A Szegeden és Kisteleken is népszerű etióp orvost arra kértük, ossza meg velünk azokat az emlékeit, amelyek úgy 15 évvel ezelőttről valók... - Amikor a „Központba" invitáltak, nagyon megijedtem, és egy Jugoszláviában végzett barátomhoz siettem át tanácsot kérni. Vele ugyan nem tudtam beszélni, mert épp külföldön volt, de a felesége megnyugtatott, biztosan azért hívaüiak, mert jön Losonczi Pál Magyarországról, és tolmácsot keresnek. Másnap reggel kellett mennem a régi császári palotában székelő Derg Irodába, úgy meg voltam szeppenve, azt hittem, nem engednek majd vissza, még a családomtól is elbúcsúztam. Végül kellemes meglepetés ért, mert ott volt az összes Magyarországon végzett honfitársam. Közülük engem választottak tolmácsnak, mert én beszéltem legjobban magyarul. A protokollfőnök röviden elmagyarázta, mit kell tennem, hogyan kell viselkednem. Másnap, az etióp „forradalom" hatodik évfordulójára megérkezett a Losonczi Pál vezette magyar küldöttség. Addisz-Abeba Forradalmi terén felsorakoztak az etióp miniszterek. Az első feladatom az volt, hogy bemutassam őket Losonczinak. Azonban amióta otthon voltam, szinte állandóan operáltam, televíziót sem néztem, így fogalmam sem volt, hogy ki kicsoda, ezért csak kézzel mutogattam. így elég kellemetlen helyzetbe kerültem rögtön az elején. Sok érdekes programot szerveztek Losonczinak, aki azonban leginkább egy oroszlánvadászatra szeretett volna elmenni. Sajnos a fővadászt, aki a külföldi diplomaták számára szervezett ilyen túrákat, a látogatás előtti héten épp én mútöttem meg, mert súlyosan megsebesítette egy oroszlán... - Losonczi felesége na• Emlékek Mengisztu Hailé Mariamról m Miért nem lett az etióp tolmácsból miniszter? A két egykori államfő: Losonczi Pál és Mengisztu Hailé Mariam feleségükkel, középen dr. Ashaber Wanna Aki elferdítette Losonczi szavait gyon szimpatikus, egyszerű asszony volt, akit legjobban az árva gyermekek számára épített gyermekvárosban tett látogatás hatott meg. A hivatalos tárgyalások is érdekesek voltak, emlékszem, Losonczi világosan megmondta, hogy Magyarország is szegény ország, ezért anyagi támogatást nem tud nyújtani. Segíteni tud viszont szakemberek képzésében, több diák tanulhat Magyarországon, és megígérte, hogy magyar szakembereket is küldenek Etiópiába. Meglepett, hogy az etióp államfőt, Mengisztu Hailé Mariamot az érdekelte legjobban, miért vannak zavargások, sztrájkmozgalmak Lengyelországban. Nem értette, egy szocialista országban ez hogyan fordulhat elő. Losonczi Pál erre azt válaszolta, hogy a pártba bevont értelmiségiek csinálnak zűrzavart. Ezen nagyon megdöbbentem, hiszen számomra sem volt mindegy, mit hall Mengisztu az értelmiséggel kapcsolatban. Mivel a jelenlévők közül egyedül én beszéltem mindkét nyelvet, ezért úgy fordítottam, hogy azért vannak problémák Lengyelországban, mert az értelmiséget nem vonták be a pártvezetésbe. Lehet, hogy ennek a „ferdítésnek" is volt szerepe abban, hogy ezt követően Mengisztu lelkesen hívta a diplomásokat a pártvezetésbe. Losonczi látogatása után engem is kiszemeltek, felkínálták az egészségügyi tárcát, de azt válaszoltam, nem értek a politikához, orvos vagyok, gyógyítani szeretnék. Éreztem, hogy nem szabad egy erőszakkal kormányzó katonai diktatúrában komoly pozíciót vállalni... A rendszerváltás előtt sokkal többet lehetett olvasni a magyar sajtóban az afrikai országokról. Az etióp diktátor azért bukott meg, mert nem volt hajlandó tárgyalni az északi tartományban állomásozó ellenzéki katonai és politikai vezetőkkel. Erőszakot alkalmazott, kivégeztette a vezetőket. Erre négyezer katona átállt az ellenzék oldalára, és gerillaharcosokkal együtt sikerült elfoglalniuk a fővárost. A lakosság is támogatta őket. 1991 májusában Mengisztu családjával együtt Zimbabwéba menekült, ahol politikai menedékjogot kaptak. Ma is ott élnek. A mostani államfő a császári orvostudományi egyetem hallgatója volt, amikor harmadéves korában beállt a gerillaharcosok közé, és azóta szervezkedett a katonai diktatúra ellen. A hatalomátvétel után megkezdődött a privatizáció, szinte mindent magánkézbe adnak. Tévedés azt hinni, hogy Etiópia adottságai miatt szegény ország. Nagyon jó feltételek adottak a mezőgazdasági termeléshez, sokféle ásványkincs van, arany és olaj is. Sajnos a szárazság és a polgárháború együttes hatása tönkretette a gazdaságot.