Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-28 / 73. szám
ÍMMlMía öffiD m ÜMmmMV Pltti urat bemutatják. ( Fotó: Schmidt Andrea) • Alig néhány évvel az adóreform után, immár öt esztendeje, hogy Magyarországon megalakult az Adótanácsadók Klubja. A működtető Perfekt Szakoktató és Kiadó Rt. szegedi kirendeltségvezetője, Verebéli Balázs a Százszorszép Gyermekházban megtartott ünnepi ülés előtt elmondta, hogy ők is benne voltak az indulás első öt helyszínében. Az akkori 26-ról mára 130-ra nőtt a klubtagok száma. Heiner Zoltán a Perfekt vezérigazgatója még hozzátette, hogy a foglalkozások szakmai háttereként mindig számíthattak a Pénzügyminisztérium és az APEH munkatársaira. Az adószakértői szakma fontosságát jelzi, hogy mára 18 klubjukban közel 3 ezer tagot számlálhatnak. Talán elismertségüknek is szólt az a tény, hogy az ünnepi ülés vendégeként Pitti /.oltani, az APEH elnökét köszönthették körükben. (Tudósításunk a 3. oldalon.) Szegeden a lap! LMAGYARORSZÁG KEDD, 1995. MÁRC. 28., 85/73. ALAPÍTVA: 1910-BEN ÁRA: 19,50 FT • Horn Gyula fogadta Mar kő Bélát uafanciák kellenének 1000 lakosra jutó személygépkocsik száma Keiet-Európában (darab) A sándorfalvi úton a holttesteket a tűzoltóknak kellett kiszabadítani a teljesen összeroncsolódott gépkocsiból. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Bárom fiatal tragédiája Fekete hétfő Szegeden Az elmúlt hét végén 13-an haltak meg Nem sokkal éjfél előtt Szegeden a Kosútjainkon - hallottuk a hírt kora reggel a suth Lajos sugárút-Nagykörút keresztezőrádióban. És akkor még nem tudtuk, hogy désében egy autóbusz rohant bele egy épüa hétfői reggel újabb borzasztó szerencsét- letbe, miután ütközött egy Volkswagennel, lenséget hoz itt, Szeged mellett, félúton Az eredmény: több súlyos és könnyebb séSándorfalva felé. A baleset ezúttal három riilt. lapzártakor a helyszínelés és a menfiatal életét követelte. (írásunk a 7. oldalon.) tés még tartott. A párizsi Európai Stabilitási Egyezmény aláírása és a magyar-román alapszerződés meghiúsulása után első ízben találkozott hétfőn Horn Gyula miniszterelnök és Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A romániai magyar politikus a sajtó előtt szokásosnak nevezte ezt a megbeszélést, hiszen - mint emlékeztetett rá - van egy megállapodás a miniszterelnök és közötte, hogy időről időre találkoznak és véleményt cserélnek. Markó Béla szerint a romániai magyarok számára a magyar-szlovák alapszerződésnél alkalmazott alapelveket figyelembe vevő alapszerződés lenne elfogadható. Az RMDSZ elnöke hozzátette: az alapszerződésben egyértelmű garanciákat kell megfogalmazni, hogy ne maradjanak teljesítetlenek az elvek, hanem belőlük folyamatosan megoldások következhessenek. • Befektet a HM Márkamilliók Szentgotthárdra Az elkövetkező időszakban 257 millió német márkát fektet be a General Motors annak érdekében. hogy kétszeresére növelje a szentgotthárdi Opel Motorgyár kapacitását. A cég sajtótájékoztatóján elmondták. Szabadság Borisz Jelcin orosz elnök arra számít, hogy a májusi orosz-amerikai csúcstalálkozón a legnehezebb két téma az iráni-orosz atomreaktor-üzlet. hogy 1996 után évi 460 ezer motor kerül majd le a gyártósorokról és létrehoznak egy üzemcsarnokot a hengerfejek gyártására is. Ez összességében 220 űj munkahelyet is jelent. után csúcs illetve a csecsen válság lesz. Jelcin erről Moszkvában nyilatkozott hétfőn, még mielőtt megkezdte volna kéthetes szabadságát. • Részvéttüntetés a Mars teren Szolidáris gyerekek A tüntető gyerekek és a sofőr a buszon. (Fotó: Nagy László) • Azt mondják, kiveszőfélben van minálunk a szolidaritás. Vagy tán éppen újjászülctőbcn? Legalábbis erre látszik utalni az, hogy tegnap reggel gyerekek tartottak részvéttüntetést egy autóbuszban a Mars téri pályaudvaron. így kívántak tiltakozni az általuk kedvelt sofőr elbocsátása miatt. Persze a világ nem fekete-fehér. És ezt is meg kell tanulniuk a gyerekeknek, merthogy az a bizonyos elbocsátás, híreink szerint, nem ok nélkül való. De hát a gyerekek most az iskolán kívüli programban is tanulhattak. És ahogyan mondják: az élet a legjobb tanítómester. (Riportunk az 5. oldalon.) m Elkészült a privatizációs módosító csomag Valódi lesz a piac? Április elején a parlament elé kerülhet a korábban benyújtott privatizációs törvénytervezet módosító csomagja - mondta Kari Imre, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának alelnöke hétfőn Balatonaligán, a magánosításban érdekelt gazdasági szakemberek tanácskozásán. Az alelnök annak a véleményének adott hangot, hogy a módosított privatizációs törvénycsomag révén olyan nagyságú magántulajdon jön létre, amely már lehetővé teszi, valóban piaci módon működjön a magyar gazdaság. A meglévő 1500 milliárd forintos állami vagyonnak a kétharmadát. tehát ezer milliárdot tesz ki a nagy stratégiai vállalatok értéke. Á stratégiai fontosságú vállalatok mellett az országban még 670 cég vár privatizációra. de ezekből csupán 120-160 esetében lehet készpénzes vevőre számítani. A megmaradó félezer vállalatnál más-más privatizációs technika alkalmazható. A kormány a privatizációs módosító csomagjával tovább kívánja bővíteni a lízing és részletvásárlási lehetőségeket. Magyar flotta - felhangokkal Minden csak viszonyftás kérdése. Tulajdonképpen akár elégedettek is lehetnénk a grafikon mutatta rangsorral: Kelet-Európa harmadik autós „nagyhatalma" lettünk az elmúlt években. A statisztika éppen azt nem mutatja, ami a legfontosabb: hogyan változott a hazai autóállomány? Az utakat figyelve, gépkocsiparkunk is olyan, mint társadalmunk: végletesen kettészakadt. Egyszerre futnak az utakon nagy Mercedesek és füstölgő Trabantok. Ilyen ellentmondásos flottával igyekszünk Európa felé. Az már más kérdés, hogy meglévő autóinkat mennyit tudjuk használni. Az emelkedő benzinárak mellett ma már jóval tízezer kilométer alá zuhant az évi átlagos futásteljesítmény. Látszik ez baleseti statisztikáinkon is. A jövő pedig? Emelkedő autóárak. felfelé ívelő benzinköltségek, emelkedő biztosítási díjak... I. G. Szegeden a lap! n 1 tí^ÚkKflVl található! a 8. oldalon (^MAGYARORSZÁG ELŐFIZETŐI KLUBKÁRTYA Tízenhat bosnyák hamis útlevéllel Hamis útlevéllel próbált NyugatEurópába jutni 16 bosnyák állampolgár hétfőn Magyarországról. Egy Jugoszlávia és Svédország között menetrend szerint közlekedő svéd forgalmi rendszámú autóbusszal indultak útnak. A busz hétfőn reggel a rajkai határállomásnál akarta elhagyni Magyarországot. Az útlevélkezeló határőrnek azonban gyanússá vált a népes csoport, horvát útleveleikben ugyanis átírásokra és fényképcserére lett figyelmes. További vizsgálat alá vonták a kiutazni szándékozókat, s e közben csomagjaikból előkerült valamennyiük eredeti, saját nevükre kiállított bosnyák útlevele. A bosnyákokat feltartóztatták, és a Győri Határőr Igazgatóság közösségi szállására szállították.