Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-17 / 41. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAQYARORSZÁQ PÉNTEK, 1995. FEBR. 17. • Február 20-án 9.30-tól Szegeden a Rendezvényházban dr. Mihályi Ottó, NAT hetesbizottsági tag tart előadást „Fejlődési kényszerek a közoktatásban és a NAT" címmel. Február 21-én 15 órától Csongrádon a Kossuth tér 7. alatti Galériában Szalka Miklósáé Gyapay Márta, NAT szakbizottsági tag tart előadást „Az élő idegen nyelvek tantervi követelményrendszere" cfmmel. Február 22-én Szentesen 14 órától a Klauzál Gábor Általános Iskolában dr. Halász Tibor, NAT szakbizottsági tag tart előadást „Általános feladatok a tízéves alapoktatás megvalósítására" címmel. Ugyanott 15 órától dr. Halász Tibor, Jámbor Gyuláné és dr. Megyei NAT-napok A Csongrád Megyei Pedagógiai és Közművelődési Szolgáltató Intézet, a Magyar Pedagógiai Társaság, a Tanárképzők Szövetsége, valamint Csongrád, Szentes és Hódmezővásárhely városok polgármesteri hivatala rendezésében nemzeti alaptantervi napokat tartanak a megye négy városában. Siposné dr. Kedves Éva részvételével fizika, biológia és kémia tárgyból tartanak szakbizottsági konzultációkat. Február 23-án 15 órától Hódmezővásárhelyen, a városháza dísztermében dr. Szendrei János főiskolai tanár „A matematika tantervi követelményrendszere" címmel tart előadást. Vitavezető: dr. Bonifert Domokos. Február 23-án 14 órától Szegeden a Rendezvényházban Jobbágyné András Katalin, NAT szakbizottsági tag tart előadást „A magyar nyelv tantervi követelményrendszere " címmel. Vitavezető: dr. Galgóczi László. Február 28-án 15 órától Szegeden a Rendezvényházban dr. Olajos Terézia egyetemi docens tart előadást „Miért hiányzik a NAT-ból a latin nyelv?" címmel. Március 2-án 10 órától Szegeden a Rendezvényházban Soltész Anikó, a SEED Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány vezetője „Gazdasági és vállalkozási ismeretek a NAT-tervezetben" címmel tart előadást. Március 10-én 10 órától Szegeden a Rendezvényházban Tölgyszéki Gyuláné, NAT szakbizottsági tag tart előadást „NAT-fórum gyógypedagógiai intézmények pedagógusainak " címmel. A Rendezvényház cfme: Szeged, Közép fasor 1-3. Vállalkozók a mozgáskorlátozottakért Olvasóink folyamatosan figyelemmel kisérhetik lapunk tudósításai alapján, miféle heroikus küzdelmet vlv a Mozgáskorlátozott Fiatalok Rehabilitációs és Sportcentruma Alapítvány, hogy a kezdeti fölbuzdulás után leapadt adakozási kedv ellenére megmentse a napsugaras házon eddig elvégzett és félbemaradt munkát, s valahogy be is fejeződjék az építkezés. A napokban adtunk htrt Macskássy Izolda és Szabó Edit grafikusművész nemes fölajánlásáról, mely szerint a Virágban megnyílt, árusítással egybekötött kiállításuk teljes bevételét fölkínálja erre a célra. Most újabb segftő akcióról értesültünk. Marinka Sándor arról tájékoztatta lapunkat, hogy olyan vállalkozást hozott létre, amelynek alapelve nem a gyors meggazdagodás, hanem a rászorulók megsegítése. A közösségben rejlő erő révén a tagok, a kis és közepes vállalkozók kölcsönösen támogatnák egymást, s egyúttal a rehabilitációs és sportcentrum fölépítését is. Az összefogás eredményeként jól járnak a csatlakozó vállalkozók. hiszen lehetőség nyílik számukra kiállítások, vásárok szervezésére, a vásárlói réteg bővítésére, válogathatnak a reklámkfnálatok között, könynyebben megvalósíthatják egyéni elképzeléseiket, s az M.L.M. hálózatépítés révén munkaalkalmat is teremthetnek. S hogy miként profitál ebből a mozgássérültek anyagi gondokkal küzdő alapftványa? A vállalkozáshoz csatlakozó munkatársak, éves tagdíjukból, egyéni tagság esetén 1000 forintot az alapítvány számlájára utalnak, a cégek pedig 3000 forinttal támogatják a sportközpont elkészültét. Marinka Sándor btzik az ötlet és a nemes szándék sikerében. „Mindenkit várunk sorainkba, aki úgy ktván magán segíteni, hogy közben másokat is megsegít" - mondja, s a vad gazdasági törvények világában kissé szokatlan filozófiát valló vállalkozó hozzáteszi még: „Aki ezt megpróbálja, hamar rá fog jönni, hogy egyre több barát veszi körül, s valahogy az ő dolgai is gördülékenyebben alakulnak." Ch. Á. Pécsett, frekventált helyen 360 nm alapterületű ABC-áruház bérleti joga eladó. Érd.: 72/411-729 vagy 06-60/354-251 17 óra után. Címünk: Délmagyarország Kft., 6723 Szeged, Stefánia 10. Pf.: 153 Pontosan egy hét múlva, csütörtökön indul a Tinisarokban a Matekolimpia, s tíz héten keresztül tart, hogy aztán a végén a legjobb - és legszerencsésebb - matekos egy igazi 486-os tfpusú számítógéppel legyen gazdagabb. A versenyt középiskolások részére hirdetjük meg, a feladatokat a Ságvári gimnázium matematika munkaközösségének tanárai állítják össze - ók is végzik az értékelést. A fődíjat a Műszertechnika szegedi szaküzlete és szervize (Moszkvai krt. 8.) ajánlotta fel, a nyeremény pedig egy MPC 4D50 konfiguráció (486 DX-4 256 KByte Cache GREEN alaplap, 486 DX-2 50 processzor, 4 Mbyte RAM, 1,44 Mbyte FDD, 210 Mbyte HDD, 2 soros /I párhuzamos/ I game port, 512 Kbyte VGA kártya, 14" Matekolimpia egy 486-os PC-ért! Vajon ki nyeri meg? color SVGA LR monitor, Baby asztali mechanika, 102 gombos magyar billentyűzet, egér). Nem kis tétje van tehát a csütörtökön induló Matekolimpiának. Addig már csak hatot kell aludni... Adódik, hogy megkérdezzük, vajon mi jó van abban, hogy valaki önként hajtja a fejét a kés alá? Miért jelentkezett a JATE a kísérleti nyúl szerepére? A jelek szerint nem mindenki fél attól, hogy arra hivatottak tüzetesen megnézzék: vajon úgy van-e jól minden a „háza táján", ahogy van? Vajon valóban olyan pompásan csinálja-e a dolgát, ahogy hiszi? Éppen ellenkezőleg. Az egyetem jól felfogott érdeke is az, hogy mielőbb átessen a megméretésen. Az akkreditációs eljárásban - az országosban ki fog derülni, hogy vannak olyan egyetemek, amelyek joggal nevezik magukat egyetemnek; s olyanok, amelyek nem. Vannak olyan karok... tudományterületek (szakok)... egyéb szervezeti egységek... Ki fog derülni, hogy némely tudományterület (tanszék) bizony nem egyetemi, csak alacsonyabb (főiskolai) szinten képes működni, hogy némely főiskolák meg csak a középfok - és nem a felső - szintjén. Amikor az egésznek vége lesz és a hazai felsőoktatásról előttünk áll egy jóval tisztább (kellően adatolt) kép, mint a mostani, a magyar Parlament döntése nyomán valóban egyetem lehet az egyetem - nemcsak olyasvalami, amely ugyanezt állítja magáról. Amelyik egyetemről előbb derül ki, mint a többiről, hogy roppant összetett minőségi mércéknek megfelel - annak ez előnyére válik. Mondjuk özönlenek oda a hallgatók, mert biztosak lehetnek benne, hogy megszerzett diplomájuk konvertálható érték lesz. Amelyik egyetemnek több a hallgatója, az fejlesztésre érdemes és esélyes egyetem lesz. Ahol legelőször derül ki, hogy - ne adja az ég! - egészében vagy részeiben nem üti meg a mércét, ott legelsőként van esély tenni valamit a jobb minőségért. Verseny ez, a javából. A József Attila Tudományegyetem magabiztos nevezése önmagában imponáló; alighanem bízhatunk abban is, hogy az összetett versengésben előkelő helyezést - akkreditációt - fog szerezni. S. E. MIRŐL IRT A DM? 1 HÍR -1 KOMMENTÁR Versenyben az egyetem A József Attila Tudományegyetem - néhány más felsőoktatási intézménnyel együtt - vállalkozott arra, hogy az Országos Akkreditációs Bizottság (OAB) kísérleti akkreditációs eljárásában résztvegyen. A felsőoktatási törvény előfrása szerint 2000-ig az ország valamennyi egyetemét és főiskoláját akkreditálni kell, azaz átfogó vizsgálatok - és európai minőségi mércék - alapján meg kell állapítani, hogy az egyes intézmények és belső szervezeti egységeik milyen színvonalúak. A kísérleti akkreditációban résztvevő szegedi tudományegyetemet részint a már elkészült írásbeli jelentések, illetve a három karon a napokban vizsgálódó, szakemberekből álló bizottságok tapasztalatai alapján, meghatározott szempontrendszer szerint fogja minősíteni az OAB. DÉLMAGYARORSZÁG 80 én Somogyi Szilveszter lett az uj polgármester A februári közgyűlés első napján, szerdán délután negyedhétkor Cicatricis Lajos dr. főispán Somogyi Szilveszter dr. főkapitányt Szeged megválasztott polgármesterének jelentette ki. Az elnöki enunciációt a közgyűlés tagjai tüntető lelkesedéssel fogadták és a városháza fellobogózott tornyában a nevezetes aktusra ősi szokás szerint negszólaltak a harangok. A megválasztott polgármestert küldöttség htvta meg a közgyűlési terembe, ahol szokatlanul meleg ovációval és percekig tartó ünnepléssel köszöntötték. Somogyi fiatal ember, mindössze negyvenkét éves. Hét éve áll a város szolgálatába mint rendőrfőkapitány. (1915. febr.18.) DELMAGYARORSZAG 40 éve Munkában a hajójavítók ...Folyik a javítása a Rákosi Mátyás gőzhajónak is. Nem könnyű munka a hajó fehérre való festése, valamint ezt megelőzően a mintegy 600 négyzetméter régebbi hajófesték leégetése. A régebbi festés leégetése már megtörtént. A hajófestők brigádvezetője Tarnai Péter. Azon vannak, hogy a hajó festését a határidő előtt végezzék el. Ez meg is lesz, ha festékben -nem lesz hiány. Januárban a Tápéi Hajójavító tervét 113 százalékra teljesítette. A dolgozók mindent elkövetnek, hogy ezt az eredményüket továbbra is tartani tudják. Erdei Károly ( 1955. fehr. 17.) DÉLMAQYARORSZÁQ 4 ÉN A kifosztott Família Az ásotthalmi Pelikán diszkóbárban pénteken az esti órákbvan lépett volna fel a Neoton Família. Odaérkezésük előtt azonban nem várt kellemetlenség érte őket Szeged belvárosában: a Roosevelt téri halászcsárda előtt parkoltak le, majd ott meg is vacsoráztak.Nem akartak mindjárt kocsiba ülni, továbbindulásuk előtt könnyű városnéző sétára indultak. Eközben mikrobuszukat ismeretlen tettesek feltörték és alaposan kifosztották. Ellopták fellépőruhájukat, személyes poggyászukat és hangszereiket. Mire visszatértek, esti szereplésük fgy füstbe ment tervvé vált: kénytelenek voltak visszatérni Budapestre. (1991. febr.18.) • A Gutenberg János Altalános Iskola idén ünnepli fennállásának 85-ik évfordulóját. Az iskola vezetősége február 20án hétfőn 17 órakor teaházi beszélgetésre és az iskolában megnyíló kiállítás megtekintésére várja az egykori tanárokat és diákokat. • A Tarjánvárosi III. számú Általános Iskola (Építő u.) elsős magyar-német két tanítási nyelvű osztály indítását tervezi a következő tenévben. A magyar-német két tanítási nyelvű osztályba a felvételhez előzetes nyelvismeret nem szükséges. A gyerekek a német nyelvet első osztálytól heti 5 órában, s ezen kívül a tantárgyak egy részét németül tanulják. Ide a felvételhez a gyerekeknek felBICO-KUCKO Olcsó kerékpárés kismotoralkatrész, gumiáru, gyermekkerékpár. Szeged, Mikszáth K. u. 17. (üzlet a kapu alatt) Nézzen be hozzánk, megéri! AZ IFJÚSÁGI HAZBAN ma: 15 órakor: Szerepjáték klub; 16.30 órakor: Robinson klub - Középiskolás diákantológia cimű kiadvány szerkesztőségi ülése; 17 órakor: Ismétlők részére ingyenes agykontroll előadást tart dr. Dómján László agykontroll oktató; Bátai Sándor képzőművész kiállítása. PROGRAMAJÁNLAT A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 15-17 óráig Hobby Klub Szegi László vezetésével; 16-19 óráig Szakkörösök farsangja. A BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 15 órakor Fantasy Klub; 16 órakor Flamenco Tánciskola; 19 órakor Bartók Kórus. A BAROSS - VEDRES ESTÉK keretében, a Horváth Mihály u. 2. szám alatt, 17 órakor köszöntik a 75. születésnapját ünneplő dr. Dombi József ny. egyetemi tanárt, aki a Baross Gábor gyakorlógimnázium egykori tanára volt. A BÁLINT SÁNDOR Művelődési Házban 18 órakor asszonytorna. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész u.) 18-21 óráig látogatható. ALGYŐI FÓRUM a Faluházban 18 órakor. Kötetlen beszélgetésre várja az érdeklődőket dr. Rózsa Gábor múzeumigazgató és dr. Csizmazia György főiskolai docens. A JATE KLUBBAN 18 és 20.30 órakor: Videómozi Magyar filmek: Tiszta Amerika; 21 órakor: Recontre együttes (CH) jazzkoncertje, a Klub Kávézóban. A GYÓGYÍTÓ SZERETET KLUBBAN (Indóház tér 2.) 18.30 órakor Bornemisza Gergely tart előadást Karmikus fejlődések címmel. A VÁROSI RQCK KLUBBAN 19 órától No Name és a Pale Blueeyes együttes játszik. TANDORI DEZSŐ fró, költő kiállítását nyitják meg az Impala Ház és a Roczkov Galériában jZárda u. 9.) 19 órakor. A FU-VÉSZ-KLUBBAN (Fésű u. 4.) 20 órától: Houdinis koncert - Farsangi buli! A SZOTE KLUBBAN 21.30 órakor Budy Holly Club. A JAM PUB-ban (Pulz u. 23.) 21.30 órától a Caffe-Cafe játszik. HOLNAP A BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 9 órától dr. Viszt Józsefné társastánc tanfolyama. MÚZEUMI MATINÉ biológia foglalkozásán madárodút készítenek a Móra Ferenc Múzeumban délelőtt 10 órától, Csizmazia György vezetésével. FARSANG] BATYUSBÁLT rendez a Fészek vezetősége 15 órától a Bálint Sándor Művelődési Házban gyerekeknek és felnőtteknek. A VÁROSI ROCK KLUBBAN - Juhász Gyula Művelővételi meghallgatáson kell részt venniük (erről bővebb felvilágosítást az iskolában adnak). Az iskola március 3-ig vár előzetes jelentkezéseket. Az érdeklődő szülőknek a február 27-én 8 órától kezdődő nyílt tanítási órákon is tájékoztatást adnak. A két tanítási nyelvű osztályon kívül az iskolában két nyelvi tagozatra előkészítő osztály is indul. Az iskola február 18-án délelőtt 9 órakor a Deák Ferenc Gimnázium aulájában rendezi meg hagyományos kulturális bemutatóját. Kossuth L. sgt.-on 150 nm-es üzlethelyiség + 150 nm-es pince egyben esetleg kiadó. Érd.: 323-609-es telefonon dési Központ - 19 órától a budapesti Balckout, Southern Special játszik. A JATE KLUBBAN 21-03 óráig MI-CSODA-BULI. Házigazda: Mátrai Róbert. AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) foglalkozásai: ma: 11-18 óráig: Szövés; holnap: 9-15 óráig Origami. Előadó: Michiko Yamaguchi. 9-13 óráig: csipkeverés felnőtteknek; 9-17 óráig gyékényezés; 9-13 óráig: Játszóház; TC raóráou autógyorsan, részletre! /\Í\(J1 elméleti •U /C kedvezménnyel! Tanfolyam indul február 21-én, 16 órakor a vasútforgalmi szakközépben. Mars tér 14. sz. Jelentkezni: Bodó Autósiskola, Mars tér 20. Nyitva: 9-17-ig. T.: 325-083.