Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-13 / 136. szám

KEDD 1995. JÚN. 13. SZEGEDI TÜKÖR 9 Tabló Egy öregdiák derűs emlékei Zsiga Sándor is szeretett viccelődni • A minap kezembe került a Déri Miksa Szakközépiskola jubileumi évkönyve, melyben többek között egykori tanítványok emlékeznek iskolájukra, a régi szép időkre. Ezek között bukkantam egy frásra, mely diákcsfnyekkel és a tanárok „aranyköpéseivel" volt tele. Szerzője, Zsiga Sándor nyugdíjas villamosmérnök, kinek műszaki pályája 1942-46 között, az akkori Szegedi Magyar Állami Felsőipariskolában pecsételődött meg. S aki többek között az ötvenes évek közepén a Délkelet-Magyarország áramellátását irányító rendszer, az úgynevezett diszpécserközpont megszervezésében, és a vidéki városok közül az országban elsőként beindított szegedi trolibuszos közlekedés irányításában is nagy szerepet játszott. Az „öregdiák" és társai a minap tartották hagyományos, évenként megrendezett pünkösdi évfolyamtalálkozójukat, immáron a negyvenkilencediket. • Nem éppen a legderúsebb történelmi időszakban volt diák, mégis ilyen vidám nyomokat hagyott Önben az iskola? - A szegedi Piarista Gimnáziumban töltött éveim alatt egyre inkább a műszaki pálya felé vonzódtam, ezért utána a Szegedi Magyar Állami Felsőipariskolába jelentkeztem. Voltak nehéz időszakok az életünkben. A tanári kar által diktált magas követelmény mellett az erkölcsi és áldozatvállalási elvárás is igen szigorú volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 1944 szeptemberében, amikor a háborús események miatt megszakadt a tanítás, akkori igazgatónk, Csizmazia Kálmán Menhely utcai lakásának számunkra átalakított két szobájában folytatódott az oktatás. Hogy mégis a „humorosabb" iskolák közé tartozott a mienk, az valószínűleg annak köszönhető, hogy a „nulladik esztendőben" mindenki számára kötelező volt egy év üzemi gyakorlat. Ez alatt nem csak a gyakorlati tudásunk gyarapodott, hanem a humorérzékünk is kifejlődött. Ugyanis az öregebb segédek mindig velünk, fiatal tanoncokkal tréfálkoztak, viccelődtek; a csínyeket persze később mi is kamatoztattuk. • Megosztana olvasóinkkal is egy-két jópofa történetet? - Nagyrabecsült és tisztelt tanárommal, osztályfőnökömmel, Badár Gáborral történt meg az eset. Amikor első alkalommal ment órára az első évfolyamosokhoz, akik nem a legnagyobb csendben várták, teljes komolysággal és főleg nagy hangsúllyal jegyezte meg: „Itten én magukat már évek óta figyelem." Ez nagy derültséget váltott ki az osztályból, mire ó újabb szólásmondással duplázott: „Maguk azt hiszik, hogy cirkuszban vannak, és én vagyok a bohóc." Tiszteletet parancsoló, nagytudású tanár volt Vidovich Antal is, jeles képviselője a Vöröskerszt szervezetnek. Ezt azzal is bizonyította, hogy ha valaki az óráján beszélgetett, vagy nem készült, máris nyúlhatott a pénztárcájába, ezzel a felszólítással: „No, vaddisznó, fizessen csak egy pengőt a Vöröskereszt javára!" Egy másik. Követelmény volt, ha a diák elálmosodott óra alatt, fel kellett állnia. A tanár úr tudomásul vette, és tovább folytatta az előadást. Az volt a nézete, hogy csak a ló tud állva aludni. Volt amikor tízen is álltak. Firbás Oszkár tanár úr földrajzból feleltette egyik osztálytársunkat, aki nagyon gyengén „muzsikált". - Hányas voltál földrajból fiam? - kérdezte a tanár úr. - Ötös. - feleli a diák. - Hol jártál iskolába? - Öttömösön. - Akkor az egy öttömösi ötös volt, ez pedig egy nagy szegedi szekunda. Bodo Zsuzsa A rajzórán gyógyszeresdobozokkal modellezett „modern városrészt" kedvenc tanárnőm. A függőlegest és vízszintest, a végtelenben találkozó vonalak huzogatását, a satírozást nem élveztem. A ceruzarajzok szürkén, szellemtelenül függtek egymás mellett. Nem lehetett megmondani, melyiket, ki készítette. Ez a szomorú rajzóra jut eszembe, mikor a hirtelen jött zápor után kerülgetem a tócsákat a Retek utcán. A Retek utcai panelrengetegben sem mindenki jár cserkész ruhában A postást úgy várják itt, mint sehol máshol. (Fotó: Nagy László) • A toronyházak árnyékában, a sarkon két asszony beszélget. Felkapják a fejüket a fékcsikorgásra vagy az azt kísérő cifra káromkodásra. De nincs miért abbahagyni a mondókát, nincs szenzáció, az autó nem ütötte el a gyereket. - A kilencedikről vetette le magát Zsuzsika - szörnyülködik az egyik. - Üres kenyeret se tudott enni adni a két gyereknek. Elvált aszszony volt... - Olyan nagy a szegénység, hogy csak nézem a 160 forintos krumplit, de megvenni nem tudom — mondja felém fordulva Amál néni. Most egy ültő helyemben legalább két szelet karajt meg tudnék enni, de a húsra csak „rávessük" a szemünket. A bab már a fülemen jön ki, mert csak szárazbabra „fussa". - A fűtés nyáron is négyezer forint. Megmondom őszintén, öt hónappal'vagyok elmaradva. A nevem se szégyellem, Pipicz Józsefné vagyok. Kíváncsi vagyok, a híres Bokros úr hogyan fizetné ki a rezsit a 8 ezer forint nyugdíjamból, meg a lányom 8 ezer forintos fizetéséből, mert a kenyérgyárban egy hónap alatt ennyit Bandukolva Szürke paneltömbök, fényesen szürke utak. A robusztus tízesek és az elfektetett ötszintesek között mindenki siet. Az út szélén parkoló autók alkotta mederben zúdul a járműfolyam. Hirtelen fékcsikorgás. Az anyuka magához rántja a kisgyereket, remegő lábbal evickél át a túlsó partra. keres, most meg a két gyereke utáni családi pótlékot is elvennék... A Kádár idején három gyereket neveltem föl. Volt miből. Akkor 160, ma 3800 forint a lakbér vagy a közös költség. Mert ezeket a rossz lakásokat is megvetették velünk. Húsz éve lakok abban a tízemeletesben - mutat a Szamos utca sarkára -, de eddig semmit nem költöttek rá, most meg nekünk kéne felújítani. De miből? - Látná, hogy várják itt a postást! - szakítja meg barátnője panaszáradatát Amál néni. - Nyugdíjfizetéskor szabályosan elé megyünk. - Egyre több a felszólító levél a volt tanácsi lakásokban. Ott a munkanélküli is több. Az egykor szövetkezetinek nevezett lakások tulajdonosai, meg a „tisztiházban" fegyelmezettebben fizetik a számlákat - érzékelteti panel és panel között a különbséget a postás. - A legszegényebb réteg él a panelben, meg azok, akik kertes házra gyűjtenek és addig itt húzzák meg magukat. Aztán a jobbmódúak pénzbefektetésre használják. Megvesznek egy panellakást, és kiadják albérletbe. Ez, a páros oldal Felsőváros határa, kicsit beljebb több szép magánházat is látna. Az meg Tarján széle - mutat a postás a Retek utca páratlan oldalára. A legelső panelnegyedben, Tarjánban az épületekkel egyidős dúslombú fák és buja bokrok is mutatják, a házak öregek. - Az első elkészült házban, a 9/B-ben én voltam az első lakó. Akkor a túloldalon még régi, felsővárosi kertes házak sorakoztak - idézi a múltat, amikor még aktív volt a rég nyugdíjas Krasznai László. - Tán azért is kapta az utca a Retek nevet. Vezetéknévi eredetűnek tartja Péter László ezt az utcanevet. Ismert személyiségek, „nevezetes emberek" ma is élnek itt. Az egykori operaénekes, tanárok, fordíók jutnak eszembe. De érdekesnek találom azt is, hogy Szegeden itt árultak először cserkész fölszerelést. - Sok kisgyerekes család él erre. A" felsővárosi plébánia kérésére egészítettem ki cserkész felszereléssel az árukészletem - mondja a tulajdonos, Bimbó Lajosné, aki férjével egyetemben „öregcserkész". - Csak a jóra tanítjuk a gyerekeket. Mondhatom, nagyon rájuk fér... Nagyon szegény emberek is laknak errefele. Alig van forgalmam. Apró gyerekjátékokat, rágót, esetleg harisnyát vesznek - mutat a művirágos, csecsebecsés árukészletre. - Résen kell lenni, mert ahogy sötétedik, csapatostól jönnek a bandába verődött gyerekek, és amit érnek, azt lopnak. Az egy kaptafára készült, fémcsöves játszótereken délután elfogadható a „forgalom". A sakktáblás asztalok köré nem ülhet senki, székek nincsenek. A nagy grundon nem fociznak, csak kutyákat futtatnak. Az emberes fák alatt, az ötszintesek előtt virágoskertek. Itt még ügyelnek a részletekre, nem úgy, mint a tizesek környékén. A garázskapitalizmus, szegénység ide. Bokroscsomag oda, mégis virágzik. A „kerthelyiségek" és a mögöttük lévő kocsmák vendégforgalma nemigen apad. Az éjjel-nappali élelmiszerbolt más miatt keli. Bála butik és mérték utáni szabóság. A minibizi bezárt. A gyermekdivat eladónóje sokat unatkozik, most éppen keresztrejtvényt fejt. A Macibarlangban játékautomaták. De a csúcs: az akcióiról és olcsóságáról az egész városban ismert áruház, a Jééé! . Ujszaszi Ilona A

z Amerikai Egyesült Államok kivételével a világ egyetlen állama, ipari, kereskedelmi vállalata, sőt családja sem tud tartósan deficittel élni. Hogy az USA-nak hogyan sikerült ezt a különleges teljesítményt elérnie, nem tudom, noha itt élek már több mint harminc éve. Talán a közgazdászok tudják a választ. Sajnos. Magyarország abba a népes kategóriába tartozik, amely bizonyos deficit felhalmozódása után szükségszerűen tönkremegy, becsukhat és szanálják. Magánemberek, cégek esetében közismert, hogy ez miként zajlik le. De hogyan megy csődbe egy ország? Rossz rágondolni. Egy biztos: a kormánynak az a dolga, hogy megkísérelje ezt a kikerülhetetlennek látszó véget kikerülni. Köztudott, hogy a deficit csökkentésének, legyen az állami vagy háztartási, két módja van: 1/ a bevételek megemelése; 2/ a kiadások csökkentése. A magyar kormány számára a bevétel emelése további adókivetéssel már nemigen megy. A lakosság nagy része így is az államnak dolgozik kb. augusztusig, a hátralévő néhány hónapra pedig saját szerény létfenntartása érdekében szüksége van. A kiadások csökkentésével kapcsolatban, mint tudjuk rengeteg javaslat látott napvilágot. Ezek nagy része vissza is lett szíva. Az ilyenfajta javaslatok valakiket ugyanis mindig érzékenyen érintenek, azok íztán zokon veszik, és akcióba lépek. Mit tehet hát szegény kormány? Nekem lenne egy javaslatom, ami i /ben megoldja a deficit csökkente t, és ami (ez a lényeg!) mindé. inek jó. Az ötlet nem új, csak Miként csikkenisiik könnyen, psan a deficitet? éppen az utóbbi 50-60 évben nem került felhasználásra. Aktualitását vesztette. Viszont ha mindenkinek jó, miért ne vezessük be újra? Amit én ajánlok, az a címeknek, igen a CÍMEKNEK a felújítása. Nemesi, főnemesi címekre gondolok. A pénzügyminiszter előterjesztésére a Parlament megszavazna egy törvényt, amely feljogosttja a kormányt a Magyarországon történelmileg meghonosodott címek újbóli kiadására. A javaslat ellenzőit le lehet szerelni azzal, hogy ez csak folytatása egy régi rendszernek, amely sok országban ma is létezik, ahol a címeket a kormány vagy az uralkodó adományozza, és ahol azokat bizonyos körülmények között meg is lehet venni. Én az utóbbi megoldásra gondolok. A törvény elfogadása esetén a kormányt felhatalmaznák bizonyos számú nemesi és főnemesi cím kiadására (quotát kell megszabni, mert különben nincs értéke) a jelentkezés sorrendje és más kritériumok figyelembe vételével. Minden nemesi és főnemesi cím megvétele megszabott összegnek az államkasszába való befizetésével jár. A cím fenntartása évi címadót von maga után. A javaslat ellenzőit emlékeztethetjük arra, hogy hajdan a nemesek pl. maguk állította lovasbandériumok élén vettek részt a hon védelmében. A haditechnika mai fejlettségi fokán az ezzel adekvát honvédelmi kötelezettség óriási összeget jelentene! Ez nem vicc! Hofl Géza szavaival élve: ebben az a röhej, hogy nem vicc... A Szegedről Amerikába szakadt Váradi úr - aki különben a napokban hazalátogat Washingtonból is látja azt a hatalmas fehér foltot, amely a hazai piaci lehetőségek térképén virít. Csöppet sem elképzelhetetlen, hogy a nyilvánvalóan blődlinek szánt ötletből csakugyan lehetne nálunk pénzt csiná)ni. Miért ne vehetnének Újgazdagék - a hatodik Mercedes mellé - akár grófi elmet is maguknak...? Mint tudjuk, a cím- és rangkórság kiapadhatatlan sforrásokból táplálkozik - raádásul a bárók, lovagok, hercegek hirtelen elszaporodása jó ideig munkát adna a címerfestők, díszruhavarrók és kutyabőrkészítők, valamint tánc- és illemtanárok számára is. Még Bokros Lajos is elégedetten pödörhetné meg oly sokat emlegetett, tömött bajuszát, amelybe pedig oly sokan szeretnének belekapaszkodni manapság, ellenőrizvén, vajon valódi-e... Ny. P. Cím 1995 quota kiváltás évi fenntartás 1995 összeg Nemes 30 000 100 000 10 000 3 300 millió Méltóságos 10 000 1 millió 100 000 11 000 millió Báró 1 000 10 millió 1 millió 11 000 millió Gróf 500 100 millió 10 millió 55 millió Őrgróf 100 300 millió 25 millió 32 500 millió Összesen: 112 800 millió Mit hozna javaslatom megvalósulása a költségvetésnek? Az alábbi táblázat csak hozzávetőleges számítás, amelyen sokat lehet még finomítani. A Báró, Gróf és Őrgróf címekhez a „Kegyelmes Úr" megszólítás ingyenesen jár. Mint a fenti táblázatból látszik, néhány történelmileg ismert címet nem vettem be. így például mellőztem a Horthy korszakban bevezetett és lejáratott vitézi címet bár valószínűleg sok jelentkező akadna rá. Talán helyettesíthető volna a lovagi cím bevezetésével? Külpolitikai okokból mellőztem a hercegi, főhercegi címeket is. A ma is létező királyságokban a királyi család rossz néven venné ezeknek a címeknek az árusítását. Mit szólna pl. Charles, walesi herceg? Felvettem viszont - bevallom önkényesen - az „őrgróf' címet. Ez nálunk ugyan nem létezett, de olyan jól hangzik, hogy biztosan akadna rá vevő. És még egy apró ötlet. Sok távolba szakadt hazánk fia, akinek családi neve y-nal végződött vagy iből y-ná alakult, új honában szívesen használja családi neve előtt. a „von" vagy „de" címet. Ez jól hangzik, és rendben is van, ha fizet érte a hazának, legalább nemesi árfekvésben. Itt jutunk el a Parlament felső házához, amelynek újbóli megalakítását többen javasolják. A fentiek alapján ez igen egyszerűen megoldódhat. A Bárók, Grófok és Őrgrófok részére a felsőházi tagság négy évenként versenytárgyalásos alapon lenne meghirdetve. Szerintem elég, ha a felsőháznak száz tagja lesz. A tagok minden törvényjavaslatra szavazhatnak. Szavazatuk a törvényhozást nem befolyásolja, de a média révén ismertté válik, és így a közvéleményt formálhatja. Nem beszélve arról, hogy mennyi vidám percet szerezhet a tévénézőknek és rádióhallgatóknak. Hogy mindezek alapján mennyit ér egy felsőházi tagság? Ezt a deficit nagysága dönti el. Nos, ha megfogadják tanácsomat, a deficit annyival csökkenthető, amennyivel a kormány akarja. Nem kell sokakat érintő, kfnos szociális elvonásokat bevezetni, új adókat kiagyalni. Megvan az a réteg, amely boldogan kifizeti azt a számára nem jelentős összeget, amibe egy-egy cím kerül. Megítélésem szerint elgondolásom reális. Annak, akinek a háza már nem egy, hanem két kacsalábon forog, akiknek kisánya a 18. születésnapjára már megkapta a maga 720-as BMW-jét, biztosan megérné, hogy amikor üzleti útja Genfbe viszi, akkor a Metropol Szálló bejelentő lapjára azt trhatja, hogy „Gráf Lajos Lakatos". Nem beszélve arról, hogy amikor nyaralni megy családjával együtt, akkor a hotel portás a felffségét „Gráfin"-nak titulálja. Ha a javasolt programot a quotával és a jelentkezés sorrendjével hirdetnék meg, akkor a kérelmeket csak az egyetemi városokban lehet benyújtani. Méghozzá mindössze egy-egy kijelölt hivatalban, reggel 8 és 10 óra között két egymást követő pénteki napon. (Lehet hétfő is.) Ében az esetben ugyanis a sorállás biztosított már az előző nap éjszakájától kezdve. A sorban állást kizárólag egyetemi és főiskolai hallgatók vállalhatnák át a megbízóktól, mégpedig azok, aki úgy gondolják, hogy nem tudják a havi 2000 forintos tandíjat kifizetni, így egyszeri sorban állással, egyetlen éjszaka alatt megkereshetik egész évi tandíjukat. Két légy egy csapásra. Váradi Péter Washington