Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-14 / 62. szám

II. MÁRCIUS IDUSA KEDD, 1995. MÁRC. 14. 99 a sajtó örökké tökéletesen szabad Sajtótörténeti tallózó 1832-1934 99 (1M&-UM) (_) Szívemben érzem állná som igazságát: Vegyenek el janak, s a szabadságnak egy osztály különösen, egész kedves nemzetemet s közösen boldogító kifejlődése felől kétségbe nem esem. S csak vetkezzünk ki sz oozes leplebői. csak felejtkezzünk d arról, hogy egy mások lenyomásával privilegizált osztálynak tagjai, hogy magyar nemesek s aristocraták vagyunk: s lelkem ama komoly meggyőződésének ügyében a Tekintetes Karok és Rendek tulajdon érzelmét bírámnak merem választani. csak egy üjmutatást engedjen a Tekintetes Karok és Rendek kegyessége, s ez ebből áll: A sajtó szabadságának jóvoltával bíró szabad nemzetek között nincs egy is. meily azt első és legbecsesebb kincse gyanánt nem őnzné. a constitu tionálís mstitutiőkia. s az önkén* vasjarma alól hm ih kedrsre törekvő nemzetek között nincs, s nem is volt egy is, melly azt nem óhajtotta, s megnyerni teljes erővel nem iparkodott volna. (_) Censnra által bizodalmat sohasem nyert még egy kormány is. de bizodalmatlanságot igen is. A censura min dig idegen növény marad cons titutionális földön, a censura nem ád oltalmat a sajtó visszaélései ellen, sőt erősíti azon rosszat, amely ellen harczolni látszaliL ( Országgyűlési beszéd a sajtóról. 1832.) í 1823-1W9t Szabad a sajtó?. Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szivembe mártanám kardomat, s ugy imám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a píros betűk mint a szabadság hajnalsugarat Ma született a magyar szabadság. mert ma esett le a sajtóiul a bilincs... vagy van oílvan együgyű, ki azt képzeli, hogy szabad sajtó nélkül khet bármely nemzetnek szabadsága? Udvez légy születésed nap 11799-1*84) íme. be van végezve tizenöt nap alatt a munka. Elmondottam a sajtóra nézve meggyőződésemet tartózkodás nélkül. De még egy van a lelkemen. Magyarok? ha nem divat mozgatja lelketeket, egy országgyűlésen csak egy-két törvényt hozzatok s e jelen gyűlésen legyen első: .Magyar hazánkban magyar nyelvű minden polgárra nézve a sajtó örökké tökéletesen szabad". Másik törvény: „Magyar hazában minden ember egyenlő jogú és egyenlően szabad " Midőn ezt kimondottátok, elégethetitek a Corpus Jnrisl. elégelhettek minden egyéb törvényt, s ezzel hazamefaettek. (1825-1904) Az országgyűlés hozott sajtótörvényeket. Ezek is oly formán ütöttek ki, mind mikor a földműves esőért imádkozik, aztán jégesőt kap. Köszönjük mi az ilyen sajtószabadságot. (...) Nem szabad megsérteni a törvényhozó testületet. Ez legmulatságosabb. Vájjon mikor a tens rendek a váltótörvényeket hozták, miért nem kötötték ki, hogy a törvényhozótestület tagjait nem szabad exequálni? Könnyű volna így törvényeket hozni, hogy maga a törvényhozó testület kivétel legyen alóla. Csak a mi az Istenhez megy és az Istentől jön, az a szent; a többi megbíróltatik- Önök el látszanak felejteni: hogy önök nem urai a népnek, hanem csak küldöttei. Megsérteni senkit sem szabad a sajtónak, de megmondani az igazat mindenkinek szabad és kötelesség. (Életképek. 1848.) ján, magyar szabadság! először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek oil* magas örömmel, a miityen mély voh fájdalmam, midőn még nélkülöztünk légedéi! Oh. szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszú életű e faldon. áj addig, míg csak á egy magyar, ha nemzetünk ntósó fia meghal, borulj ró szemfedő gy anánt ... s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sirodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halma pedig dicsőség' Ezzel köszöntelek, ez legyen utravalód az életben. Élj boldogul? nem kívánom. hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, meri az ötökké nyugodt élet fél halál, de legyen mindig cród a vészeken diadal inaskodni' (Napló. 1848. március 15.) T. Ház! Ezen kérdésekre kétségkívül az illető miniszterek fognak felvilágosítást adni; de azt hiszem, hogy ezen kérdésekkel és a reájok adandó felvilágosítással a baj még korántsem lesz orvosolva, mert Erdélyben jelenleg a Bach-féle sajtórendszer áll fenn, legalább nagy részben az van gyakorlatban. Míg a rendszer ott fönnáll, minden ilyen panaszokra alkalmat szolgáltató cselekvések ezután is elő fognak fordulni. E rendszerben alapszanak a megintések, a figyelmeztetések és egy neme a praeventiv censurának, bár nem tökéletes praeventiv censura. Nem itt keresendő hát a baj, hanem abban, hogy Erdélyben nincs sajtószabadság. Én tehát azon kérdést (1803-1876) vagyok bátor fölvetni: nem lehetne-e Erdélyben szintúgy behozni a sajtószabadságot, mint Magyarországban? (...) Nem lehetetlen, hogy Erdély részletes rendezése még hosszabb időt vesz igénybe, ha azonnal hozzá fogunk is; hogy pedig Erdély annyira sajtószabadság nélkül legyen, azt e házban bizonyára senki sem fogja kívánni. Én tehát azt óhajtanám, hogy a minisztérium, midőn a tett kérdésekre felelni fog. ne csak fölvilágosítást, hanem javaslatot is adjon, hogyan lehessen sajtószabadságot Erdélyben azonnal létrehozni. Ha ezen javaslat oly rendszabályokat foglalna magába, melyek a végrehajtó hatalom körébe tartoznak, ezt teljesítse tüstént: ha pedig valamiben még törvényhozási intézkedés lenne szükséges. azt terjessze elő, és nem kétlem, hogy a ház meg fogja szavani. (A sajtószabadságot Erdélyben is létre kell hozni — országgyűlési beszéd — 1868.) így cselekedv e naggyá lehet a haza s dicsővé a nemzet, mivé sok díváiból származott örvényből sohasem lesz. Ha ezt . a sajtó majd meg mondja, micsoda törvényt hozzatok a jövő gyűlésen, s több lesz-e egy kettőnél szükséges? így nem emelkedik hazánk hirtelen valami divatvírógzásra. igaz. de ne is kívánjatok virágzást, midőn a fának magva el sincs ültetve. Ne maj roozzátok a külföldet, hanem fejlődjék e nemzet magából, ha későbben ts. de így cselekedve naggyá lészen a ha/a. milyent még nein ismerünk. Alapot kell előbb elvetni. Pedig más tatás alap a szabadságon kívül nem létezhet. (...) Nehogy valaki tévedésnek híggye, midőn csak magyar ajkúakra állítom a szabad sajtót, megelőzőleg mondom, az nem tévedés, készakarva tevém. Nálunk kettős cél van még most. idővel a nyelv megszűnik cél lenni, s csupán eszköz marad. (Sajtószabadságról nézetei egy rabnak - régszó. 1848.) Az öt nagyhatalom mellé még egy hatodikat is állított az újkor, a - sajtót; s én mind szeretném odább tolni egy számmal, hogy a társadalomra azt mondhassam, miszerint az az első igazi nagyhatalom, melynek a többi hat mind csak szolgája. A társadalom büntet és jutalmaz. (...) Egy mélyen gondolkodó, de istentelen, feslett életű francia költő, ki a királyok haragját büszkén nézte le gőgjében, elhagyott álla(1877-1919) (...) viszont van egy nagy intelligenciájú sereg, mely ihletét állandóan a szellemi, nyilvános munkának szenteli hitlel, buzgalommal a prófécia és apostolság váltakozó mértékével és lelkesedésével. Ezek ama hivatásos, amaz igazi újságírók, kikről fentebb szóltunk, akik közül Magyarországon ritkán botlik egy is. s akiknek semmi okuk nincs szégyenkezniök. ha mindjárt ötvenezer szédelgő is használja az újságírói címet. Annak az újságírónak pedig, aki a Mát hé vagy a Szilágyi kázusok miatt eldicsekszik avval. hogy néha kedve volna eltagadni újságírói voltát, e sorok írója röviden így válaszol: - Vannak emberek és bábok, intelligensek és figurák, derekak és hitványok. A mesterségüket és kenyerüket egészen olcsóbbrendű körülmények határozzák meg és döntik el. A miniszternek sem lehet állásával dicsekednie, a szerkesztőnek sem. Én csak X. Y. vagyok. Ember vagy báb, intelligens vagy hülye, derék vagy hitvány. Az újságírómestőrségemtől sem jogcímet, sem ellenzést, semmit nem kérek. De már aztán, ha mégis az újságíró voltommal volna valakinek baja, állnék elébe!... Tollal és ököllel... (A sajtó parazitái, 1901.) Márai Sándor (1900-1989) (1847-1910) potában, midőn végre a társadalom lökte el magától, így kiált fel megtörve: II est dur... qu'il faille ici, bas mourir plus d'une fois... (Kemény sors, hogy itt e földön többször is meg kell halni.) Igen, a társadalom megbosszulja magát azokon, akik ellene vétenek, igazságosan és rettentőn; a társadalom a legfelsőbb törvényszék, mely előtt a legmagasabb fők is meghunyászkodva jelennek meg, s mely előtt büszkén emelheti fel a fejét a legutolsó koldus is. s mely ellen nincs fellebezés többé, még akkor sem. ha téved, mert NÍirabcau szerint: ha az egész társadalom téved, az egész társadalomnak akkor is igaza van. (A társadalom és az ember. 1870.) A jó újságírás mindig agresszív - még akkor is, ha helybenhagy, beleegyezik és áldását adja valamire. Az újságíró. aki az élet jelenségeire makacsul hajtogatja, hogy igen és ámen, unalmas és kevéssé meggyőző. A cirkuszban mindenesetre elvárják az alkalma zott fenevadaktól, hogy széttépjenek mindenkit, pogányt és keresztényt, aki az arénába téved. Észrevettem, hogy minden délután hat és hét között mechanikusan vért szimatolok, ármányt és árulást gyanítok, panamái és igazságtalanságot, a „hivatalnak packázásait", a világi nagyok komipiságát, a nők hűtlenségét és ordenáré szándékait neszelem mindenfelé. A „harcos újságíró" magatartását vettem észre és gyanakodva szemléltem ön ma gamon. A világ csakugyan csordulásig telítve volt aljassággal és ármánnyal - de néha szerettem volna megérteni azt, amit csak megróni és „leleplezni" van módja az újságírónak... Különös, erős mákon y ez, amellyel nem élhet sokáig veszélytelenül az író; a gépies gyanakvás, az a vállalvonogató fölény, amellyel az újságíró „biztosan tudja", hogy csak kétféle ember van, olyan, akiről még nem derüli ki, s olyan, akiről már „kiderült valami", lassan közvádlót nevel az íróból is. Igen. mindenki gyanús volt... s micsoda haláltáncot láttam ez években egészen közelről, hogyan tűntek el. semmisültek meg fényes nevek, pompás emberpéldányok. gazdagok és hatalmasok.' erényesek és bűnösek, buták és zseniálisak, e forgó idő sülyIvésztőjében! A nagy ember, akinél három nap előtt még a város prominenseinek társaságában vacsoráztam, harmadnap reggel már átlőtt homlokkal hevert dolgozójának díványán vagy a börtönből sikongott és átkozódott kifelé; a félisten, akinek hivatali szobája előtt ott tolongott az ország minden történelmi nevű hatalmassága dadogva felelt másnap a bíró könyörtelen kérdéseire - mindenki „bevonult a rovatba" előbb-utóbb, s egy kissé mindenkire úgy néztem, mint akiből még cikkanyag lehet egy napon. Ez a szemlélet nem előkelő; de a gyakorlatban ez az újságírás... Az író szeretne néha nobilis lenni. Szeretne néha jóváhagyni valamit, szívesen mondaná: igen... Az újságíró két karddal hadakozik; az író néha úgy <jfzi, akkor is harcol, ha beleegyezik és hallgat. Megtanultam, hogy a jó újságíró szolidáris haragjával, vádjaival és ellenszenveivel; abban a pillanatban, mikor támad, csakugyan hisz dühében; ez a szolidaritás az újságírás hitele. Évek teltek bele, míg észrevettem, hogy nem hiszek feltétlenül haragomban. Egy napon választani kell: az író szót kér, s az újságírónak ilyenkor el kell hallgatni, nem lehet kétfelé élni. kétfelé hinni, nem lehet a nap különböző szakaiban „megérteni" azt, amit a szerkesztőségi hivatalos órák roham-pillanataiban feltétlenül gyűlölnöd s irtanod kell... Egy napon nem hittem feltétlenül abban, hogy éppen nekem kell kiirtani a világból minden ízléstelenséget, aljasságot és panamát: igen, abban sem hittem feltétlenül, hogy a szárnyas. györsröptű, írott szóval változtatni lehet még valamit a világon. Bizonytalan, szédülős érzés fogott el. mint a kőművest. ha lenéz a meredekről. Vigyázni kezdtem minden leírt szóra, kevesebbet dolgoztam, s ez a kevesebb egyre több dolgot adotL (Egy polgár vallomásai. 1934.) Panek József válogatósa