Délmagyarország, 1995. május (85. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-08 / 106. szám
HÉTFŐ, 1995. MÁJ. 8. A VÁROS 5 Suli-buli testőröknek MWezdetben nem engedtem a gyereket pénzzel az iskolá•m ba. Aztán a mesélt történetekből rájöttem ez a rosszabbik (lélektani) megoldás, hiszen dühöt fakaszt az útonállóban, ha akciója nem hoz számára eredményt. Később arra tanítottam, ha bárki állná útját, bármit is követelne tőle, ne ellenkezzen, adja oda. Életreszóló, hibás pedagógia, de még mindig jobb, mint a kékre-zöldre verés. Nem kérem, nem egyéni szorongásból fakadó egyéni probléma az a mindennapos félelem, hogy vajh' bántatlanul és kifosztatlanul érkezik-e haza a gyerek. Ez valamennyi szülő mindennapos szorongása. Szülői értekezleten fel is vetődött a kényszer szülte ötlet: rendőri jelenlét kellene az iskola környékére, legalább a tanítás befejezése utáni egy-két órában. Ebből sem következik, hogy egyetlen iskola, megoldásra váró problémája ez, sőt még csak nem is egyetlen város ügye. Hallom, hogy Pécsett is ugyanez helyzet. Ott már a leleményesebbek body-guardokat, testőröket szerződtettek az egyik iskola környékére. A jól megtermett fickók legalább néhány száz méteres körzetben elriasztják a zsákmányra leső kisebbséget. A ,fellépti díjukat" a szülők dobják össze, s ha egy hétszáz fős iskolával számolunk, akkor havi százasból(per fő) nem kevés munkadíj gyűlik egybe. Ha jól szorzok, akkor hetvenezer forint. Ennyiért két markos legény bizton található napi néhány órára. A tehetősebbek pedig akár maguk is felfogadhatnak saját body-guardokat csemetéjük mellé. Hogy ez lenne a megoldás, kétlem. Kellene egy kis állami tisztogatás, s nemcsak az iskolák környékén. Am erre nem sok a reményünk, így maradnak a body-gauradok, s védjük magunkat meg gyerekeinket magánvállakozásban. Kalocsai Katalin © KÖZÉLETI NAPLÓ MA HOLNAP JOGSEGELYSZOLGALATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged. Eszperantó u. 3-5.). A munkavállalók, munkanélküliek, pályakezdők és nyugdíjasok kérdéseire dr. Hajdú István válaszol (473-633). A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza Lajos krt. 2-4., I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek, 15-16 óra között. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry u. 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja dr. Pesti Gábor. PASKUJ MÁTYÁS, a 19-es (Felsőváros, Fodorkert) választókerület képviselője fogadóórát tart 17-18 óráig, a Deák Ferenc Gimnáziumban. A MUNKÁSPÁRT Belváros I. szervezete 16 órakor taggyűlést tart a Fő fasor 9. szám alatt. MUNKAJOGI TANÁCSADÁST tart dr. Óvári Judit a KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezte) megyei irodáján, a Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42., tel.: 432-578, 433-213), délután 5-6 óráig. KATONA GYULA, a 13-as választókerület (Móraváros) képviselője fogadóórát tart 17-18 óráig, a Kolozsvári Téri Altalános Iskolában. SZEMŐK ÁRPÁD, az Oktatás és Ifjúsági Bizottság elnöke, elnöki fogadóórát tart 17-19 óráig a városháza (Széchenyi tér 10.) klubhelyiségében. Ennek a történetnek a főszereplője nem a pénze után ment, hanem minden esetben elébe ment a pénznek, a másokénak, természetesen. Jó egy hete, hogy beszámoltunk az újszegedi Fürj utca 7. I. emelet 4-es számú lakás tanulságos történetéről: Becsky Balázsné született Csiky Eszter (jogi képviselője dr. Pászti Ágnes) a maga nevére íratta ezt a lakást. A földhivatal azonban hamarosan kénytelen volt visszaállítani az eredeti állapotot, és a lakás tavaly október óta újfent az igazi tulajdonosok, dr. Schroederné dr. Kovács Eleonóra, és lányai, Haraszthy Orsolya és Haraszthy Daniella nevén van. • Lezárult a rendőrségi vizsgálat is. Dr. Stein Magdolna rendőralezredes, a megyei főkapitányság vizsgálati osztályvezetője tájékoztatta lapunkat, hogy a nyomozás háromrendbeli csalást állapított meg: Becsky Balázsné Csiky Eszter tévedésbe ejtette a Fürj utcai lakás tulajdonosait, valamint a Szántó és Társa Kft-t, amelynek Becskyné eladta a Fürj utcai lakást, noha nem is volt Van-e még károsult? Megkárosította Becskyné a Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezetet, valamint egy magánszemélyt, aki baráti alapon fölajánlotta, hogy a lakását Becskyné - ügyleteinek fedezetéül - jelzáloggal terheltesse. Kínos ügy, a lakást a tulajdonosa minden bizonnyal elbukja. Becsky Balázsné számláján mintegy 15 millió forint van. Hogy a pénz megvan-e még valahol, azt a rendőrség sem tudja. Ahogyan abban sem igazán biztosak, hogy nincs-e Becskynének még más károsultja is. Dr. Kovács Endre nyugalmazott biokémikus elmúlt nyugtalan évei azzal teltek, hogy lánya és unokái tulajdonának elorzása ellen küzdött. A Démászhoz is elment egy szép Dal a Fürj utcai jőmadárról napon, s a Fürj utcai lakásban, ahol Becskyék jogtalanul és lakbérfizetés nélkül laktak, kikapcsoltatta a villanyt. Azonban Becsky Balázs is fölkereste a Démászt, s a vagyonszerzési duzsengelharc következő ütközetében, idén január 19-én a maga nevére íratta Kovácsék villanyóráját. Ezt az adásvételi szerződés lobogtatásával érte el. Két lehetőség van: Becsky az áramforrásnál vagy azt a szerződést lengette, amely a földhivatalban korábban már leszerepelt, vagy speciálisan erre az alkalomra készült egy egyszer használatos - eldobható - szerződés, friss dátummal. Mindegy, az áramszolgáltató nem törődik a jogvitákkal, s különben is, mind jobban szeretik azt a fogyasztót, aki fizet. Megkérdeztük Sánta Antalt. a Démász kereskedelmi osztályvezetőjét. kikapcsolják-e a villanyt egy ingatlanban, ha annak tulajdonosa az éji homályt is be akarja vetni, hogy erőszakos lakójától megszabaA SZAB hirei Május 10-én 19 órától a Genetikai Munkabizottság Ifjúsági Tagozatának soron következő ülésén aktuális kérdésekről beszélnek. Május 11-én 16 órától a Kémiai Szakbizottság és a Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád Megyei Csoportja előadóülésén dr. Veres András, a Magyar Feltalálók Egyesületének főtitkára „A szellemi tulajdon jogvédelme" címmel tart előadást. Május 12-én 10 órától a Neveléstudomány i-Pszichológiai Szakbizottság Társadalmi Beilleszkedési Zavarok Munkabizottsága a Debreceni és Miskolci Akadémiai Bizottsággal kooperálva tudodmányos tanácskozást tart, melynek témája „a serdülőkori deviáns viselkedésformák és kezelésük". - 10 órától a Politikatudományi Munkabizottság más társszervekkel együttműködve rendezi meg az „Első Országos Politológus Vándorgyűlést", melyen két plenáris előadást követően, négy szekcióban 26 előadás hangzik el többek között a politikai intézményrendszerről és a politikai kultúráról. • Bébiruha. Egy kedves, de szomorú kismama telefonált szerkesztőségünkbe a 482-802ről. Elmondta, hogy a Rókusi körúton babakocsiban tolta gyermekét, s amikor nem figyelt, a csöppség takaróját és kardigánját kidobta a kocsiból. Később egy úr megtalálta az elhagyott holmikat, azonban nem tudta kinek kézbesíteni. Telefonálónk kéri az urat, jelentkezzen az előbbi számon, vagy adja le a cuccokat a Rókusi körúton lévő Háziasszonyok boltjában. • Motorosok. Ugyancsak Rókus városrészből, a Nyitra utcából telefonált Csonka Imre. Azokkal a vadmotorosokkal van gondja, akik környékükön egész nap rendszám nélküli gépekkel száguldoznak. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem gázoltak CSÖRÖG A IMVICSTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket az elmúlt héten Arató Lászlóval oszthatták meg. Ezen a héten ügyeletes munkatársunk, Fekete Klára várja hívásaikat munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14-tól 15 óráig. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont rovatunk számég halálra senkit olvasónk. • Dög és konnektor. Még mindig ugyanazon a környéken vannak gondok. Újrókusról, a Puskás utcából értesttettek minket a lakók, hogy jónéhány napja egy macska heverészik az úttesten. A gond mára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. mondja csak az, hogy döglött a jószág, s jelenlétével pusztán a legyeknek szerez örömet. A tetemtől pár méternyire pedig egy romházat kerülgetnek a polgárok, melynek külső falán egy konnektorból meztelen drótok állnak ki. • Temetői lopás. A 481-019ről felháborodottan telefonált egy idős úr. Elmondta, a gyevi temetőben arra lett figyelmes, egy anya és két gyermeke a sírokról orgonákat gyűjt. „Jó lesz ez a mamának" - indokolt az édesanya. Telefonálónk arra kéri a szülőt, legalább ne a gyerekek előtt lopjon. • Iratok. Peták Antal (327-344) gépkocsijából a Biológiai Központ elől eltűnt autóstáskája, benne az összes irata. Kéri, aki valamit tud a táskáról, jutalom ellenében jelentkezzen. • Kártyajáték. Simon Lajos a telefonkártyával hazardírozott, s vesztett 500 forintot. Persze, arra ő sem gondolt, hogy a Postán vásárolt kártyán egyetlen egység sem lesz. Szakemberek is igazolták állítását, azonban kárát már nem lehetett orvosolni. dúljon. Sánta Antal válasza: nem! Nekik kötelességük szolgáltatni, a jogvitákat pedig döntse el a bíróság. A kamat nem pihen Elballagtunk a Batthyány utcába, a Szántó és Társa Kfthez. Őket, a hallatlan profikat hogy tudta Becskyné Csiky Eszter megtriikközni?! Bánatos mosoly a felelet, meg egy történet, amely 1993. decemberében kezdődik. Ekkor keresi fel Szántót és szomorú társát Becskyné, és fölajánlja nekik megvételre a Fürj utcai lakást. Szántó és társa kifizeti a hat és fél milliót Becskynének: másfél milliót saját erőből, ötmilliót pedig a Mezőbank kölcsönéből. Ennek a kölcsönnek a fedezete az az Alföldi utcai lakás, amelyet a nyilvánosságtól óvakodó tulajdonosa bizonyára elbukott már. A bankok, s így a Mezőbank is, azonban a dupla biztonságot szeretik. Ötmilliós kölcsönhöz legyen a fedezet tízmillió! Tehát besorozta fedezetnek a Mezőbank a Fürj utcai lakást is. Csakhogy ez a lakás nem lett Szántóé és társáé: a földhivatal nem írta át a nevükre az ingatlant, mert addigra kiderült, hogy nem azé a Becskynéé, aki el akarja adni. így a Mezőbank is bukott pár milliót, mert Szántó és társa akkor tudta volna a kölcsönt visszafizetni, ha ugyancsak eladja a Fürj utcai lakást. Szántóék nem fizetnek, a fedezetnek megmaradt Alföldi utcai ingatlan értéke pedig nincs ötmillió. És akkor még nem beszéltünk a kamatról, amely akkor is ketyeg, amikor Ön ezeket a szavakat olvassa. Mire tanft bennünket Szántó és társa? Ha ingatlant veszünk, s a tulajdoni lapon látjuk, hogy az eladó nincs legalább egy éve a piacra vitt ingatlan birtokában, ne fizessünk addig, amíg a nevünk rá nem került a tulajdoni lapra. Ha könnyen fizetünk, könynyen ráfizetünk. És hogyan fog fizetni Becskyné? Zelei Miklós • Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Helyőrség Parancsnoksága a II. világháború befejezésének 50 éves évfordulója tiszteletére május 9-én (kedd) 17 órakor a BelváKoszorúzás rosi temető II. Világháborús emlékműnél, majd a Dugonics temetőben lévő orosz katonai síroknál koszorúzási ünnepséget szervez. A rendezvényre a pártok, a civil szervezetek képviselőit és a város lakosságát várják. A Véradó Állomás és a Vöröskereszt szervezésében 2034 véradó 808 liter vért adott áprilisban Szegeden. A SZOTE dolgozók 98, a Juhász Gyula Főiskolán 65, a Szegedi Műszaki Dandárnál 112, a Tornádó Kft.-nél 12, a Bölcsőde Igazgatóságnál 15, az Egészségügyi Főiskola Szociális Szakán 32, a BV Intézetben 284, Pusztaszeren 23, a Járó beteg szakellátásnál 14, a Nagyfai Országos BV Intézetben 51, a kendergyárban 37, az Élelmiszeripari Főiskolán 43, az IKARUS-nál 15, a vágóhídon 157, a polgármesteri hivatalban 39, az Ativizignél 18, a Gábor Dénes Szakközépiskolában 67, a Déri Miksa Szakközépiskolában 55, a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában 37, a Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskolában 22, a Krúdy Gy. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában 19, a Vasvári P. Szakközépiskolában 10, a Széchenyi I. Szakközépiskolában 12, a Textilipari Szakközépiskolában 8, a Tömörkény gimnáziumban 25, a Vedres szakközépiskolában 35, a Deák Ferenc Gimnáziumban 24, a Radnóti gimnáziumban 21, a Ságvári gimnáziumban 22, a Csonka János Műszaki Szakközépiskolában 21, az Alternatív Speciális Szakközépiskolában 7, a Kossuth Zs. Szakközépiskolában 19, a Körösi szakközépiskolában 12, az újszegedi gimnáziumban 7, a Véradó Állomáson 1131 személy adott vért. Áprilisban 7 érműtétet és 9 veseátültetést végeztek. ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA SZALAGFÜGGÖNYÖK, NAPELLENZŐK, SZÉLES VÁLASZTÉKBAN ALUKERETES SZÚNYOGHÁLÓ-AKCIÓ. REDŐNY, RELUXA RÁDIÓTELEFON: 06-60-385-857, 62/327-171 r