Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-20 / 142. szám

KEDD, 1995. JÚN. 20. i Izgalmak után a széchenyisek Éretté nyilvánítva Székely Tamás Forrai Ildikó Vári Gabriellából Vásárhelyre a sportra szavaz. kozmetikus (Fotó: Nagy László) lesz tart • Míg a diákok többsége javában élvezi a vakáció örömeit, addig a végzős gimnazistáknak és szakközépiskolásoknak nem volt ilyen felhőtlen az elmúlt hetük. Az érettségi végső fázisához érkeztek, szóbelin „görcsöltek", immár utoljára a padokban. Az éretté nyilvánítottakat a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában, másnéven a „Tisza-partiban" kérdeztük a vizsgáról, arról, milyen érzés érettnek lenni. Székely Tamás: - Nagyon jól ment minden. Jól sikerültek az frásbelik, és bár még nem tudom a szóbeli eredményét, de érzésem szerint az is megvan. Történelemből az Aranybulla mozgalmat és B tételnek a nagy gazdasági világválságot, irodalomból Kosztolányit húztam. Angolból feladat volt a kapott szöveget először hangosan felolvasni, majd elmondani röviden a tartalmát angolul vagy magyarul, társalgási témám pedig a hétvége volt. Biológiából csak ezután húzok tétel. Bőven volt idő, még sok is, a felkészülésre. Hódmezővásárhelyen szeretnék továbbtanulni az állattenyésztési főiskolán. Felvételiznem nem kell, mivel a tanulmányi eredmények alapján válogatnak. Felvesznek-e vagy sem, az még a jövő titka. Forrai Ildikó: - Úgy néz ki, hogy sikerült. Legalábbis nagyon bízom benne. Amiből rosszra számítottam, például nyelvtanból, abból jó tételt sikerült húznom, de irodalomból mellé nyúltam. Kölcseyre egyáltalán nem számítottam, nem is tanultam meg jóformán. A versből próbáltam kisilabizálni a kérdésre a választ, remélem, sikerrel. A matek írásbeli nem igazán jött össze, de abból is sikerült itt javítanom. A szóbelit a matekkal kezdtem, s miután az sikerült, felszabadultan fogtam a többihez. Történelemből a német fasizmus kialakulását húztam, az elég szerencsés tétel volt. Remélem az osztályból mindenki átmegy, és önfeledten ünnepelhetünk az érettségi banketten. Egyébként dísznövénykertész szeretnék lenni, a felvételi előtt azonban kihagyok egy évet, amit a sportnak szentelek. Vári Gabriella: - Eddig úgy nézem, jól sikerült a szóbeli, fnég egyetlen felelet, a földrajz van hátra. Egész jó tételeket húztam. Magyarból Radnótit, történelemből II. Józsefet és angol volt még. Kozmetikus 'szeretnék lenni. Már értesítettek, hogy felvettek, úgyhogy megyek is beiratkozni. * B. Zs. HÉTTŐTŐL PÉNTEKIG CSAK 0 | TÁRCSÁZNI KELL TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTELÜNK VALAMELYIK £ SZÁMÁT. ÉS HIRDETÉSÜK BIZTOS CÉLBA ÉR! < | 481-281, 7-12-ig (Csak felárral és gyász)! 1 320-239, 7-t 5-ig Q 318-999 8-12,14-17-ig Pihenni „odaát" is lehet. (Fotó: Schmidt Andrea) Egy paneltömb is lehet illetlen Bandukolva Odessza nincs, a „hatházak" marad A régi Tisza-híd a Belvárosból egy másik városba. Újszegedre visz. Itt a fák, a vizek uralma szembetűnő. Ha a cél a Lapos, vagyis a tiszai szabad strand, akkor a hídról jobbra kanyarodunk. A Torontál tér elnevezés a hely eredeti hovatartozására utal: Újszeged a Vízig Torontál vármegyéhez tartozott, 1880-ban csatolták a városhoz. A tér és az Alsó-Kikötő sor találkozásánál áll a Vakok Intézete. Az 1912-ben készült épület őrzi a városrész régi hangulatát. Azok, akik itt élnek, nem érzékelhetik ezt. Az újszegedi egyetemi kollégiumból egy barátnőm fölolvasni járt ide. Ennek több mint tíz éve... A szomszédos épület falán tábla: „napközi otthonos óvoda". A mindig lehúzott redőnyök mögött asztmás gyerekeket gondoznak... Betonboritotta a többszintesre tagolt park a paneltízesek körül. A 70-es évek gazdasági erejét Odessza városrésznek hivalkodón kellett igazolnia. Oda a gazdasági erő, oda a városrész neve, oda a mára lerobbant panelek lakóinak valamikori elégedettsége. A Tisza: Szeged főutcája. Nem is igazi „szögedi", aki nem korzózott a Stefánián, vagy aki a klinikák előtti sétányon andalogva nem vetett egy pillantást az úszóházra, a víziútra, s a túlsó, erdő szegte partra. Sokan megelégszenek ennyivel. A „főutca" túlsó oldalán, a Tisza bal partján kevesebb is a sétáló. A szökőkút medencéjében egy idősebb férfi és egy kislány labdázik. - Vagy öt éve, hogy nem működik a kút. De nem ez a legnagyobb baj - kesereg B. P., a játékra csábítható nagyapa. - Nem tudom, jót csináltunk-e, mert annyi kölcsönt vettünk föl, hogy fogalmam sincs, mikorra nyögjük ki, de rákényszerültünk hogy megvegyük a lakást. Gyenge a fizetésem, a feleségem meg rokkantnyugdíjas... Az illetlenül magasba törő paneltömbök tövét a sokféle fa és bokor jótékonyan takarja. Az édeskés illatú hársfákról egy emberpár gyűjti a teának való virágot. A Laposról egy csapat fiatal jön föl, mennek a híd felé. - Mi nem járunk a Tiszára! - mondja a nagyapa. Az ablakok a folyóra néznek. Erős a levegő. De a vlz mocskos. Ha fürödni akarunk. inkább a Szikire megyünk. A Tiszához simuló házsor a hatvanas évek stílusában épült. A virágba öltöztetett erkélyek, a színesen pompázó ágyások kertészei hangsúlyozzák a természetközeliséget. - Mindig virágozzon vajami a ház előtt. Ez az elvem - mondja Pista bácsi, aki épp a pázsitot öntözi. - Legelésző őzeket is látni az ablakból. Akkor, mikor a kutyák nem riasztják el őket teszi hozzá bosszankodva. E téglablokkos házak parkettás lakásai iránti kereket fő oka a folyó, az ártéri erdő közelsége. - A madárcsivitelésnek örülök a legjobban - mosolyog a zenetanár, Juhászné Bodrogköy Eszter, aki családjával nemrég költözött ide. Felújított lakásuk értékét számukra az még inkább növeli, hogy a szomszédban lakik a nagynéni, a testvér, az unokatestvér, vagyis a rokonság is. A Gabonatermesztési Kutatóintézet főbejárata előtt két göndörlombú fa áll. A paprika, a rizs. a kender, a len, s újabban a búza. a kukorica és a napraforgó országos hírű tudósainak munkahelye az első világháború idején hadikórház volt. A háborúra emlékeztet az 1944-ben lebombázott vasúti híd maradványa is. A hídfő környékét ma jobb messze elkerülni. Az időnként terjengő bűz is elárulja: az újszegedi milliomosnegyedben összegyűjtött szennyes tartalmukat a szippantós kocsik itt engedik a folyóba. A töltésoldal mellé ereszkedő betonút a szegedi könnyűipar egykori fellegvára, az ország valamikori második legnagyobb textilipari gyára, a Kender- és Szövőipari Vállalat féligmeddig elhagyott épületei mellé visz. A gyár bejáratánál lengedező Hevytex feliratú zászlók hivatottak hirdetni: itt még nem szűnt meg minden élet. Az egykor virágzó nagyüzem heti bölcsijéből és óvodájából 50 ágyas öregek otthona lett. - Harminckét évig éltem az újszegedi házamban, de ezen a környéken sohasem jártam - mondja a hintaágyon pihenő néni. A szépen gondozott kertben egy asszony és három férfi üldögél, halk zeneszó mellett. A többiek, már akiknek jártányi erejük van, a templomba mentek... Tudja, mikor az uram meghalt, önként jöttem ide. A gyerekeknek kicsi volt a lakás... - ,'.Hatházaknak" nevezik ezt a részt - ad felvilágosítást az udvaron kalocsai mintás terítőt hímző asszony. - A kendergyáré, most meg az önkormányzaté ez a hat ház. Mi csak egy éve lakunk itt. Panellakást cseréltem el egy ittenire, mert ezt olcsóbb fönntartani. A lakások komfort nélküliek, az udvari vécét a szomszéddal közösen használjuk. A spájzból tusolófülkét csinálunk, ha leszerel a nagyfiam. Másfél szobás a lakás, de nekünk elég - mondja Vargáné, s elégedettnek tűnik. Annak ellenére, hogy hét gyerekét negyedik éve egyedül neveli. A „hatházaknál" ér véget az Alsó-Kikötő sor. A gátoldalt tovább is házak és kiskertek szegélyezik, de azok már a beljebb nyíló Akácfa utcához tartoznak. Egy „információs tábla" az egyetemi füvészkertbe és a csillagvizsgálóba csalogat. Ez itt a város pereme. Ú. I. • Magamfajta hétköznapi halandó nem szívesen veszi tudomásul, hogy a nagy ember is - ember. Hajlamosak vagyunk különösségeket, extremitásokat feltételezni hírességekről, sztárokról, művészekről, tudósokról. És igazunk is van. Emberek ók is, persze; csakhogy valamiben nagyon jók, sokkal jobbak. mint mi többiek. A tehetség pedig olyasmi, hogy aki képes élni vele, annak az egész személyiségét meggazdagítja. Ezért annyira érdekesek a művészet, a tudomány és mindenféle szakma sztáijai; a génsebész, a lézerfizikus, a filmsztár, a primadonna - az alkotó ember.' Abban a szerencsében volt részem, hogy többször is beszélgethettem egy világsztárral; mivel ezt a szerkesztőm is tudja, megkért, fecsegném ki a művésznő műhelytitkait. Bár tudom, mert olvasom, hogy a mai zsurnalisztikában mindent szabad, de az a helyzet, hogy Tokody Ilonáról nem lehet „fecsegni" - mondtam. Ezenfölül: aligha vannak titkai. Művészi műhelye - az igen. Hogy ott mi történik? Mindenki megtudhatja, aki megDesdemona - civilben hallgatja őt, bármelyik szerepében. Vagyis a műhelytitkok teljességgel nyilvánosak. „á színpadon magamat adhatom W Ilyenképpen lehet tudni, hogy Tokody Ilona nem véletlenül lett világsztár. Istenadta tehetség, csodálatos hang - és ez messze nem elég ahhoz, hogy valaki meghódítsa a csúcsokat, ünnepelt szopránja lehessen a világ operaszínpadainak és keresett-szeretett partnere a hozzá hasonló, ünnepelt világsztároknak. Szerencse is kell - szokás mondani. Mégis inkább az az igazság, hogy a szerencse leginkább olyan emberekre szeret ráköszönni, akik felkészülten várják. Tokody Ilonáról nemcsak azt lehet tudni, hogy folyvást keményen, sokat dolgozik; azt is, hogy ésszel és szívvellélekkel. A profi ugyanis nem születik, a profi - lesz. Roppant erő, energia használódik el addig, amíg egy gyönyörű hanggal megáldott énekes olyan operaszínpadi teljesítményre képes, amely megérinti, a hatása alá vonja, bűvöli, varázsolja - a többieket. Mindazokat, akik nézik, hallgatják, bármelyik szegletében a világnak. Ülnek a nézőtéren, mindenféle emberek, sok százan, ezren, az arénakoncerteken (Tokody éppen most is ilyen turnén vesz részt - Jósé Carreras oldalán) több tízezren - és mindannyian ugyanazt érzékelik: azonosak Aidával, Desdemonával, Leonórával, Manón Lescaut-val, Toscával, Laurettával, Liuval, Ameliával, Giseldával, Mimivel... Sfmak, örülnek, szeretnek, áldozatot hoznak, csalnak és megcsalattatnak, ölnek, ölelnek, meghalnak. Élnek. El tetszettek már képzelni valaha is, micsoda hatalom ez? És micsoda felelősség? - Verdi Requiemjét énekeltük Gardelli mesterrel. Bejött és azt mondta: Hölgyeim, uraim, tudják, én nem vagyok vallásos. De istenhívő vagyok. Most muzsikálni fogunk - és ez nekem a templom. Éppen (gy vagyok én is. Amikor a színpadra lépek - semmi más nincs; én magam vagyok. Aida, vagy Desdemona, vagy bármelyik szerepem. Élem az ő életét - élem az életemet. Ez nem azt jelenti, hogy nincs önkontrollom. Mindig tudom, mit, miért, hogyan csinálok; mint az életben. Végtére az ember ha ember - nem kontroll nélkül él. Ha nem tudja mit csinál - akkor minek? A profizmus nagyon összetett valami, de ez, a színpadi önkontroll az egyik leglényegesebb eleme. Csak akkor lehet használni, ha mindent - a lehető legtöbbet - tudsz a mesterségről; és önmagádról. Csak akkor élhetek a színpadon - valakiként, ha magam is vagyok - valaki. Nem kell sokáig várnunk: az idei szabadtéri operapremiérjén felfedezhetjük egy világsztár „titkait". Tokody Ilona A trubadúr Leonórájaként lesz önmaga a színpadon. Sulyok Erzsébet