Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-22 / 45. szám
SZERDA, 1995. FEBR. 22. BELÜGYEINK 3 A három legnagyobb szegedi felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzata (HÖK) tavaly ősszel elhatározta: létrehoz egy ún. vásárlói klubot. Rögtön tegyük hozzá: az ötlet nem új. Nyugaton ez már bevált és elterjedt forma. Németországban például vannak olyan egyetemi központok, amelyek, ezzel a rendszerrel, egy egész várost tartanak el. Visszatérve a témára. A három HÖK végzett egy felmérést a hallgatók körében, miszerint: mi az, amire egy felsőoktatásban tanuló diáknak a legnagyobb szüksége van. Ebből kiderült, hogy a diákoknak égető szükségük van a napi fogyasztási cikkekre (élelmiszer, vegyiáru stb.), ruhára, cipőre, papírra és Írószerre. Innen jött az ötlet. Ha a különböző szegedi boltok, üzletek és vendéglátóipari egységek 5-20 százalékos kedvezményt adnának a hallgatóknak, akkor mind a két fél jól járna. A boltnak növekedne a vásárlóközönsége, az egyetemisták és a főiskolások pedig olcsóbban juthatnának a fogyasztási cikkekhez. A szervezők eddig több mint száz céget kerestek meg, s több mint a fele belement az üzletbe. Az ötletet tett követte. Pontosabban követi. Március elejétől ugyanis a hallgatók, egyelőre még ingyen, diákigazolványuk felmutatásával, már olcsóbban vásárolhatnak bizonyos helyeken. Hogy hol, arról a HÖK által szerkesztett kiadványban kapnak információt. Amint azt Skultéty Tamás, a Prudentia Alapítvány titkára, EHÖK tag elmondta: márciustól júniusig tart a kísérleti időszak. Ez idő alatt kiderül, hogy életképes-e hallgatói vásárlói klubrendszer Szegeden vagy sem. Ha igen, akkor szeptembertől 500 forint/félévben maximálják a vásárlói rendszerbe történő belépést. Ősszel már egyébként kártyát is kainak a kezükbe a hallagtók. Az mindenesetre biztos - szögezte le Skultéty hogy a JATE-n a több mint két éve bevezetett könyvvásárlói rendszer él, s a Szegeden található könyvesboltok többsége már tagja ennek. Sz. C. Sz. Kedvezőbb hitel lakásépítőknek? Várhatóan március végén kerül a kormány elé a lakástakarékpénztárakról szóló törvényjavaslat - közölte a Pénzügyminisztérium illetékese. Elmondta, hogy az építkezni kívánó emberek a törvényben rögzített módon lakástakarékpénztárat alapíthatnak. Ide fizethetik be rendszeresen megtakarításaikat, amelyek után bizonyos előtakarékosságot elérve - hitelre jogosultak. A konstrukció lényege, hogy a kölcsönt nem a jelenlegi 35 százalékos piaci, hanem jóval alacsonyabb kamattal kell visszafizetni. Igaz a betétek kamata is alacsonyabb, mintha azt máshová fektetenék be a pénztártagok. Ez számukra később, az olcsóbb hiteleknél térülhet majd meg. A megtakarítások reálértékének megőrzése érdekében a törvénytervezet támogatást is kíván adni a pénztártagoknak. Egyelőre azonban még nem eldöntött, hogy ezt valamiféle prémiumrendszerben, vagy adókedvezménnyel teszik lehetővé. Márciusi nyugdíjemelés: II százalék Az örszággyűlés 254 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a nyugellátások és nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 1995. évi márciusi emeléséről szóló országgyűlési határozatot kedden este. Ennek értelmében az öregségi és rokkantsági, valamint a baleseti nyugdíjak 11 százalékkal emelkednek márciusban, januárig visszamenő hatállyal. Az emelés legkisebb mértéke 900, maximális mértéke pedig 3850 forint. Hasonlóképpen 11 százalékkal, de legalább 700 forinttal nőnek az állandó özvegyi és szülői nyugdíjak is. A saját jogú és a hozzátartozó után kapott nyugellátást együttesen 14 ezer 540 forintig lehet folyósítani. A politikai rehabilitációval összefüggő ellátások szintén 11 százalékkal emelkednek, és 940 forinttal nő az az összeghatár, amelyet a házastársi pótlékra való jogosultság megállapításánál kell figyelembe venni. A Fidesz módosító indítványát, miszerint 12,5 százalékban határozzák meg a márciusi nyugdíjemelés mértékét, s az emelés összegét legalább 1000, legfeljebb 3500 forintban rögzítsék - név szerinti szavazással - elutasították. • Vámosok a végeken Megy a benzin vándorútra A Vám- és Pénzügyőrség Csongrád és Békés Megyei Parancsnokságától kapott tájékoztató szerint az elmúlt héten 38 „felderítésük" volt. Ezek értéke meghaladja a 8 millió forintot. Az érdekesebb esetek közül néhány. Röszkén lekapcsoltak egy jugoszláv állampolgárt, K. R.-t, aki többszörösen meghamisított ENSZ-engedéllyel próbált meg különféle árucikkeket átcsempészni hazájába. A pénzügyőrök lefoglalták mikrobuszát és utánfutóját, valamint a 700 ezer forint értékű portékát is. A szintén jugoszláv P. D. Ausztriában vásárolt egy Volvokamiont, pótkocsistul. Engedély nélkül, hamis rendszámtáblával vitte volna haza járművét. A lefoglalt kamion értéke meghaladja a 6,5 millió forintot. • Göncz Árpád szerint az amerikai-orosz viszony alakulása szabja meg, hogy Magyarország mikor léphet be a NATO-ba. A Magyar Köztársaság elnöke, a fegyveres erők főparancsnoka erről a Magyar Honvédség parancsnoki értekezletén beszélt kedden Budapesten. Az államfő hozzátette: addig is alkalmassá kell tenni a Magyar Honvédséget a csatlakozáshoz, szükség van például a tisztek nyelvoktatására és arra is, hogy megértsék a NATO-ban használatos különParancsnokok értekeztek böző szabványokat. Keleti György honvédelmi miniszter többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenlegi létszámában és szerkezetében tovább nem finanszírozható a hadsereg. Ezért az átalakítást nem lehet halogatni. A létszámcsökkentés elsősorban a középszintű vezetői szerveket és a sorkatonákat érinti. Az érettségi nem változik Idén nem változik az érettségi rendszere. Ezt Juhász József, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Tanügy igazgatási Főosztályának munkatársa közölte egy országos napilapban megjelent hírre reagálva. Az érettségiző diákok a vizsgaeredményre vonatkozóan nem kérhetnek jogorvoslatot. Amennyiben viszont észrevételt nyújtottak be, akkor az igazgató gondoskodik arról, hogy megfelelő szaktanár álljon rendelkezésre, aki a vizsgabizottság tagjaként részt vesz az érintett dolgozat végleges minősítésében és az észrevételben foglaltak elbírálásában. Ebben nem vehet részt az a tanár, aki a dolgozatot értékelte. Jánosi helyett Szobi? Bár hivatalos felkérést nem kapott, a szocialista Szabó Zoltánt megkérdezték: mit szólna, ha felkérnék a kultuszminisztérium politikai államtitkárának. A képviselő újságírók érdeklődésére azt mondta: amennyiben hivatalosan megkeresnék, elgondolkodna a javaslaton. A Koalíciós Egyeztető Tanács hétfő esti döntése alapján az SZDSZ tehet javaslatot az államtitkárra, Pető Iván azonban hétfőn este úgy nyilatkozott, hogy elképzelhetőnek tartja szocialista, illetve az MSZPhez közelálló személyiség jelölését is. SS' féhanap visszagondolok a boldog aranykorra, eszembe jutnak általános iskolás éveim, szinte tegnap volt - pontosan egy évtizeddel ezelőtt -, amikor a panelváros közepén megbúvó tanintézmény fémcsövekből és furnérlapokból összerótt padjait koptattuk. Volt ám diákélet, meg nyüzsi, hiszen már első osztályban is három negyvenfős osztály indult. Igaz, az évek során a bukások és költözések miatti fluktuáció következtében változott az osztály - ám a létszám csak nem csökkent. Mondogatták is, mi vagyunk a csúcs. A demográfiai hullám csúcsa. De ez már a múlté. Mint minden csúcsot ezt is a völgy követte, s ahol ezer gyerek zsivajától zengett a ház, ott ma gyakran csak 500 nebuló vonul a szünetekben a zsibongóba. Természetesen ez nem gond, hiszen valahol a 2025 fős osztályoknál lehet az optimális létszám felső határát meghúzni, ez az a társaság, ahol még hatékony lehet az oktatás. Szurkolok, eszébe ne jusson valakinek meglévő és működő iskolát más egyébbé átalakítani, olyan indokkal, hogy ott csak kislétszámú osztályok vannak. Örülni kell neki: a tanítás jobb tőle. )t I z új helyzet azonban valami különös dolgot hozott ÍXJ magával: az egykoron uniformizált és sematikus alapfokú oktatásba beköltözött a versenyszellem. Ma már kincs a gyerek. A szükséges gyereklétszámot „meg kell szerezni", nehogy egy osztállyal kevesebb induljon jövőre. Meg is vannak erre a módszerek, a tanárok korteskedni járnak az óvodákba, tájékoztatót küldenek a szülőknek, s különböző csábító pedagógiai bűvszavakat halásznak elő a tudomány tarsolyából, mellyel még kívánatosabbá tudják tenni az iskolájukban folyó oktatást. Kü- • lönösen kiélezett a verseny az egymáshoz viszonylag közel lévő paneliskolák között, s így aztán nemritkán előfordulhat olyan eset, hogy a másik bőrére vezetnek különböző programokat. Félek, nehogy többe kerüljön a hűs, mint a leves... Mindezek mellett természetesen a szülők és a gyerekek járnak jól, hiszen van választék, s ez segíti a minőségi oktatást is. Az elszánt versennyel kapcsolatban azonban még egy aggályom van: a 10 osztályos alapképzés bevezetési nehézségeit legyőzendő — verseny ide, verseny oda - szükség lesz bizonyos összhangra. Egyedül ez sem megy. SOFA, Bajai, Velux, Schindlcr nyílászárók, csempék, padlóburkolók, ragaszlók, fugázok, éttédók nagy válaszúkban ' 1 SOI.ITH hőszigetelők 18% árengedménnyel! 10 cm-es, 6 cm-es válaszfallap, FB 60/19 bclcselem raktárról. MODUL IAI SOFA, Bajai, Velux, Schindlcr nyílászárók, csempék, padlóburkolók, ragaszlók, fugázok, éttédók nagy válaszúkban ' 1 SOI.ITH hőszigetelők 18% árengedménnyel! 10 cm-es, 6 cm-es válaszfallap, FB 60/19 bclcselem raktárról. MODUL BAU KFT. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Szentes, József A. u. 24. Tel.: 62/474^81, 62/491-022 Tel.: 63/314-011 Benzinben „utazott" a szegedi M. I. Az utóbbi két hónapban háromezer liter üzemanyagot vásárolt román állampolgároktól. Literenként másfél márkáért adta tovább jugoszlávoknak. Az úgynevezett jövedéki törvénybe ütköző bűncselekmény értéke 332 ezer forint. Lebukott egy orosházi magánfuvarozó, K. M. A vámosok vizsgálata során kiderült, hogy a férfi három tehergépkocsiját nem gázolajjal, hanem háztartási tüzelőolajjal üzemeltette. A határátkelőkön 230 karton cigarettát, 95 ezer forintot, 425 liter tiszta szeszt, 778 liter benzint, 173 ezer forint értékű édességet, 8,5 ezer csomag különféle vetőmagot foglaltak le. V. F. S. • Szegedi protokoll találkozó címmel másodszorra szervezett kétnapos országos konferenciát a Woodlands Kft. és a Triplax Stúdió. Aki tegnap, szerdán elment a megyeházára, megtudhatta, mi volt Pierre Cardin kedvenc mondása: mutasd a cipód, s megmondom, ki vagy. Továbbá hallhatta, hogy: a Pepsi Cola munkatársát ne kínáld Coca Colával. Es még: egy tárgyaláson légy az alkalomhoz illően felöltözve, tudjál viselkedni, tarts magadnál névjegykártyát (mérete: 50X90), és akkor nagy baj nem történhet. A konferencia szünetében Ottlik Károlyt, a Habsburg királyi ház protokollfőnökét faggattam. • Ha jól értesültem, Ön még ma is szegedinek tartja magát. Hány évig élt a Tisza-parti városban? - Szüleim, testvérem, barátaim Szegeden laknak, nagyon szeretem a várost. Vásárhelyen végeztem el a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolát, majd Szegeden tanítottam a mostani Krúdy Gyulában. Ekkor kaptam meg az indíttatást ahhoz, hogy a protokollal foglalkozzak. Láttam, amint külföldiek 0 KÉRDÉS A Habsburg-család protokollfőnökéhez Jutasd a cipőd, s megmondom, ki vagy!" jönnek, elvárásaik vannak velünk szemben, nekünk pedig lenne mit behozni. Vendégeket fogadtam, leültettem őket, elbúcsúztam tőlük... Hét évig tanultam és tanítottam. Budapestre 1984-ben kerültem és először szakközépiskolában oktattam. Amikor a rendszerváltással a protokollnak rangjához méltó szerepe lett, az MDF-nek is szerveztem a prográmjait. Előadtam a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán - jelenleg is ez a főállásom és a közgazdaságtudományi egyetemen, a szakterület természetesen a protokoll. • Hogy ismerkedett meg Habsburg Ottóval? - Evekkel ezelőtt írtam egy könyvet Protokoll címen, ami azóta már négy kiadást ért meg - készül az ötödik - , s 30 ezer eladott példányt tud maga mögött. Amikor az ügy abba a fázisba ért el, hogy az előszó megírására kellett valakit felkérnem, elgondolkodtam, ki legyen az. Politikus? Közgazdász? Egyik nevet sem éreztem „hitelesnek". Egy plakáton véletlenül megláttam Habsburg Ottó nevét. Felhívtam a titkárnőjét, elmondtam, miről lenne szó, s Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke beleegyezett. Ennek a találkozásnak köszönhetem, hogy azóta a Habsburg-család magyarországi programjait szervezhetem. Ottlik Károly • Milyen Habsburg Ottó mellett dolgozni? - Az elnök úr magyarországi látogatásai után mindig szükségem van néhány napra, hogy akklimatizálódjak. Fáradhatatlan, én már rég kimerültem, amikor ő még mindig bírja a napi hajszát. Ilyenkor általában korán kel, egy nap négy-öt programon is részt vesz, másfél-kétórás beszédeket tart, este pedig későn fekszik. Óriási a tekintélye, nagyszerű érzés vele dolgozni, ismerni a szokásait. Az ő szavaival élve: ez a munka olyan, mint a kerékpározás, nem szabad abbahagyni, mert ha megáll az ember, kidől a sorból. F. K.