Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-25 / 96. szám

KEDD, 1995. APR. 25. A VÁROS 5 Szegény Föld... J. puka, anyuka társaságában sétál az ötévesforma mm kisfiú a Vadaspark sétányán, valahol az alpakák, lámák karámját szegélyező sétányon. Csokoládét majszol, jóízűen, közben az állatok iránt érdeklődik. Miután elfogy a csoki, a papírt ledobja főidre, az út menti vizesárok part­jára. Apuka, anyuka néhány méterrel a csemete mögött. Nem szólnak semmit. Gondolom, majd, ha odaérnek a papírhoz, lehajolnak, felveszik és szólnak a kis utódnak, hogy máskor ne szemeteljen, s (követendő példát sta­tuálva) beledobják a hulladékot a legközelebbi szemetes­ládába. Nem ez történik. Odaérnek a csokispapírhoz, apuka áll hozzá közelebb, nagyot rúg bele, úgyhogy a virító ezüstös papíros még lejjebb gurul, le a csatorna fenekére... Hogy miért tartottam fontosnak mindezt elmondani? Nem csak azért, mert az eset a Föld napján történt, hanem azért is, mert nagyon elszomorított a látvány. Városszerte gazdag, változatos programokat szerveztek a környezet­védők és a természetbarátok, mindezt természetesen nevelő célzattal, azzal a nem titkolt sugallmazással, hogy: addig óvjuk, vigyázzuk környezetünket, a természetet, amíg arra lehetőségünk van. A tudományos előrejelzések ugyanis azt mutatják, hogy néhány évtized múlva derékig gázolunk a rengeteg hulladékban, szennyben, s tele tüdővel szívhatjuk magunkba a szomogot, miközben az addig meghibásodó és szivárgó atomerőmüvek jóvoltából „sugárzó" arccal szemléljük a körülöttünk lévő csodálatos természetet...Nos, hogy ez az előrejelzés beválik-e vagy sem, azt közülünk egyesek megérik, mások nem. A baj csak abban van, hogy nem is igyekszünk megaka­dályozni a dolgok ilyetén való alakulását. Vagy a fenti pél­da nem ezt támasztja alá? (kisimre) Csongrád megyei politikusok a finnugor világkongresszusról A jövőre. Magyarországon megrendezendő II. Finnugor Világkongresszus előkészü­leteiről folytattak megbeszélést hétfőn a Parlamentben az In­terparlamentáris Unió Magyar Csoportjának tagjai, a Ma­gyarok Világszövetsége, illetve több civil szervezet képviselői. Május 22-ig elkészítik ezzel kapcsolatos javaslataikat, és szervezőbizottságot is felál­lítanak - hangzott el az ese­ményt követő sajtótájékozta­tón. Botka László szegedi MSZP-s képviselő, az IPU Magyar Csoportja Magyar­Finnugor Baráti Tagozatának elnöke elmondta: a '96-os rendezvény a millecentenárium ünnepségébe illeszkedő ese­ménysorozat lesz. Az utóbbi évek különösen indokolttá teszik a finnugor népekkel való kapcsolattartás fejlesztését, mivel Finnország tagja lett az Európai Uniónak és meg­alakult a független Észtország. Az Oroszország területén élő mintegy 15 finnugor néppel fenntartott kapcsolat a magyar­orosz kontaktusok intenzí­vebbé válását a gazdaság te­rületén is elősegítheti - vé­lekedett az előadó. Timkó Iván az MVSZ képviseletében hangsúlyozta: a világszövetség egyik stratégiai célja a finnugor népekkel való kapcsolatok ápolása. Az MVSZ egyik fontos feladatá­nak tekinti a világkongresszus sikeres megrendezésének elő­segítését, különösképp, mivel ugyancsak 1996-ban rendezik meg a magyarok IV. világtalál­kozóját. Eke Károly, a finn­ugor világkongresszus magyar alelnöke megemlítette: a szer­vezet a finnugor népek érdek­képviseleteként is tevé­kenykedik. Domokos Péter, az ELTE finnugor tanszékének vezetője az Oroszország terü­letén élő kisebb finnugor népek segítésének fontosságát - például az ottani diákok ma­gyarországi képzését - hang­súlyozta. • Vasutassztrájk után, kong­resszus előtt találkozott tegnap a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Csongrád Megyei Képviseleti Fóruma. A megyei MSZOSZ-eseket kong­resszusuk előkészületeiről dr. Vágó János, az MSZOSZ alel­nöke és Keleti Tamás, a Textil­ipari Dolgozók Szakszerveze­tének elnöke, az országos jelö­lőbizottság elnöke tájékoztatta. Tükröt tartott minden szak­szervezet elé a vasutasok sztrájkja - jelentette ki az MSZOSZ alelnöke a fórumot követő sajtótájékoztatón. A vasutasok válaszoltak a kér­désre: a kollektív szerződés mint alapintézmény megőriz­hető-e, illetve kikényszerít­hető-e, ha kell, akkor sztrájk­kal. A többi szakszervezetnek is válaszolnia kell arra a kér­désre: ki mire lett volna képes hasonló szituációban, ki mennyire tudhatja maga mö­gött a munkavállalókat, ki mennyire képes kitartásra és az erő fölmutatására. A „tükörbe A vasutasok sztrájkja tükröt tartott elénk" A szakszervezet már nem „illemtudó" w nézés" lesz az MSZOSZ közel­gő kongresszusának a lényege. Az MSZOSZ szerint elkerül­hető lett volna az erőde­monstráció ezen formája, mert a kollektív szerződés megkö­téséhez a sztrájk nem szük­séges, csak lehetséges eszköz. A kormány „kiábrándítóan arctalan" magatartása arra utal, hogy le kell számolni azzal az illúzióval, hogy az MSZP többségű végrehajtói és törvényhozói hatalom szak­szervezetbarát. Félő: az Érdek­egyeztető Tanácsban is ha­sonló kormányzati magatartást tapasztalunk, aggályos, hogy a Bokros-programról - az átadott szakszervezeti javaslatok el­lenére - nem közeledik ér­demlegesen a munkavállalói és A párizsi Concerto Rococo tagjaiból álló Trio Giardini együttes • Reneszánsz és korabatokk művek Szeged-Párizs hangverseny Az előzőleg kiadottól elté­rően nem 19.30-tól, hanem 19 órától kezdődik a magyar­francia hét régizene hangverse­nye a Móra Ferenc Múzeum nagytermében. A reneszánsz és korabarokk zenei hangverjenyen fellép a párizsi Concerto Rococo és a tagjaiból álló Trio Giardini együttes (Corette, Schobert, Johan Nepomuk Hűmmel, Royer, Pleyel és Boccherini művekkel), valmint a szegedi konzervatórium Lőrincz László vezette Massaino Consort régizene együttese (műsorukon Susato, Gervaise és Palére művei, illetve a Vietorisz és a Lőcsei Kódexből származó darabok). A belépés ingyenes. Szűrös-javaslat Az Interparla­mentáris Unió ma­gyar nemzeti cso­portja indítványozza, hogy a Magyar Or­szággyűlés nemzeti önbecsülése jegyé­ben kérje fel a Szlo­vák Köztársaság Nemzeti Tanácsát, hogy a két ország közti alapszerződés szellemében he­lyezze hatályon kí­vül az 1945. augusz­tusában hozott úgy­nevezett Benes-féle dekrétumot - mond­ta Szűrös Mátyás (MSZP) a javaslatot ismertetve parla­menti ülésen. Az alapszerző­désnek az a célja, hogy a kölcsönös bizalom és a törté­nelmi megbékélés jegyében űj fejezetet nyisson népeink vi­szonyában. • Szekták. L. I.-t felhábo­rítja, hogy egyes vallási szekták aktivistái a vasárnapi szieszta idején zaklatják az embereket, becsöngetnek, térítésbe kezdenek, amikor kitessékelik őket, feljegyzé­seket készítenek. Olvasónk szerint a szabad vallásgyakor­lás nem ezt jelenti. • Taxiban maradt. Szomba­ton délután 2 órakor taxival ment Tápéról Tarjánba egy apuka két gyermekével. Az autóban hagyták az egyik gyerek szemüvegét. Kérik a taxist, értesítse őket a 330-759-es telefonon. • Váczi gólja. S. S. (481-447) rokkantnyugdíjas olvasónkat felháborította, hogy egy NB Ill-as labdarú­gónak egyetlen gólért száz­ezer forintos prémiumot ad­tak. S. S. szerint ilyen gazda­sági helyzetben, amikor semmire sincs pénz, erkölcs­telen dolog léhűtőknek ala­csony színvonalú futballozga­tásért ennyit fizetni. (A száz­ezer forintot természetesen nem egyetlen játékos, hanem megosztva a/ egész csapat kapta.) • Kutyák. Vasárnap délután 0 CSÖRÖG A k(«rf»))))))) MNIESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Hollósi Zsolttal oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10 óra között várjuk hívásaikat. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. 4 és 5 óra között egy dober­man kant találtak a Tisza-par­ton. Igaz Andrásné az Apáca utca 10-ben várja a kutya gaz­dájának jelentkezését. Va­sárnap reggel 6 és 8 óra kö­zött Újszegedről, a Páncél köz 29-ből elveszett egy 8 hó­napos kaukázusi kan. Nyakán nyakörv és a veszettség elleni oltást igazoló biléta volt. A gazdája (telefon: 432-519) jutalmat ad a nyomraveze­tőnek. Só és bors színű törpe snaucer kan kiskutyát találtak a Gogol utcában. Érdeklődni lehet a 311-653-as telefon­itt • Katonadolog. Egy édes­anya panaszolja, hogy fiát ­aki februárban vonult be ­állomáshelyéről a szegedi Török Ignác laktanyába vezényelték kiképzésre. A múlt héten, mielőtt visszain­dultak alakulatukhoz, több társával együtt a szegedi lak­tanya katonái „búcsúzóul" de­rékszíjjal ahol érték, hurkásra verték. Mint Kovács János alezredestől, a laktanya pa­rancsnok-helyettesétől meg­tudtuk, mielőtt elmentek Sze­gedről a katonák, megkér­dezték tőlük, minden rendben van-e, de akkor nem jelezték az esetet. Az alezredes ígére­tet tett, hogy az ügyet alapo­san kivizsgálják. A bevonu­láskor egyébként a szülőknek elmondják, ha megengedhe­tetlen dolgok jutnak tudo­másukra, akkor jelezzék az információs irodán (telefon: 321-988, 7870-es mellék), hogy szigorú intézkedésekkel elejét tudják venni a hasonló eseteknek. • E. E.-nek a Traktor utcá­ban van hétvégi kertje, a Szó­regi utcai buszmegállóhoz vezető átjárónál hatalmas szemétkupacok vannak. Az illetékesek másfél hónapja ígéretet tettek, hogy eltaka­rítják. Olvasónk nem győzött rá várni, a kertjéhez közel eső területet kitakarította. Arra kéri a környékbelieket, oda már ne hordjanak több sze­metet. TAXI SZEGED SZBMÉLY , TEHER-AUTÓMENTÉS DM-KLUBKÁRTYA KEDVEZMÉNV 10 Ft/km a kormányzati oldal álláspont­ja. Úgy tűnik, ez a kormány a szakszervezetek és más tár­sadalmi szervezetek vélemé­nye és együttműködése nélkül kívánja az országot „moderni­zálni". Ha a kormány a vasu­tassztrájk idején tanúsított arc­talan, azaz teljesen elutasító magatartást követi, a munka­vállalói oldal radikalizálódni fog - vélte az MSZOSZ alel­nöke. A Kádár-korszaknak a szo­ciális rendszerek lebontásának elkezdése véget vet, de a szak­szervezetek illemtudó, az erő mutatása nélküli kompromisz­szum-készségének is - mondta a dr. Vágó János. A vasutas­sztrájk tanulságai közé sorolta, hogy a szakszervezetek ezentúl nem spórolhatják meg a tisztességes erő felmutatását. Az üzemi tanácsokat - kér­désünkre válaszolva - „is­meretlen intézménynek" ne­vezte az MSZOSZ alelnöke. Úgy vélte, e testületek közele­dő újraválasztása terhelődik a szakszervezeti vagyonon való osztozkodással. Szerinte ön­álló jogszabályban kellene rögzíteni a munkavállói taná­csok jogosítványait, mert a Munka törvénykönyve jelenleg nem tesz megfelelően különb­séget a szakszervezet és az üzemi tanács funkciója, felada­tai és jogai között. A munka­vállalói érdekek képviseleté­nek záloga: a szakszervezetek és az üzemi tanácsok jó mun­kahelyi együttműködése. D. I. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm u Műszaki csapatok napja Kinyitják a laktanyát Ezelőtt 136 évvel ezen a napon, április 25-én Komárom polgárai, a város hidászai és hajóácsai hazaszeretetből, áldozatvállalásból példát adva, az ellenség ágyúzása ellenére 24 óra alatt tutajhidat építettek a Dunán. Ezen keltek át másnap Görgey vezetésével Damjanich és Klapka hadtestjei és szórták szét Windischgratz 30 ezres seregét. Történelmünk jeles eseményére emlékezve a Ma­gyar Honvédség parancsnoka április 25-ét a műszaki csa­patok napjává nyilvánította. A mai napon 9-12 óráig megnyitják a szegedi Török Ignác laktanyát az érdeklődőik előtt. A Szeged Műszaki Dan­dár bemutatja technikai eszkö­zeit, emellett szórakoztató programokkal várják a látoga­tókat, akik ügyességi versenyre is benevezhetnek. A katonák reggel ünnepi állománygyűlést tartanak. • Az ENSZ egyik szervezete, amely élelmiszerrel lát el több mint kétmillió embert a volt Jugoszláviában, azt közölte, hogy júniusra kimerülnek se­gélytartalékai, hacsak a donor államok nem fokozzák támo­gatásukat. Az ENSZ Világélel­mezési Programjának (WFP) Rómában megjelent közlemé­nye szerint az élelmiszerse­gélyezés 1992. novemberi beindítása óta most első alka­lommal fordul elő. hogy hiány mutatkozik felajánlásokban. A legsúlyosabb helyzet Bosznia-Hercegovinában ala­kult ki, ahol 1,4 millió ember függ a világszervezet élel­miszerszállítmányaitól. A WFP közlése szerint 1995. második Burgonya a virágcserépben felében összesen 109,4 millió dollár értékben 203.029 tonna élelmiszerre lenne szükség. Ebből a mennyiségből 138,642 tonna irányulna Boszniába, de a nemzetközi s'zervezet ezidáig csak 9,529 tonnát tudott felajánlani a köztársaságnak. A segélyeken kívül Szarajevó la­kossága többségének az egyet­len élemiszerforrása csupán az, amit meg tud termelni lakóhá­zának hátsó udvarában, vagy pedig az ablakba kihelyezett virágcserepekben. KÖZÉLETI NAPLÓ A MUNKÁSPÁRT Szeged városi koordinációs bizottsága ülést tart 16 órakor a Fő fasor 9. alatt. MUNKAJOGI TANÁCS­ADÁST tart dr. Óvári Judit, a Közgyűjteményi és Közműve­lődési Dolgozók Szakszerve­zetének megyei irodáján, a Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42., tel.: 432-578, 433-213), délután 5-től 6 óráig. LAKOSSÁGI FÓRUMOT tart a Városrendezési és Építésügyi Iroda a klebelsberg­telepi Sínpár sor részletes ren­dezési tervéről a Rendező Téri Általános Iskolában, 17 órakor. Előadó: Orosz Bálint városi főépítész. KISS TAMÁS, a 3-as választókerület (Felsőváros) képviselője fogadóórát tart 17­től 18 óráig a Szilléri sgt-i Általános Iskolában. PASKUJ MÁTYÁS, a 19­es választókerület (Felsőváros, Fodor-kert) képviselője foga­dóórát tart 18-tól 19 óráig a Csongrádi sgt-i Általános Isko­lában. HOLNAP MÉSZÁROS ATTILA, a 25-ös választókerület (Tápé) képviselője fogadóórát tart 13­tól 17.30 óráig a tápéi ügy­félszolgálaton. DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15 és 16 óra között között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden, a Szilágyi utca 2. II. em. 204-es szobában. DR. CSENKE LÁSZLÓ alpolgármester fogadóórát tart 16-tól 17.30 óráig a polgár­mesteri hivatal ügyfélszol­gálatán (Széchenyi tér 1 L). DR. PIRI JÓZSEF, a 26-os választókerület (Algyő) kép­viselője 17 órától fogadóórát tart az algyői ügyfélszolgálaton (Kastélykert u. 40.). DOBÓ JÁNOS, a 2l-es vá­lasztókerület (Északi város­rész, Rókus) képviselője foga­dóórát tart 17 órától a Kodály Téri Általános Iskolában.

Next

/
Thumbnails
Contents