Délmagyarország, 1995. május (85. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-06 / 105. szám

• iFüiLraOTiit . „Nem szeretek mindig egyfélét Írni, vagy nem is tudok talán. Időnként elkalandozom másüvé. (...) Ez abszolút az a műfaj, amiben a nagyérdemű dönti el, hogy mi az, amit olvasni kíván és mi az, amit nem." Haragban a Halkirálynővel Tizenhárom kérdés Vavyan Fahle-nek Nem mondhatnánk, hogy túl sokat tudunk Vavyan Fable-rőL Azon túl, persze, bogy 6 trta a nagy sikerű „Halkirálynő"-sorozatot és egy sor más könyvet, melyekkel — magyar tró létére — milliós példányszámot ért el Hogy az írónő érdekes egyéniség, ahhoz kétség nem férhet, erról meggyőződhettünk a beszélgetés során. Mindenekelőtt természetesen arra voltunk kíváncsiak, hogyan lett Molnár Évából Vavyan Fable. - Úgy lettem Vavyan Fable, hogy írtam a képzeletbeli helyszíneken játszódó történeteimet és úgy gondoltam, hogy a környezethez illő névvel volna szerencsés megjelentelni őket. - Gondolta-e, amikor pontot tett első sikere, a „Halkirálynő" végére, hogy egy csapásra népszerű lesz, sőt, egyes kritikusok is elismerően nyilatkoznak Önről? - Nem gondoltam. Én azt a könyvet teljesen magamnak frtam. Akkor már hevert két másik kézirat is a fiókomban, egy pillanatig sem gondoltam, hogy valaha is megjelenik. Azonban a barátnőm elolvasta és úgy döntött, hogyha én nem megyek utána, akkor majd ő útjára indítja ezt a kéziratot. - Rögtön regény irt, vagy próbálkozott rövidebb műfajokkal is? - klónként jöttek rövidebbek is, amelyek nem akartak elregényesedni. De többen is azt mondták, hogy ez nem az. én múfajom. Annak idején, tizenegy éves koromban, amikor elkezdtem irkálni, elóször mindenféle krimiket, indiánregényeket Írtam, majd baráti tanácsra rendes dolgokat is, ám mindig előbújt belőlem az a kisördög, aki bennem lakik, és aki ellen nem tehetek semmit. Nekem ilyen könyveket kell lmom, mert valaki a fejemben ezt diktálja. - A „Halkirálynő" sikere után az olvasók újabb és újabb folytatásokat vártak, de On olyannyira nem engedett a csábításnak. hogy a Halkirálynő-sorozat, a kötetek számát tekintve elenyésző része eddigi életművének. - A Halkirálynóre megharagudtam egy picit és csak most érzem, hogy kezdek fölengedni. Nagyon-nagyon szeretem ezt a sorozatot, csak amikor valami mást írtam, akkor azt fattyúként kezelték a kiadók, a terjesztők és az olvasók is. Bennem viszont lakik egyfajta konokság és • Én ezt nem szándékosan csinálom megmondtam mindenkinek: addig nincs Halkirálynő, amíg magamtól nem érzem úgy, hogy meg kell lmom a következőt. -Ön a Cbandler-féle kemény iskolához csatlakozott, a Halkirálynősorozattal legalábbis mindenképpen. Hirtelen nem is tudnék másik olyan írónőt említeni világszinten sem, aki ugyanezt tette volna. Hogyan talált rá erre a műfajra? - Azt hiszem, a múfaj talált rám. Az mindenképpen motivált, hogy nagyon nagyra tartom Raymond Chandlert. Marlowe-t nagyon kedvelem a papírzacskóba csomagolt laposüveggcl a zsebében, és az nagyon szimpatikus nekem, hogy kimegy a hegyoldalba és ott virágmagokat gyújt. - Más szerzők is voltak ilyen nagy hatással Önre? - Nem tudom, érződik-e az Írásaimon Gerald Durell hatása. Tőle egyfajta derűs önironikus és ironikus, nagyon sok szeretettel áthatott élet-, állatés természetszeretetet lehet elsajátítani anélkül, hogy az. ember észrevenné, hogy tanítják és tanul. Hrabal derűje, nyugalma, Kosztolányi hihetetlen bölcsessége és Rejtő humora is hatottak rám. Őket nagyon nagyra tartom, és szeretnék a magam műfajában olyasféle színvonalra emelkedni, mint ők a magukéban. - Pár éve az a hír járta, bogy a népszerű regények írói fekete bárányoknak számítanak a magyar írótársadalomban. Változott valamit a helyzet azóta? - Most talán nincs akkora lárma, mint volt tavaly ilyentájt. A legjobb barátomat egyébként éppen akkor ismertem meg, amikor mindenféle támadások értek. Egy napon fölhívott egy ember, aki azt mondta, hogy ő költő, és mivel nagyon kedveli a regényeimet, szeretné a most megjelent kötetét nekem dedikálva átadni. Azt hittem, valaki mókázik velem, és rendkívül rossz néven vettem. Aztán másnap megjelent a levélszekrény emben a verseskötet. Azóta ez a költő a legjobb barátom. - Fölfogbató-e egyfajta sznobizmusként az olvasók részéről, bogy szívesebben fogadják az olyan könyveket, amelyeken nem magyar név van szerzőként föltüntetve? - Nem hiszem, hogy erről szól a dolog. Inkább arról, hogy a múltban megjelent magyar krimik a Balatonon játszódtak és megvoltak ezek a jó magyar hónalj- és lábszagú részleteik, amiket nem kívánnak az olvasók. Valószlnúlcg többen nézik a Dallast, mint a Szomszédokat, mert kevésbé érdeklik őket a földhözragadt dolgok. - Gondolt már filmforgatókönyv írására? - Kerestek már meg ilyesmivel, de nem valamelyik regényemre gondoltak, hanem hogy egy adott színésznek írjak szerepet. Amikor leültünk tárgyalni, az is kiderült, hogy a párbeszédeket ók írnák. Egy többrészes sosrozatról lett volna szó, határidőkkel. Azonban én írás közben is szuverén személyiség vagyok, és ha I icty János Levél az afrikai lányhoz 1995. ÁPRILIS 29., SZOMBAT Baka István GUMILJOV A CSEKÁBAN A börtönőrök ólomlábait Ólomgolyók váltják fel holnap reggel; Már botlom; szürke angyalszámyaikKal surrogva bogy kísérnek a Mennybe. Febér ingemet egyszer, de csak egyszer, Átüti majd forradalmuk szine; Mint zászlajuk, a vérem bíbor selyme Kibomlik, ellobog a Semmibe. Ólomgolyóként szálltam volna én át, Szürkén e tarka földi életen, — Megtelte mégis a költői vénát És megcsapolta a Történelem. Holnap az ég tarkóján felpiroslik A Napkorong, mint kegyelemlövés Kerek sebe; s a világról lefoszlik Létem; azaz maga a Létezés. Mert nem leszek, s ha nem leszek, ki tartja Atlaszként ezt a glóbuszt még tovább? Vagy tán verssor-vetéseim, kihajtva, Teremnek új Oroszhont, Afrikát? Ólomgolyóként átsurrantam én a Világon, s úgy szállt vétem, mint soha Még senkivel, az égen át a néma Kométa: az Orosz História. Nyikolaj Gumiljov, Anna Ahmatova első férje, az Afrika-kutató és háborús hős, ugyanakkor a századelő orosz lírájának egyik legvonzóbb alakja volt a bolsevik forradalom első költő-áldozata. 1921 augusztusában tartóztatta le és végeztette ki - koholt vádak alapján — a pétervári CSEKA. Gumiljov halála az orosz értelmiséggel való leszámolás nyitányát jelentette. Nyikolaj Gumiljov Hiéna Abol a NUus hömpölyög az éjben, Hol csak madár jár és csapong a lepke, A bűnös, ám csodás királyi némber Alussza síri álmát, elfeledve. Káprázatót hint szét a sűrű éj a Vidéken, kárhozott szirén a holdja, S jó sápatag ködökben egy hiéna, Bariang-vacokból előlopakodva. Otromba és dühödt minden nyögése, Nézése csüggeteg baljóslatú, vad, S ijesztő fogsora fenyegetése Rózsás-febér márványlapján a sírnak. „Tekints reám, hold, ostobák szerelme, S ti csillagok, ti karcsú látomások, S te ében NUus, vizeid terelve, S ti pillangók, madárrajok, virágok! Nézzétek mind a szőrzetem hogy állföl, Szemeimben mily gonosz tűz lángja gyullad! Nem vagyok-é ugyanolyan királynő, Mint az, aki e kövek alatt szunnyad? A szíve telve volt csalással, és a Szemöldöke, ba felvonta, haláU szőrt. Akárcsak én, hiéna volt, hiéna, Épp úgy megrészegült a vér szagától". Ijedt kutyák von kanak az éjben, A kunyhóban gyerek zokog, s az apja, A feilab felriad, a komor dühében Vad ostorát a szögről leakasztja. Baka István fordítása M

ellettem éltél. Évről év. És veszett belőled az élet. 11a hozzád értem, azt mondtad, fáj, nyitallik ott a bőr, most ne, úgy látszik, fáradtfáradt vagyok. Ha szóltam volna, éppesak, aligis nyílt a száj, tc sietve léptél arrébb, ha mégis, halkabb legyen vagy ne is értsd. Mellettem feküdtél. Éjről éj. A paplanod alá csúsztam volna, de télen hideg, nyáron hőség... Ne fúts vagy ne húts súgtad, mintha fűteni vagy hűteni akarnék. Olyan kihalt és zárt mondtam egyszer, s te rávágtad: Ugyan, minden rendben. Azt mondtad, nincs semmi baj. Azt mondtad, ne kérdezd, mi a baj, s hogy mit akarnék még tőled. És úgy surrantál el mellettem, hogy a bőr nem ért, hogy a levegő nem mozdult, úgy surrantál tovább, mint akit észrevenni nem szabad. Néha mégis magadhoz húztál oda, a paplan alá. S bár mozgásunk, akár a szeretkezők mozgása, mégis kívüled maradtam, s te kívülem. Mintha nem velünk történne. Nem remeghetett meg húsz másodpercig (akár) a hasad. Ez Így jó - mondtad. Pedig alig érhettem hozzád. A szemem nyitva és látom, nem velünk történik. A szemed csukva, hogy ne lásd: mégis velünk történik. Miféle szörnyű pusztítást vittem végbe. Mivé tettem a puha, vérmeleg testet... Ütöttem magamat - kínosan ügyelve, hogy minden részem fájjon. De te, miként a magad fájdalmát, az enyémet sem érezted. Csak súlynak láttál, aki rádzuhan, s a lélek és a test után: most tönkrezúzza az ereket. Az ereket, a bórt, s a még múködó belső szervekel. Ahogy megváltozott a vizek játéka az égben, úgy pusztult semmivé Afrika. S hogy sírt valamitől bedugul az agyam, akkor az a határidő. - Önnek évente egy, legföljebb két új könyve jelenik meg. Nehezen ír, vagy csak nem akar a mennyiséggel a minőség rovására dolgozni? - Már három éve készülök egy kertes könyvre. Ez rendkívül sok időt felemészt. Sokat kell tanulnom, valósággal botanikussá képeztem magam. Sokat utazunk, fényképezünk, sok arborétumot, kertet nézünk meg. Nagyon élvezem mindezt, de ez okozhatja, hogy évente csak egy kalandregényt írok. Ha elkészül ez a kertes könyv, ami valószínűleg ószre jut el a nyomdáig, akkor utána elképzelhető, hogy visszatérek a régi tempómhoz, és még az is előfordulhat, hogy évente két könyvet írok. - Mielőtt nyomdába adja, önmagán kívül „tesztelteti"-e valakivel a kéziratait? - Fent nevezeti legjobb barátom szokta óket elolvasni, az ó véleményére szerfelett adok. De általában én is érzem, hogy ez most az olvasóké vagy az én kedvencem lesz. A baráti körömben nagy kedvenc a „Mesemaratort". Sokáig nekem is ö volt a kedvencem, aztán kiütötte az „Álomhajsza", amit aztán megelőzött a Jégtánc". Talán a „Pepita macska" az, amit nem folytatnék, de például a „Vis Majort" folytattam és erősen gondolkodom, hogy ebból még lesz néhány, mert a szívemhez nóttek azok a hősök. - Van valamilyen titkos vágya az írással kapcsolatban? - Ó, igen. Szeretnék egyéb európai nyelveken is megjelenni. Egy novellám már megjelent ékes cseh, illetve német nyelven egy osztrák antológiában. Néhány éve készülök rá, hogy írok egy karácsonyi történetet, természetesen a megátalkodott Fablestílusban. Ez nem okvetlenül kalandregény lesz, hanem a szórakoztató műfajnak egy másik ága. - A „Fable" név angolul hozzávetőlegesen mesét, mesélőt jelent. Ez tekinthető egyfajta hitvallásnak is? - Ez az a kifejezés, amit nem kedvelek, de lehet így is nevezni. Azt gondolom, hogy azokra a mesékre, vagy azokhoz hasonlókra, amiken a gyermekek felnőnek, a felnőtteknek is szükségük van. Mielőtt elkezdtem írni, rettenetesen féltem a sötétben, de amióta ezeket a könyveket írom, megszűnt ez a félelmem, éjjelente vígan sétálgatok a kertben. A mesék is félelmeket, szorongásokat oldanak fel, egyben szórakoztatják, elaltatják a dedet. Azt hiszem, a felnőtteknek is azért van szükségük mesékre, mert a mindennapos problémáikat felnagyítva, más szemszögből tudják megnézni, és ettól talán megkönnyebbülnek valamelyest. Bányász J. István Zoltán Csaba volna érte valaki: nem láttam. Nem peregtek a könnyek. A kutatók, akik a helyszínre érkeztek: nyilakat rajzoltak egy papírra, hogy íme, itt fordul a szél, idáig sodorja a tengerek felöl a párás levegőt, a felhók itt szabadulnak meg terheiktől - és kész. Mikor találkoztam velük, Kairóban vedelték a sört, s azon vitatkoztak, ki szerezte olcsóbban a bőrkabátját. Melléjük ültem, ók kérdezgettek és én nem szégyelltem elmesélni, mi vár rám. S ók nevettek, a sörtől és a sikeres vásárlásoktól bódultan, nevettek rajtam, hogy ismerve sorsomat, mégis továbbmegyek oda, ahol semmivé puJwtít majd a levegő játéka. V

égleg elkerültek a hűsítő esők. Évről év, s a táj elveszítette utolsó vizeit. Te utazókat vártál, hogy vesszenek bele a kihalt vidékbe, éhség és szomjúság fojtsa szívük dobbanását. En, a pusztító is közéjük keveredtem. Velük bolyongok éjjel és nappal, pihenő nélkül, mert leülni, akár percre sem lehet, hisz a homok hol tűzforró, hol hideg túz. Kutakodtunk, hogy valahol megleljük az oázist, a sivatagi orvosságot, s mikor már minden zeget és zugot átjártunk, valaki megszólalt közülünk: Eblx.'n a pusztaságban nem lelhetjük a sivatagi orvosságot. Mi sok víz kéne pedig - szólt egy másik -, hogy szívünk és testünk szomja oltódjék. így igaz - helyeselt a harmadik s érdemes, hogy ekként pusztuljunk el. Mind mondta a magáét, sajnálva sorsát, hogy ilyen végre jutott... Csak én hallgattam, mint az eső, ami már Kairónál veszejti könnyeit, hisz jól tudja: miatta pusztul ki Afrika.