Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-22 / 45. szám
SZERDA, 1995. FEBR. 22. A VÁROS 5 Milyen volt kéksége P iros lett a kékből. A kékkilencvenesből, a kékkettes testvéréből. A peremvidékek autóbuszairól van szó, melyek régi formájukban, kék színükkel rögzüllek az emberekben. Meg úgy, hogy az SZKV üzemelteti, de persze ez sem igaz. Meg hogy villamosbérlettel lehet menni velük, ebből aztán több félreértés is adódott. A városszéli buszokat is elérte előbb-utóbb a reklám szele. A kilencvenes pirulását, de inkább vörösödését a kóla okozta. Az egyik a kettő nagy és híres közül. Szép míves és mázos bötükkel írták a járgányra, hogy ...-Cola. Akkorák, de akkorák azok a betűk, hogy az ablakokon is végigkanyarognak, így aztán bentről kifelé nemigen lehet látni. De a kilencvenes nem is sétajárat! Meg arra nincs is semmi látnivaló. Csak egy apró, nagyon kicsiny dolog lett más ebben a városban, amit ma még észreveszünk, de holnap már kit érdekel? „Kék voltam, piros lettem, s nem dezodor, hanem kóla a nevem" - ennyi a busz önéletrajza. Pusztán arra kell vigyáznunk, nehogy a 90-es helyett a 9-esre szálljunk. Mert az már troli. Ráadásul egészen másfelé megy. (arató) KÖZÉLETI NAPLÓ MÉSZÁROS ATTILA, a 26-os választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 12.30-17 óráig a tápéi ügyfélszolgálaton (Honfoglalás utca 73.). DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden, a Szilágyi utca 2. D. em. 204-es szobában. G1LA FERENC, a 24-es választókerület (Baktó-Petőfitelep) önkormányzati képviselője 17 órától lakosság fórumot tart a Fő téri Művelődési Házban. A téma a telefonfejlesztés. Vendég: Ledniczky Péter, a Déltáv marketing igazgatója. DR. PIRI JÓZSEF önkormányzati képviselő 17 órától az algyői kirendeltségen (Kastélykert u. 40.) képviselői fogadóórát tart. DR. GÉCZI JÓZSEF országgyűlési képviselő 17 órakor Zákányszéken, a régi polgármesteri hivatalban fogadóórát tart a lakosság részére. Utána, 18.30 órától falufórumra várja az érdeklődőket. HOLNAP A MUNKÁSPÁRT alsóvárosi szervezete a MÁV étkezdéjében taggyűlést tart, 16 órakor. DR. GÉCZI JÓSZEF országgyűlési képviselő 17 órakor, Szegeden, a Bécsi körút 7. szám alatti nyugdíjas klubban lakossági fórumot tart. AZ SZDSZ szegedi szervezete 17 órától taggyűlést tart, melyen meghívott szakértő tart előadást Magyarország gazdasági kérdéseiről. Ayurveda a SZOTE-n A Maharishi Alapítvány és a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Természetgyógyászat Oktatási Csoportja szervezésében Szegedre látogat, és február 23-án, csütörtökön este 6 órakor előadást tart a SZOTE Oktatási Központjában dr. Shekhar Annanbhotta Vijay maharishi ayurveda orvos. Előadásának témaköre: betegségmentes társadalom létrehozása egy megelózésközpontú egészségügyi oktatáson keresztül, valamint a maharishi ayurveda egyetem és tanfolyamai. • „Molnár nem Jézus Krisztus. " Ez az ominózus mondat is azon a bizonyos 1993. június 12-i munkásgyűlésen hangzott el a Vidia volt megbízott ügyvezető igazgatója szájából. Tényleg nem az. Nem'feszíttette meg magát mások bűneiért, sőt... Molnár Sándort - aki ugyan korábban sem szívesen nyilatkozott a sajtónak - ma hiába keressük. Főleg mezőtúri kastélyában tartózkodik, ritkán látják Szegeden. Régi sérelmek Még most, amikor az ember a puszta tényekkel - azzal, hogy félidejéhez érkezett el a Vidia Rt. felszámolása - találja magát szemben, sem tud elvonatkoztatni a múlttól. Saját emlékeit kénytelen felmelegíteni, mivel a felszámoló felhatalmazása csak a jelen adatainak közzétételére szól. Hogy is volt? Csak röviden: Molnár Sándor magánvállalkozó 1992. október 6-án írta alá az ÁVÜ-vel a Vidia Rt. állami részvénypakettjének megvásárlásáról szóló szerződést, s lett 73,3 százalékban többségi tulajdonosa a cégnek. Majd: csődegyezséget kötött a hitelezőkkel, hiszen akkor már a 850 millió forintos alaptőkével rendelkező cég 1,2 milliárdos hitelállománnyal rendelkezett. A jövőkép arról szólt, hogy Molnár orosz és nyugat-európai kapcsolatainak köszönhetően valódi kereskedőházzá szervezi a vállalatot. A végeredmény: Molnár nem fizette ki a 166 millió forintos vételárat az ÁVÜ-nek, csak a 10 milliós kauciót tette le (a vita tárgyát a Vidia vagyonának értéke képezte). Ennek ellenére - ez már az üzleti világban így van - ó tekinthető a többségi tulajdonosnak. És 1994. január 6-án a cégközlönyben megjelent a kereskedőház felszámolásáról szóló hír. Az eljárást több hitelező kérésére indították el. A felszámoló nem nyúl vissza A jelenkor története a fenti dátumnál kezdődik. Dr. Tihanyi Ernővel, a felszámoló Bross Holding Rt. szegedi irodájának vezetőjével és Rédli Kálmánnal, a felszámoló helyi megbízottjával tekintjük át az eltelt egy esztendő történetét. A félreértések elkerülése végett: a tulajdonosi jogokat erre az időre felfüggesztik, a felszámoló a hitelezők érdekeit képviseli. A múltba nem „nyúlhat vissza", csak a megkötött szerződések törvényességét vizsgálhatja. A felszámolás kezdetekor a Vidia-vég Molnár nem lézus Krisztus Egy felszámolás prózai története W W Kísért a múlt. (Fotó: Schmidt Andrea) tartozások a kamatokkal együtt már a 2 milliárd forintot is elérték, miközben a hivatalos értékelés a Vidia vagyonát 1,2 milliárdra becsülte. - Tavaly január elején még működött a régi irányítás, de már készülni kellett a felszámolásra - emlékszik vissza dr. Tihanyi Ernő. - De az világos volt, hogy a Vidia üzemeltetését a régi módon nem lehet biztosítani, a meglévő árukészlettói pedig minél előbb meg kell szabadulni. • Az embereket tehát el kellett küldeni... - A mai jogi létszám 92 fó, a tényleges 23, szemben a tavalyi 393-mal. Az áruforgalom, a számvitel, a pénzügy és az üzemfenntartás még dolgozik. • „Simán" ment-e a felmondás? - A felszámolónak érzelmileg nehéz helyzete volt, hiszen azokat az embereket kellett elküldeni, akik az utolsó pillanatig kitartottak a süllyedő hajón. Előjöttek a régi sérelmek. Szította a feszültséget, hogy a korábban sűrűn változó vezetésnek egyszerre nagy összegeket fizetett ki a cég végkielégítésként, a dolgozók viszont a kevesebbet sem kapták meg időben. • Miért? - Csak akkor tudtunk fizetni, amikor valamit értékesítet• Az Adó- és Illetékhivatal helyi adócsoport-vezetőjétől, Ludányi Józsefnétől olvasóink kérdésére megtudtuk, hogy az adózás rendjének változása miatt idén a helyi iparűzési adó és a kommunális adó bevallásának beadási határideje: május 31. Az 1995. évi adóelőleg befizetésének első félévi határideje március 15-e, a második félévi határidő szeptember 15-e. A helyi adók bevallásához szükséges nyomtatványokat a hivatal postázza, de az ügyfélfogadásnál is beszerezhetők. • Dr. Petróczi Erzsébet, a Pedagógiai Segítő Központ igazgatója a hétfői Csörögben megjelentekre reagálva elmondta, hogy a logopédiai rendelés helyét a Sás utcai épület felújítása miatt kellett átmenetileg áthelyezni, előreláthatólag egy-két hónap múlva kerül vissza eredeti helyére. Addig a szülők megértését kérik. • D. M. (487-516) a BudaI pesti krt. környékén elveszítette tárcáját, amelyben legfontosabb iratai is benne voltak. Kéri a becsületes megtalálót, jelentkezzen. CSÖRÖG A I | MXIESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Hollósi Zsolttal oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10 óra között várjuk hívásaikat. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. • M. J. szerint (323-594) a Berlini krt. 20. környékéről és a Szűcs utcából már másfél hete nem viszik el a szemetet, s hiába hívja a Környezetgazdálkodási Kft.-t, a vonala mindig foglalt. • Hétfőn eltűnt a Csuka utcából egy 6 éves, sárga rajzos német juhász szuka, nyakán bolhanyakörvvel. Kérik a megtalálót, jelentkezzen a 472-748-as telefonszámon, vagy Mayer Józsefnénél a Csuka utca 35/B-ben. • K. I. szerint az utóbbi időben gyakran előfordul, hogy a Tisza Volán helyi járatain az autóbuszok hátuljára nem teszik ki a járat számát. Mint a vállalat illetékesétől megtudtuk, a buszvezetőknek kötelességük kitenni a táblákat, amelyekből az utóbbi években elegendő készült. Elnézést kérnek az utasoktól, és kérik, hogy a konkrét eseteket jelezzék. • Kiskundorozsmáról telefonált Kovács Andrásné, elmondta, hogy hosszú ideje szemétlerakóvá vált az Északi sor 3. előtti terület. A szemét csak gyűlik, az önkormányzat pedig nem tesz semmit. • Szegedi János szerint az Erős János u. 6.-ban egy fiatalember rendszeresen petárdával szórakozik. A ház előtt pedig egy kisbuszszerű gépkocsi nap mint nap a zöldterületen parkol, ott kanyarodik, s letarolja a zöldet. • A Zárda u. 6.-ban lakó olvasónk panaszolja, hogy már hetek óta egy-egy napra szünetel náluk a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás. Mint Sárkány Lászlótól, a Szetáv Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, automatizálják a fűtőművet, és ez a technikai átalakítás tette szükségessé, hogy abban a körzetben néhány órára leálljanak a hőszolgáltatással. Erről írásban előre értesítették az érintetteket, s ezúton is elnézést kérnek. • Nagy kulcscsomót talált kedden délelőtt a Tisza Lajos körúti Patyolat előtt a 326785-ös számról telefonáló olvasónk. Tulajdonosának jelentkezését az esti órákban váiják. SILVERADO FARMER SZAKCZEET Már megérkezett legújabb tavaszi kollekciónk. .Amit farmerből el lehet képzelni", nálunk megtalálja. Szeged, Mérey u. 9/A. Tel.: 62/317-610 Ny.: H-P : 9-17, sz : 9-12 tünk a vagyonból. A dolgozók többsége ráadásul részvényes volt a cégben, amely a régi vezetők ígéretei szerint pénzt ért. Ma viszont semmit sem. A sorban az elsők a hitelezők, közülük is azok a bankok, amelyek jelzálogjogot jegyeztettek be az ingatlanokra. A Vidia, mint négy megyés vállalat, kirendeltségekkel rendelkezett Szolnokon, Kecskeméten, Baján, Békéscsabán és Budapesten. A legtöbb telephely árut raktározott. Az tűnt tehát praktikusnak, hogy a felszámoló helyben szabaduljon meg az árutól, a lehető legkedvezőbb áron. Miután ez meg is történt, az irodákat, raktárakat bérbe adhatták - az értékesítésig. A mai napig eladták a Vidia Rt. négy üdülőjét (megmaradt a gyulai faház és a reprezentatív salgótarjáni épület), a kecskeméti üzletet és diszkontot, egy szolnoki üzletet és földterületet, a békéscsabai kirendeltséget, amelyet a bérlők konzorciuma vásárolt meg, a budapesti üzletet, valamint az összes szegedi boltot, a Sárosi utcait leszámítva. Elkelt az árukészlet, a gépkocsipark és több targonca. - Az ingatlanokat ráadásul nem úgy adtuk el, hogy megmondtuk: mi mennyi - teszi hozzá dr. Tihanyi Ernő - , hanem föltettük a kérdést, kinek mennyit ér. Az egyiket például 200 százalékon értékesítettük. Végkielégítésre 116 millió • Mekkora bevétel származott az eladásokból? - Tavaly az év végéig - válaszolja Rédli Kálmán - 268,5 millió forint volt a bevétel, amit 280 milliós kiadás terhelt meg. Például a végkielégítésekre - amit az érvényes kollektív szerződés megdrágított 116 milliót fordítottunk. Mivel az Apeh tartozott nekünk 22,5 millió forinttal, a mérleg pozitív eredménnyel zárult. A Vidia Rt. felszámolása félidejéhez érkezett. A banki hitelezői választmány, amely figyelemmel kíséri a munkát, nem emelt kifogásokat. Idén a még megmaradt ingatlanokat, köztük a Kossuth Lajos sugárúti irodaházat is el kell adni. Hogy legvégül ki kap pénzt? Jó kérdés. A bevételből ugyanis a törvény értelmében előbb a működési költségeket kell fedezni (kifizetni a dolgozók végkielégítését), majd következik az a három bank, amelyik jelzálogjogot jegyeztetett be az ingatlanokra. Es itt vége is a sornak. A Vidia Rt. felszámolását 1996. január 6-áig be kell fejezni. Fekete Klaia • Sírhelymentés a Belvárosi temetőben Segít a „vízipuska" (Folytatás az 1. oldalról.) Mint a kft. ügyvezetőjétől, Hódi Lajostól megtudtuk, a megtartandó értékek közül kettőre esett most a választásuk, hogy kipróbálják az ugyancsak szegedi székhelyű Épületkezelő és Fenntartó Kft. javasolta, nagynyomású vízzel működő tisztítóeszköz bevetését. Tegnap a Belvárosi temetőben egy eredetileg 1822-ből való, de a Nagyárvíz rongáló hatása miatt áttelepített síremléket vettek először kezelésbe a „vízipuskával". Az IKV-jogutód kft. vállalkozásvezetője, Klement Zoltán társaságában elégedetten állapíthatták meg a rögtönzött szakmai zsűri tagjai, hogy a bő egy évszázaddal ezelőtt egyszer már megújított síremlék megint csak fiatalabb lett. Még látványosabb hatással takarították el a szennyeződéseket annak a síremléknek a felületéről. mely Keméndyné Drucker Irmának, a magyar nőnevelés egyik úttörőjének 1912 óta nyugvóhelye. Apró Ferenc szíves segítségével idézzük róla és iskolájáról Kulinyi Zsigmond Szeged új kora című monográfiájának egy részletét: „Ez az iskola is tökéletesen rászolgált... a valóságos 'szegedi' jelzőre és részes volt a nyilvános iskoláinknak magyarosító hivatásában, de részes volt a mellett a szegényebb sorsú gyermekek jótéteményszámba menő nevelésében is..." A nagyárvízi évforduló előtt megtisztított sír feliratából kitűnik egyébként, hogy akkoriban a városnak volt és működött is temetkezési bizottsága. Talán ezek a mostani próbálkozások is rövidítik az időt, hogy a szegedi temetők méltó nyughelyei legyenek rövidesen a város egykori, neves polgárainak. P. K.