Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-01 / 51. szám

Li p^ tm Szegeden a lap! iNAQfARORSZÁQ SZERDA, 1995. MÁRC. 1., 85/51. ALAPÍTVA: 1910-BEN ARA: 19,50 F Elérkezett a gyógyszeráremelés kínos napja Tegnap már hosszú sorok álltak a Kígyó patikában. (Fotó: Nagy László) Gyógyszeráremelés. Minden érintettben nyil­ván ez a szó marad meg a ma történendők defi­níciójaként. Annak ellenére, hogy hivatalosan a gyógyszerár-támogatások módosításáról beszél­nek. Mert tény ami tény, a változás a patikasze­rek jó részénél áremelkedéseket hoz magával. Mindez több okból is súlyosan érint sokakat. Részint azért, mert a bérből, fizetésből élők helyzete általában nehezedik, ezen belül pedig a gyógyszerre szoruló beteg és idős emberek hely­zete különösen súlyos. (A témáról összeállításunkat a 6. oldalon olvashatják.) Ismét eljött az „ágyszínház w Ugye mennyivel kelle­mesebb a klinikán, ami­kor a injeckiós tű helyett mondjuk egy klarinét hangja segíti a gyógyu­lást? Hihetetlennek tűnik az eset? Pedig nem az, hétfőn a szegedi gyermek­klinikára újra eljött az „ágyszínház" - s ezúttal a színészek helyett a színház zenészei érkeztek, hogy felvidítsák a betegségtől szenvedő apróságokat. (írásunk a 3. oldalon.) Amikor gyógyít a zene - Miklós Imre és a klarinét • Divat a Tiszában Egy férfi és egy nő Tavaszi és nyári divatkollekcióját mutatta be tegnap a Tisza Szállóban a Premiere Mode. A rende/ő Vámos Magda, az előadás címe: Egy férfi és egy nő. A kétrészes programban hét hölgy és hat úr vo­nultatta fel a leg­utolsó divatot, a kosztümtől a fehér­neműig, az öltöny­től a fürdőnadrágig. A táncbetétekkel színesített zenés előadásra megtelt szakmai közönség­gel a szálló kon­certterme, s mind a ruhák, mind a ma­nökenek sikert arat­tak. (Hétvégi mellék­letünkben a Stefá­nia Hölgyválasz rovatában részletes képes beszámoló­val is jelentke­zünk.) Fotó: Schmidt Andrea Heroinfogás Nagylakon Hétfőn a kora esti órákban gördült be Románia felől Nagylakra Chevy Van típusú mikrobuszával Y. H. török ál­lampolgár. Ezeknek a jármű­veknek speciális a belső kikép­zése, ugyanis a szemben álló üléssor között gyárilag egy le­fel nyitható asztalt építenek be. A határátkelőn ellenőrző vá­mosnak feltűnt, hogy az egyik üléssor hiányos, az asztalt ki­szerelték, annak helyén más­félszer másfél méteres területet húsz centivel megemelték. A pénzügyőr tovább vizsgálódott, s észrevette, hogy a mikrobusz padlószőnyegét nem régen ra­gasztották. Ahogy megbontották a kocsi padlóját, bebizonyoso­dott, hogy abban egy speciális üreget alakítottak ki. A rejtek­helyről 86 csomagban összesen 59 kilogramm és 638 gramm, heroinnak látszó csomag került elő. A vámhivatal munkatársai az árut és a szállítóeszközt le­foglalták, majd a feljelentés megtétele után az ügyet a török állampolgárral együtt átadták a Csongrád Megyei Rendőr-fő­kapitányságnak. ¥. F. S. Szláv katonai megállapodás Katonai együttműködésről írt alá kedden megállapodást Pavel Gracsov Oroszország és Pavle Bulatovics, a Szerbiából és Montenegróból álló kis Ju­goszlávia védelmi minisztere. Gracsov közölte, hogy a szer­ződés a Belgrád ellen hozott büntető intézedések visszavo­nása után lép életbe. Ennek ellenére a megálla­podás mind Oroszország, mind Szerbia szempontjából polit­kailag nagyon fontos - hangsú­lyozta az orosz védelmi mi­niszter. (A részletek a 2. oldalon.) Tavasz a kertben - Régi sláger, hogy hasznosít­suk a termál­energiát, de újabban megkö­vetelik a víz­visszasajtolást. E környezetvé­delmi szigorítás­ra valóban van­nak érvek, de nem hinném, hogy a bírságo­lás lenne a meg­valósítás legjobb eszköze ­mondja Szilágyi Imre, akinek már nem hobbi­ja az a másfél hektár, amelyen fóliás kertészetet visz. Az Egy szá­zalék ezúttal Ta­vasz a kertben melléklettel jelenik meg, amelyből az is megtudható, hogyan áll a fóliás rangsor Csongrád megyeben, vagy miként Kertészeti pillanat. (Fotó: Schmidt Andrea boldogul mostanában a kis­termelő? Sok hasznos kerti tanács mellett ez alkalom­mal játékot, nyereményt is kínálunk olvasóinknak. • A Magyar Honvédség nem függetleníthető a társadalmi hatásoktól, ezért a seregben is akadnak kábítószerélvezők. Ezt Keleti György jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy a Bolyai János Katonai Főisko­lán három növendék kábító­szerügybe keveredett. A hon­védelmi miniszter elmondta: az ügy azért is sajnálatos, mert az idén indult az egészséges lak­tanyákért mozgalom és a szenvedélybetegségekről a Bolyain is tartanak előadásso­rozatot. Egyébként a honvéd­• Hov» lattök, Ruk? Kába tisztesek ségnél évente 4-5 kábítószer­ügy fordul elő, igaz, eddig ál­talában gyógyszereket használ­tak a katonák. Új jelenség, hogy a főiskolán kábítószeres bélyeget, cigarettát, illetve más drogot találtak. Keleti György hozzátette: a honvédségnél a legszigorúbban eljárnak a kábí­tószerélvezőkkel szemben. Havi átlagkeresetek Kelet-Közép-Európa átalakuló államaiban 1993 Szlovénia Magyarország Horvátország Csehország Szlovákia Lengyelország Kazahsztán Bulgária Oroszország Lettország Észtország Románia Fehéroroszország Litvánia Türkmenisztán Moldova Azerbajdzsán Üzbegisztán Ukrajna Kirgizisztán Örményország Forrás: OECD / IMF A havi átlagkeresetek értéke USA dollárban van kifejezve. üt sm^ 12 ^TÖadaTB'^ 16 50 100 150 200 250 300 350 400 450 • Egy jó hír és egy rossz Kelet-közép-európai pénztárcavizit E grafikon egyszerre tartalmaz jó hírt és rosszat, így a közismert viccre utalva nyugodtan feltehetjük a kérdést: melyikkel kezdjük. Jó az, hogy dollárban kifejezve csak egy országban keresnek többet a magyar munkavállalónál. íme a példa, lehet pozitív képet - grafikont - raj­zolni, csak jól kell megválogatni a résztvevőket. Még szerencse, hogy a Szovjetunió ilyen sok részre hullott, így több önálló nemzetállamot tudhatunk magunk mögött. Vagy alatt. Rossz hír az, ami tulajdonképpen jó is, azaz: sokat ke­resnek a magyarok, magas a bérköltség, tehát versenyképességünk ezáltal elmarad a töb­biekétől. Akkor pedig a termelést, bérmunkát nem ide hozza a számolni tudó fejlett nyugat, hanem keletebbre, vagy délebbre, azaz alánk vagy mögénk - már ha a grafikont nézzük. Kovács

Next

/
Thumbnails
Contents