Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-13 / 87. szám
CSÜTÖRTÖK, 1995. APR. 13. • Tudósítóink figyelmébe Vasárnap várjuk hívásukat Vasárnap, április 16-án újabb fordulóra kerül sor az NB III-as, a megyei I. és a megyei II. osztályú labdarúgóbajnokságban. A Délmagyarország és a Délvilág Csongrád Megyei Hírlap sportrovatának stábja, a húsvéti ünnepek ellenére, dolgozik vasárnap délután. Arra kérjük tudósítóinkat, hogy a bajnoki mérkőzések után a szokásos időben, tehát a találkozók után azonnal, adják le tudósításaikat a 481-730-as és a 481-460-as telefonszámon. Segítségüket előre Ls köszönjük. • Medikus Kupa -1995 A szegediek voltak a legjobbak SPORT 9 Az idén Szegeden immár huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Medikus Kupa küzdelmeit kézilabdában, kosárlabdában, labdarúgásban és röplabdában. A küzdelemben az ország négy orvosi egyetemének legjobb sportolói vettek részt. A Tisza-parti egyetemisták nem bizonyultak udvarias „házigazdának", hiszen három elsőségükön kívül számos helyezést és sok különdíjat is szereztek. Eredmények. Női kézilabda: 1. Pécsi Orvostudományi Egyetem, 2. Szent-Györgyi Aibert Orvostudományi Egyetem. Férfi kézilabda: 1. SZOTE (gólkirály: Szepes Zoltán SZOTE, a legtechnikásabb játékos: Oszlánczi András, SZOTE) Női kosárlabda: I. Semmelweisz Orvostudományi Egyetem... 4. SZOTE. Férfi kosárlabda: I. Debreceni Orvostudományi Egyetem ...4. SZOTE. Labdarúgás: 1. SZOTE (a legjobb kapus: Kecskés Béla. SZOTE). Női röplabda: 1. SZOTE (a legjobb ütőjátékos B. Tóth Barbara, a legjobb előkészítő: Rácz Gabriella, SZOTE). • Férfi röplabda: I. SOTE ...3. SZOTE (a legjobb mezőnyjátékos: dr. Kellermann Péter, SZOTE). A férfiak és a nők pontversenyét egyaránt a szegediek nyerték, így az összetettben is a SZOTE végzett az első helyen. • A fiatal tekézőlányok újabb bravúrja A bajnoki cím után a kupát is nyerték A Szegedi Egységes SK fiatal tekézőlányai fölényesen nyerték az országos bajnokságot. A bajnoki küzdelem után a tekeszövetség az ifjúsági csapatok részére egy négyfordulós kupaküzdelmet rendezett, amelyet természetesen a szegedi lányok nyertek meg. Az első mérkőzésen, Székesfehérváron a BKV Előre csapata bizonyult a legjobbnak, a SZESK itt csak második lett. A második fordulót Budapesten rendezték, s itt már a szegediek lettek az elsők 851 fával. A harmadik forduló összecsapásában. hazai környezetben, természetesen nem lehetett más győztes, mint a Tisza-parti együttes. Itt olyan előnyt szereztek a lányok, hogy azt az utolsó fordulóban, az FTC pályán, már senki sem tudta behozni, így a kaupa is a Tisza-partjára került. A szegedi kupagyőztes-csapatban Cziráki Melinda (396. 440, 403, 401) és Csiszér Emőke (427, 411, 400, 370) szerepelt. A végső sorrend: 1. SZESK 26, 2. FTC 24, 3. BKV 22, 4. KÖFÉM 8 ponttal. • Pénteken nem 18, hanem 15 órakor Szegedi ESK-Győr Az eredetileg 18 órára meghirdetett Szegedi ESK-Győr NB Ies női bajnoki kézilabda-mérkőzés százhúsz perccel hamarább (15 órakor) kezdődik, teljesítve ezzel a Medikémia férfi röplabdacsapatának kérését. Nincs valami irigylésre méltó helyzetben Barát János edző csapata, egyrészt a kilátástalan anyagi helyzet miatt, másodsorban pedig azért mert egyre inkább bele kell törődni abba a megmásíthatatlan ténybe. hogy. már nem igen lehet elkerülni az osztályozóra kényszerülő helyről. - Én a bajnokság megkezdése előtt 20 pont megszerzését jósoltam. Ez reálisan nézve a dolgokat nem lesz meg, mert győzelmi esélyünk a hátralévő fordulókban csak két hazai mérkőzésünkön van ez pedig a Pécs és a Cctbona ellenében következhet be - mondta Barna József szakosztályvezető. • Akkor a pénteki Győr elleni találkozói eleve feladták? - Erről szó sincs! A játékosok elszántan készülnek, de hiú reményekben sem szabad magunkat ringatni. Kár volt hazai pályán elhullajtani a két-két pontot a Kiskunhalas és a Spartacus ellen. • Van-e változás a csapatban? - Mindenki egészséges, s fogadkozik, hogy megpróbálja a tartalékait mozgósítani a siker érdekében. Hogy ez mennyire sikerül az április 14-én 15 órától kiderül. A vezéregyéniség Petheő higgadtságára, Schildkraut „észlabdáira" és Polgár jó nyitásfogadásaira most is nagy szükség lesz. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Röplabda MBI. • Holnap, 17 órakor: Medikémia Szeged-Kaposvár Balatel RC u Van miért törlesztem „Itt a húsvét, itt a nyúl, Szeged-Somogy 99 • • • Végéhez ér a férfi röplabda NB I. első hat csapatának a rájátszás, az utolsó fordulók következnek. Ezután szünet lesz, a válogatott - amelyben négy szegedi, Petheő, Hulmann, Csíkos és Schildkraut is helyet kap - a Portugáliában április végén rendezendő Spring Kupára készül. Addig azonban a medikémiásoknak két, nem is akármilyen akadályon, a bajnok Kaposvár és a kiszámíthatatlan Zalaegerszeg csapatán kell túljutniuk. Megszokott arcát mutatta kedden délután az újszegedi Sportcsarnok. A földszinti edzőtermekben az asztaliteniszezők tartottak edzést, illetve lányok és asszonyok aerobikoztak. míg az emeleti küzdőtéren a Medikémia Szeged röpiabdásai gyakoroltak. Petheóék különböző támadásvariációk gyanánt püfölték a szürkévé változott, egykor fehér MikasákaL gőzerővel készültek a pénteki rangadóra. Az oldalvonal mellől Nyári Sándor és Nusser Elemér olykor hangos - hol dicsérő, hol korholó - szóval hozta a játékosok tudomására, hogy árgus szemekkel követik minden mozdulatukat, azaz ragaszkodnak az életszerű megoldásokhoz. Az edzés végén hármasban ültünk le - mi másról, mint a közelmúlt és -jövő cselekményeiről - beszélgetni. - Ma már egyértelmű számunkra. hogy a múltkori, csepeli kisiklás azért következhetett be. mert a fiúk. akarva-akarallan. akkor szuszogták ki az előző győzelmek fáradalmait - elemezte tömören a rájátszás meglepetését Nusser Elemér, akinek két 5. korcsoportos fiúcsapata, az Újszegedi Gimnázium és a Csonka János Szakközépiskola gárdája is bekerült az országos középiskolás röplabdabajnokság döntőjébe. - A vasgyáriak azóta szárnyalnak, jellemző, hogy őket és minket kiáltottak ki a mezőny két legjobb csapatának. • Bizonyára arról is van tudomásotok, hogy a bajnokság lépten-nyomon hallani - nem titkolt első számú esélyeseként emlegetik a MedikémiáL.. - Ez az, ami roppant zavar valamennyiünket! - vette át a szót Nyári Sándor. - Legszívesebben minden játékosunkat arra köteleznék. hogy (az edzéseken kívül) mindenhol füldugóval közlekedjenek, hogy ne hallják ezeket a szóbeszédeket. Nagy, mit nagy, óriási hiba lenne, ha elsősorban csak ezzel és nem azzal foglalkoznának, hogy rettenetesen sokat kell még tennünk azért, hogy eljussunk a végső siker kivívásának a lehetőségéig. • Ehhez viszont elengedhetetlen az ugyancsak edzői feladatok közé sorolandó, nagyon is idevágó pszichés felkészítés. Nemde? - Pontosan (gy van! Lehet, sőt szükséges is az előttünk álló dolgokról meditálni, de csak a realitás talaján maradva! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindenki mindig az éppen soron következő teendőnkre koncentráljon. Tehát meccs közben a következő megszerezhető pontra, a szettre, majd a találkozó megnyerésére. Es ez igy megy, kell, hogy menjen a végsókig! Akkor hurrázzunk, ha eljön az ideje, s különben sem vagyok híve az esztelen ünneplésnek. Egy-egy győzelem soha nem kápráztathat, nem vakfthat el senkit, a részsikernek csupán egy napig illik örülni. U Szeged sportot szeretőkedvelő közvéleménye már nagyon vágyik egy komoly bajnoki címre. A városban ugyanis első osztályú csapat (labdajátékban) még nem nyert aranyérmet! - Tisztában vagyunk vele, ezt most a röplabdásoktól várják... ígérhetem, minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy az óhaj mielőbb valóra válhasson, hogy ennek az elvárásnak is megfelelhessünk. H Egyelőre maradjunk a mánál, hiszen nagypénteken jön a bajnokcsapat, húsvét vasárnapján pedig Zalaegerszegen zárjátok a rájátszást - Kaposváron öt éven át nem nyertünk, legutóbb megtört a jég. Velük bőven van elszámolni valónk, s készülünk is erre. Az előző bajnokságban éppen húsvétkor jártak nálunk, s ma is fülembe cseng szurkolóik akkori skandálása: „Itt a húsvét, itt a nyúl, Somogy-Szeged 3:0!" Nekik lett igazuk, s mit ne mondjak, az a vereség különösen fájó volt. Most megint húsvét van, s nagyonnagyon szeretném, ha ezúttal a mi szurkolóink verselhetnének, mégpedig úgy, hogy megcserélnék a csapatok nevét. Minden erőnkkel és tudásunkkal azon leszünk, hogy híveinket szép ajándékkal lepjük meg itthon és Zalaegerszegen egyaránt; következésképpen egyes „rajtszámmal" várhassuk a végjátékot... Gyürid Ernő • „Radnóti-héttők' Pontot vesztett az Egy százalék A „Radnóti-hétfők" kispályás labdarúgó-bajnokság VI. fordulójában pontot vesztett az Egy százalék. így az Erína-Aranyföld már egy ponttal vezet. Eredmények: Fenetudja-Kcverű 4-3. Erirra-Aranyföld-Első Beton 6-3. Santorin Shopper-Egy százalék 3-3, Dallas-bár-SZOTE 4-1, Elcktronik Kisáruház-Radnóli 102. A bajnokság állása: I. ErirraAranvföld 10. 2. Egy százalék 9. 3. Elcktronik Kisániház 8. 4 Dallas bár 6,5. Első Beton 6.6. Keverő 6. 7. Santorin Shopper 6, 8. SZOTE 4. 9. Fenetudja 3. 10. Radnóti 2 pont. mmnmmtmn m Sakk, megyei II. osztály Élen a Dorozsma Befejeződött a Csongrád megyei II. osztályú felnőtt sakk csapatbajnokság. A Kiskundorozsma esélyeshez mélló teljesítménnyel szerezte meg az aranyérmet a Secotex II. előtt. 12. forduló: MórahalomKiskundorozsma 0.5:4,5, Üllés-Sándorfalva I. 2,5:2,5, Polgárfiúk-Domaszék II. 1:4. 13. forduló: PolgárfiúkMórahalom 1:4, Domaszék IL-Secotex II. 2:3, Sándorfalva-Kiskundorozsma 1:4. 14. forduló: MórahalomSándorfalva I. 2,5:2,5, Ül lés-Doniaszék II. 1,5:3,5, Secotex Il.-Polgárfiúk 3:2. A bajnokság végeredménye: 1. Kiskundorozsma 41 pont. 2. Secotex II. 35,5, 3. Sándorfalva I. 35,5, 4. Üllés 34.5. 5. Domaszék II. 27,5, 6. Mórahalom 27, 7. Polgárfiúk 9. A Sándorfalva II. csapata visszalépett. Kézilabda KB 11. A Pickkel erősített a Volán Két góllal kezdett a Volán, de a 4. percre ugyanennyivel válaszolt a Makó. Kis idő múlva azonban három találat lett a két csapat között a különbség, s ez a 18. percig nem is változott. Aztán elhúzott a hazai gárda, s már öt gól lett az előnyük. Jó volt azonban a vendégek finise, mert a szünetre kettőre csökkentették hátrányukat. Fergetegesen kezdett a második játékrészben a szegedi csapat, s már ekkor úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés sorsa. A 42. percre megjött a makói szurkolók hangja is. amikor úgy látták, lehetőség van legalább az egyik pont megszerzésére. A sikeres folytatás azonban elmaradt az érthetetlen kapkodás, könnyelműsködés miatt, továbbá a Maros-partiaknak nemigen ízlett a játékvezetői páros ténykedése sem. A vendégek hibáit a Tisza Volán könyörtelenül kihasználta, s igy egy pontra csökkentette a Makóval szembeni hátrányát a tabellán. Tisza Volán Emergé-Makő KC 29-24(14-12) Újszegedi Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Horváth, Medovarszki. Tisza Volán: Nagy - Didics 2, Berta 2, Borsodi 3, Csavar 2, AVAR 6(1), Grober 2. Csere: DOBOS (kapus). FARKAS E. 6. Hovanyecz 1, Vajas 4, Molnár I. Edző: Farkas József. Makó: LAJKÓ - Gera 3, Szabó L. 3 (I). Zsódi 3 (2), Vincze 2, PAKU 5. Fekete. Csere: Kurai (kapus), Szabó A.. BÁRÁNY 6. Balogh 2. Edző: Kander László. Kiállítások: 8. ÜL 4 perc. Hétméteresek: 3/1. itt 6/3. Totózóknak IS. bét NB I. 1. CSEPEL (10. J-PÉCS (8.) 1 Csepel otthon: 4 győzelem, I döntetlen, 5 vereség Pécs idegenben: 1 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség 2. KISPEST (3.)-FERF:NCVÁROS (1.) 1 x 2 Kispest otthon: 7 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség FTC idegenben: 7 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség 3. GYŐR (I1.)-PARMALAT (16.) • 1 Győr otthon: 3 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség Parmalat idegenben: 1 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség 4. NAGYKANIZSA (I4.)-SOPRON (12.) x Nagykanizsa otthon: 4 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség Sopron idegenben: 0 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség 5. STADLER FC (13.)-ÚJPEST (2.) 2 Stadler otthon: 2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség Újpest idegenben: 4 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség BUNDESLIGA I. 6.1. FC KÖLN (8.F-BREMEN (2.) 2 FC Köln otthon: 7 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség Bremcn idegenben: 6 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség 7. FRANKFURT (13.)-BAYERN MÜNCHEN (6.) x Frankfurt otthon: 7 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség Bayem idegenben: 3 győzelem, 6 döntetlen, 3 vereség 8. DCISBCRG (17.F-MÖNCHENGLADBACH (5.) x 2 Duisburg otthon: 4 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség Gladbach idegenben: 6 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség OLASZA-OSZTÁLY 9. FOtíGIA (14.)-PARMA (2.) x 2 Foggia otthon: 6 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség Parma idegenben: 3 győzelem, 7 döntetlen, 3 vereség 10. FIORF2NTINA t?.)-NAPOLI (11.) 1 Fiorentina otthon: 7 győzelem, 6 döntetlen, 0 vereség Napoli idegenben: 2 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség 11. PADOVA (13.)-LAZIO (5.) 1 2 Padova otthon: 7 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség Lazio idegenben: 4 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség 12. REGGIANA (I7.)-JUVENTUS (1.) 2 Reggiana otthon: 3 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség Juventus idegenben: 8 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség 13. TORINO (8.F-SAMPDOR1A (9.) 1 x Torino otthon: 8 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség Sampdoria idegenben: 2 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség + 1 mérkőzés 14. INTERNAZIONALE (6.>-MILAN (4.) x lnter otthon: 7 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség Milán idegenben: 5 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség