Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-20 / 43. szám
Elnézést fiTC-HKK; bocsánat Égerszögi! A totózók hetente élik át azt a kellemetlen érzést, ami engem ért az elmúlt hét végén. Ugyanúgy töredelmesen be kell vallanom, mint tette azt a napokban dr. Torgyán József Surányi Györgygyei szemben, hogy tévedtem. Pedig a sportban már hányszor bebizonyították, hogy tuti tippek nincsenek, különösen ha a labda kerek és gurul is néha. A szerkesztőségben pénteken a hétvégi esélyeket latolgattuk. Velem együtt nem volt olyan kolléga, aki egy fabatkát is adott volna az ATCHKK kosarasainak a Danone Honvéd elleni győzelmére. Erősítette bennünk a hitet az is, hogy a vásárhelyiek egyik mestere, Valaczkay Győző a körmendi siker után megállapította: ez volt a csúcs, amire a csapat képes. Hát..., jól rácáfoltak dr. Borbáthék. A másik bocsánatkérő lehetőséget Egerszegi Krisztina szolgáltatta. Több sportbaráttal is vitatkozva kijelentettem: amilyen szinten Krisztina királynő sportol, ha valaki egyszer abbahagyja, nincs visszatérés. Az olimpiai bajnoknő az idei rövidpályás úszó Világkupa-sorozat befejező állomásán Gelsenkirchenben 200 m háton győzött, méghozzá 2:06.98-as új' Európa-rekorddal. Elnézést... S.J. Elmaradt a csoda zett lövések, kimaradt emberelőnyös helyzetek, pontatlanságok védekezésben, támadásban egyaránt: ezek jellemezték az Urbán-legénység játékát. Az utolsó negyedben - a fiatal Borosnak és Mohinak köszönhetően - megvillantott valamit az SZVSE is az igazi tudásából, fgy szoros végeredmény alakult ki. Ennek ellenére a jóval egységesebb csapat benyomását keltő Kontavill teljesen megérdemelt sikert aratott „külhonban" is. Továbbjtott a Szentes, két győzelemmel. Szolnoki VSE-Kontavill Szentesi SC 6-7 (1-2, 2-3, 0-1,3-1) Szolnok, 200 néző. Vezette: Erdős, dr. Konrád. Szolnoki VSE: Bodrogi Pintér, Balogh, MOHI 3, Varga 1, Tóth, Fazekas, Bogdanovics, BOROS 2, Kiss. Edző: Urbán Lajos. Kontavill Szentesi SC: KUNA - Melkun, BERKI 2, PELLEI 3, Halápi 1, Tary 1, Szénászki, Matajsz, Ibolya, Bárányi, Dongó, Piti, Bíró. Edző: dr. Tóth Gyula, Fülöp Tibor. Gól - emberelőnyből: 11/2, ill. 6/2. Négyméteresből: 0, ill. 1. Szolnoki VSEKontavill Szentesi SC 6-7 Csupán formalitásnak tűnt a négy közé jutás második mérkőzése Szolnokon, hiszen a Szentes hétgólos előnnyel kezdhette a visszavágót. A várakozásoknak megfelelően a vendégek kezdték bátrabban a játékot, ám első kísérleteik még elhaltak. Három percnyi meddő küzdelem után - Halápi révén - beindult a gólgyártás. Ekkor még tartotta magát a Szolnok, olyannyira, hogy az egyre jobban formába lendülő Mohi jobb szélről vette be Kuna kapuját, l-l. Pellei már az első találkozón igazolta kivételes képességeit, aki a Damjanich uszodában is otthonosan „lubickolt", hisz ezúttal háromszor zörgette meg Bodrogi hálóját. Könnyedén növelte előnyét a vendég együttes, a Tisza-partiak ezen a napon mintha nem tudták volna magukat felpörgetni a kívánt fordulatszámra. Rosszul helyeSARKOZI LAJOS Mint korábbi tudósításainkban értesülhettek az érdeklődők, Szeged városa előzetesen elküldte nevezését a közismert televíziós játék szervezőbizottságának. Eddig már közel ötvenen jelezték az indulási szándékukat. További érdeklődőket várnak azonban a szegedi fölkészítők az újszegedi Ligetben február 22-én, szerdán délután 4 órakor - stílszerűen sportöltözetben - a középső sétányon. A versenysorozaton való részvételre a 18. évüket betöltött „sportos előélettel" rendelkező szegedi lakosok pályázhatnak jó eséllyel. Kívánalom még a jó úsznitudás, a bezártságtól és a magasságtól való félelem hiánya. A versenysorozattal kapcsolatos további információkat napközben Varga Lajostól (tel.: 310-539) kaphatnak az érdeklődők. Totóeredmények A totó 7. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei 1. Bremen-Dresden 1-0 1 2. Bochum-Bayern München 1-2 2 3. Mönchengladbach-Schalke 04 0-1 2 4. Hamburg-VfB Stuttgart 0-2 2 5. 1860 München-Dortmund 1-5 2 6. Kaiserslautern-Leverkusen 1-0 1 7. Cagliari-Parma 2-0 1 8. Cremonese-Fiorentina 0-0 X 9. Genoa-Roma 1-0 1 10. Internazionale-Brescia 1-0 1 11. Juventus-Napoli 1-0 1 12. Lazio-Milan 4-0 1 13. Padova-Torino 4-2 1 pluszmérkőzés: 14. Reggiana-Bari 0-1 2 Milatovics nem táncra kéri a vendégek centerét... (Fotó: Gyenes Kálmán) Bravúros vásárhelyi győzelem a bajnok ellen ATC-HKK-Danone-Honvéd 81-79 (42-41) Óriási érdeklődés előzte meg a bajnokcsapat vásárhelyi vendégszereplését. A legtöbb magyar bajnokságot nyert csapat korábban Vásárhelyen csak kupameccsen játszott és biztosan nyert. A rájátszás első fordulójában Budapesten 37 ponttal nyert a bajnok, (gy természetesen most is ők voltak az esélyesek. A hazaiak azonban nem ijedtek meg a nagynevű ellenféltől, hiszen Polányi révén már az első kosár a HKK-é, majd Borbáth dr. triplájával 5-2 a HKK-nak. Sokáig csak egyenlftget a bajnok, majd a félidő közepén 25-20 a kék-sárgák javára, de fordul a kocka, öt perccel később 30-35 oda. S félő volt, ezután elhúz a vendégcsapat. Nem (gy történt. A hazaiak védekezése továbbra is jó volt, rengeteg lepattanót szedtek és két perccel szünet előtt 37-37-re egyenlítettek, majd az utolsó perc elején Borbáth Csaba ismét három pontost szórt be, s újra vezet a HKK (40-39). A vendégek amerikai vendégjátékosa, a macska ügyességű néger Adderly 40-4l-re fordít, s négy másodperccel szünet előtt a „tejes Honvéd" hozza a labdát, ám Polányi ellopja tőlük és az utolsó másodpercben visszafordítja a hazaiak javára az eredményt. 42-41-gyel fordul a két csapat, s a hazai közönség tombol. A szünetben köszöntötték a Bethlen Gábor Gimnázium fiúcsapatát a megyei diákbajnokság megnyeréséért és Faragó István átadta a győzteseknek az aranyérmeket. Azután jött a második félidő, amitől nagyon féltek a hazaiak, hogy bíija-e a csapat ezt az időszakot is, hiszen a Szolnok ellen is vezettek a szünetben, de a vége 16 pontos vereség lett. Ez a meccs azonban más lett. Milatovics egyre jobban belelendült, s Kocsergin is úr volt a palánk alatt, elől pedig elkezdte a pontgyártást. Inkább a vásárhelyiek vezettek, a védekezésük az utóbbi mérkőzések alapján a megszokott kiváló, a Honvédnál pedig csak Adderly és helyenként Orosz villog, de most ez kevés. A 30. percben 61-56 ugyan a HKK javára, de a pestiek megrázzák magukat, s akárcsak az első félidőben, a harmadik 5 perc most is az övéké. 65-68-ra vált az eredményj'elző, ám a HKK-nak még mindig marad tartaléka. Az utolsó öt perc ebben a félidőben is a hazaiaké. Óriási a csata, a Honvéd mindent megpróbál a győzelemért, de Adderly - szerencsére - az utolsó hat percben nem dob pontot, viszont helyette Orosznak sikerül néhányat szereznie. 74-72-es hazai vezetés után Sitku 2 és Kuzmin hárompontosa következik, 74-77-re vezet újra a vendéggárda két és fél perccel a befejezés előtt. Következik Borbáth Csaba kétpotnosa, majd Kocsergin „Sanyi" a két megítélt büntetőből az egyiket bedobja, (gy ismét „egál" az eredmény. Másfél perccel a vége előtt Orosz mindkét büntetőt bedobja, fgy 77-79 oda. Újra Kocsergin következik. A legjobbkor szerez két kosarat, amivel 81-79-re fordít a HKK, de még 33 másodperc hátra van. A vendégeknél a labda ebben az időszakban, ám a hazaiak kivédekezik ezt az időszakot és braJAHNI (9/3), POLÁNYI (6). Csere: PARÁDY (6), PAPY. Edző: Valaczkay Győző, Guoth Árpád. D. Honvéd: ADDERLY (25/3), Orosz (12), Boros (10), Mihály (3), Mészáros (2). Csere: Sitku (12), Kuzmin (10/6), Nagy Z. (5/3), Kocsis. Edző: Zsoldos András, Mészáros István. Kipontozódott: Sitku (39. perc). Az eredmény alakulása: 1. perc 5-2, 10. p.: 25-20, 14. p.: 30-35, 23. p.: 51^16, 36. p.: 73-70, 38. p.: 74-77. A bajnokságban a 7. helytől lefelé a helyezések a következők: 7. Alhacomp 18 9 9 8. ATC-HKK . 18 8 10 9. Debrecen 18 7 11 10. Kaposvár 18 6 12 II. Csepel 18 4 14 12. Sopron 18 2 16 vúros győzelemmel fejezik be a mérkőzést. Hatalmas ünneplés következett a meccs végén, amire a kék-sárgák nagyon rászolgáltak. Valaczkay Győző vezetőedző azt emelte ki, hogy a körmendi siker nem a véletlen műve volt, a csapat most már braűvorkra is képes. Köszönte a játékosok lelkesedését és a közönség szűnni nem akaró buzdítását. Guoth Árpád társedző véleménye: - A sport legnemesebb eszközével vágtunk vissza a pesti vereségért. Azt, hogy a Honvéd 80 pontot sem tudott elérni, külön nagy teljesítménynek tartom, hiszen a vendégek gyakran dobnak száz pont fölött. Zsoldos András, a bajnokcsapat edzője gratulált a vásárhelyi csapatnak a hihetetlen lelkesedésért és akarásért. Saját csapatánál a válogatott centerek játékát tartotta elfogadhatatlannak, s furcsának találta, hogy vidéki mérkőzéseiken mindig Harsányi az egyik játékvezető. Ehhez a tudósító annyit tehet hozzá, hogy a játékvezetőkön nem műit semmi és inkább a hazai csapatnak lehetett volna oka panaszra, de ilyen eredmény után ezt most „el kell felejteni". A vásárhelyi csapat ezzel a győzelemmel nagy lépést tett az NB 1. első nyolc csapata közé kerüléshez és a hátralévő négy mérkőzésből ha még kettőt sikerülne nyerni, akkor szinte biztos, hogy a legmagasabb csoportban folytatják a rájátszást. ATC-HKK-Danone-Honvéd 81-79 (42-41) Vásárhely, 2200 néző. Vezette: Harsányi, Benczúr. ATC-HKK: MILATOVICS (24/6), KOCSERGIN (21), DR. BORBÁTH (15/9), HARMAI LASZLO • Az elmúlt héten sűrített programjuk volt a szegedi kosaras lányoknak. A hdlközi. Baján nagy küzdelemben, hosszabbítás után megnyert mérkőzésüket követően tegnap hazai pályán fogadták az előzőleg B csoportban szereplő Nagykanizsát. I. félidő. Kihagyott szegedi ziccerek után az első percek adok-kapok csatájában pár pontos előnyhöz jutottak Zsemberiék (7. perc: 15-11). Ez azonban nem zavarta a türelmesen játszó, táblák alatt •is határozottabb kanizsaiakat, akik kiegyenlítették hátrányukat (10. perc: 18-18). A későbbiekben a biztosan dobó és jól védekező hazaiak elhúztak (17. perc: 35-21). # II. félidő: Rövid ideig tartó pauza után a vendéglátók ragadták magukhoz a kezdeményezést, tovább növelték előnyüket (24. perc: 47-31). A sokat bizonytalankodó kanizsaiak képtelenek voltak kibontakozni, többször is leindították őket Misikék (26. perc: 56-36). Ezután, bár a vendégek lelkesedtek, próbálkoztak, mindinkább egyoldalúvá vált a küzdelem (32. perc: 61^11). A továbbiakban csupán az volt kérdéses, milyen különbséggel nyernek a minden tekintetben jobb vendéglátók. A mérkőzés jegyzőkönyve. Szeged TE-Nagykanizsai TE 89-61 (39-29). Női mérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Benczúr, Kovács. Szeged: Tésits (8), MÉSZÁROS (11), MISIK (5/3), ZSEMBERI (16), RADNÓTY (18). Csere: Budanovics (6/3), Levicseva (12/6), H. Kiss (8), Révész (3), Szeles (2). Edző: Domokos Mihály, Vezsenyi Zoltán. Nagykanizsa: TOMA (22/9), Petényi (2), Simonná (6), Lachner (13/3), Pintér (9). Csere: Bedó (4), Ivanova (5), Paizs (-), Vágvölgyi (-). Edző: Vágvölgyi Tamás.