Délmagyarország, 1995. május (85. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-09 / 107. szám

KEDD, 1995. MÁJ. 9. i Tízezer forint indulótőke i A világon először hazánk vette át a kanadai programot HORIZONT 11 Leendő tini „milliomosok" A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Baross Gábor Vállalkozási Alapítványa ez év­ben is beindítja a tavaly Buda­pesten nagy sikert aratott „Mil­liomos akarok lenni!" prog­ramját. A program Kanadából származik. Fő célkitűzése, hogy a 10-18 éves korosztály számára eloszlassa a vállalko­zásokat övező titokzatosságot, lehetővé tegye a vállalkozás­hoz. szükséges tudás, készsé­gek és tapasztalatok megszer­zését játékos formában, ugyan­akkor komoly munkával egy ­a nyári szünidőben működtetett - önálló saját vállalkozás meg­valósításával. A kanadai programot a vilá­gon először Budapest vette át. Sikerült elérni, hogy elsőként az országban Szegeden, a Csongrád Megyei Közgyűlés Pedagógiai és Közművelődési Szolgáltató Intézetben (más • •• néven: a Rendezvényházban) épül ki regionális centruma a programnak. Azért itt, mert az intézet struktúrája és a dol­gozók eddigi vállalkozáspeda­gógiai tevékenysége alkalmas­sá teszi a jelentkező vidéki centrumokkal szemben. Habina Péter project mana­ger vezetésével működik a re­gionális centrum. • Miben új ez a program? - A fiatalok önálló vállalko­zási ötlettel egy-, két-, illetve háromfős vállalkozással pá­lyázhatnak, és a sikeresek a nyári szünidőben működtetik a vállalkozásukat. Ehhez az ala­pítványtól ingyenes képzést, egy gyakorló üzletember (men­tor) támogatását és 10 ezer fo­rint vissza nem térítendő indu­lótőkét kapnak. A nyertes pályázók a nyári szünidőben működtetik vállal­kozásukat. A mindenáron nye­reségesség nem követelmény, de az első év tapasztalatai eb­ben a vonatkozásban is igen kedvezőek: a 28 fiatal által működtetett 21 vállalkozás szinte mindegyike nyereséges volt, közülük néhány kiemel­kedő eredményt mutatott fel. A szünidő végeztével az eredmé­nyek összegzése és egy záró­ünnepség teszi emlékezetessé az első saját vállalkozás élményét. Magyar Államkötvény 1997/0 A kamat mindig több A kamat mindig több. mint az infláció A Magyar Államkötvény 1997/0 tel­jesen új konstrukciót kínál. Kényel­mes befektetésre vágyik? A Magyar Államkötvény 1997/0 speciális ka­matozási rendszere biztosítja, hogy az Ön pénze akkor is megtartsa ér­tékét, ha idejét nem szeretné folya­matosan újabb lehetőségek felkuta­tásával tölteni. A Magyar Államkötvény 1997/0 in­telligens befektetés, hiszen kamata követi az inflációt. A mostani, gyakran változó gazda­sági körülmények között a kamatok alakulását nehéz előre kiszámítani. Ez különösen a hosszú távú befek­tetéseknél jelenthet problémát. Ezért a Magyar Államkötvény 1997/0 kamatai nem előre megha­tározottak, hanem a fogyasztói ár­index alakulásához kötöttek. A ka­mat tehát az előző évhez mért, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett hivatalos fogyasztói árin­dex, plusz 2%. Ez azt jelenti, hogy az Ön befektetésének kamata min­dig 2%-kal meghaladja az inflációt. így pénze biztosan megőrzi értékét. Jegyzés: 1995. május 8-tól 12-ig. Futamidő: 2 év Törlesztés névértéken: 1997. május 17. Kamatfizetés: 1996 május 17-én és 1997. május 17-én. Befektetése mindig biztonságos A Magyar Államkötvény 1997/0 visszafizetéseire és kamataira az ál­lam teljes körű, soha el nem évülő garanciát vállal. így pénze tökéletes biztonságban van. Pénze mindig elérhető A Magyar Államkötvény 1997/0 ­mint az eddig kibocsátott államköt­vények többsége - a jegyzést köve­tően másodlagos forgalomba kerül. Ez azt jelenti, hogy futamidő alatt is napi árfolyamon adható és vehe­tő. Ön eladhatja a tőzsdén, a Ma­gyar Nemzeti Bank és az OTP Bank fiókjaiban, valamint egyes forgal­mazóknál. Megvásárlása pedig a tőzsdén, a Magyar Nemzeti Bank fi­ókjaiban, valamint az értékpapír forgalmazóknál lehetséges. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Csongrád Megyei Igazgatósága Szeged, Deák F. u. 17. • Cooptourist Rt. (a New York Bróker Budapest Kft. Ügynökeként) Szeged, Kis Menyhért u. 2. • Inter-Európa Bank Rt. Szegedi Területi Fiók Szeged, Széchenyi tér 2. • Egy kiváló nevelő emlékezete Eckerdt Elekné Pető Gizella centenáriuma A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG M Temes megyei Csákován mm született ma száz eszten­deje. Erdőtiszt édesapját ha­marosan Kassára helyezték, ezért már ott járt középiskolá­ba, s ott érettségizett. A buda­pesti egyetemen 1918-ban sze­rzett magyar-német szakos ta­nári oklevelet. Mivel szülei közben Szegedre költöztek, már gyakorlótanári évét is az itterfi leánygimnáziumban, a későbbi Arpádházi Szent Er­zsébet leánylíceumban, a mai Tömörkény gimnáziumban végezte, s itt is maradt, teljes szolgálati idejét ebben az isko­lában töltötte: harminchat éven át tanított itt leánynem­zedékeket. Mindig osztályfőnök volt. Tanítványai közül több kiváló pedagógus került ki. Nem egy, mint Molnárné Reis Judit, az ő példájával, hatásával magy­arázza, hogy a tanári pályát választotta. Színész, történész, muzeológus, orvos, előadómű­vész is került ki növendékei közül. 1919-ben férjhez ment Ec­kerdt Elek felsőkereskedelmi iskolai tanárhoz, a jeles kar­nagyhoz, a Szegedi Filharmo­nikus Egyesület titkárához. Ő maga is zeneértő, zeneszerető lévén iskolájában zongoraver­senyeket szervezett. 1924-hen az alsó osztályosok szavalóver­senyén vetélkedett egymással - majd egész életükön át - két tanítványa, Mezei Mária és Muráti Lili. Szavalókórust is szervezett; az iskolai ünnepsé­gek műsorát általában ő ren­dezte. Tanítványai rendszere­sen részt vettek a különféle neveken szervezett nyelvműve­lő, nyelvvédő, helyes kiejtési versenyeken. 1926-tól az egyetem magyar és német szakos tanárjelöltje­inek szakvezető tanára volt. 1947-ben kapott gyakorlógim­náziumi tanári kinevezést. így sok egykori tanítványát is to­vább oktatta, sőt közülük né­hányan később kartársai is lettek, legkedvesebb kollégá­ja, barátnője a ma 92 éves dr. Soós Paula, a gimnáziummal kapcsolatos internátus igazga­tója volt. Tanítványai nem felejtették el, hogy az 1943-44. tanév vé­gén az üldözöttek iránt érzett együttérzésének hangoztatásá­val búcsúzott osztályától: „A szeretetnek és egymás megbe­csülésének tüzét adjuk át most nektek - mondotta. - Őrizzé­tek és ápoljátok tovább. Le­gyen ez az iskola az összetar­tás és megértés kis szigete, ahova nem hatol be a külső világ gyűlölete és széthúzása." 1945-től kivette részét a szak­érettségire készülők tanításá­ból is Ezek a tanítványai ugyancsak hálával emlékez­nek rá, valahányszor találko­zóra jönnek össze. 1954 őszén már betegen járt be szeretett iskolájába. Tanítványai megfigyelték, amint fájdalmasan simogatja homlokát, de a következő pil­lanathan már mosolyogva folytatja az órát. O któberi súlyos műtétje után már nem épült föl: 1955. január 31-én hunyt el. Tanítványai sohasem felej­tik el nemes alakját. Péter László Gedói művészeti napok Művészeti napok rendez­vénysorozat kezdődött tegnap a Gedói Általános Iskolában. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola végzős rajz szakos hallgatóinak tegnapi kiállítása után ma 15 órától a régizenéé a főszerep: Lőrincz László veze­tésével a szegedi konzervatóri­um Massaino Consort együtte­se ad hangversenyt; 16 órakor „Játsszunk mesét!" címmel az iskola színjátszó csoportjai mutatkoznak be, majd az is­kola legjobb szavalói lépnek dobogóra. Május 10-én „Föld­részek zenéi" címmel ütőhang­szerekkel ismerkedhetnek meg az. érdeklődők Siklósi Gábor jóvoltából, majd 16 órától le­góépítőverseny és tortaszép­ségverseny következik. Május I l-én mozgásművészeti bete­kintés (Siu-nim-tau formagya­korlat), formációs tánc és test­építés-bemutató következik. Május 12-én 9-kor „Utazás a jövőbe" aszfaltrajzverseny, majd: „Hasznos és szép hasz­nálati eszközök és díszítő­elemek a népművészetben" ­Fodor Ferenc előadása; ma­kettépítés; papírhajtogatás Bu­dai Péter vezetésével. Ki tud többet Kolozsvárról? képes előadás és kiállítás; bábszínház dr. Altorjai Mihályné vezetésé­vel. 10 órakor ifjií költők be­mutatkozása. Ugyancsak május 1 l-én 14 órakor kezdődik a vá­rosi népdaléneklési verseny Meszlényi Lászlóné vezetésé­vel, majd 16.30-tól zárókoncert Bodza Klára énekművész és a Gőzerő együttes fellépésével. Ének-zene tagozatosok találkozója A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1. számú Gyakorló Altalános Iskolája az ének-ze­ne tagozat fennállásának 40. évfordulója alkalmából ünnepi hetet rendez május 15-20-a kö­zött. Az ünnepi hét programja igen gazgdag, s a többi között május 20-án, szombaton dél­előtt 10 órakor sor kerül az is­kolában eddig végzett 32 zene tagozatos osztály diákjainak ta­lálkozójára. Az iskola vezető­sége ezúton is kéri a gyakorló ének-zene tagozatára járt egy­kori diákokat, hogy jelentkez­zenek az iskola titkárságán vagy keressék Erdősné Fagler Erikát.

Next

/
Thumbnails
Contents