Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-05 / 80. szám

II. GAZDASÁGI MELLÉKLET SZERDA, 1995. MÁRC. 5. • Megpatkolt tojások Agro+mashexpo '95 A múlt héten a Buda­pesti Nemzetközi Vásár­központban megrendezett Agro+mashexpo '95 Nem­zetközi Mezőgazdasági és Mezőgazdasági Gépkiállí­tást elsősorban a szakem­berek és gazdák látogat­ták. A kifejezetten szakmai be­mutatón azonban jutott hely a látványosságnak is, hisz a ha­talmas gépmonstrumok mellett a népi iparművészet remekeit is láthatták a kétszáz forintos belépőt megváltók. Akadtak itt csuhéjból, gyékényből, fűzfá­ból? szalmából készült haszná­lati tárgyak, fakéregből for­mázott edények, lószerszámok s még megpatkolt tojások is. A bemutatkozóknak jelek szerint a mérsékelt kereslet ellenére is megérte a borsos áron mért hely- és pavilon bér­let, hisz több mint 12 ezer négyzetmétert népesített be a 230 kiállító, melyből 71 kül­honból érkezett. Egy közepes méretű szabadterület, tárgyaló­konténerrel egy millió forintot kóstált, fgy ebből nézőpontból e szelekció a tőkeerősebb vál­lalkozásoknak kedvezett. A két évvel ezelőtti rendezvényhez képest fgy kevesebb „egynyá­ri" cég jelentkezett. Igaz akkor még élt az a nézet, hogy hama­rosan kisgazdák tízezrei lépnek föl vásárlóként. A mostani ki­állítás nekik is kfnálta a földi ja­vakat, de a súlypont ismét visz­szaállt a nagyüzemi méretekre. A finn Sampo kombájnokat forgalmazó szegedi Szegána Kft. ügyvezetője. Nagy Miklós tapasztalata szerint leginkább szövetkezeti szakemberek ér­deklődtek a gépek iránt. Jel­lemzően kisebb beosztású, döntésre nem jogosult vezető­ket küldtek erre a terepre. A főnökök talán inkább a nemré­giben lezajlott párizsi nagy se­regszemlét részesítették előny­ben. A látogatók nem voltak kibékülve a nemzetközi szintű árakkal, s ezzel összefüggés­ben a magyarországi hitelezési gyakorlattal. A szintén finn. Valmet trak­torokat árusító és bérletre kíná­ló csongrádi cég standján a pusztaszeri Hétvezér Szövetke­zet csapatát találtam, amint tesztelték az egyik példányt. Tasi József növénytermesztési ágazatvezető is arról panaszko­dott, hogy talán még az idén sem telik a rizikós növényter­mesztés elhasználódott gépei­nek pótlására. A múltkori kiál­lításon is kipróbálták a masi­nát, de nem lett belőlük kun­csaft. Egyelőre a jövedelme­zőbb szárítóra megy el minden fillérük. A mérsékel vásárlási „ked­vet" talán érthetővé teszi, ha megemlítjük, hogy valamire való munkagép 2-3 milliót tak­sál. A traktorok sorában is vi­lágmárkák sorjáznak, a Ford­tól, a Rcnaulttól kezdve a Fia­tig. A szerényebb kategóriát je­lentő, közepes méretű Zetor­hoz is 2,5 millió forint felett le­het hozzájutni. Piacgazdaságban természe­tes a hatalmas kínálat, de jobb lenne, ha a jövőben nem a mér­sékelt kereslet miatt kellene a kfnálat vásárának nevezni az efféle összejöveteleket. T.Sz. I. Az Exxon a Fehér-tengeren Az Exxon is bekerül a kasz­pi-tengeri olajkincs kiaknázá­sára készülő nemzetközi kon­zorciumba azzal, hogy Azer­bajdzsán 20 százalékos része­sedéséből 5 százaléknyit áten­ged az amerikai cégnek. Az el­képzelésről szóló hírt megerő­sítette a SOCAR az.eri állami olajipari vállalat. Azerbajdzsán jelenlegi 20 százalékos része­sedéséből további 5 százalékot a TPAO-nak ad el. A török kő­olajipari vállalatnak jelenleg 1,75 százalékos részesedése van a konzorciumban. Április l-jétől a vállalkozók hazai bankoknál devizaszámlát nyithatnak. Ezzel a kormány megadta ugyanazt a lehetősé­get a Magyarországon működő cégeknek, mint amellyel az állampolgárok már évek óta élhetnek. A megjelent kor­mányrendelet szerint a deviza­számla-nyitással vállalkozók, devizaműveletek végzésére felhatalmazott pénzintézetek, a társasági adó alá tartozó jogi, vagy nem jogi személyek, továbbá a személyi jövedelem­adót fizető egyéni vállalkozók élhetnek. A devizaszámla kamatozó. Ezen a számlán azonban csak meghatározott forrásból származó pénzeket lehet jóváirni. Ilyen jogcím lehet ha a devizabevétel külke­reskedelmi szerződésből szár­Vállalkozók devizaszámlája mazik, de az a pénz is számlára kerülhet, amelyhez vállalkozó devizahatósági engedély birto­kában devizában felvett hitel formájában jutott. A jogszabály kitér arra az esetre is, amikor a külkereske­delmi tevékenyésg bizományo­si formában folyik. Ekkor ugyanis az üzletet nem a kül­kereskedő, hanem a megbfzó cég finanszírozza, így a devi­zában befolyó összeget sem a külkereskedő, hanem a meg­bízó helyezheti el számlájára. A külföldről beérkező összeg átutalásáról a bizományos köteles intézkedni, jutalékát pedig csak forintban kaphatja meg. A devizaszámlán történő összegek jóváírása nem törté­nik automatikusan. Ehhez ugyanis vagy a külkeres­kedelmi szerződést kell bemu­tatni, vagy hitelfelvétel esetén a devizahatósági engedélyt mellékelni. Szabályozott az is, hogy miként lehet felhasználni devi­zaszámlán elhelyezett pénze­ket. Ebből fizethető a felvett devizahitel törlesztése, kamata, külföldi hivatalos utazás, kül­képviselet nyitásának és fenn­tartásának költsége. A vállal­kozó a konvertibilis fizetőesz­közt forintra is átválthatja és felhasználhatja importvásárlás kiegyenlítésére. • Tanácsok és tippek Ingatlan- és lakásbörze Szegeden Nem könnyű ma lakást, ingatlan eladni vagy venni. Min­denkinek jól jöhet a segítség, hogy cl tudjon igazodni a jogsza­bályokban és az ingatlanügynökségek kínálata között. Ezért ren­dezi a Triplax Stúdió április 1 l-l2-13-án a megyeháza aulájában (Szeged, Rákóczi tér 1.) az 1. szegedi ingatlan- és lakásbörzét, s kínálja az ingatlanközvetítés új. Szegeden még ismeretlen for­máját. Az eseményen kiállítóként vesznek részt Szeged és környéke jelentősebb ingatlanügynökségei. A rendező a kiállításhoz kap­csolódóan fórumot szervez az ingatlanról. Dr. Szentgyörgyi Pál, az OTP Csongrád megyei igazgatója, dr. Ványai László, az APEH Csongrád megyei igazgatója, Zsótér János, a Csongrád Megyei Földhivatal igazgatója és Rószik György, az Inlak igazgatója szakszerű, naprakész információkat adnak az ingatlanokkal kapcsolatban, és válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Bárki, akinek eladó ingatlana van, ajánlatát elhozhatja és ki­rakhatja a Kínálatok Falára, az pedig, aki vásárolni szeretne, igé­nyét az Igények Falára. A rendezők számítógépén nyilvántartják az érdeklődőket, majd azok listáját átadják az. ingatlantulajdono­soknak. Ittas volt a Kazánkirály? Morvái perel Morvái Ferenc, a Kazánki­rályként emlegetett vállalkozó, az. FKGP parlamenti képvise­lője polgári pert indított a He­ves Megyei Rendőr-főkapi­tányság ellen azt követően, hogy felszólították: adja le jo­gosítványát a rendőrségen. Morvái 1993. március 26-án 16 órakor. Gyöngyös belterüle­tén személygépkocsival neki­ütközött Mészáros István To­yota típusú terepjárójának. Ezt követően a balesetet okozó Morvái anélkül távozott a helyszínről, hogy meggyőző­dött volna arról: történt-e sze­mélyi sérülés. Az orvosi vizs­gálat során megállapították, hogy a vállalkozó ittasan ült a volánnál. A képviseld mentelmi jogát a parlament felfüggesztette. A Heves Megyei Főügyészség vádirata a múlt év végén ké­szült el. Ebben ittas járműve­zetéssel és cserbenhagyással vádolják a kazánkirályt. A rendőrhatóság a vádirat nyo­mán felszólította Morváit, hogy adja le jogosítványát. Morvái Ferenc a rendőrség fel­kérésének nem tett eleget, sőt: pert indftott a rendőrhatósági határozat megszüntetéséért. • Próbaúton a Skoda Felicia LX-szel Német külső, cseh „szívver? Skoda Felicia - más minőség, némi nosztalgiával. (Fotó: Nagy László) A Skoda legújabb modelljé­nek, a Feliciának példányai a napokban tűntek fel az utakon. Az autósok olykor csodálkozva figyelik a Golfra emlékeztető karosszérián a hatalmas, zöld Skoda-cmblétpát. A névváltás­sal együtt azonban a cseh autót nemcsak magasabb minőségi, hanem felsőbb árkategóriába is sorolták. Szerkesztőségünk két Feliciát is kipróbálhatott: az Ikesz Kft. és a Szabó Autóház jóvoltából. A Favoritot leváltó Feliciá­ról igencsak megoszlanak a vé­lemények. Mi, próbaútjaink után, szinte teljesen azonosan vélekedtünk a cseh autóipar új­donságáról. Beleülve az ötven­négy lóerős LX változatba, az első ami feltűnik, hogy a Sko­da „belsőépítészei" teljesen új arcot varázsoltak a korábban igénytelen külsejű autónak. A Felicia vonalai elődeinél jóval lágyabbak, lekerekítettebek: 0,34-es légellenállási értékkel szeli a levegőt. Többek között ennek - no meg a szerény ét­vágyú, de elavult motornak ­tudható be a viszonylag sze­rény fogyasztás is. Valódi meglepetés a belső tér. Itt látszik igazán a különb­ség. A formatervezők lágyan ívelő és .domborodó felületeket álmodtak műanyagba. Szinte észre sem vesszük, hogy sok­szor a Favorit-szisztéma kö­szön vissza, olyan tökéletes az összhatás. Ez egyben azt is je­lenti, hogy a konstruktőrök nem tértek át a megszokott VW-s kapcsolókra, gombokra. Egyébként minden kézre áll és a megfelelő helyen van a Feli­cia pilótaííilkéjéhcn. Az utastér is alaposan megváltozott: ele­gánsabb a kárpitozás, kényel­mesebbek a kagylóülések, s még az alapváltozatban is .ju­tott" fejtámla a két hátsó utas­nak. Az elegáns, jelentós szépé­szeti beavatkozáson átesett ka­rosszériára hat év átrozsdáso­dás elleni garanciát is nyújt a Skoda cég. amely már jó ideje a VW-csoport tagja. Amennyi­re meglepetés a kocsi külső megjelenése, legalább annyira szembeötlő, hogy a menettulaj­donságok kevéssé változtak elődeihez képest. Minden bi­zonnyal az 54 lóerős motor a ludas abban, hogy érdemes meggondolni, mikor előz az autós. A zömök karosszériához erőtlennek bizonyul a motor. Igy azután igencsak vegyes be­nyomásokat szerezhet az em­ber a Felicia vezetésekor. Az ötfokozatú váltó sokat javult az előző típusokhoz képest, a kor­mány viszont túlzottan lapos szögben áll. akár csak a Favo­ritnál, s így kissé kényelmet­lennek tűnik. Igazi meglepetés viszont a VW-től származó fékberendezés. Határozott és jól adagolható a fékerő. Elő­deihez képest kellemes vezetni az új Feliciát, még akkor is, ha megőrizte régi skodás tulaj­donságát: rendkívül szélérzé­keny. Az 1289 köbcentis motor 17 másodperc alatt gyorsul fel százas tempóra. Fogyasztása ugyan szerény - 90-es tempó­nál 5,7 liter. 120-nál 7,7, vá­rosban 8 liter de erőre csak négyezer fordulat fölött kap a motor. A gyár 145 kilométeres óránkénti végsebességre mére­tezte az. erőforrást. Vezetés közben érzi az au­tós, hogy a gumik jól tapadnak, de kanyarokban olykor billené­keny a magas építésű ka­.rosszéria. A Felicia minden bi­zonnyal nem az országúti „au­tóversenyzők" tetszését nyeri majd el. Sokkal inkább családi gépkocsinak szánták tervezői is. A viszonylag tágas belső tér, a 272 literes csomagtér eb­ben a kategóriában kényelmes­nek, jónak tekinthető. Az sem elhanyagolható biztonsági szempont, hogy a Favorithoz képest 70 százalékkal megerő­sítették a karosszéria szerkeze­tét. A belső térben felhasznált igényesebb műanyag alkatré­szek miatt még rosszabb úton is viszonylag csendes marad az utastér. A motor zaja is jóval kisebb az előző generációs cseh autókénál, de nagy fordu­laton erőteljesebbé válik a bú­gás, ami az erőforrás régi konstrukciójának „köszönhető". A valóságban kellemes úti­társnak bizonyult a Felicia. Igazi családi gépkocsi, azzal a megszorítással, hogy árát kissé jobban hozzá kellett volna igazítani a piac lehetőségeihez. A Skoda szerelmesei viszont egy teljesen más minőségű autót ismerhetnek meg, ha ked­venc márkájuk mellett voksol­nak. K. A. - R. G. Citroen-hétvége Egy új autómárka, a Citroen képviselete bontott zászlót a közelmúltban Szegeden. A dealer, a ZIXEM Kft. mintegy bekö­szönésképpen Citroen-hétvégét rendez április 8-9-én, szombaton és vasárnap a Rákóczi téri autószalonban. A szabadidő-program­nak is megfelelő nytlt napokon a népszerű francia autómárka széles választékával ismerkedhetnek meg a potenciális vásárlók a rendkívüli nyitva tartás keretében. 6724 Szeged, Csongrádi sgt. 22. AKCIÓ!!! -20% 11.440,-Ft Az ár nem tartalmazza az ÁFA-t! ••••• Számítógépasztalok, irodai székek Délmagyarországon a legnagyobb választékban kedvező árakon. Megtekinthető és megvásárolható: PGM COMPUTER 6724 Szeged, Csongrádi sgt. 22. Tel.: (62)314-380 PGM BURO 6720 Szeged, Dugonics tér 11. Tel.: (62) 322-372

Next

/
Thumbnails
Contents