Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-06 / 55. szám

HÉTFŐ, 1995. MÁRC. 6. A VÁROS 5 Az emberarcú kapitalizmus? W incs új a magyar napfogyatkozás alatt! A nyolcvanas évek elején, mi sok-sok mit sem sejtő, még mindig az emberarcú szocializmusért küzdöttünk, amikor azok, akikben volt egy kis realitásérzék, már régesrég a kész­pénzre hajtottak. Belőlük lettek mai világunk pillérei, ők építik itt a kapi­talizmust, elég vedül, hogy ne nagyon keressem a szót. (Van egy barátom, aki hat hetente tér haza Nyugat-Euró­pából. Szíves szóbeli közlése: már ilyen rövid idő alatt is érződik egy kevés változás. Mindig egy kevés - mindig lefelé.) Úgyhogy a küzdelem, amit a nyolcvanas évek közepén fáradtan abbahagytunk, s inkább a rendszerváltozást kezdtük forszírozni, mára megújult. Az emberarcú kapitalizmusért menne most a harc... S ha küzdeni kell a korszak „emberarcáért", azt jelenti, hogy nincs neki. Érdekes, mekkora pechünk van! Bármilyen rezsim szabadul is ránk, az sose emberarcú. Mindig ama orcáját mutatja inkább felénk, amelyet jobb történelmi korszakok a világ boldogabbik fertályán következetesen a nadrág­jukba rejtenek. Ki tudja, mit kellene tenni... De ha már a dolgok így egymásból következnek, ha a társadalmi, gazdasági folyamatok, s az emberi mentalitás ellenállva minden ráol­vasásnak, ilyen csökönyösen nem hajlandó eltérni a maga irányától, talán azoknak, akik ezt kérik, a szocialista hazá­ért kitüntetését - most, hogy a hatalmi helyzet is kedve­zően van alakulva - át kellene váltani a kapitalista hazáért kitüntetésre. Egy az egyben, ahogy az NDK-NSZK márkát is cserélték. Addig is, amíg az emberarcú emberek arca nem torzul el a vadszocializmusból született vadkapitalizmus megpró­báltatásaitól. Zelai Miklós i Az EKGP elnöksége Kisteleken ii lett a zsíros földekkel? Szombaton délután kihelyezett ülést tartott Kisteleken az Egyesült Kisgazdapárt elnöksége, majd sajtótájékoztatót rendezett a második földalap-kijelölés lehető­ségeiről. Az elnökség nevében dr. Zlros Géza, a párt elnöke állásfoglalást tett közzé az állami tulajdonú területek kárpótlási célú kijelöléséről, amelyben megállapítja, hogy az 1991. évi XXV. törvény 19. paragrafusában rögzített föld­kijelölési kötelezettséget ­amelynek mértéke a szövetke­zetek által kárpótlásra kijelölt, több mint 30 millió aranyko­rona érték 20 százaléka - az egymást követő kormányok eddig nem hajtották végre. Az 1994 márciusában kijelölt 2,3 millió aranykorona értékű. állami tulajdonú földterület csak töredéke (csak mintegy 1/3-a) a törvényben előírt mértéknek, és az elmúlt évben ez is tovább csökkent. Az EKGP elnöksége - ismerve a termőföld iránti egyre foko­zódó kárpótlási igényt - sür­geti és követeli a törvény végrehajtását annak érdekében, hogy az alanyi jogon kárpó­toltak a törvényben előírtak szerint mielőbb földhöz jussa­nak. Dr. Zsíros szerint, ameny­nyiben ez nem így történik, ak­kor az EKGP politikai döntést hoz arról, hogy a jövőben milyen akciókat szervez annak érdekében, hogy segítségére legyen az állampolgároknak. A pártelnök meggyőződése, hogy csapata - amelynek Gergácz Elemér volt földművelésügyi miniszter is tagja - a mai napig a problémakör legjobb isme­rője... H. Zs. 17.45 A szegediek elsőként érkeznek meg a döntő hely­színére, a lerobbant filmgyári stúdióba/ A csapattal a kutya sem foglalkozik; bevezetik őket egy koszlott öltözőbe azzal, hogy várjanak, aztán kész, semmi több; se egy ásványvíz, se egy száraz po­gácsa, se egy biztató szó. Tévés nagyipar, főszereplők ejtve. A csapattagok belemélyednek a különböző atlaszokba, törté­nelmi albumokba és jegyze­teikbe. 18.25 Spmorjai Ferenc füstölög: „Érzésem szerint a honismereti vetélkedő döntő­jében sok mindenről meg fognak győződni, csak arról nem, hogy ki tud többet Ma­gyarországról; ezzel az erővel a magyarországi selyem­hernyo-tenyésztés történetéből is kérdezhetnének bennünket; ez a verseny nem Igy volt meghirdetve; nem történelmi, hanem honismereti játéknak indult az egész." 18.45 Mészöly Gábor ren­dező személyében hírnök jő az öltözőbe. Közli a csapattal: a szegediek drukkere, kabalája, Moldován Stefánia, sajnos nem tud eljönni a döntőre, de azért lélekben velük van. Jelzi továbbá, hogy a döntő egészen más jellegű lesz, mint ami eddig volt; ő speciel megbukna a nehéz történelmi kérdéseken. A debreceniek beetetnek: mézes tallért kínálgatnak a részvevőknek; a veszprémiek a folyosó végén duruzsolnak; Salgótaiján sehol. 19.00 Megtudjuk: Antal Imre játékvezető elment, hogy megnyissa a Tele5Taxi jubi­leumi bálját. 19.25 Hajdú Ágnes csapat­• Ki tudott többet Egy pont hiányzott a győzelemhez Szombaton rendezték meg Budapesten a „Ki tud többet Magyarországról?" című televíziós honismereti vetélkedő' döntőjét. A téma az 1848-49-es forradalom és szabadságharc volt. A fődíjat, az ötmillió forintot és a Renault 19-es személy­gépkocsit a debreceni Kovács család nyerte. A szegedi csapat ­dr. Hajdú Ágnes, dr. Somorjai Ferenc és Barát János - második helyezést ért el. Munkatársunk időbeli sorrendben eleveníti fel a történteket kapitány terepszemlét tart a kamerákkal, lámpákkal és mi­egyebekkel felszerelt stúdió­ban. Rá négy percre komó­tosan beballagnak a férfi csa­pattagok, János, a fia és So­morjai Ferenc. Utánuk jönnek Zeitlerék Veszprémből, Ková­csék Debrecenből és Fricsék Salgótarjánból. (Na, csak meg­kerültek!) 19.40 Antal Imre visszaér a bálból. 19.45 Antal Imre kezet fog Ványai Éva alpolgármesterrel, aki néhány másodperc múlva helyet foglal Hajdúék aszta­lánál. (Kikötés: ő nem segíthet a csapatnak.) Zeitlerék és Kovácsék közé ékelődünk be. 19.47 Röviden ismertetik a játék szabályait. 19.54 Valami ciki van a szegediek „tallérkijelzőjével". Először ugyanis mást ír ki, mint amit kellene, aztán meg semmit. A rendszergazda pil­lanatokon belül elhárítja a hi­bát. 19.56 Eligazítják a közön­|iarj KÖZÉLETI NAPLÓ A SZOCIALISTA PART irodáján (Tisza Lajos krt. 2^1. I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tancás­adást tart az érdeklődőknek, 15-16 óra között. JOGSEGÉLYSZOLGÁLA T az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja dr. Pesti Gábor. KATONA GYULA, a 13-as választókerület (Mőraváros) képviselője fogadóórát tart 17-18 óráig a Kolozsvári Téri Általános Iskolában. PASKUJ MÁTYÁS, a 19­es választókerület (Felsőváros, Fodorkert) képviselője fogadó­órát tart 17-18 óráig a Deák Ferenc Gimnáziumban (József Attila sugárút). CSÖRÖG A U<m»)))))\ VVleSTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket a múlt héten ügyeletes munkatársunkkal, Pacsika Emíliával oszthatták meg, mától Szabó C. Szilárd várja hívásaikat a 06-60-327-784-es telefonszámon, munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14-től 15 óráig. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van a Fekete pont cfmű rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. Példaképek. A Szeged ró­kustelepi OTP fiók biztonsági őrei Zanthó Tibor Zsolt és Bús Róbert a minap korrekt emberi magatartásukért az OTP Bank Security Rt. buda­pesti központjának elnök­vezérigazgatójától dicséretet és jutalmat kapott, valamint a vezető a két őrt példaként állította az egész állomány elé. Szlávik Éva telefonált a 324-229-es számról. Olva­sónk furcsának találja a ren­deletet, miszerint a nagycsa­ládosok közül csak azok kap­hatnak évente egyszeri csa­ládi pótlék kiegészítést, ahol a családfő jövedelme nem ha­ladja meg az évi 500 ezer fo­rintot. Olvasónk szerint ez nevetséges, hiszen ennél ke­vesebb fizetésből már egyéb­ként is képtelenség lenne megélni. Ottfelejtette. Egyik olva­sónk pénteken délután a Du­gonics téri telefonfülkében fe­lejtette fekete sztnű pénztár­cáját. Miután a károsultnak telefonja nincs, kéri a megt­alálót, hogy a „csörögbe" jelentse be, hol vehetné át az elveszett tárgyat. Elveszett rottweler. Kö­zép fasori otthonából elcsa­vargott egy öthónapos rott­weler szuka, melyről gazdája a 474-574-es szám 83-4l-es mellékén vár híreket. Gallyazás kellene. Boda György jelentette a Bihari utcából, hogy a Debreceni és a Dankó Pista utca közötti szakaszon a fákat már évek óta nem gallyazták, a magasra nőtt ágak több helyen a villanyvezetékekig érnek. SII.VERADO FARMER­SZAKÜZLET Már megérkezett legújabb tavaszi kollekciónk. .Amit farmerból el lehet képzelni", nálunk megtalálja. Szeged, Mérey u. 9/A. Tel.: 62/317-610 Ny.: H-P.: 9-17, sz.: 9-12 HOLNAP PEDAGÓGUSOKNAK in­gyenes jogi tanácst tartanak a PDSZ (Pedagógusok Demok­ratikus Szakszervezete) me­gyei választmányának irodájá­ban (Kálvária sgt. 14.), 15-17 óráig. RADICS ISTVÁN, a 10-es választókerület (Belváros) képviselője fogadóórát tart 16-17 óráig a Tömörkény István Gimnáziumban. MUNKAJOGI TANÁCS­ADÁST tart dr. Óvári Judit a KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szak­szervezete) megyei irodáján, a Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42., tel.: 432-578, 433-213), délután 5-6 óráig. • Nagy, közúti razzia A pöcegödör foglya Nagy közúti razziát tartott a rendőrség Győr-Sopron me­gyében. Ötvenhárom szabály­sértési feljelentést tettek és két gépkocsilopást akadályoztak meg. Az egyik esetben egy hozzávetőleg 5 millió forint értékű BMW-t kötött el a tettes Hegyeshalomban, a rendőrök üldözőbe vették, a tettes ké­sőbb kiszállt a kocsiból, s futva menekült tovább, eközben beleesett egy pöcegödörbe. A rendőrök húzták ki a feká­liából. A másik eset Sopronban történt, ahol is három ukrán egy Opel Kadett típusú kocsit kísérelt meg eltulajdonítani. Amikor felnyitották, megszó­lalt a riasztóberendezés, a me­nekülőket a rendőrjárőr el­fogta. séget: mindenki akkor tapsol, amikor akar, itt nincs tapslám­pa meg beintés. A szív diktál. 19.57 Antal Imre feszült­séget old, viccmesélésbe kezd, majd jó versenyzést kíván. 20.00 Huszonötödször és egyben utóljára felcsendül a vetélkedő főcím-zenéje. 20.25 A harmadik forduló után nyolc ponttal élen áll a szegedi csapat. Veszteségünk: 45 tallér. 20.31 A tarjáni Fricsék törnek az élre. 20.52 A gombnyomós játé­kon két pontot szerzünk, de kapkodásunk miatt azon nyom­ban el is veszítjük. Holtver­senyben második Szeged és Debrecen. 21.03 Mélypont. Nem is­merjük fel a 48-as ólomka­tonát. A harmadik helyre zuhanunk. 21.11 Fordul a kocka. Fri­csék és Hajdúék egyenlő pont­számmal állnak a dobogó leg­felső fokán. Húsz tallérunk maradt a százból. 21.16 Villámkérdések. Két pontot szerzünk, kettőt veszí­tünk. így a nevető harmadik, Debrecen ugrik az élre, és ott is marad. Az utolsó licitálós játék, tallérok hiányában, már csak formalitás. Végeredmény: I. Debrecen 18 ponttal. 2. Sze­ged 17 ponttal, 3. Veszprém 16 ponttal, 4. Salgótarján 15 ponttal. 21.35 A zsűri gratulál a szegedieknek, elismeri: ők voltak a legjobbak. Hajdú Ág­nes pityereg, Somorjai Ferenc füstölög, Barát János pedig egykedvűen mosolyog. Később oldódnak a feszültségek... Epilógus A szegediek beváltották ígéretüket, miszerint nem lesz­nek negyedikek a döntőben. A második hely megszerzése ha­talmas fegyvertény! Keményen készültek az elmúlt két hétben, s nemsok hiányzott a végső győzelemhez. Ha egy kicsit nyugodtabbak, s a játék forga­tókönyvtrója profibb, vezetője pedig precízebb és érthetőbb a feladatok ismertetésénél, akkor biztosra veszem, hogy Hajdú Ágnesék győznek. Teljesítmé­nyük így is megérdemel min­den dicséretet, hiszen negyven csapatból másodiknak lenni nem kis dolog. Szabó C. Sziláid Ifjú színjátszók fesztiválja Az iskola aulájában szombaton telt ház előtt lépett föl az Első Szegedi Gyer­mek Színi­tanoda és Gyermekszín­ház (Shakes­peare Rómeó és Júliájából adtak elő rész­leteket), a há­zigazda Arany János Általá­nos Iskola Nagy Színházi csoportja (Schwajda György: Nincs többé iskola ­részlet), a Mó­rahalmi Álta­lános Iskola színjátszói (Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyó­né és a két szeleburdiak), a Vidor Meseszínpad Szeged (Szilvási Csaba: Gólyamesék), a Király-Kőnigh Péter Zeneis­kola Zenés Gyermekszínháza (előadásaikból láthattunk ösz­szállítást), valamint az Odessza II. sz. Általános Iskola cso­portja (Saint-Exupery: A kis herceg című regényéből mu­tattak be részleteket). A gyerekek kiválóan komé­diáztak, vagy - mint a Rómeó és Júlia szereplői - meglepő drámai készségről tettek tanú­bizonyságot. A közönség is nagyszerűen érezhette magát: ennek bizonyítéka, hogy a nézők reggel kilenctől délután fél kettőig kitartóan figyeltek és tapsoltak, s valóban „együtt éltek" a színpadi produk­ciókkal. De hogy a szegedi gyer­mekszínjátszásról festett kép azért mégsem ennyire rózsás, azt a fesztivál két „főren­dezőjétől" Doba Mihálytól (ő az Arany János iskola tanára) és Csicsai Antaltól (az Első Szegedi Gyermek Színitanoda és Gyermekszínház veze­tőjétől) tudtam meg. „Hiva­„...a gyerekek szeressék a művészetet!" Most már csakugyan hagyománynak számító esemény színhelye volt szom­baton délelőtt az Arany János Általá­nos Iskola: itt rendezték a II. szegedi gyermek- és ifjúsági színjátszó feszti­vált. Két éve ugyanitt tartották a Gyer­mekszínházi napot, tavaly pedig az első gyermekszínjátszó fesztiválnak a Bartók Béla Művelődési Ház adott ott­hont. tálból" senki sem tartja kézben a gyermekszínjátszás ügyét, következésképpen pénz sin­csen valódi színházi körül­mények megteremtésére. Nincs, aki fizesse a technikai költségeket, az előadások „tájolását", vagyis azt, hogy másutt is bemutathassák a produkciókat - így a meghí­vásoknak sem tudnak eleget tenni. A gyermekszínjátszást ma már csak néhány megszállott pedagógus tartja életben, pedig a gyerekek csoportos foglal­koztatása, tanítása igen fontos lenne. Csicsai Antal így fogal­mazott: „...nem sztnészpa­lánták nevelése a célunk, hanem az, hogy a gyerekek megszeressék a művészetet! A színház különösen alkalmas erre, lévén komplex művészeti ág. A művészeti értékek iránt fogékony embereket szeretnénk nevelni, akik átérzik az ösz­szetartozás, a csoportos munka örömét." Nyilas Péter

Next

/
Thumbnails
Contents