Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-08 / 57. szám

SZERDA, 1995. MÁRC. 8. SPORT 13 SZERDAI SZISZEGÉS TUDOROK. A magyar fociszurkoló fura egy szerzet. Érzé­keny, ezért aztán sebezhető. Talán mert rajta tényleg nem múlik semmi. Különben is, megértették már vele jó néhányszor: ha megszakad (s nem csak a szive), akkor sem képes változtatni a dolgok menetén. Ő nem. Pedig szeretne. így, jobb htján, csak panaszkodik. Olykor meg egyenesen magyarázatot követel. A lelátón, a trolin, vagy éppen a telefon­vonal másik végén. Tudni akarja, mitől lett pökhendi az edző, nagyhangú a cserecsatár és elnéző az újságíró. Éz a helyzet nálunk A világ másik végén, a Karib-tenger egyik legbékésebb szi­getén a futballbolondok is mások. Martinique labdával ébredő és fekvő lakóinak ugyanis minden úgy jó, ahogy van. Még azt is elhitetik magukkal, hogy őket teremtette a Jóisten a labdarúgó­kért, és nem fordítva. Ezért aztán képesek kilencven percen át láncolni, énekelni, dobokat és műanyag vödröket püfölni, ráa­dásul annak a gólnak is roppant mód örülnek, amit kedvenc csapatuk kapott... Az Antillák legműveltebb focitudorával egyébként Fort-de­France-ban akadtunk össze. A mokány kis kereskedő egy dara­big nyugodtan szemlélte a Szegedi Boszorkányok „Hungary" feliratú mackófelsőjét, majd hirtelen a homlokára csapott, és tökéletes kiejtéssel „köszönni"próbált: Fe-renc-vá-ros! A Szépművészeti Múzeum és a Szeizmológiai Intézet nevét hosszas könyörgés után sem tudta utánunk mondani... Kézilabda Nőnapi Kupa Zákányszéken Március 11-én, szombaton har­madszorra rendezi meg a Zákány­széki Kézilabda Klub a Nőnapi Kupát, amely egyúttal a résztvevő megyei csapatoknak (Hódmezővá­sárhely, Sándorfalva, Szeged és Zákányszék) a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési tornája. A há­rom éve alakult zákányszéki női csapat vezetője, Pördi Péter sokat áldoz a település kézilabda életé­nek fenntartásáért, de mindezt csak az olyan szponzorok, mint a Studio Design, a Bors-tex Kft. a Stukkó Kft, a Sörház Kft, a Stihl Márkabolt és a Szervice Ikesz Autószalon, valamint a Sat-Elekt­ronic Kft segítségével érhette el. Felvétel kajak-kenu sporttagozatra A Dózsa György Altalános Iskola felvételt hirdet a leendő első­söknek sporttagozatára. Az általános testnevelési tanterv mellett nyolc éven keresztül elsajátítják az úszás, a kajak-kenu és a vízitúrá­zás elméleti, valamint gyakorlati ismereteit. A felvétel időpontja: 1995. március 10. (péntek) 16 óra, a Dózsa György Általános Iskola tornatermében. Tornafelszerelést vinni kell! • Bár a letteket szerettük vol­na megnézni Rigában, de ez nem sikerült, így alig tudunk róluk valamit - közölte hiá­nyos információját Mészöly Kálmán szövetségi kapitány. ­Egy biztos, nem szabad lebe­csülnünk őket. Ellenkezőleg! Nagyon komolyan kell venni a mérkőzést. A legfontosabb, hogy mindenképpen győznünk kell, hiszen ezt várja tőlünk a sajtó és a közvélemény. A cél elérése érdekében még Lipcsei­re és Urbánra is számítok, bár tudom, sárga lapjaik miatt nem játszhatnak a svájciak elleni EB-selejtezőn. • Milyen összeállítású csa­patot tervez? - A végső szót csak később mondom ki, de azért nagy vo­nalakban már összeállt a kép. Petry véd majd, söprögetőként pedig szeretném kipróbálni Lő­rinczet, hiszen ezen a poszton korábban problémáink voltak. De itt van a keretben Bánfi és Márton is, ezért lehet, hogy több játékosnak is lehetőséget adok. A két emberfogónak Mracskót és Lipcseit gondol­tam. A középpályán Illés irá­Labdarúgás Először a lettek ellen Győzelmet vár a kapitány A magyar nemzeti együttes Lettországgal vív kétfron­tos barátságos találkozót. Az A-válogatottak 17 órakor a Fáy utcában csatáznak, míg a két utánpótlás-legénység, az olimpiai csapatok 14.15 órától amolyan előmérkőzé­sen érdekeltek a Népstadionban. nyit majd, mellette a belgiumi légiósok játszanak. A jobb ol­dalon Halmai, a másikon pedig Kovács Ervin és Urbán. A csa­társor két oldalán a győriek megszokott kettőse, Csertői és Klausz, középen pedig kicsit hátravonva Sallói szerepel. így áll össze az egykori „kispesti tengely". • Lettország - akárcsak a volt Szovjetunió tagköztársaságai ­új színfolt a világ labdarúgásá­nak térképén. Az ország válo­gatottja három éve játszotta el­ső mérkőzését. Különösebb si­kert eddig nem mondhat magá­énak. Janis Gilis szövetségi kapitány elmondta, 17 játékos­sal érkeztek Budapestre a ma­gyarok elleni barátságos mér­kőzésre. • Kik a legismertebb játé­kosok a csapatban? - Három idegenlégiósunk van. A kapus Oleg Karavaev a német másodosztályú Carl Ze­iss Jena csapatában véd. Ugyancsak a Bundesliga má­sodik vonalában játszik Vitaliy Teplov; a Düsseldorf gárdájá­ban. A legjobb csatárunk Ro­lands Boulders, aki a svéd má­sodik ligás Kirunától átigazolt az első osztályú Bragébe. • Kik fognak pályára lépni a magyarok ellen? - Az összeállítást szerda délelőtt mondom meg, addig lesz még egy edzés a Vasas­pályán. • Miért választották ellen­félül Magyarországot? - Máricus 29-én Európa­bajnoki selejtezőt játszunk Ausztriával. A magyarok hason­ló erőt és stílust képviselnek, mint az osztrákok. Ez a buda­pesti mérkőzés jó felkészülés Ausztria ellen - mondta Janis Gilis. A lettek várható összeállítá­sa: Oleg Karavaev - Igors Tro­ickis, Valentin Lobanev, Mik­hail Zemlinski, Yuri Sevljakov - Dzintars Sprogis, Oleg Blagonadezhdin, Vadim Mikut­sky, Igors Stephanov - Vitaliy Teplov, Rolands Boulders. Tetemfoci A Tápé a tornagyőztes Ifjúsági labdarúgó teremtor­nát rendeztek nemrég Doma­széken az utánpótlással ki­emelten foglalkozó négy együttes résztvételével. A küz­delemben a Tápé, a Sándor­falva, a Kiskundorozsma és a Domaszék ifjúsági csapatai vettek részt. A végső győzel­met a Tápé gárdája szerezte meg, a második a Kiskundo­rozsma, a harmadik a Sándor­falva, míg a negyedik a Doma­szék együttese lett. A legjobb játékos Gajdácsi (Sándorfal­va), a legjobb kapus Keresztúri (Dorozsma), a legjobb góllövő Nacsa (Sándorfalva) lett. A győztes csapatban a kö­vetkezők szerepeltek: Márton Zsolt, Döme Zoltán, Keller Krisztián, Kónya Ferenc, Adel­hart Péter, Karai Péter, László Miklós, Miklós András, Boros Tamás, Grund László, Ladányi László, Szélpál Péter, Kis Jó­zsef, Kunai Dániel. Edző: Kor­mányos János. Mosolygósak, vidámak a Szegedi Egységes SK ifjúsági női tekecsapatának tagjai, pedig az edzésen 120 gurítás vár rájuk... Balról jobbra: Csiszér Emőke, Kormányos Edina, Szabó Ildikó és Cziráki Melinda. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Heti több mint ötszáz dobás m Három év után ismét ifíbajnok a SZESK • Akik a csapatnak gurítanak... Mosolygós kislányok nagy tette Amikor a SZESK tekecsar­nokába nyitottam Gyenes Kál­mán fotós kollégámmal, a lá­nyok éppen edzéshez készü­lődtek. Már a bemutatkozásnál meglepődtem. Magas, vállas, izmos hölgyekre számítottam, ehelyett törékeny, csinos kislá­nyok fogadtak, akiknek neve­tése, vidámsága szinte betöltöt­te az egész csarnokot. • Mindig ilyen vidámak, vagy csak most, amióta baj­nokságot nyertek? - kér­deztem tőlük, miközben kollégám szorgosan kattin­gatta gépét. - Ha nem lennénk vidámak, nem lettünk volna bajnokok sem - felelte Csiszér Emőke, aki felcsapott ideiglenes „szóvivőnek". - Na, a bajnoki címhez más is kellett - egészítette ki gyor­Vidács Györgyné, a Szegedi Egységes Világkupa-győz­tes csapatának tagja közölte a jó hirt: a sportegyesület női ifjúsági csapata is a felnőttek „nyomdokaiba" lépett, s az 1992-es bajnoki cím után, az idén újra a szegedi kis­lányok nyerték meg az országos ifjúsági bajnokságot! Ezzel igazolva, hogy Szegeden a tekeszakosztályokban eredményes az utánpótlásnevelés. san társnőjét Kormányos Edi­na, aki nemegyszer már a fel­nőtt csapatban, a nagyok kö­zötfis szóhoz jutott. • Miért, mi kell még az aranyéremhez? - próbál­koztam az újabb kérdéssel. - Le kell győzni mindenkit! - válaszolták szinte egymást túllicitálva. - De legalábbis majdnem mindenkit - toldotta meg társai gondolatát Szabó Ildikó. • Ti nem győztetek le min­denkit? - Sajnos, a Fraditól, a BKV Előrétől és a Postástól idegen­ben kikaptunk - jött a válasz Cziráki Melindától. - De a bajnoki cím szeren­csére nem egy mérkőzésen dőlt el - adott szakszerű magyará­zatot Kormányos Edina. - A küzdelem hosszú, sokszor nem is fizikailag, hanem idegileg fárasztó. Az győz, aki jobban bíija idegekkel... - Márpedig mi jobban bír­tuk - egyeztek meg mind a négyen. • A jó idegeken kívül más is kell, például a nagyobb tudás - próbálkoztam ellent­mondani. - így van! - hagyták hely­ben.- Annak a sok gurításnak, amit egész héten végzünk, va­lahol meg kellett látszania. • Mennyit edzenek hetente? - Négy edzésünk van ­mondta Csiszár Emőke -, s ezeken Tót Zsolt edző pontos tervei szerint dolgozunk. • Hány dobás fér bele egy edzésbe? - 100-120-at guritunk a két óra alatt, ami ha figyelembe vesszük, hogy a golyó súlya több mint 2.85 kg, nem kis tel­jesítmény... • Nem nehéz ez ilyen töré­keny kislányoknak? - Ugyan már - felelték kó­rusban - meg sem kottyan... • Egyébként, ha már itt tartunk, akkor hadd kér­dezzem meg azj is, hogy mi vonzotta a hölgyeket a teke­pályára? - Engem édesanyám hozott, engem hívtak, engem is a szü­leim vezettek ide - felelték egymás után. De gyorsan hoz­zá is tették: egyikőjük sem bán­ta meg... Aztán még sokáig folyt a diskurzus, természetesen a te­kéről, a bajnoki címről, a Vi­lágkupa-győztes felnőtt csapat eredményeiről és a fiatalok vá­gyairól, amelyet Kormányos Edina fejezett ki. - Jelenleg leghőbb vágyam, hogy az ifjúsági válogatottal, amelynek tagja vagyok, kijus­sak a romániai világbajnokság­ra és ott jól szerepeljek - kö­zölte óhaját. - Később aztán szeretnék gyökeret vemi a fel­nőtt csapatban, s tovább foly­tatni azokat a sikereket, ame­lyeket ez az együttes magáé­nak mondhat. P. Sándor József Szeged jó tanulói és jó sportolói. (Fotó: Nagy László) Kiválóak a sportban is és a tanulásban is A Csongrád Megyei Diák­sport Szövetség elnöksége ha­gyományt teremtett már azzal, hogy elismeri azoknak a diá­koknak a teljesítményét, akik élen járnak a sportban és a ta­nulásban. Tegnap Szegeden, a megyeházán, Szegfű Imre, a diáksport szövetség elnöke és Huszta Péter, a DSSZ titkára nyújtotta át az arra érdemesek­nek a kitüntetést. Csongrád megye Jó tanuló ­jó sportoló címet kapott. Ál­talános iskola kategória, leá­nyok: 1. Pallag Szilvia, sakko­zó (Makói Spartacus-Vasas), Makó, Deák Ferenc Általános Iskola. Edző: Balázs Tibor, testnevelő: Hösné Lovas Éva. 2. Petrócki Szilvia, úszó (Hód Úszó), Hódmezővásárhely, Testnevelés Tagozatos Általá­nos Iskola. Edző: Bán Sándor, testnevelő: Krizsán Piroska. 3. Nagymihály Adrienn, úszó (Idegenforgalmi SE), Csong­rád, Kossuth Lajos Általános Iskola. Edző: Sebők János, Borda Zsolt, testnevelő: dr. Nádudvari Tiborné. 4. Paróczy Zsuzsanna, röplabda, Szeged, Felsővárosi Általános Iskola. Edző: Dózsa Erzsébet, testne­velő: Szegi László. Fiúk: 1. Weszelovszky Lász­ló, vízilabda (Szegedi VE), Szeged, Odessza II. Sz. Általá­nos Iskola. Edző: Éles Vilmos, testnevelő: Mandl Gábor. 2. Rudisch Tibor, cselgáncs (Tisza Budo SE), Szeged, Ság­vári Endre Gyakorló Általános Iskola. Edző: Nagybatta Mi­hály, testnevelő: Pénzes József. 3. Hajdú Imre, labdarúgó (Kis­teleki TE), Kistelek, Petőfi Sándor Általános Iskola. Edző, testnevelő: Ónozó István. Középiskolások. Leányok: 1. Kádár Noémi, vízilabda (Szentesi SC), Horváth Mihály Gimnázium. Edző: dr. Tóth Gyula, testnevelő: dr. Némedi Lászlóné. 2. Panyor Krisztina, triatlon (Makói SVSE),' Makó, József Attila Gimnázium. Edző: Joó Gabriella, testnevelő: Kozák Istvánná. 3. Szentgyör­gyi Katalin, atléta (SZVSE), Szeged, Radnóti Miklós Gim­názium. Edző: György Roland. 4. Sipter Enikő, sportlövő (Hódgép), Hódmezővásárhely, Gregus Máté Szakközépiskola. Edző: Sipter Imre, testnevelő: Szilágyi László. Fiúk: 1. Fábián Tamás, te­nisz (Tisza Tenisz Club), Csongrád, Batsányi János Gimnázium. Edző: Papp Sán­dor, testnevelő: Fejér Ferenc. 2. Tóth Iván, vízilabda (Szege­di VE), Szeged, Deák Ferenc Gimnázium. Edző: Lihótczky Károly és dr. Kiss Lajos, test­nevelő: Kovács Gabriella. 3. Herczeg Attila, tenisz (Tisza Tenisz Club), Csongrád, Batsá­nyi János Gimnázium. Edző: Papp Sándor, testnevelő: dr. Tóthné Bodor Ágnes. 4. Blum László, tájékozódási futás (SZVSE), Radnóti Miklós Gimnázium. Edző: Szencz Attila, testnevelő: Ducsai Géza.

Next

/
Thumbnails
Contents