Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-22 / 45. szám
GAZDASÁGI MELLÉKLET III. SZERDA, 1995. FEBR. 22. • Szakmai nap a megyeházán Gazdaság és informatika • Három evtized a szakmaban „Biztosításokat a pénzügyminiszter kössön" Dr. Molnár Ernő. Az „öreg napokra" gondolni kell. (Fotó: Schmidt Andrea) Ötvenötödik életévét tapossa dr. Molnár Ernő, a Hungária Biztosító Csongrád megye Igazgatója. Nős, saját bevallása szerint felesége 31. éve viseli el a rigolyáit. Két gyermeke és egy unokája van. A változó gazdasági szabályozók. az éleződő piaci verseny mellett egyre nagyobb az igény arra, hogy a vállalat versenyképes terméket, árut, szolgáltatást állítson elő. Ma, az információk rendszerezése és hozzáférése, eljuttatása a megfelelő helyre, komoly előnyt jelent. Ezen információs rendszereknél ugyanúgy a minőség a legfontosabb, mint bármilyen más terméknél. A Dataware Kft. és partnerei: a SchwAr Kt„ az 1FUA Horváth és Partner Kft., az Answare Kft. és a VT-Soft Kft., ezért arra vállalkoztak, hogy közösen kínálják testreszabott megoldásaikat a terKellemes meglepetés a hazai piacra nemrégiben betört Daewoo dél-koreai autócsalád. A kísértetiesen németes vonásokat hordozó, de távol-keleti lendülettel megáldott kocsi teljesen új szín a hazai autóforgalmazásban. A Racer, azaz a Versenyző minden bizonnyal gyorsan a hazai autósok egyik kedvence lesz, ha másért nem, hát azért, mert nyugati autót kínálnak, szinte keleti áron. Aki bele is ül a Racer GSibe, azt már az indulásnál érhetik meglepetések: az 1500 köbcentis motor ugyanis rendkívül fürge, izmos jószág. Az egész autó amolyan „biztos igavonónak" tűnik - kiskocsitól szinte szokatlanul „egyben van". Az csak természetes, hogy ebben az autóban minden Daewoo - az antennától a rádiós magnóig. Idehaza ugyanis az elmúlt években elsősorban híradástecnikai termékeiről ismertük meg a Daewoo-t. A távol-keleti cég egyébként még textiliparral is bír, így azután a kárpitozás, a belső borítás is saját gyártmány. A szemre tetszetős, nyugateurópai vonásokat hordozó karosszéria négy- és ötajtós változatban készül. Az előbbit elsősorban nagy csomagtartója miatt érdemes előnyben részesímelő és szolgáltató vállalatok részére. A rendezvény célja: megmutatni, hogy Magyarországon is létezik már olyan szakértelem, amely versenyképes a nagy nyugati informatikai cégek tudásával, és képes átfogó megoldást kínálni. Előnye még a hazai viszonyok, előírások pontos ismerete, a rugalmas igazodás, teljes körű támogatás. Komplex vállalati informatikai megoldások a modern gazdaság követelményeinek tükrében - címmel rendez szakmai napot Szegeden a Rákóczi téri megyeházán február 28-án 10 órai kezdettel a Dataware Kft. teni. Egyébként az egész kocsi helykihasználása optimális, még a hátsó üléseken is kényelmesen utazhat három ember. A rugózás „németesen" kemény, s sportosan feszes. A négyhengeres, soros motorba központi befecskendező biztosítja az üzemanyag-ellátást - 95-ös ólommentes benzinből, hiszen a Racer a környezetvédelmi előírásoknak is maximálisan eleget tesz: katalizátorral szerelték. Ami pedig a menettulajdonságokat illeti, itt jön ki igazán a távol-keleti dinamizmus. A pörgős motor miatt illik a sebességváltót is fürgén kezelni. Aki - Tagadom, hogy nem érdemes tanulni - szögezi le -, erre a gyerekeimet is próbálom ösztönözni, a fiatalabbat még mindig. Molnár Ernő vásárhelyi származású, pályáját ott kezdte az Állami Biztosítónál. - A szakmában a különböző beosztások sorozatán estem át. Voltam ügynök, adminisztrátor - miközben elvégeztem a jogi egyetemet -, közel egy évtizedig, 1966-76-ig az ÁB fiókvezetője Vásárhelyen, majd a Csongrád megyei igazgatóságon igazgató-helyettes. A Hungária Biztosítóhoz 1986. július l-jén neveztek ki igazgatónak, azzal egyidőben, hogy a cég megalakult. A több évtizedes szakmai gyakorlat azóta is segft, de a gazdasági helyzet változása állandó tanulásra kényszerít. • Hogy került a pályára? - A Hódikötnél dolgoztam, amikor a biztosító állást hirdetett. Jelentkeztem. • Könnyebb volt-e a 60-as években ügynökként dolgozni, akkor, amikor az AB monopóliuma uralta a biztosítási piacot? - Akkoriban is meg kellett dolgozni az ügyfelekért. Ráadásul érződött egy általános antipátia az ügynökökkel szemben. Emlékezetes kudarcomként tartom számon azt a történetet, amikor CSÉB-et akartam köttetni egy hölggyel. Két lábbal rúgott ki, mert meg Megfelelő a vetőmagkínálat Rendkívüli módon megnőtt a vetőmagok iránti kereslet, feltehetően a télvégi enyhe időjárásnak köszönhetően. Az elmúlt év januárjához képest 15-20 százalékkal emelkedett a Kertimag Kft. forgalma, amely így elérte a 80 millió forintot az év első hónapjában. Erről Horváth Gábor gazdasági és kereskedelmi igazgatóhelyettes tájékoztatta az MTI-t. A cég vezető szakembere elmondta: a vevők keresik többek között a zöldborsó, a paprika, az ellenálló uborka, a szereti a sportos stílust, az igazán kellemesen tud autózni a Racer-rel. A városi közlekedésben is engedelmesen viselkedik az ezerötös motor. Kettesben, hármasban alaposan kihúzatva szinte kilő a Versenyző a zöld lámpánál, s jószerével inkább arra kell figyelni, nehogy túllépje az ember a megengedett sebességet, mintsem biztatni a fürge autót. Országúton, autópályán is izmosan viselkedik az erőforrás: 150-es tempónál három és fél ezret pörög a motor, de a vezető még érzi, jócskán van erőtartalék a kocsiban. Ami pedig a fogyasztást illeti: sporkellett kérdeznem az életkorát - miután már sikeresen meggyőztem. # Ma azonban a szó szoros értelmében versenyhelyzetet kell megélni... - Jelenleg Magyarországon 14 biztosító tevékenykedik, közülük 10 Csongrád megyézöldbab, valamint a különféle takarmánynövények vetőmagjait. Jelentős az érdeklődés a burgonya vetőgumó iránt is. A Kertimag Kft. éppen a növekvő igények miatt Hollandiából szerzett be 40 tonnányit. Az első szállítmány már meg is érkezett a céghez. A Kertimag raktárait feltöltötték áruval, mintegy 550-600 millió forint értékű vetőmagból válogathatnak a vásárlók. Az értékesítést megkönnyíti, hogy mintegy 50 mintabolt várja az ország valamennyi megyéjében a gazdákat. A vállalkozás múlt évi forgalma becslések szerint egymilliárd forint körül alakul majd, s az idén is körülbelül ennyi bevételt terveznek. tos, gyors tempóban sem sikerült elérni a nyolc litert. A katalógus szerint 90-es tempónál 5,1 litert, 120-nál 6,2-t, városban pedig 9,8 litert illene megennie a Racer-nek. Saját tapasztalataim szerint valamivel szerényebb étvágyú ez az autó. A GSi-változat némi felárért több extrát is tartalmaz. Az elektromos ablakemelőkön kívül a szervokormány jelent igazi meglepetést: a kocsi könnyen fordul, városban, sűrű forgalomban is jól kormányozható. Az ötajtós változat jó tulajdonsága, hogy a hátsó ülések osztva dönthetők, s (gy adott esetben a csomagtér praktikusan megnövelhető. A műszerfal egyszerű, mi több, puritán: minden szükséges információt közöl a vezetővel, de semmi feleslegeset nem építettek be. A GSi-változatot fordulatszámmérővel is felszerelték. Mindössze néhány apró kényelmi szolgáltatás nyújt némi luxust: a vezetőt hangjelzés figyelmezteti, ha nem kapcsolja be a biztonsági övét, ránk szól az autó akkor is, ha égve felejtettük a lámpáinkat. Közel ezer kilométeres próbaút után igazi elégedettséggel szállhat ki az ember a Racerből. Ez az autó szinte mindent tud, amit egy ilyen kategóriájú kocsinak illik, sőt egy kicsit többet is. A Versenyzőt a Napos úti Daewoo-szalon jóvoltából próbálhattuk ki. Rafai Gábor ben is. Persze, hogy van verseny, s ha az a szolgáltatás színvonalát javttja, akkor mindenki jól jár. A biztosítók között létező etikai kódex betartása csökkenti a tisztességtelen verseny kialakulásának esélyét. A gépjárműfelelősség biztosítás díját határozza meg egye| 1 Januártól újra kedvezményezi a személyi Jövedelemadó-törvény az életbiztosításokat, ami egyébként nem ú) dolog, hiszen 1992 előtt néhány évig már volt a konstrukcióra adókedvezmény. Az Idén életbe lépő változások alapvető tudnivalóiról Nyolcas Tamás, az életbiztosításban piacvezető N-N Magyarországi Biztosító Rt. szegedi értékesítési Igazgatója adott információkat. Az 1992 előtti szabályozás 20 százalék, de maximum 7200 forint adókedvezményt tett lehetővé az életbiztosításoknál, akkor azonban jellemzően elég- alacsonyak voltak a díjtételek. A kedvezmény-visszavonás érzékenyen érintette a biztosítókat, annál is inkább mert Európa fejlettebb régióiban preferálják az ilyen megtakarítási formát. Ez ugyanis mindenképpen a társadalom-, illetve a nyugdíjbiztosítás válláról veszi le a terhet. A halasztott fogyasztásban a magyar kormány is erősen érdekelt, azaz hogy a vásárlóerő ne most, hanem később jelenjen meg. Ez csökkenti az inflációt, s az sem mellékes körülmény, hogy az életbiztosítók a befolyt pénzek túlnyomó részéből állampapírt vásárolnak, azaz finanszírozzák az államot. Az érdekeket egyeztetve január elsejétől újra adókedvezményezett az életbiztosítás. Egészen pontosan: a 10 évnél hosszabb futamidejű élet- és nyugdíjbiztosítások adókedvezményben részesülnek, a befizetett összeg 20 százalékát, de maximum 50 ezer forintot levonhatnak adójukból a biztosítottak. dül a PM. e területen a díj mértékében nem lehet versenyezni, csak a szolgáltatás színvonalában és gyorsaságában. Az önkéntes biztosításoknál ellenben a díjak is versenyeznek. • Egy családban ki köt általában biztosításokat? - Biztosításokat mindig az köt, aki a pénzügyminiszter a családban... • Kíváncsi vagyok, hogy -a Hungária Biztosító Rt. Csongrád megyei igazgatója milyen biztosításokat kötött meg? - Természetesen van lakásbiztosításom, a kocsira kötelezőm és Cascóm. Ezen felüli rendelkezem életbiztosítással, hogy a családomról gondoskodjak. De azért reménykedem benne, hogy - a dohányzás, kávézás ellenére - még hoszszú évekeig élni fogok. Kötöttem továbbá járadékbiztosítást: ez azt jelenti, hogy a feleségem az én halálom után élete végéig havi járadékot kap. • Hogy lehet megszeretni a biztosítós szakmát? - Annyira sokrétű, annyira az élet sűrűjéről szól, hogy az ember nagyon tud kötődni hozzá. Fekete Klán Az átmenet szempontjából nem árthat egy kis részletezés, hiszen a tíz év az nem pontosan tíz év. Nyugdíjbiztosítások esetében ha a lejárattal kezdődően havi nem csökkenő részletekben veszi fel az ügyfél a járadékot, akkor vonatkozik rá az adókedvezmény. Ha a ttz évnél hosszabb futamidejű életbiztosításokból hat év még hátravan, akkor azokra is vonatkozik az adókedvezmény, ha kevesbb mint hat év van hátra, akkor az adókedvezmény nem haladhatja meg az 1994. évi díj kétszeresének 20 százalékát. A korábban kötött, de ttz évnél rövidebb tartamú konstrukciókra viszont nincs kedvezmény. Mindezzel együtt a biztosítók és az ügyfelek a parlament kezében vannak, hiszen az szja-módosttás bármikor befolyásolhatja a kedvezmény mértékét, illetve meglétét. Nem egy olyan biztosított van, aki * futamidő első éveire adókedvezményben részesült, majd 1992-től három évig ezt megvonták tőle, idén pedig újra élhet a lehetőséggel. Felmerül a kérdés, hogy mi legyen a nemrég kötött 7-9 éves futamidejű biztosításokkal, hiszen azokra a törvény egyértelmű fogalmazása miatt nem vonatkozik az adókedvezmény. (Az N-N-nél a biztosítások több mint 90 százalékának 10 évnél hosszabb a lejárata, a kérdés tehát itt nena igazán kérdés.) A szakember erre a felvetésre azt mondja, hogy a rövidebb futamidejű biztosítások hamarabb fordulnak át nyereséges fázisba, így azokhoz nem érdemes hozzányúlni. A másik érv szerint ezek jellemzően célzott lejáratúak, azaz akkorra lesz 18 éves a gyermek, akkor megy nyugdíjba a biztosított. A cél tehát nem változik. Kovács András • Lakásbiztosítás Mennyi az annyi? Ha az ügyfél a biztosító szemszögéből tekinti, az évről-évre emelkedő biztosítási díjak alapján elégedetten veheti tudomásul, évről-évre nő lakásának értéke, még meg is nyugszik talán, annak idején milyen jól fektette be a pénzét. Mégis, hibát követ el, aki hivatalos értékbecslésnek fogadja el a díjszabás alapjául számított négyzetméterárat, tudtuk meg dr. Matusovits Tamástól, az OTP Garancia Biztosító Rt. megyei fiókjának igazgatójától. A biztosító ugyanis nem a piaci áremelkedésekre licitál könyörtelenül ezért is csodálkozik némelyik paneltulajdonos, tudván, hogy lakását csak másfél millióért adhatná el, a biztosító mégis kettőbe számttja meg -, hanem a megépítés vagy újjáépítés költségeit kalkulálja. így válik érthetővé az évi rendszeres díjemelkedés is. A biztosítók indexálásnak nevezik ezt a műveletet, amely természetesen - hogy fgy fogalmazzunk - nem független az inflációtól, de nem is követi azt pontosan. Más, amelyen szintén meglepődnek a lakástulajdonosok: a négyzetméterár megállapításánál nem mérvadó, miből épült a lakás. Mármint milyen technológiával, milyen anyagból: téglából vagy panelból. A lényeg: mekkora házban található: 1, 2-4 vagy 5-10 emeletesben. Vagyis a húszéves, harmadik emeleti panel tulajdonosa fizethet annyit, mint akinek tavaly épült, ugyancsak harmadik emeleti téglalakása van. Kivétel is akad: a faszerkezetes, illetve vályogházak más elbírálás alá esnek. A földrengés viszonylag ritka, a tűz sem mindennapos, viszont néha egyesek robbantgatnak. De a leggyakoribb káresemény ma is az úgynevezett eláztatás. Ez persze a többszintes épületekben fordul elő leginkább. Dr. Matusovits Tamás igazgató szerint az APEH és a biztosító „átvágása" még mindig bocsánatos bűnnek számít társadalmunkban. Miből él akkor a biztosító? A Csongrád megyei piac 5,4 százalékát birtokló OTP Garancaia Biztosító Rt. a szolgáltatások bővítésében látja jövőjét biztosítva: a hagyományos kockázati (életés baleset-)biztosítások kiegészülnek az elérési vagy nyugdíjbiztosításokkal. Az ügyfél magának takarékoskodik, a lejárati idő végén a hozammal megnövelve egy összegben vagy rendszeres havi járadékként veheti fel pénzét. Az OTP. az OTP Garancia Biztosító, valamint az ugyancsak az OTP-családhoz tartozó OTP Bróker Rt. tavaly 100 milliós alaptőkével OTP Confidencia Kft. néven nyugdíjalap-kezelő társaságot hozott létre. A cég a közeljövőben indítja útjára a „Persely" nyugdíjalapját, amelyhez a banki mellett a biztosítói hálózaton keresztül is lehet majd csatlakozni. ó.j. • Próbaúton a Daewoo Racer GSi-vel Izmos Versenyző a pályán Ismerős vonások, távol-keleti dinamizmussal. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Húsz százalék vagy 50 ezer forint * Életbiztosítás, adókedvezménnyel