Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-04 / 30. szám

SZOMBAT, 1995. FEBR. 4. SPORT 15 • Kosárlabda NB I. A lelkesedés diadala Sz. Poslis-MOLÉV SC 68-81 I. félidő. A papírforma pos­tás győzelmet ígért, hiszen az alapbajnoksághan a szegediek kétszer is legyőzték mostani ellenfelüket, a MALÉV SC-t. A találkozó kezdete, de a ké­sőbbiekben történtek nem ezt igazolták. A vendégeknek si­került meglepniük a házigaz­dákat, és perceken belül tete­mes előnyhöz jutottak. Buzá­sék - a nagy akarástól - való­sággal „begörcsöltek", távol­ról, de közelről sem voltak ké­pesek értékesíteni jobbnál jobb helyzeteiket. II. félidő. Hosszú perceken át az első félidő „koreográfi­ája" szerint zajlottak az esemé­nyek, a rutinos „repülősöket" nem tudták lerohanni a postá­sokat, a felállt védelem ellené­ben pedig igencsak szenved­tek. Fordulást a találkozó haj­rája hozott. Ekkor a szegediek egymást felülmúlva, óriási izgalmak közepette - ha­tártalan lelkesedésüknek kö­szönhetően - a maguk javára fordították a mérkőzést. A mérkőzés jegyzőkönyve. Sz. Postás-MALÉV SC 68-61 (22-34). Férfimérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Téczely, Parádi. Sz. Postás: Vitaszek (12), ZOGOVICS (19), FEKETE (12/3), Thuma (-), Búzás (2). Csere: Tiszai (2), Antal (3/3), Lestár (2), Havasi (3/3), CZAKÓ (13). Edző: Valacz­kay József. MALÉV SC: Hensch (3), JUDIK (2), Hamar (8), Hász (9/3), Demeter (8). Csere: PAPP (23), Zarkov (-), Jánosi (-). Edző: Domokos Ádám. Folytatódik a Teremkézilabda Kupa Az elmúlt hét végén folytatódott a Teremkézilabda Kupa a II. és ÜL. fordulóval. Eredmények. Nők: Szeged-Pack-Tápé 20-10, Odessza H.-Zákányszék 19-20, Textilipari DSK-Sándorfalva 17-24, Rendőr TE-Tornádó 11-23, Tornádó-Jánoshalma 24-18, Rendőr TE-Jánoshalma 20-22. Férfiak: Kiskunmajsa-Tisza Volán ifi 21-18, Kiskunmaj­sa-Makó KC 31-24, Odessza II.-Kecskeméti Bolyai 35-26, Kis­kunmajsa-Hódmezővásárhelyi KE 23-19, Tisza Volán I.-Kecskeméti Bólyai 32-13, Sándorfalva-Gábor D.l. 19-26, Röszke-Deszk 23-18, Makó KC-Tomádó 29-24, Ságvári öregfi­úk-Mórahalom 30-18, Tisza Volán II.-Fodor J. 30-12, Hódme­zővásárhelyi KE-Tisza Füszért 27-24, VRTE-MOL Rt. 25-20. Ma és holnap 8 órai kezdettel az újszegedi Sportcsarnokban a IV. fordulóra kerül sor. • Röplabda Extraliga • Két mérkőzés idegenben Játszmát sem akarnak veszíteni a medikémiások A röplabda Extraligában újabb forduló lesz a hét végén. A Medikémia Szeged csapatá­ra két találkozó is vár az északi végeken, tegnap Nyíregyházán az ottani Sportula ellen Ma­gyar Kupa mérkőzést játszot­tak a legjobb 16 közé jutásért, ma pedig Kazincbarcikán, baj­nokin lépnek pályára Hulman­nék. - Korábban már szó volt ar­ról, hogy a kupameccset az eredetileg kiírtnál hamarabb játsszuk le, de csak csütörtö­kön délután vált véglegessé a pénteki időpont - közölte el­utazásuk előtt Nyári Sándor vezetőedző, miért is kelte útra pénteken. - Nekünk ez direkt jól jött. mert így legalább nem kell kétszer utaznunk a mesz­szeségbe. Talán mondanom sem kell, mindkét összecsapá­sunkat meg akarjuk nyerni, mégpedig úgy, hogy játszmát se veszítsünk... Igaz, ez Barci­kán nem egyszerű feladat, ugyanis vendéglátóinknak jó esélyük van arra, hogy bejus­sanak a legjobb hat közé, s ahogyan ismerjük őket, ezért meg is tesznek mindent. Jó hír a csapat háza tájáról, hogy mindenki egészséges, Melnicsuk elég régóta tartó bo­kasérülése rendbe jött, így bizonyára valamennyi hadra­fogható röpis lehetőséget kap majd a bizonyításra. • A szegedi női kézilabda megújhodása, talpraállítása cél­jából összehívott fórum ér­dektelensége joggal befolyá­solta Barát Jánosnak, a Szegedi ESK NB l-es női kézilabda­csapata edzőjének hangulatát. A szakember szinte szenvtele­nül nézte játékosai bemelegíté­sét, s zaklatásnak vette kérdé­semet is, hogy mit vár ettől az összecsapástól. Nagy nehezen megszólalt: - Természetesen győznünk kell, ha nem akarunk a kiesés ellen küzdő csapatok társaságában maradni. A szegediek számára jól kezdődött a mérkőzés, mert mindkét támadásuk góllal vég­ződött. Aztán ez a lendület megszakadt, sőt a vendégek szépíteni tudtak, s az 5. perc­ben 2-1 volt az állás. Többper­ces ESK-s tanácstalanság után azt hittük, Gajdácsi gólja (4-2) jókor érkezett, de a szekszár­diak nem így gondolták, s nem sokkal később egyenlíteni tud­tak. A 20. percben is még 5-5 volt az állás, aztán a Tisza-par­tiak szinte kiizzadták a ve­zetést. Gyimesiné hálószaggató gólja vezette be a második fél­idő eseményeit. Bartucz hét­méteres találata pedig mind a nézőteret, mind pedig a játékos­társakat megnyugtatta. A kapu­ban Carmer Petca lehúzta a rolót. Legalább tíz percen ke­resztül bármennyire is próbál­koztak a vendégek, nem tudták megrezegtetni a hazaiak háló­ját. Sót a román válogatott ka­puvédője saját „birodalmából" gólt is lőtt. A szegedi közönség ezt a Szamozvanova távozása óta nem látott teljesítményt vastapssal jutalmazta. A sze­gedi együttes Bartucz vezérle­Bartuczra (6-os mezben) nagyon vigyáztak a vendégek, de így is 11 gólt lőtt. (Fotó: Révész Róbert) • Női kézilabda NB I. Válogatott formában a Szegedi ESK kapusa SZESK­Szekszárd 22-17 tével egyre-másra szerezte gól­jait, s a 45. percben már hét gól (17-10) volt a két csapat kö­zött a különbség. A biztos ve­zetés tudatában az Egységes egy kicsit kiengedett, de ezt a vendégek csak részben tudták kihasználni. A két együttes felkészültsé­ge, tudása között óriási volt a különbség, mert a szekszárdiak elsősorban faultokkal, szándé­kos durvaságokkal próbálták megtörni Gyimesinéék lendü­letét. Ez az első játékrészben si­került is. Különösen a magas növésű Mácsaival nem tudtak mit kezdeni a szegediek. A szünetben aztán Barát János edző eligazítása megtette a ha­tását, s a második játékrészben sokkal higgadtabb, átgondol­tabb játéknak lehettünk tanúi. Bartucz jó formája, úgy tűnik, állandósult, hiszen tizenegy­szer tudta bevenni az ellenfél kapuját. Szegedi ESK-Szigma Szekszárd 22-17(10-8) Újszegedi Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Ihász I., Ihász Zs. Szeged: PETCA 1 - Gajdá­csi 1, Kirsner 2, BARTUCZ 11 (5), HUBA 3, GYIMESINÉ 3, Baunok 1. Edző: Barát János. Szekszárd: Bocking - Bá­lintné 3, Oravecz 3, Csáki 2 (1), MÁCSAI 5, Sklar 1, Dejtári 2. Csere: Marlyin (ka­pus), Czirok 1. Edző: Pánczél Barnabás. Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 3/1. Süli lózsaf • Mit sem változik, javul Die­go Maradona magaviselete. Tudott, a tavalyi vb-döntőn doppingolás miatt 15 hónapra megvonták az argentin váloga­tott labdarúgó játékjogát. Az­óta edzőként próbálkozik. A Racing Club mestereként két ismert élvonalbeli argentin já­tékvezetővel „akasztotta össze a bajuszt". Emiatt azután a szö­vetség gyorsan meg is dorgálta: az AFP jelentése szerint 2100 dolláros büntetéssel sújtotta. A jelentésekből kiderült, hogy az Independiente elleni bajnoki találkozó során Mara­Maiadona kontra játékvezetők dona az edzői kispadot elhagy­ta, az oldalvonal mellől rekla­mált. Emiatt Francisco Lamo­lina - a szabályok szellemében eljárva - utasította a szakveze­tőt, üljön újra a kispadra. A vi­ta hevében - mondják szemta­núk - Maradona nyomdafesté­ket nem tűrő megjegyzést tett a bfróra, majd megpróbálta meg­ütni az egyik Independiente-já­tékost is. A találkozót követő­en Maradona az incidensről úgy nyilatkozott, ő egykoron igen nagyra értékelte Lamoli­nát. de amit ezen a mérkőzésen tett, intézkedett, az szerepe túl­játszása volt... Nem sokkal ké­sőbb Javier Castrillit is megbí­rálta. Azt mondta, a Boca Juni­ors-River Plate mérkőzésen, amikor a Boca Juniors játéko­sát, Alberto Marcicót fegyel­mezte, tudatosan úgy helyez­kedett, hogy a tévékamerák jól láttassák őt. • Amikor azután megbizo­nyosodott arról, hogy több milliónyian látják, úgy vi­selkedett, színészkedett, mint Róbert Redford... ­nyilatkozta Diego Maradona. Érthető, hogy ez a kijelenté­se nem váltotta ki Castrilli, és az Argentin Labdarúgó Szövet­ség fegyelmi bizottságának tet­szését. • Két hónapos szünet után ismét színre lép a hazai vízilabdázás sz­ne-java. A mezőny, miként tavaly, az idén is a Magyar Kupa össze­csapásaival hangolódik rá a baj­nokság márciusi folytatására. A Szegedi VE pólósai az MK nyol­caddöntőjében ma, szombaton 15.30 órakor a budapesti Komjádi uszodában, a BEK-győztes UTE­Primaverával akasztanak tengelyt. - Nincs szerencsénk az UTE­val, hiszen az elmúlt évben is a lila-fehérek búcsúztattak a kupától - mondta elöljáróban Török Tibor, az SZVE csapatkapitánya. - Január 4-én láttunk munkához, azaz a vizsgaidőszak kellős közepén. Nem csoda tehát, ha az edzéseken a legritkább esetben volt teljes a létszám. Finoman fogalmazva: Be­nedekéknek nagyobb az esélyük a továbbjutásra. A tisztes helytállás­• Vízilabda MK A BEK-győztes az ellenfél ban reménykedünk, különösen a szerdai szegedi visszavágón szeret­nénk megszorongatni a földkerek­ség legjobb csapatát. Újság az együttes házatáján, hogy Fodor és Megyeri vállsérü­léssel bajlódik, míg Scsegyerkin az ujját fájlalja. Pozsgay Zsolt vezető­edző a Scsegyerkin, Bolya, Török, Csapó, Mód, Molnár T.. Molnár P.. Fodor, Orosz, Halász, Dongó L.. Kiss Cs., Csorgó P . Németh Z. keretből jelöli ki a kezdő hetest, illetve a tartalékokat. • Férfí kézilabda NB I. m Komlón tévémeccset játszik a Pick Szeged Borsodi és Bartók hiányozni fog... u vívott ívu uiu'í +1 .111 i .h^.trt iii w gg A Debreceni Dózsa ellen már ismét voltak bltató jelek a Pick Szeged játékában, a fiúk az oro­szok elleni kudarc után újra „rá­hangolták" magukat a bajnok­ságra. Sajnos, azonban a szege­diek ezen a mérkőzésen újabb „tisztet" veszítettek, hiszen Bar­tók után Borsodi is olyan súlyo­san megsérült (eltört az egyik újja), hogy nem állhat a csapat rendelkezésére. Ilyen körülmé­nyek között kell ma délután fel­venniük a harcot Komlón Mezei­éknek. Kővári Árpád vezetőedző a következőket monta a találkozóról. - A komlóiak nagyon jól ját­szanak hazai környezetben, igen veszélyesek bárkivel szemben. Jelenleg is az élcsoportban ta­nyáznak, s ellenünk is egész biz­tosan elkövetnek majd mindent, hogy megkeserítsék az életün­ket... • Már csak azért is, mivel a találkozót a tévé is közvetíti, s ilyenkor minden csapat megkettőzött erőfeszítéssel küzd... - így van, s remélem, a tévé nyilvánossága nem csak a kom­lóiakat, hanem a mi csapatunk játékosait is jobb, eredménye­sebb és főleg látványosabb játék­ra ösztönzi majd. • Az elmúlt fordulókban a riválisok (Elektromos, Győr) pontot, pontokat veszítettek. - Ez a mi malmunkra hajtja a vizet, de csak akkor, ha nem ka­punk ki a mai mérkőzésen. Ha veszítünk, akkor hiába hullajtot­ták a pontokat ellenfeleink. • Milyen eredménnyel lenne elégedett? - Egy ponttal már igen, de teljes egészében csak a győze­lemmel. Meggyőződésem, hogy ha csapatom túl tudja magát tenni a két alapember hiányán, ha a többiek helyettük is harcol­nak, akkor nem elképzelhetetlen, hogy győzelemmel a tarsolyunk­ban térünk haza Komlóról. P. S. J. TOTOTAJEKOZTO A Szerencsejáték Rt. tájékoztatja Tisztelt Fogadóit, hogy az 5. heti olasz totómérkőzések elmaradnak, helyettük angol mérkőzések kerülnek a totómúsorba. A fogadók az SzRt által kiadott biankószelvényekkel játszhatnak. Azok a Tisztelt Játékosok, akik már megtették fogadá­saikat az 5. hétre, ha gépi fogadással játszottak: ugyan­abban az értékben új fogadást köthetnek, - hagyományos szelvénnyel játszók szelvényeit értékük­ben megfelelő biankószelvényekre cseréljük, - kollektív szelvénnyel játszók szelvényeit értékükben cseréljük ki. Ha valaki nem kívánja újra megtenni fogadását, ez eset­ben az általa megadott tippek az új totómúsorra érvé­nyesek. Itt adjuk meg az 5. heti érvényes totóműsort. 1. Coventry -Chelsea angol 2. Wimbledon -Leeds angol 3. Everton -Norwich angol 4. Ipswich -Crystal Palace angol 5. Nottingham -Liverpool angol 6. Leicester -West Ham angol 7. Manchester United -Aston Villa angol 8. QPR -Newcastle angol 9. Sheffield Wednesday -Arsenal angol 10. Southampton -Manchester City angol 11. Falkirk -Hearts skót 12. Kilmarnock -Aberdeen skót 13. Motherwell -Celtic skót +1 mérkőzés 14. Tottenham -Blackburn angol SZERENCSEJÁTÉK RT.

Next

/
Thumbnails
Contents