Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-11 / 60. szám

KÉRDÉS • A Vadaspark igazgatójához Az állatkerti nevelés katedrát kapott • Jól indult az új esztendő' a szegedi Vadasparkban, hiszen - nem túlzás - világhírű eseménynek számított, hogy a kilimandzsáró gerezapárnak kicsinye született. A tavaszias időnek köszönhetően egyre többen látják már a szépen cseperedő majmocskát. Egy­házi Istvánt, a Vadaspark ve­zetőjét a várható újdonságok­ról kérdeztük. • Egyedülállá kezdemé­nyezés volt a Szegeden el­indított zoo-iskola, meny­nyire vált be az elkép­zelés? - Sajnos, nagyon sokan azonosítják az állatkerteket a mutatványosok fogalmával, s nagyon nehéz túllépni ezen a szemléleten. A zoo-iskola is a vadasparki munka tartalmát bizonyítja, ma már akkora sikere van, hogy a tanárok és a diákok egymásnak adják a kilincset. A legfrissebb fejle­mény. hogy egy fiatalember érkezett hozzánk az amerikai békeszolgálattól, s így megin­dultak az angoltanárok is, hogy az. idegen nyelv termé­szetismerettel kapcsolatos óráit nálunk tartsák meg. A középiskolák közül kap­csoílatba kerültünk a Deák és a Tömörkény gimnáziummal, egyikben biológiaát oktatnak angol nyelven, a másikban pedig környezetvédelem szak van. A tanárképző főiskola környezetvédelem szakos hallgatóinak zoo-pedagógiai oktatása is nálunk folyik. Az állatkerti nevelés tehát úgy néz ki katedrát kapott, ám szomorú, hogy akik a sorsunk felett döntenek a városban, azok egyszerűen mutatvá­nyosnak néznek - és úgy is kezelnek bennünket. Akármit kérünk, mi mindig a futottak még kategóriába kerülünk. Nem kívánjuk, hogy a város az anyagi erején felül vállal­jon. mindössze annyit szeret­nénk, hogy egy-egy lépéssel előrébb tudjunk haladni, va­lami kis perspektívát láthas­sunk. s legyen értelme annak a nyolc évnek, amit támoga­tás nélkül végigküzdöttünk. • Nagy lépés volt tavaly a Dél-Amerika bemutató megépítése, idén megnyí­lik az ehhez tartozó „ma­jomerdő" is? - Technikailag 95 százalé­kig elkészült a létesítmény, a hátralévő munkálatokhoz a jövő héten kezdünk hozzá. Az állatok már itt vannak, az egyik svvájci gyógyszergyár­tól kaptuk ajándékba a mó­kusmajmocskákat. Nagyon jól érzik magukat náluhk, úgy tűnik az egyik nőstény már vemhes, valószínűleg a tava­tife Egyházi István szi idényben megszületik a kicsinye. A terveink szerint legkésőbb májusban megnyí­lik a látogatók előtt a „ma­jomerdő". • Milyen újdonság várha­tó? - Támogatást tavaly és idén sem kaptunk a várostól, így túl nagy változásra nem lehet számítani. A Dél-Ame­rika bemutató részlegesen el­készült területeit szeretnénk véglegesen kialakítani. Sok látogatót vonzanak egyébként tavasszal az újszülött állatok, értük is érdemes kijönni. T. V. Hazautazott Magyarország tisztában van azzal, hogy nagy erőfe szítéseket igényel az Európa: Unióhoz való csatlakozás es ehhez szükség van a barátok támogatására is Egyebek köpött ezt hangsúlyozta Göncz Árpád államfő a Ma­gyar Külügyi Intézet nemzet­j Jermészetes és pofonegyszerű dolog ez. Miért ne festet­ni lék volna le? A pénzügyek birodalmában semmi helye holmi érzelgősségnek, szentimentalizmusnak. Persze lehet, hogy Szeged városa büszke lehetne erre kocsira... Am a mai világban nincs helye az egylábú százlábúk­nak. SZOMBAT, 1995. MÁRC. 11. BELÜGYEINK 3 a finn elnök közi szemináriumán. Martti Ahtisaari finn elnök pedig arra mutatott rá. hogy az európai integrációból egyik ország sem maradhat ki föld­rajzi helyzete vagy történelmi háttere miatt. A finn államfő - ünnepélyes búcsúztatás után - elutazott hazánkból. int a mesében: hajdanán a reklámozni kívánó cég úgy döntött, hogy a reklámhordozóként (is) kiváló­an funkcionáló villamos oldalára nem a szolgáltatásait, árait, engedményeit, címét, telefonszámát és hasonlókat íratja fel. Rábízta a villamost egy Milorad Krsztics nevű festőművészre, aki széles jókedvében szabadtéri happenin­gen pingált mindenféle csuda dolgokat az addig egyhan­gúan sárga felületre. Nézték is később az emberek a meg­állókban, hogy milyen is az az egylábú százlábú - a többi csodalényről nem is beszélve... Telt-múlt az idő, a művész nem pihent, s alkotott más csuda dolgokat. Többek között egy animációs filmet, ami végül a „Kedvesem elhagyott" címet kapta, s olyan nép­szerű témáról szólt, mint a férfi és a nő kapcsolata. A régi ötlet ellenére éppen elegendő újszerűséget és eredetiséget tartalmazott, hiszen idén januárban a 45. Berlini Film­fesztiválon „Ezüst medve"-díjat kapott. Egy kicsit büszkék is lehettünk, hiszen Milorad Krsztics 1989. óta Magyar­országon él, Szegeden volt és lesz is még kiállítása. A valóság azonban nem mese. A napokban kerestem a városban kedvenc villamosun­kat, mindhárom vonalon végigvizsgáltam a járatokat, ám hiába. Mindenféle színes matricákat és hirdetéseket, felhí­vásokat és közleményeket olvasgathattam a járgányok ol­dalán, ám az egylábú százlábúnak se híre, se hamva. Re­ménykedtem, hátha csak karbantartás miatt áll a kocsi­színban, ezért a telefonért nyúltam, s hívtam a közlekedési vállalatot. Labdáztak velem egy kicsit a főosztályok és titkárnők, mig végre eljutottam az illetékes úrhoz. Készsé­gesen állt a rendelkezésemre, kiderült szívén viseli a villa­mosok sorsát, hiszen fejből tudta, hogy hányas számú ko­csiról van szó. Pontosabban volt szó. A reklámszerződés ugyanis lejárt, a kocsit lefestették, s most új hirdetések virítanak rajta. Dr. Baja Ferenc miniszter Szegeden. (Schmidt Andrea) Honnan lesz pénz „tujára"? (Folytatás az 1. oldalról.) ti környezetvédelmi alap terhe- rulástól. amit városunknak más így nyilvánvalóvá vált, hogy re oly mértékben támogatni, forrásokkal is ki kell egészíte­tt tárca a szegedi villamosköz- mint ahogy Debrecenben tette, nie. lekedést nem kívánja a közpon- de nem zárkózik el a hozzájá- A területfejlesztés időszerű kérdéseiről, így a törvényterve­zet vitatott pontjairól, például a „középszint" tervező és pénz­tosztó szerepet játszó testüle­teiről a miniszter a megyei ön­kormányzat vezetőivel és a pol­gármesterekkel beszélgetett. A Bay Zoltán Intézetben a miniszter meggyőződhetett arról, hogy az önfenntartó, al­kalmazott-kutatóintézet - meg­nyitása után másfél évvel ­elméleti kutatási eredményeket továbbfejlesztve környezetkí­mélő technológiákat állít eló és vezet be az ipar. a mezőgazda­ság területén, továbbá dr. Nem­csók János igazgató irányításá­val új, környezetbarát generá­ció kinevelését végzi. Dr. Baja Ferenc, a szocialis­ták egyik minisztere találkozott az itteni szocialista önkor­mányzati képviselőkkel, veze­tőkkel is. 0.1. • Magyar falvak - ismét magyar náven Jánosi és Harangláb Zsuzsa ­királynő lehet Nagy magyar siker született az oroszországi Szentpétervá­ron rendezett sakkvilágbajnoki elődöntőben. Polgár Zsuzsa 5.5-1.5 arányban legyőzte a grúz Maja Csiburdanidzét. jo­got szerezve ezzel a világbaj­noki címvédő kínai Xie Jun ki­hívására. • A március 15-i ünnep kü­szöbén jutott a kárpátaljaiak tudomására, hogy újabb 27, fő­ként magyarok lakta település kapta vissza régi nevét. A Kár­pátaljai Megyei Tanács ugyan már két éve meghozta az erről szóló határozatot, de a döntés­hez az Ukrán Legfelső Tanács jóváhagyása is szükséges volt. s az előző Legfelső Tanács el­nöksége az íróasztal fiókjába süllyesztette a kárpátaljaiak be­adványát. Az új parlament kár­pátaljai képviselői, s minde­nekelőtt Szerhij Usztics, a me­gyei tanács elnöke, valamint a magyarságot képviselő Tóth Mihály közbenjárására előke­rültek a kijevi hivatalok fiók­jaiban porosodó okmányok, s most már hivatalosan is Jánosi a negyvenes évek közepén Iva­novkának keresztelt Bereg­szász melletti község neve, de visszakapta régi elnevezését Déda (Gyedovo), Bene (Dob­roszilja). Harangláb (Dzvinko­va), Szernye (Rivne), Téglás (Ceglivka) és több más magya­rok lakta község is. Az ukrá­nok lakta települések közül négy kérte és kapta vissza régi nevét: a munkácsi járásban Barbovo (eddig Borogyivka), Schönborn (Nove Szelő), az ungváriban pedig Antalóc (Antonovka) és Ljahivci (Len­kivci). Indul a zöldségszezon I' Az elmúlt évekkel ellentét­ben az idén lesz elegendő és megfelelő fajtaválasztékú vető­mag a kis-, és nagy zöldségter­melők számára - jelentették ki az ország legnagyobb hazai vetőmagkereskedő cége, a Kertimag Vetőmagkereskecjf;!­mi Kft. pénteki sajtótájékozta­tóján. A zöldségvetó'mag pia­cának 50-60 százalékát lefedő kft. raktáraiban jelenleg 550­600 millió forintnyi árukészlet van. Az enyhe időjárásnak kö­szönhetően első kéthavi forgal­muk az idén 15-20 százalékkal haladta meg a tavaly január­februári értéket.a Dr. Gaál Sándor is Deák Ferenc-dijas A Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából dr. Vastagh Pál igazságügy-mi niszter március 10-én a minisz­I { tériumban tartott ünnepségen kimagasló munkájukért Deák Ferenc-díjakat, Miniszteri Elis­merő Okleveleket és Miniszteri Köszöntő Leveleket adott át igazságügyi dolgozóknak. Deák Ferenc-díjban része­sült: dr. Fülöp Ferenc, a Jász­Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság kollégiumvezetője; dr. Gaál Sándor, a Csongrád Me­gyei Bíróság kollégiumvezető­je; dr. Hideg Ferenc, a Bács­Kiskun Megyei Bíróság kollé­giumvezetője; dr. Kerekes György, a Pest Megyei Bíróság kollégiumvezetője; Némethné dr. Bokor Klára, az Igazság­ügyi Minisztérium főosztály­vezetője és dr. Vavró István, az Igazságügyi Minisztérium fő­osztályvezetője. Miniszteri Elismerő Okleve­let 120-an. Miniszteri Köszön­tő Levelet pedig 15-en kaptak. Az ünnepségen jelen volt dr. Solt Pál, a Legfelsőbb Bí­róság elnöke és dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész. • Újból fel kell tenni a költői kérdést: vajon kinek okoz örö­met emlékműveink rongálása, pusztítása. Szomorú eset pél­dázza a vandalizmust ismét. Vandálok a körtöltésen Ezúttal a körtöltésen lévő árví­zi emlékmű az áldozat, ponto­sabban annak márványtáblája, melyen a szegedi polgárok e tragikus eseményre emlékez­tek. A táblán egyetlen darabja maradt eredeti helyén, egyetlen szóval: „árvíz". E sorok írója is megmentett egy földön heverő maradványt, egy szövegfosz­lánnyal. Vélhetőleg a maradan­dóságról szólt az írás, s ez lett a sorsa. A szegedi árvíz, a vá­ros és lakóinak életét talán leg­inkább befolyásoló történelmi eseménynek március 11-én van 116. évfordulója. Lehet újabb emléktáblát csinálni. (Fotó: Schmidt Andrea) A. L. *

Next

/
Thumbnails
Contents