Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-29 / 100. szám
SZOMBAT, 1995. APR. 29. SPORT 13 • Ahogyan a sportbizottság elnöke látja „A feltételeket nem a váios vezetői szabták meg' „Koha már unja a szegedi edzők mókuskerekét" címmel az április 26-i lapszámban megjelent cikkel kapcsolatban legyen szabad két - talán a tisztábban látást elősegítő megjegyzést tennem: Az „erők egyesítése" nem szerencsés voltát feszegető kérdésre Koha elnök úr azt válaszolta, hogy ezt a város vezetése erőltette, csak így volt hajlandó támogatni a klubot. Nos, bár én kétségtelenül nem vagyok a város vezetésének tagja, de mint az e tekintetben illetékes bizottság elnöke, csak hallottam volna arról, ha a városvezetők ilyen feltételt támasztanak, amiről szó sem volt soha. Egy dologról volt és van szó: a világranglista 60. helye körül tanyázó magyar labdarúgás harmadik vonalában szereplő egyesületek támogatására bún volna pénzt áldozni. A tavalyi év második felében és ebben az évben arra az ígéretre kaptak és kapott támogatást - tavaly három egyesület, most a Szeged FC hogy megnyeri az NB III-at és legalább NB Il-es labdarúgócsapata lesz Szegednek. Ezt az ígéretet - sajnos - tartani nem tudják, de ezért - attól tartok - legkevésbé a város vezetését lehet hibáztatni. A másik megjegyzésem arra vonatkozik, hogy a játékosok hivatalos írást igényeltek az elnökségtől fizetésük megvonásáról. E tekintetben nagyon sajnálatosnak tartom, hogy ezek szerint az egyesület vezetése félretájékoztatta a sportbizottságot akkor, amikor az év elején a támogatást igényelte, mert határozott kijelentést tett Koha elnök úr, hogy az NB 111-as csapatban nem profi játékosokat szerepeltetnek, nem fizetésért játszanak a játékosok. (Ellenkező esetben ugyanis már akkor nyilvánvaló lett volna számunkra, hogy a vázolt összesen 8 millió forintos költségvetése nem lesz elegendő az egyesületnek, s meggondolandó, hogy teljesen feleslegesen vállaljuk-e a 4 milliós támogatás odaígérését a biztos eredménytelenségért.) Azt vagyok bátor gondolni, hogy a szegedi labdarúgás sikertelenségéért szívesen keresnek a körülötte bábáskodók másban - legszívesebben elsősorban az önkormányzatban okot, de legkevésbé szeretnének akár a vezetők, akár a játékosok magukba nézni. Amíg pedig e téren nem lesz változás, hiába álmodozunk arról - mind, akik óhajtanánk a jó focit -, hogy a langyos békaszínvonalról felemelkedhetünk. Dr. Szilvásy László a Kulturális, Közművelődési és Sportbizottság elnöke Kézilabda NB H. Hét góllal is vezetett a Sándorfalva... A változatos első félidő eleje sima hazai, a későbbi időszak vendéggyőzelmet ígért. A második játékrészre mindenki azt várta, hogy a „veterán" játékosokból álló sándorfalvi csapat kifullad, de nem (gy történt. A hajrára feljött, a sokkal frissebb Volán, a Sándorfalva pedig lélekben feladta a küzdelmet, s nyert a hazai csapat. Tisza Volán Emergé-Sándorfalva 25-23 (9-13). Férfimérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok. 300 néző. Vezette: Kiss, Kiiment. Tisza Volán Emergé: DOBOS J. - DOBOS L. 5, Vajas 5, Grőber 3. Molnár. Berta 7, Csavar 3. Csere: Csörgő (kapus). Szilágyi Z„ Hajnal, Vajda, Farkas 2. Edző: Farkas József Sándorfalva: Pártos Cséri, Glassza 2, BUDAI 6, TENKE 9. Marancsik 1. Szabó R. 3. Csere: Horváth (kapus), Vincze 1, Szabó L. 1, Sándor, Szilágyi D. Edző: Giricz Sándor. A ráhangoló mérkőzésen, az öregfiúk csatáján, a szegediek ellenfelét alkotó csapatban sokszoros válogatottak lépnek pályára. A kapitány. Tatár Mihály (291-szer volt válogatott!) elmondta nagyon sok hazai és külföldi városban megfordult pályafutása során, ám olyan csodálatos közönséggel, mint három éve Szegeden, még nemigen találkozott. Az meg külön is megragadta, hogy a szurkolók nemcsak nézői, de értői is ennek a szép játéknak, tudniillik ez derült ki megnyilvánulásaikból. A ligaválogatott és az idegenlégiósok összecsapásának pikantériája, hogy mindkét félnél találhatunk szegedieket, akik - ha pár játszma erejéig is - most ellenfelek lesznek. A magyaroknak, a három éve Szegeden debütáló szövetségi kapitány, Németh Lajos szerint több okból is jól jön ez a találkozó. Egyrészt segiti a felkészülést a jövő heti Spring-kupára, másfelől pedig jó összehasonlítási alap ahhoz, hogy a szakemberek felmérhessék válogatóttunk gyengéit. Akárcsak három éve, most is bensőséges ünnepség előzi meg a minden bizonnyal nagy és élvezetes csatákat hozó mérkőzéseket. Ezúttal búcsúztatják a válogatottól Glózik Jánost, s ugyancsak most köszönik meg a szegediek két visszavonult játékosának, Melkvi Zoltánnak és Vámos Ferencnek, amit a csapatért tettek az évek során. És most lássuk azok nevét, akiknek ma délután tapsolhatunk. Magyar öregfiúk válogaA kispadról magyarázva tökéletes a Nyári-féle sáncolás. És élőben? (Fotó: Gyenes Kálmán) • Medikémia-DM férfi röplabdagála • Buaek, a nagy bombázó is színre láp • Szegediek egymás ellen Pályán a régmúlt idők és a ma sztárjai Szövetségi kapitány: Németh Lajos. Idegenlégiósok válogatottja: Oleg Belik Ukrajna (Medikémia Szeged), Jurij Melnicsuk Ukrajna (Medikémia Szeged), Konsztantyin Selkov FÁK (Kaposvári Balatel RC), Valerij Hvorostyanov FÁK (Vasas Remina),>ave/ Voronkov FÁK (Bácstej RC), Oleg Smouguilev FÁK (Vasas Remina), Luksys Richards Litvánia (Kaposvári Balatel RC), Andrej Revjakin FÁK (Vasas Remina), Dimitrij Ponomarjov FÁK (Kaposvári Balatel RC), Igor Lartuskin FÁK (Bácstej RC), Mihail Trifonov FÁK (ZTE). Edző: Zagorszki János. A színvonalasnak és érdekesnek ígérkező gála tombolával zárul (a jegyeket érdemes lesz megőrizni!), a szerencsés nézők a Medikémia Rt., a Puma King és a Szecolor által felajánlott értékes nyereményekkel térhetnek haza. Kedves olvasók és sportbarátok tehát ne feledjék: ma délután az újszegedi Sportcsarnokban Medikémia-DM férfi röplabdagála, aminek megtekintését Önök sem mulaszthatják el! m A gála támogatói: a Medikémia Rt., a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft., a Westel Rádiótelefon Kft., a Postabank szegedi igazgatósága, a Dél-Magyarországi Sört Értékesítő Kft. Szegedi Kirendeltsége, az OTP szegedi igazgatósága, az Ék-Kő Szegedi Ékszerész Rt., a Csominvest, a Kepa Junior Bt., a Szecolor Kft., a Dunabank Rt. szegedi fiókja és az Eurosport szaküzlet. Gy. E. Jeles eseménye lesz ma a röplabdasportnak az újszegedi Sportcsarnokban, ott rendezik ugyanis a Medikémia-DM férfigálát. A színes program már délután fél 3kor elkezdődik, mégpedig a csarnok előcsarnokában, ahol Jágermaister-kostolóval várják a nagyérdeműt. A régi idők röpijét 3 órától eleveníti fel az 1991-ben Argentínában világbajnokságot nyert öregfiúk válogatottja, a szegediek hasonló korú csapatával. Folytatásként 5 órától a magyar ligaválogatott találkozik a hazánkban röplabdázó idegenlégiósok csapatával. A mérkőzések előtt és a szünetekben a Príma női tornacsapat látványos bemutatóval szórakoztatja a közönséget. tottja: Tatár Mihály csapatkapitány (291-szeres válogatott), Buzek László (266), Mondi József (138), Petrekanits Máté (107), Nagy István (185), Sárosi György (104), Czakó Kálmán (61), Kasziba István (28), Policsányi István (101), Jánosi Ferenc (125). Szegedi öregfiúk válogatottja: Nyári Sándor, Petre Béla, Arany János, Nusser Elemér, Katona János, Huszta Péter, Csorba Tibor, Tóth Gyula, Bartha Zoltán. Melkvi Zoltán. Vámos Ferenc, Strezeneczki Gvula. Magyar válogatott: Glózik János (Tungsram SC), Petheő Gábor (Medikémia Szeged), Pásztor Attila (Kaposvári Balatel SC), Mészáros Péter (Kaposvári Balatel SC), Schildkraut Krisztián, (Medikémia Szeged), Tomanóczy Tibor (Csepel Kordax), Kántor Sándor (ASV Dachau), Hulmann Zsolt (Medikémia Szeged), Csíkos Gábor (Medikémia Szeged), Polgár Gábor (Medikémia Szeged), Torma Zsolt (Csepel Kordax), Szabó Kálmán (Vasas Remina), Buday Balázs (Vasas Remina). • Tudósítóink ügyeimébe! Vasárnap várjuk hívásukat Vasárnap, április 30-án újabb fordulóra lesz az NB III-as, a megyei 1. és a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A Délmagyarország és a Csongrád Megyei Hírlap sportrovatának stábja vasárnap délután (tehát nem hétfőn, május 1én) dolgozik. Arra kérjük tudósítóinkat, hogy a bajnoki mérkőzések után a szokásos időben, tehát a találkozók után azonnal adják le tudósításaikat a 481-730-as és a 481—460-as telefonszámon. Segítségüket előre is köszönjük. • Ralffal a Fórum Hotelben • Kemény kezű kapitányra van többet áldozni az utánpótlásra „Kifejelt" bennünket a müncheni világbajnokságról - Jól emlékszem erre a mérkőzésre. hisz én voltam a „bűnös" - mondta nevetve Ralf huszonkét év és a szerdai magyar-svéd Eb-selejtező után, a Fórum Hotelben való találkozásunkkor. - Csak azt nem értem, miért nem tudták a magyarok 3-1-es vezetéssel kivédekezni a számukra olyan fontos mérkőzést. mis most szerdán? - A svéd válogatottnak, sajnos, a pontszerzésre sem volt esélye. Ritka gyenge színvonalú mérkőzésen, nagy lehetőséget mulasztottak el Ravelliék. • Információnk szerint a Svéd Rádió sportszekciójában dolgozik, vagyis nem szakadt el a labdarúgástól. - A rádiózást csak mellékesként csinálom, főfoglalkozásom ettől nagyon eltérő. A Mozgássérültek Szövetségének vagyok, hogy is mondjam csak, szponzor felkutatója. Egyébként a foci továbbra is szakterületem. Népstadion, 1973. június 13.: már csak tíz perc van hátra a magvar-svéd selejtezőből, amikor 81) ezer néző ereiben csaknem meghűl a vér, 3-2-es vezetésünknél egy hórihorgas fiatalember, Ralf Fdström tűnt fel kapunk előtt és a beívelt labdával „kifejelt" bennünket a 16-os döntőből. Az a 3-3 ugyanis az 1974-es müncheni labdarúgó-világbajnokság fináléjában való részvételtől fosztotta meg válogatottunkat... • A svéd labdarúgás változatlanul a világ élvonalába tartozik, de ugyanez nem mondható el a hajdan szebb napokat is látott magyar futhallról. Annak ellenére mondjuk ezt, hogy a szerdai mérkőzésen akadtak kedvező jelenségek is. — A svéd futball rászolgál a világ figyelmére. Ami pedig a magyarokat illeti: meglepett a nagy akarásuk, fegyelmezettségük. Most ezzel nyerni tudtak egy kritikán alul teljesítő svéd válogatott ellen. Érthetetlen volt számomra, hogy a csapat miért nem tudott újítani. • Minek tulajdonítja, hogy az önök labdarúgása tartja helyét a legjobbak között? - Élsősorban annak, hogy sok jó képességű labdarúgónk van, Brolin és társai közül többen pedig olyan „jól jegyzett" külföldi csapatokban játszanak, ahol a focit igen magas szinten művelik. Az sem mellékes, hogy nálunk az utánpótlás nevelésére nagy súlyt fektetnek. • A selejtezők félidejében sokan máris tudni vélik a 3. selejtező csoport végeredményét. Svájcot és Svédországot egyenes felkerülőnek tekintik, Törökországot pedig legjobb harmadikként szintén a 16-ba várják. Egyetért ezzel a sorrenddel? - Magam is ezt a három csapatot várom feljutónak. Szerintem a magyarok nem jutnak ki a jövő évi angliai Európa-bajnokságra. Bízom azonban abban, hogy szerdai legyőzőnk a további mérkőzései során segíteni fogja a mi válogatottunk 16-os döntőbejutását... • Milyen különbséget látott az 1973-as és a szerdán győztes magyar válogatott játéka között? - A huszonkét évvel ezelőtti válogatottjuk csapatjátéka vélhetően, mert képzettebb játékosokból állt nemzeti tizenegyük - sokkal jobb volt. • A látottak alapján mit tanácsol a magyar labdarúgást irányítóknak? - Azt, hogy áldozzanak sokat az ifjúsági labdarugók nevelésére, mert ők jeleritik a jövőt. Lehet, hogy a mai szövetségi kapitányuk ügyes és szigorú ember, ám az az érzésem, hogy még határozottabb, kemény kezű kapitány kell a magyaroknak. Olyan, aki képes még jobban összefogni a gondjára bízott társaságot, aki nem ismer pardont. Á profi labdarúgókkal keményen kell bánni. Ughy Tiboi • Labdarúgó NB III. m Holnap, 17 órakor: Dorozsma-Kiskunfélegyháza Következik a negyedik? Három bajnoki mérkőzést nyert „zsinórban" a Kiskundorozsma NB III-as labdarúgócsapata, s holnap ismét hazai pályán játszik, tehát esélye van az újabb sikerre. • Következik a negyedik? kérdeztük Vágó Attilától, a csapat edzőjétől. - Nagyon szép lenne, de a holnapi ellenfelünk kitűnő csapat, mondhatnám úgy is, hogy a legjobb, amelyikkel tavasszal találkoztunk. Ennek ellenére nem tartom kizártnak, hogy ismét győztesen vonulunk le a pályáról. Ehhez azonban az kell, hogy a játékosok úgy küzdjenek, hajtsanak, mint azt az elmúlt héten Békésen tették. • Van egy olyan elv, hogy győztes csapaton ne változtass! Ez vonatkozik a dorozsmai gárdára is? - Sajnos nem tudom ugyanazt a csapatot a pályára küldeni, mint amelyik a győztes mérkőzéseken játszott. Annál az egyszerű oknál fogva nem, mert Szabó Tibor három hétre magánügyben Amerikába utazott, tehát ő nem lehet vasárnap köztünk. De minden valószínűség szerint Kemenes sem lesz kezdő, mivel már két hete sérülten játszik, s nem akaijuk erőltetni. Csak akkor „vetjük be", ha minden kötél szakad. Sérüléssel bajlódik Hűvös L. is, ő egész biztosan nem lesz csapattag, hiszen egész héten nem edzett. A negyedik veszteségünk a fiatal Takács Gábor, aki sajnálatos módon kéztörést szenvedett, s így rá hosszabb ideig nem számíthatok. • Ezek szerint, szokásához híven, csak a mérkőzés előtt Hirdet csapatot... - Igen, de felsorolnám azt a 15 játékost, akik kö/iil a kezdő együttes kikerül: Tóth Z., Keresztúri, Simonics, Fábián, Móra, Tóth-Kovács, Csonka, Farkas, Nagy S.. Kemenes (?), Hűvös G., Tóth G., Illés, Kiss B., Gábor Z P. S. I. A forduló további mérkőzései: Kecskeméti SC-Békés (szombaton), Szentes-Mezőkovácsháza, OrosházaSZVSE, Mezőberény-Cegléd, Kalocsa-Makó, Kiskőrös-Szeged FC, Gyula-KTE (vasárnap). Takarítanak a balástyai horgászok A Balástyai Alkotmány Horgászegyesület április 30-án (vasárnap) tartja környezetvédelmi napját az Őszeszéki tavon. A vezetőség ezúton is kéri az egyesület horgászait, hogy minél többen vegyenek részt a vízpart rendbetételénél, takarításánál. A jelzett napon horgászni tilos!