Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-30 / 75. szám

TURISZTIKAI MELLÉKLET CSÜTÖRTÖK, 1995. MÁRC. 30. Engedély nélkül Az utóbbi időben többször is változtak az utazási és vám­szabályok. A külföldre indulónak pedig nem árt ezekből „naprakésznek" lennie. Jó, ha tudja például, hogy a határon kérhetik a valutakiviteli engedélyét, ami a kiállítása keltezésétől 90 napig érvényes. Nem kell engedély a külföldi fizetőeszköz 20 ezer forintnak megfelelő összegéig, az MNB által nem jegyzett külföldi fizetőeszközökhöz (összeghatár nélkül kivihetők), s tízezer forintig (ezer forintnál nem nagyobb címletű bankjegyekben). Nemesfémek és muzeális értékek kivételével százezer forintig az ajándéktárgyak, továbbá a személyes használati tárgyak kiviteléhez sem szükséges engedély. Személyenként engedély nélkül legfeljebb öt kiló, közvetlen fogyasztásra alakalmas élelmiszer vihető ki, két liter égetett szeszesital és 400 darab cigaretta. Jó, ha a kiutazáskor nálunk lévő külföldi eredetű ékszert, bundát, értékesebb kempingfelszereléseket és műszaki cikkeket kivileli nyilatkozaton feltüntetjük, hogy vámmentesen hozhassuk majd vissza. Forintot nem szabad többet behozni, mint kivinni (azaz sze­mélyenként tízezret lehet), külföldi fizetőeszköz viszont korlátlanul behozható. Csakhogy ennek a húszezer forinton felüli részét kötelesek vagyunk nyolc napon belül devizaszámlára tenni, mert az MNB által jegyzett külföldi valutákból legfeljebb húszezer forintnak megfelelő tartható otthon. (Az MNB által nem jegyzettekből lehet otthon akármennyink. - De minek?) /1/tdLEI/'Hungárián Airlines^ A MALÉV AIR TOURS tavaszi-nyári ajánlatai: VÁROSLÁTOGATÁSOK: Párizs, London, Brüsszel, Amszterdam, Isztambul, Róma, Athén, Madrid, Barcelona, New York KÖRUTAZÁSOK: Izrael: 74 900 Ft-tól/8 nap Izrael-Jordánia: 114 900 Ft/8 nap Spanyol-portugál: 129 900 Ft/11 nap Szicília: 84 900 Ft/8 nap Húsvét Írországban: 79 900 Ft/5 nap Florida/Miami: 152 000 Ft/14 nap ÜDÜLÉSEK: Mallorca: 54 900 Ft-tól/8 nap Malaga: 65 900 Ft-tól/8 nap Kréta: 55 900 Ft-tól/8 nap Szicília: 64 900 Ft-tól/8 nap Valamint charter REPÜLŐJEGYEK értékesítése: Torontó, Cleveland, Osaka, Dublin, Mallorca, Kréta, Szicília, Malaga. További információkkal forduljon a MALÉV szegedi kirendeltségéhez: 6720 Szeged, Jókai u. 7., lel.: 471-871. 471-669. fax: 471-065 ló idő lesz? Nincs az a túrára, nya­ralásra induló, akit ne érdekelne, hogy milyen idő lesz a pihenésre szánt napjain. Szerencsére ma már nem kell a befőttes­üvegben kucorgó békához fordulni időjóslásért, meg­kérdezhetjük a meteoroló­gusokat. Utazása előtt bárki in­formálódhat az Országos Meteorológiai Szolgálat Kereskedelmi Szolgáltató Irodájánál (METKERSZ1) arról, milyen idő várható. Rövidtávú előrejelzéseket a 06-90-304-61 l -es tele­fonon lehet kérni, távo­labbi kilátásokról pedig a 06-90-304-63 l-es telefo­non informálnak (77 forin­tért percenként). Akik hónapokkal előbb eldöntik, hová mennek külföldre nyaralni, azok az utazási irodákban érdek­lődjenek a kiválasztott időszakra jellemző idő­járásról. Az itthoni pihenést vá­lasztóknak eláruljuk (in­gyen, itt és most), hogy Magyarországon a sok­éves átlag szerint július utolsó hete és augusztus 20-a között szokott a leg­jobb idő lenni. A TURISZTIKM MELLÉKLETET SZERKESZTETTE : SZABÓ MAGDOLNA A béke iparága Idegenforgalmi szakemberek a béke ipar­ágának minősítették a turizmust az idei berlini turisztikai vásáron. A világ legjelentősebb turisztikai bemutatóján, a Berlini ITB-n március elején több, mint 170 ország képviseltette ma­gát, ötezernél több kiállítóval. A turisztikai ipar szakemberei az aktuális kínálat mellett foglalkoztak a tendenciákkal is. A korábbi recessziós időszak után fellendülőnek minősítik a turisztikát, mivel az 1990. évi 425 millióról tavaly 528 millióra növekedett a nemzetközi idegenforgalomban résztvevők száma. További növekedésre számítanak, s arra, hogy a már ma is 110 millió embernek munkát adó turizmus az ezredfordulóra a világ leg­nagyobb iparága, a béke iparága lesz. Á szakmai megbeszélések egyik tanulsága szerint Magyarországnak esélye van a német turisták visszahódítására, hiszen az évente útnak induló ötvenmillió (!) német közül hozzánk sokan igyekeznek - főleg a volt NDK területén lévő tartományoknól jöttek már tavaly is sokan. A visszacsalogatásra azonban nagyobb gondot kellene fordítani, mert erősödött a középeurópai konkurencia. A lengyelek, a csehek, a horvátok, a szlovákok a szlovének számunkra kemény versenytársak kínálatukkal a német és az osztrák piacon. Lehetőségei a magyar vendéglátóknak nem is annyira a korábban felkapott vízparti üdül­tetésben vannak, mint inkább a falusi turizmus kínálatában. Az osztrákok például kifejezetten kedvelik ezt a pihentetőbb nyaralási formát. Aminek a jelentősége a mostani gazdasági helyzetben a hazai pihenni vágyók körében is meg fog nőni: az olcsóbb, magyar falusi turizmusra fogják sokan váltani a korábbi évi rendes külföldi utazásukat. - Ennek részben örülnek az idegenforgalmi szakemberek, szerintük ugyanis a magyarok által felfedezett, felkapottá váló helyekre később majd szí­vesebben jönnek a külföldiek is. - Már ha si­kerül megfelelő színvonalat és propagandát produkálni. Sz. M. m *.' 't. i (HHHABg JUT IS, HALAD IS... 1995 április 15-ig a régi árakon kínálja autóit a HungaroLADA kft. az alábbi dealereinél: Autószentmihály 1162 BUDAPEST, Gusztáv u. 87-89. Tel.: 30/428-663 • Budanovich Jenő 1208 BUDAPEST, Grassalkovich u. 50. Tel.: 287-3042, 20/350-810 • INTERAG Autó Kft. 1097 BUDAPEST, Kén u. 1. Tel.: 280-6266 • PRIMAUT Gépjárműjavító Rt. 1134 BUDAPEST, Klapka u. 4. Tel.: 140-3916,140-3303 • Vízivárosi Autójavító Kft. 1024 BUDAPEST, Lövőház u. 5. Tel.: 212-5588, 212-5626 • MAGYAR AUTÓKLUB Bp.-i Szent. III. sz. Műszaki Áll. 1183 BUDAPEST, Nefelejcs u. 4. Tel.: 295-0074 • TOP-AUTÓ 1139 BUDAPEST, Röppentyű u. 27-29. Tel.: 149-7538. 129-8624 • SPIRÁL Autó Vállalat 9.sz. Üzem 1134 BUDAPEST, Lehel út 25. Tel.: 270-2699/271,120-2056 • AUTÓ DISZKONT Kft. 1214 BUDAPEST, Védgát u. 5-7. Tel.: 277-7902 • MERKÚR 1221 BUDAPEST, Áfor u. 4. Tel.: 276-3767, 276-8844 • SYSCAR Autóker. és Jav. Kft. 6500 BAJA, Szegedi út Tel.: 79/322-814, 79/322-955 • Autószerviz Ker. Kft. 5600 BÉKÉSCSABA, Szarvasi út 66. Tel.: 66/441-341 • Ceglédi Autójavító V. 2700 CEGLÉD, Kosárhegyi u. 2. Tel.: 53/310-022 • MURÁNYI Autókereskedés 6640 CSONGRÁD, Zrínyi M. u. 19. Tel.: 63/382-555 • CentroLADA Kft. 4030 DEBRECEN, Monostorpályi u. 33. Tel.: 52/348-066 • Dunaújvárosi Autójavító Kft. 2400 DUNAÚJVÁROS, Béke tér 1. Tel.: 25/317-471, 25/311-122 • Autókomplex Kft. 3300 EGER, Külső sor út 12. Tel.: 36/324-739 • Győri Autóközpont Rt. 9027 GYŐR, Tompa u. 2. Tel.: 96/314-811 • D0MINAT0R Bt. D. B. T. Bemutatóterem 9021 GYŐR, Jókai u. 13-17. Tel.: 96/328-363 • AFIT Autójav. és Ker. Kft. 5700 GYULA, Csabai u. 9. Tel.: 66/463-062, 66/463-011 • AUTÓMECHANIKA Rt. 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, Debreceni út 10. Tel.: 52/361- 811 • Hatvani Autójavító 3000 HATVAN, Bercsényi u. 76. Tel.: 37/341-044 • T. T. AUT0 Ker. és Szolg. Kft. 6000 KECSKEMÉT, Jász u. 24. Tel.: 76/487-037 • Autójavító és Éri. Kisszőv. 8360 KESZTHELY, Tapolcai u. 40. Tel.: 83/314-349 • Autó-Motor Trans Kft. 6200 KISKÖRÖS, József Attila u. 46. Tel.: 78/312-982 • TM Autóügynökség 3434 MÁLYI, 3-as főút Tel.: 46/319-150 • POSTAAUTÓ MISKOLC Kft. 3526 MISKOLC, Blaskovics u. 3. Tel.: 46/346-696, 46/321-923 • Autójavító és Kereskedelmi Kft. 8800 NAGYKANIZSA, Balatoni u. Tel.: 93/310-310, 93/314-472 • VAGEP Rt. 4401 NYÍREGYHÁZA, Lujza u. 1. Tel.: 42/460-011, 42/460-000 • FLYERS Rt. 8500 PÁPA, Külső Veszprémi ót 38. Tel.: 89/313-511 • Salgótarjáni Autójavító Kft. 3060 PÁSZTÓ, Fő u. 149. Tel.: 32/360-845 • LADA-LAND Ker. és Szolg. Kft. 7623 PÉCS, Tolnay u. 19. Tel.: 72/238-467 • Sárospataki Autójav. Kisváll. 3950 SÁROSPATAK, Árpád u. 9-11. Tel.: 47/323-821 • BALATON Autószerviz és Ker. Kft. 8600 SIÓFOK, Fő u. 234. Tel.: 84/311-030 • Soproni Autójav. Kisszöv. 9400 SOPRON, Győri ót Tel.: 99/314-441 • Autószerviz Kft. 5540 SZARVAS, Csabai u. 2-4. Tel.: 66/311-277 • AUTÓFER Autószerviz Kft. 6724 SZEGED, Sárosi u. 11. Tel.: 62/486-911 • Szerencsi Autó Müsz. Ker. Szolg. Kft. 3900 SZERENCS, Gyár ól 11. Tel.: 47/362-022 • Syncro Car Kft. 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, Kadocsa ót 84. Tel.: 22/302-433, 22/305-421 • Skultéti és Társai Kft. 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, Móri u. 92. Tel.: 22/310-312 • ALFA Autójav. Váll. 5000 SZOLNOK, Százados u. 1. Tel.: 56/421-655 • START Autócentrum 9700 SZOMBATHELY, Zanati ót 27. Tel.. 94/327-946, 94/320-380 • M1 Autójav. és Ker. Kft. 2801 TATABÁNYA, Felsőgallai u. 40. Tel.: 34/310-351 • TéPé Garancia Bt. 2600 VÁC, Balassagyarmati ót 89. Tel.: 27/317-882 • AUTÓKOMPLETT Kft. 8100 VÁRPALOTA, Cseri-parkerdő Tel.: 88/372-811 • Namény Autó Kft. 4800 VÁSÁROSNAMÉNY, Kölcsey u. 5/A Tel.: 44/371-659 • Bakony Művek Alkatrészgyártó Rt. 8201 VESZPRÉM, Cser erdő Tel.: 88/421-862 • GENERÁL Autójav. és Ker. Kft. 8901 ZALAEGERSZEG, Balatoni u. Tel.: 92/313-355 / ' 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. Ügyfélszolgálat: Tel.: 138-48-28 TjpAs^ NÉLKÜL LADA Vám Február 1 -jétől a 8 ezer forint feletti behozott árukra vámot kell fizetni, amit a határon kell ki­egyenlíteni. Az utasnál lévő forintból, vissza­váltott devizából, vagy az OTP, illetve a Postabank csekkjéről. Hegyeshalom­nál lehet hitelkártyáról is, mert ott működik az OTP, a Dunabank és a Budapest Bank kártyáit leolvasó, azokra pénzt kiadó auto­mata.Aki nem tud fizetni, annak a behozandó áruját visszatartják, 15 napig ingyen tárolják, azon túl mázsánként és naponta 100 forintért. Ha három hónapig nem váltják ki a tárolt árut, értékesítik azt. MEGJELENT PAR AflfihJ TR • V E L KÜLFÖLDI, BELFÖLDI, NAGY-BRITANNIA PROGRAMFÜZETE, REPÜLŐJEGY­ÁRLISTÁJA! Keresse a szegedi UTAZÁS KIÁLLÍTÁSON ÉS IRODÁNKBAN, PAR AVION, SZEGED, SZÉCHENYI TÉR 17. (Postabank igazgatósága) T.: 324-633 stád/o DIVATSHOW a SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN 1995. április 15-én, 18 és 21 órai kezdettel. Jegyek kaphatók a Kárász utcai színházi jegyirodában Bővebb információ: 06-30-439-828 rádiótelefonon i^'WKs SVÁJCI - MAGYAR UTAZÁSI IRODA Ml TOVABBRA IS ÁRAINKKAL ÉRVELÜNK! Svájc-Liechtenstein 5 nap Mercedes buszai május 5-én 22 000 Ft Nizza-Monaco-Monte-Carló 5 nap félpanzió belvárosi szálloda 22 000 Ft Spanyolország, Costa Brava szállodai elh. teljes ellátás, autóbusszal 24 000 Ft-34 000 Ft-ig Minden pénteken a megye minden városából Mercedes luxusbusszal!!! Görögország, Paralia Tolo minden pénteken autóbusszal apartmanos elh. 2 ágyas apartmanok 12 500 Ft—22 000 Ft-ig, 4 ágyas apartman 12 150 FI—17 500 Ft-ig, (utazással együtt) Trieszt, Tarvisio minden kedden, pénteken folyamatosan # 2 800 Ft Bécs minden pénteken ! 500 Ft Szeged, Kossuth L sgt. 25. 62/313-944 Szentes, Kossuth u. 11 63/316-677, 316-089 Hódmezővásárhely, Lehel m. 6.62/344-304 Makó, Irányi u. 3/A. 62/411-697 AZ ÉV AUTÓJAX 1995. PUNTO 55S 3a cat. 1 124 600 Ft PUNTO 55S 5a cat. 1 185 500 Ft PUNTO 6S Peed 3a cat. 1 310 800 Ft PUNTO 60 SX 5a cat. 1 335 400 Ft PUNTO 75 ELX 5a cat. 1 485 100 Ft PUNTO GT TURBO 3a cat. 1 964 200 Ft PUNTO TD SX 5a cat. 1 736 600 Ft PUNTO CABRIO 90ELX 2 220 700 Ft FIAT teljes személy- és haszonjármű típusválasztékával állunk vásáriáink rendelkezésére. RÉSZLET! LÍZING! 7ZEZ Autószalon 6723 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 4. Tel.: 62/323-900/207 mell. 06-60-303-602 ^ Autószerviz, Autóalkatrész-értékesítés, ^ . Sárosi u. 11. Tel.: 62/493-369 . HungaroLADA \

Next

/
Thumbnails
Contents