Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-14 / 137. szám
SZERDA, 1995. JÚN 14. GAZDASÁGI MELLÉKLET III. (Lég)zsáknyi pénz „Szánom, bánom károm, felfújódott a zsákom"- moroghat magában az ütközést túlélő autós, amikor a mellette lévő üres ülésen megpillantja a technika által feleslegesen elrendelt óvintézkedés áldozatát. Ma igen sok gépkocsi alapfelszereltségéhez hozzátartozik ez a passzív biztonságot lényegesen növelő elem, vagy felár ellenében vállalják a beszerelését. A célját betöltött légzsák cseréje többe kerül, mint a karosszériajavítás, az összeg olykor elérheti a 300 ezer forintot is. Életmentésre semmi sem drága, de a gazdag ember is sajnálja a haszontalanul elköltött pénzt. Az autógyárak felismerték ennek jelentőségét. Először a BMW rukkolt ki egy olyan rendszerrel, amely érzékeli a vezető melletti ülés foglaltságát, s e jelek segítségével dönt, hogy működésbe hozza-e a második légzsákot is. Természetesen nem sok idő van a vacillálásra, az elektromos jel azonban eléggé gyors. A szerkezet lelke egy az ülésbe szerelt nyomásérzékelő fólia, amely jól bírja a strapát, mondjuk milliónyi Jci-be szállást, fagyot és hőséget. Az ülésre hajított autóstáskának még nem szabad aktivizálni a rendszert, de az is baj, ha egy sovány ember fenéknyomására érzéketlen marad. E határesetnek a 12 kilogrammot jelölték meg a konstruktőrök. Menetdinamika A gépkocsi, különösen hóban, jégen, szó szerint kicsúszhat a vezető ellenőrzése alól, és ennek végzetes következményei lehetnek. A Mercedes-Benz ezért a légzsák, a blokkolásgátló és a kipörgésgátló bevezetése után célul tűzte ki, hogy személyautó típusainak aktív biztonságát újabb fontos komponenssel, a „menetdinamika-szabályozással" fokozza. Az innovatív, automatikus járműstabilizálás a blokkolásgátló, a kipörgésgátló és a motornyomatékcsökkentés harmonikus együtthatása révén instabil menethelyezetekben is jelentősen csökkenti a baleset kockázatát. A MercedesBenz ezzel a világújdonsággal elsőként jelentkezik a piacon. • Immobiliser: az elektronikus indításgátlás Rafinált indítókódok Az egyre szaporodó gépkocsilopások és -feltörések elleni védekezésül számtalan eszközt és megoldást kínálnak ma már. A vásárló nehezen igazodik el a különféle márkák között, és csak utólag döbben rá, hogy becsapták. A gyenge minőségű autóriasztók téves riasztásai persze másutt is gondot okoznak. Olaszország néhány városában például be is tiltották az autóriasztók éjszakai működtetését. Sokkal hatékonyabb eszköz a lopások ellen az elektronikus indításgátló, angol néven immobiliser, vagy e készülék és egy jó minőségű autóriasztó együttes alkalmazása. Az indftásgátló nem ad sem hang-, sem fényjelzést, de az autó létfontosságú elektromos áramköreinek, például a gyújtás, az önindító vagy a fedélzeti számítógép megfelelő áramköreinek megszakításával lehetetlenné teszi az utó üzemszerű elvitelét. A legegyszerűbb immobiliser nem egyéb, mint egy, sokak által házilagosan alkalmazott, rejtett kapcsoló, amelyet azonban a gyakorlott gépkocsitolvaj hamar felfedez. Ennél ravaszabb megoldás, ha a kapcsoló egy időzítő berendezést hoz működésbe, amely a legváratlanabb pillanatban szakítja meg például a%yújtás áramkörét, és állítja le az autót, mondjuk pár perccel azután, hogy a tolvaj elkötötte. Ennek használata azonban ves'zélyes. Az AXON Rt. szegedi irodája az alábbi szolgáltatásokat nyújtja: © gépjárművek, © haszonjárművek © gépek, berendezések © ingatlanok lízing, visszlízing, bérlet, tartósbérlet AXON, OSZTOZZUNK A HASZNON! Szeged, Főfasor 16-20. Tel./fax: 432-378, dr. Kozma Gábor Digitális, kulcsos indftásgátló: 25 másodperccél a gyújtás kikapcsolása után automatikusan bekapcsol Még fifikásabbak az elektronikus berendezések, amelyeket gyakorlatilag lehetetlen feltörni, mivel vezérlésükhöz kódolást alkalmaznak. Sok modell például három független áramkört képes megszakítani, és természetesen ez is kódolással működik. A kódkombinációk száma 20 ezer. A hatástalanító foglalat, amelybe a kulcstartóként is használható, formatervezett digitális kulcsot kell rövid időre behelyezni, a műszerfalon kapott helyet, jól láthatóan, és még egy figyelmeztető LED-del is ellátták, hogy elrettentse a tolvajokat. A készülék nem hatástalanítható azzal, hogy levesszük a tápellátását, és ez nem is könnyű, hiszen több helyről kapja a tápfeszültséget. Hogy a tolvaj még kevésbé ismerje ki magát, valamennyi vezeték színe azonos. Az immobiliser hatékonysága persze attól is függ, hogy hogyan szerelik be az autóba. A szerelőnek tudnia kell, hogy hol, milyen áramköröket szakítson meg, és hogy hol helyezze el, ahol nem lehet könnyen hozzáférni. • Mióta áll szerződésben a Hungaroladával? - 1992 óta. Nem bántam meg. Szerintem jobb helyzetbe kerültem, mint a nyugati márkakereskedők, mert ők már annyian vannak, hogy egymás üzletét teszik tönkre. A Hungaroladával az volt a szerencsém, hogy a többségi orosz tulajdonú cég meghatározta, hány kereskedő lehet az országban. A vezetés a kezdetekkor is régióban gondolkodott és a koncepció azóta sem változott. Nem került sor bővítésekre. Hozzám legközelebb Szegeden található Lada-kereskedő, akivel nagyon jó a kapcsolatom. Olyannyira jó, hogy ha jön egy ügyfél és történetesen a szegediekre panaszkodik, én már hívom is föl, hogy öreg, ez meg ez történt, mire vigyázzatok. De ugyanígy működik a rendszer fordítva is. • Meg lehet élni a l-adákból? - Több lábon állunk. Három cégnek vagyok az ügyvezetője, közülük csak az egyik a Murányi Autókereskedés. A másik kettő: Műszaki Vizsgáztató Kft. és az Autószervíz Kft. Ez utóbbi jogelődje az a szövetkezet, amelynél 1964 óta dolgozom. Összesen 16 embernek adok munkát. • Milyen előzményekre tekint vissza ez a három vállalkozás? - A szegedi központú autójavító szövetkezet csongrádi telepének 1983-ban lettem a vezetője. A központról 1988-ban leváltunk, önálló szövetkezetté alakultunk, amelynek az elnökévé választottak. A szövetkezeti törvény 1992-ben lehetővé Murányi és a Ladák A vevőkör padlóra került Murányi László. „Az senkit se érdekel, hogy legyen egy jó adófizető vidéken." (Fotó: Enyedi Zoltán) Közel s távol két cég áll szerződésben a Hungaroladával. Az egyik a szegedi Sárosi utcai szervíz, a másik a csongrádi Murányi Autókereskedés. Amely egy fél évvel ezelőtt új helyre költözött, a piactér mellé. Murányi László vállalkozó és ügyvezető igazgató azóta ott próbálja meg minden anajáróval elhitetni, hogy most érdemes csak Igazán Ladákat vásárolni. tette az átalakulást, ekkor szerveződtek a társaságok. « • Miért váltak háromfelé? - Nem egyszerre jött létre a három cég. A Murányi Autókereskedést például azért kellett megalapítani, hogy hitelt vehessek föl. A pénzügyi szabályozás okozza a skizofrén helyzetet. Meg például az a rendelkezés, hogy egy autófenntartó nem vizsgáztathat járműveket, így most ugyanaz a kolléga, aki szerdán és csütörtökön a régi helyünkön vizsgáztat, az a többi napokon itt helyben, a szervízben dolgozik. * Még egyszer megkérdezem: meg lehet-e élni a Ladákból? - Tavaly nagyon jó volt a forgalmam: közel 400 kocsit adtam el. Lényeges az üzletmenet szempontjából, hogy - szemben a nyugati márkaképviseletekkel - az autók nem kerülnek a tulajdonomba, hanem bizományosi rendszerben helyezik ki őket. Nagyobb a biztonság, igaz. a jutalék összege is alacsonyabb. • Kik vásárolnak orosz autókat? - Akik nem tudnak drágább autókat fenntartani és akik munkára használják. A Lada változatlanul az a kocsi, amelyik strapabíró, erős és kiválóan alkalmas arra, hogy zöldséget, egyéb terményeket is szállítsanak vele. • Idén hogy megy az üzlet? Csökkent-e a kereslet? - Tragikus a helyzet. A forintleértékelés és a vámpótlék bevezetése egyértelműen fogyasztáscsökkenést vont maga után. A kormány az én vevőim zsebéből is kivette a pénzt, ma az se jön be hozzám, aki Ladára spórolt, mert ő is bizonytalan. Pedig ez volt az az autó, amihez még elérhető áron hozzájuthatott a polgár. Az senkit se érdekel, hogy legyen egy jó adófizető vállalkozó vidéken. Ne értsen félre: nem én vagyok pesszimista. a vevőkör az. • Hány Ladát vettek Öntől ebben az évben? - Március közepéig, a Bokros-csomag kihirdetéséig napi átlagban egyet. Összesen 96-ot. Azóta áll az üzlet. Fekete Klára Új CIB-központ A Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. (CIB) június 6-tól az újonnan felépült és a legfejlettebb technikával felszerelt székházában, Budapest II. Medve u. 4-14. szám alatt dolgozik. Ugyancsak az új székházban kapott helyet a bank két érdekeltsége, a CIB Hungária Bank Rt. és a CIB Bróker Kft. A lakossági szolgáltatásokat nyújtó központ a régi helyen, az V. Váci utca 16/b-ben várja ügyfeleit. A szintén a CIB-csoporthoz tartozó CIBINTRA Nemzetközi Kereskedelmi Kft. a közeljövőben eddigi működési helyéről, az V. Bajcsy-Zsilinszky út 12-től az V. Váci utca 16/b-be költözik. A FIAT modellfrissítésének kezdetén azt ígérte, két év alatt 18 teljesen új kocsival rukkol elő az olasz autóscég. Úgy tűnik, a konstruktőrök tartják az iramot. A legnagyobb dobásról, a Tipo utódjáról is megérkeztek már az első hírek. Szeptemberben kerül piacra a Bravó és a Brava, két forradalmian új FIAT-modell. A torinói cégnél az újabb aranykor tavaly, a Punto piacra dobásával kezdődött, azonnal meg is kapta az „év autója" megtisztelő címet. Az olasz autóbirodalom máris piacra dobja legújabb gyártmányfejlesztésének eredményét, a gyökeresen megfiatalított, középkategóriás két Tipo-utódot. A Bravó és a Brava mindössze 32 hónap alatt születt meg az Tipo utódok FIAT: jön a Bravó és a Brava olasz tervezóasztalokon és célműhelyekben. Mit tud majd két utód? A 24-féle variációban megálmodott autópáros egyik tagja a három ajtós, ferde hátú Bravó, a másik a családi kocsinak számító Brava, ami egy komfortos csomagtartóval megtoldott változat. Az úgynevezett 2 terű, háromajtós Bravó 4,02 méter hosszú és 1,75 méter széles, míg a Barava 4,18 méter hosszú és csak egy centivel keskenyebb társánál. A luxusfelszerelések sokféleségét jelzi, a motorokválasztékon kívül 24 féle kivitelben lesz rendelhető a típus-páros, várhatóan ez év őszétől. A FIAT valóságos lőerőparádét kínál a komfort mellé: négyféle benzines és kétféle dízelerőforrás választható 1400 és 2000 köbcentis határ között. Egyelőre a további részleteket még homály fedi. Annyit tudni, augusztus 29-én lesz a nemzetközi premier. A keresztelőn állítólag öt nagynevű szakmai cég dolgozott. Az utolsó válogatásnál ötszáz névből szavazták meg a befutó kettőt. Légkondicionált családi autók kedvező részletfizetési feltételekkel! DAEWOO ESPER0 SPECIAL 2 258 000 Ft-ért, DAEWOO NEXIA GLE már 1 928 000 Ft-tól • légkondicionáló • szervokormány • elektromos ablakemelő • központi zár # 4 hangszórós rádiómagnó 0 motoros antenna • beépített ködfényszóró • és még számos egyéb kényelmi és biztonsági felszerelés C-Mobil Kft. Szeged, Napos út 6. Telefon: 311-489, fax: 311-661 • W 50 IFA t Multicar' Skoda Liaz • FELNI KFT. Szeged, Kossuth L. sgt. 113. Tel.: 62/473-740 > L 60 IFA • Barkas IZUK • NYSA Robur • Avia • UAZ alkatrészek nagy választéka! iMirjjMiiHii ORCSIK-MUHELY BOSCH MÁRKASZERVIZ és Kereskedőház BOSCH ALKATRÉSZ NAGYKERESKEDÉS I Áutóklímák, napfénytetők • Dízel- és injektortechnika • ABS/ASR, Arai olajok, olajcsere • Környezetvédelmi vizsgáztatás, Bosch márkaszerviz, ahol a minőség a legfontosabb! Szeged, Ösz u. 51. Tel./fax: 62/324-982