Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-24 / 146. szám

REPÜ(DÜ)LÉS. Korosodó barátom napok óta haragban van a világgal Egyre csak azt hajtogatja, hogy arcátlan módon átverték, mi több, megszégyenítették. Önmaga előtt. Persze, hogy ő is hallott már az ötmilliós csoáajár­gányt, meg öklömnyi aranyrögöt Ígérő csomagküláős szemfényvesztésekről de ebben a legutóbbi, „hivatalos" értesítésben nem tudott (mert nyilván nem is akart) kétel­kedni. Azt írták neki. hogy örvendezzen, meri minden két­séget kizáróan a szerencse kegyeltje. Hiszen sorsolás és egyéb, mesterségesnek nevezhető szelekció nélkül nyert meg egy igazi álomüdülést. Ráadásul tényleg csak tőle függ. szólt a levél bogy Floridát, New Yorkot vagy éppen Egyiptomot célozza-e meg, a párjával együtt. Szóval csöpögött a mézesmadzag rendesen. Azon az aprócska kritériumon nem is akadt fönn, hogy az ingyenes nyaralásra jogosító részvételi jegyért meg kell rendelnie néhány könyvet a jó hírt közlő cégtől Legalább lesz mit olvasni, útban a varázslatos Miami felé, gondolta naivan. Aztán egyszercsak megakadt a szeme a boríték belsején(t), ahol megmagyarázták neki. hogy az üdülés és az utazás két teljesen különböző dolog. (Csak­ügy. mint a szándékos megtévesztés és a minimális üzleti tisztesség...) Mert igaz ugyan, hogy a szállást és az ellátást magára vállalja a rafinált csomagküldő szolgálat, ám a re­pülőjegy árát „természetesen a nyertesnek kell kifizet­nie". Amerika tebát még mindig nagyon messze van. És ahogy a barátomat elnézem, a békülés is. Feltételes reflexek -i : -ívm SZÓRAKOZTATÓ MELLÉKLETÜNK ldania és valami más Az önmagLinkkal szembeni őszinteség a legnehezebben teljesíthető követelmény, ép­pen ezért most kezdődő sorozatunk nem (mindenkinek) lesz kellemes olvasmány. Két nyugtató bevétele között nyilván sokan hárítják majd el a mentálhygiénés szakképesí­téssel is rendelkező szerző által megfogalmazottakat, hiszen ki hallott még olyat, hogy betegségeinknek nem áldozatai, hanem okozói vagyunk, s fájdalmaink nem mások, mint alibik megoldatlan problémáinkra?... • Ismerje meg önmagát! (1.) %A.z allergiás ember uralkodik a környezetén van a M a még szokatlan az a gon­dolkodásmód, mely sze­rint a testünk sohasem beteg, a tünetek gondolkodásunk hely­telenségéről árulkodnak. Gon­dolkodásunk akkor szolgálja egészségünket, ha biztosítja ki­egyensúlyozottságunkat, a tüne tek pedig arról árulkodnak, hogy belső harmóniánk meg­bomlott. A zavar konkrét okáról a betegség természete árulko­dik. Minél elviselhetetlenebb a baj, annál inkább teljesítjük a megállj parancsát, s keressük a betegségtói való megszabadulás módját. Mivel még szokatlan számunkra a tudatos önismeret alapján való gyógyulás, minden rendellenességgel feltétlenül forduljunk orvpshoz. Ám ha a tiinet elfojtásán túl arra is áhíto­zunk, hogy rövid idon belül ne betegedjünk meg ismét, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy mit jelzett számunkra egy­egy fájdalom vagy rossz közér­zet. Ami nem sorscsapás A megértes érdekében elő­ször ajánlatos a betegséghez va­ló viszonyunkat megváltoztatni. Ne tekintsük nyavalyáinkat sorscsapásnak, forduljunk hoz­zájuk ugyanazzal a figyelem­mel, mint legőszintébb baráta­inkhoz, mert lelkünk legrejtet­tebb titkaira világítanak rá. Az üzenetük megfejtése sem ör­döngösség. hiszen nyelvünk mindig elárulja a lényeget. Aki képes meghallani a nyelv kétér­telműségét, az meglepődve fogja tapasztalni, hogy a testi tünetek, valóban lelki problémákról árulkodnak. Ha valaki szeretné például szétrobbantani élete korlátait, de nem meri. az min­den bizonnyal „kap" valami­lyen - viszketéssel járó - bőrbe­tegséget, s ezáltal végre kimond­hatja azt, amit elfojtott: legszí­vesebben kibújnék a bőrömből. S ha már megfogalmaztuk a vá­gyunkat, érdemes azon is el­gondolkozni - amíg hatnak az orvos által felírt kenőcsök hogyan tudnánk a legcélrave­zetőbben megváltoztatni az éle­tünket. A betegséghez való viszony módosítása után hagyományos gondolkodásunkat kell úgy át­alakítani, hogy megértsük be­tegségeink üzenetét. Bizony ez nagyon nehéz feladat, de soro­zatunknak éppen az a célja, hogy a leggyakoribb betegsé­gek megfejtésében legyünk azon olvasóink segítségére, akik vállalják a gyakran kínos, de annál eredményesebb szem­benézést önmagukkal. Jól álcázott győzelem Macskaszőr? Virágpor? Vad­> Először önmagunkat kell legy őzni' Dehogy van rá szükségem, fogalmazódik meg mind­nyájunkban a hirtelen adott válasz, pedig a tiltakozást egyre inkább fel kellene váltanunk, a gondolkozással, hiszen hazánban is mind több orvos teszi fel betegének a kérdést: miért éppen ez a betegség kell Önnek? Aki valóban szeretne megszabadulni nyavalyáitól, annak először is meg kell értenie betegsége üzenetéi. Soroza­tunkkal a tünetek, jelentésének, megfejtésében szeret­nénk segíteni mindazoknak, akik évek óta csak vá­gyódnak az egészségre, miközben egyik betegség a má­siknak adja át helyét szervezetükben. kender? Lgye máris tüsszögnek az allergiások, pedig a kezük­ben tartott újság még csak kö­zelében sem volt az említett „szörnyűségeknek ". Már ez az egyszerű tény is azt igazolja, hogy az allergia is a lélekben keletkezett problémákat jeleníti meg a test szintjén. Miről van szó az allergia esetében? Köztudott, hogy a túléléshez testünk rendelkezik elhárító rendszerrel. Az allergiás embe­reknél ez a védekezés mérték­telenül eltúlzott. Ki viszi túlzás­ba a védekezést? Természetesen az, aki nagyon fél. Kikben erős a félelem? Akik nem mernek sa­ját érdekeiknek érvényt szerezi. Az allergiás emberek tehát el­fojtják a bennük megszülető ag­ressziót, illetve testi szinten élik ki agresszív késztetéseiket. A formája közismert: az allergiás ember egy idő után uralja a tel­jes környezetét, mert nem lehet a jelenlétében kutya, macska, virág, mosószer, eper - és a vég­telenségig sorolhatnánk a legár­tatlanabb dolgokat. Már a mé­diumok is őket szolgálják a pol­lenjelentésekkel, s oiszágos had­járatot indítottak a vadkender ellen. Ez aztán a jól álcázott győzelem. • így nem árthat a virágpor A kitüntetett allergének árul­kodnak arról, hogy mely élette­rületek váltják ki az allergiás emberből a legnagyobb szoron­gást. A macskaszőr, nyúlszőr az odasimulás képzetét kelti ben­nünk (milyen szívesen szoron­gatják a gyerekek puha játékál­latkáikat), de ebben az odasi­mulásban van valami állatias ­tehát a szexualitással párosuló szerelem jelképe. Szenved a piszkostól A szénanátha-allergiások a virágport részesítik előnyben. A virágpor a megtermékenyítés, a termékenység szimbóluma, a vele szembeni allergia is arról szól, hogy mekkora szorongá­sokkal telített a szerelem, a sze­xualitás, az ösztönösség, a ter­mékenység témája az allergiás esetében. Nem engedi be ma­gába őket, védekezik ellenük. A porallergiás'a piszkostól, a tisztátalantól szenved, s ha visszagondolunk az előzőekre, akkor szembetűnő, hogy az al­lergiások olyan steril életre vágynak, ami nincs, sőt: egye­nesen életellenes lenne egy csí­ramentes, terméketlen, ösztö­nöktől, agressziótól mentes vi­lág. Az allergiások gyógyulását tehát nem az szolgálja, ha min­dent kiviszünk a szobából, a vi­lágból, ami zavarja őket, ha­nem egyedül az, ha megtanul­nak szembenézni az eddig el­hárított életterületekkel. Tudom, hogy ez konfliktusokkal jár, s az első lépés megtételéhez már­is felajánlom allergiától szen­vedő olvasóinknak ezt az írást, amely minden bizonnyal kellő dühöt váltott ki egyesekből. Ké­rem ne fojtsák el az indulatai­kat! Nyugodtan tapossák meg az újságot, szidják a szerzőt, tombolják ki magukat - ám ha lehiggadtak, kezdjenek el gon­dolkozni, s ha tehetik, az okok megfejtésébe vonják be család­tagjaikat. barátaikat is. (Folytatjuk.) Ix:nthár Márta

Next

/
Thumbnails
Contents