Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-31 / 76. szám
PÉNTEK, 1995. MÁRC. 31. KULTÚRA 17 • Elődöntő Szegeden Marlboro Music Rock-in 95 Beindult végre igazán a Marlboro Music Rock-in '95, hiszen a beérkezett kazettákon már átrágta magát a zsűri, s egy héttel ezelőtt a budapesti elődöntőkkel elkezdődött a tényleges versengés. A tavalyi eseményekhez hasonlóan idén sem marad ki Szeged a nagy játékből, március 31-én, pénteken este fél tíztől a JATE-Klub színpadán három zenekar mérheti össze az erejét. Az itt induló csapatok közül legnagyobb közismertségnek örvend a hazai pálya előnyét élvező Gőzerő - ők egyébként egy esztendővel ezelőtt is próbálkoztak. Az elődöntő másik két résztvevője igazi sötét lónak számit, hiszen a szerencsi Green Riverről és az újkígyósi Baby Bone-ról nem sokat hallhattunk idáig. A szegedi elődöntő után egyébként még nem dől el semmi, hiszen a verseny zsűrije szorgalmasan végiglátogatja a hat helyszínt, s csak a 18 produkció meghallgatása után dönti el. hogy melyik hat csapat jut a középdöntőbe. Haszongépjármű-javítást jól kiegészítő tevékenységgel szegedi telephellyel rendelkező vállalkozáshoz betársulnék. M. Ajánlatot a 62-434-812 telefonra kérném • Az operakedvelőknek valóságos csemegét kínál a Budapesti Kamaraopera: a fesztivál második napján, vasárnap este két Monteverdi egyfelvonásost mutatnak be a Szegedi Nemzeti Színházban. A mantuai herceg egykori zseniális pártfogolnának műveit a lehető legteljesebb korhűségre törekedve állította színpadra Moldován Domokos: a T.ancred és Clorinda Párviadalát, valamint A könyörtelen lelkek táncát a korabeli táncok és gesztikák reprodukciójára is képes, kitűnő énekes-színészek a korabeli hangszereken játszó Orfeo zenekarral. Vashegyi György vezényletével mutatják be. Moldován Domokost - akit sokan elsősorban etnográfusként és filmrendezőként ismernek, s aki műgyűjteményét Kecskemét városának adományozva megalapította az ország páratlan naiv művészeti múzeumát - régi szerelem fűzi az opera atyjához: a 60-as évek közepén színpadra állította a Tancred és Clorindát. Az egykori Egyetemi Színpad produkciójában az akkor még főiskolás Csengery Adrienne (képünkön) énekelte Clorindát. - Akkor persze nem voltam még Moldován Domokos felesége - mondja a művésznő, akivel a pesti próbák szünetében telefonon beszéltem; az Első lélek szólamát énekli A könyörtelen lelkek táncában (Ballo delle Ingrate). - Elmondhatom, ha azt hallom: Monteverdi, mindig megdobban a szívem. Nemcsak a világ első operaköltőjét tisztelem benne, a tiszteletnél érzelmesebb a viszonyunk. Afféle örök szerelem ez: a Clorinda után, 1968-ban Lovro von Matacic A barokk színház reneszánsza A Budapesti Kamaraopera Monteverdi előadásai vezényelte Budapesten a Vesprót, nagy siker volt, olyannyira, hogy ezután bárhol a világon vezényelte a Mester, engem mindenhova meghívott. Fesztiválokon léptem fel vele, még a 80. születésnapján is, amikor a Berlini Filharmonikusokat vezényelte. Pályám során szerencsém volt sok más Monteverdi-művet énekelni, az oratóriumok és Clorinda mellett a Poppeában Ámort... • Kimegy majd a Tiszapartra? - Nagyon szeretnék. Számomra ma is a szegedi Tiszapart az igazi hazai táj - nyolc éves koromig laktunk a közelében, a Deák Ferenc utcában, a színház mögött. Akácvirágzáskor minden évben elfog a honvágy - mennék haza, Szegedre. Az unokatestvéremék ma is ott élnek, várom őket az előadásra. Gluck Orfeus és Euridicéjének, méghozzá az 1762-es bécsi változatnak a színrevitelével Moldován Domokos Magyarországon elsőként idézte meg a hamisítatlan barokk színházat 1991-ben, majd az 1993-as Budapest Európa Fesztiválon, a Közép-Európa Barokk Éve eseménysorozatában, amikor a két Monteverdiművet is bemutatták. Különös jelenség: éppen abban a korban. amikor végtelenül leegyszerűsödik szinte minden élet£sso IUROTOURJ Cllnznii Orrán Vegyen részt az ESSO és az Eurotours közös nyereményjátékán! Aki március 6-tól 6 héten keresztül a szegedi ESSO töltőállomáson 3.000,- Forint feletti értékben tankol, nyereményszelvényt kap. A kitöltött és a gyüjtőládába bedobott szelvények r~s sorsoláson vesznek részt. 1. díj: Eurotours nyaralas Korfun / 1 UÁ+70 fejP^ f l V ^ gl (l het/2 fo ) , _>% < ' 2. díj: Eurotours nyaralás a spanyol tengerparton (f (1 hét/2 fő f 3. díj:] 10 literíiSSO ULTRON olaj ESSO TÖLTŐÁLLOMÁS, SZEGED, DOROZSMAI ÚT 16. * A díjak készpénzre nem válthatók át. * A nyerményjátékban az ESSO és az Eurotours munkatársai és hozzátartozói nem vehetnek részt. tevékenységünk, mert a szá mítógéppel végezzük vajon miért fordul az érdeklődés éppen a legcizelláltabb korok felé? - Nem tudok modernebb dolgot elképzelni mint módjuk Ponelle Monteverdi-rendezéseit, vagy Bob Wilson amerikai rendező munkáit. Wilson három esztendeje Párizsban világsztárokkal mutatta be a Varázsfuvolát és ebben a produkciójában, amit szerencsém volt látni, a 20. századi operai gesztikát találta ki. Nem tudok modernebbet, aki a szerelem és fájdalom kvintesszenciáját úgy muzsikálta volna el, mint Monteverdi. Az ő zenéjét hallgatva mélységes fájdalom és rajongó csodálat lesz úrrá az emberen. Kétségtelenül rettentő munkás dolog korhűségre törekedve színpadra állítani a műveit; de számomra öröm, ha a bécsi Albertinában, a velencei Marcianában egy-egy Monteverdi kéziratot, korabeli tánckönyvet böngészhetek. Úgy vettem észre, az előadásokban közreműködő művészek szívesen vállalják azt az aprólékos munkát, ami a gesztikuláció, a korabeli tánc megjelenítésének az ára. Mi - elsőként nem hivatásos táncosokkal, hanem fiatal énekművészekkel adjuk elő a Tancrédot: Gonzalez Mónika - Clorinda és Káldi Kiss András - Tancred még főiskolások voltak a tavalyelőtti bemutató idején. Egyébként A könyörtelen lelkek táncában is nagyon fiatal énekes, az erdélyi Laborfalvi Soós Béla. Laborfalvi Róza egyenesági leszármazottja énekli a basszus szerepet, Plútót, Németh Judit pedig szerintem tökéletes illóziót keltő Vénusz és igazi Ámor a színpadon Fers Márta. - Monteverdi Ballo-jához készült koreográfiámban a kor két legnagyobb tánckönyvében leírt lépéseket és formákat használom fel - mondja AraJótékonysági délután a Jerneyben A szeged-kiskundorozsmai Jerney János Általános Iskola alapítványa „A gyermekekért!" címmel jótékony célú műsoros délutánt rendez április l-jén 17 órakor. Közreműködnek: Baranyay László zongoraművész. Juhász József operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház színinövendékei, a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola fúvószenekara, valamint az iskola tanulói. A műsoros délután szünetében nyílik meg az iskola aulájában Lázár Pál és Soós István festőművészek, valamint Budai Ágota és Csömör Magdolna keramikusok vásárlással egybekötött kiállítása. Az alapítványi délután bevételét a szervezők az iskola leendő számítástechnikai szaktanterme fejlesztésére kívánják fordítani. Strandbüfé teljes felszereléssel kiadó, vagy eladó. Telefon: 30-436-283. FIGYELEM! Egv, Dél-Magyarországon dinamikuson fejlődő, édességnagykereskedelemmel foglalkozó kft. termékei értékesítésére vállalkozó szellemű munkatársakat keres. Gépkocsit biztosítunk! Teleion szükséges. Hasonló tevékenységben szerzett tapasztalat előnyt jelent. Érdeklődni: 60/383-919 nyos Ágota, aki külföldi akadémiákon és mesterektől tanult, jelenleg néptáncot tanít és egy barokk táncegyüttessel dolgozik. - Nagyon érdekes, hogy a 17. században a mindennapi élethez tartozott táncok mellett a korabeli viselkedésformákat, az illemszabályokat, az öltözékeket is írásban rögzítik a fennmaradt tánckönyvek. A mozdulatokat, lépéseket, formákat igyekeztem a úgy választani, ahogy a Monteverdi-zene sugallja; a kor eleganciájának, intimitásának, az érzelmek finom ábrázolásának megérzékítése volt a célom. Azért dolgoztam eredeti anyagból, hogy vállalhassam a mégiscsak szubjektív véleményt: szerintem így mutatták be a Ballo-t Mantovában, a Palazzo Dúcaiéban, 1608 júniusában. Tancred és Clorinda megzenésített párviadala Tasso szövegére - háromszereplős színpadi mű; Testo, a Szövegmondó „...hangja legyen tiszta, erős, kiejtése pedig világos, jól váljon el a hangszerektől..." írja Monteverdi. Gulyás Dénes - Testo most először jelenik meg a színpadon (korábbi előadásokban a balett aláfestő zenéjeként énekelete szólamát). - Jó 200 évvel megelőzte a korát, egyszerűen zseni volt mondja Monteverdiről a világhírű tenorista. - Örülök, hogy a legkomplexebb műfajban, színházi előadásban énekelhetem. Mostanában sok koncertet adtam, hamarosan elutazom. Japánban, Franciaországban, Németországban lépek fel, közben készülök egy Schubert dalestre - úgyhogy kifejezetten élvezem ezt a sztnészileg is igényes munkát. Sulyok Eizsébet BIT-rendezvények A Baloldali Ifjúsági Társulás Szegeden rendezi meg III. országos gyűlését. A hét végi politikai rendezvényt különböző, a szegedi polgárok számára nyitott programok kísérik. Kórushangverseny lesz pénteken 20 óra 45 perctől a Honvéd téri református templomban. Péli Tamás emlékkiállítás nyílik szombaton 10 óra 30 perckor a megyeházán. „Állítsátok meg a gyűlöletet!" E jelszóval a tolerancia évében, 1995-ben indokolt a rasszizmus ellenes akció. A Dugonics téren szombaton 9 óra 30 perctől falfirkákat tüntetnek el, graffitiket készítenek a fiatalok. Fáklyás utcai felvonulást rendeznek Szeged újjáépítésének 115. évfordulója alkalmából. A Széchenyi térről szombaton 19 óra 30 perckor indul a menet, a Dugonics térre érkező baloldali ifjak ott emlékfát ültetnek. NEM ÁPRILISI TRÉFA! A Felicia 68 lóerős LXi változatát 33.000 forinttal olcsóbban kapja meg! Csak április elsején, szombaton rendkívüli nyitva tartás keretében, 9-17 óra között! EGY KOMOLY TRÉFA A SKODÁTÓL Volkswagen Csoport IKESZ AUTÓCENTRUM, SZEGED, Kossuth L. 112, Tel./fax: 62/471-242 SZABÓ AUTÓHÁZ, SZEGED, Szabadkai út 96. Tel./fax: 62/313-309 ESSO. A Tigris ereje.