Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-16 / 40. szám

CSÜTÖRTÖK, 1995. FEBR. 16. • Szegeden járt Arad polgármestere Moisescu úr, aki Funar ellentéle Cristian Moisescu aradi pol­gármester üzleti ügyben, egy Aradon létesítendő magyar-ro­mán közös tulajdonú téglagyár ügyében érkezett Szegedre. A vállalkozás magyar technoló­giát és román alapanyagot használ majd, és Fejes Emő, a Tisza Tégla Kft. igazgatója szerint már ősszel beindulhat. A nyitásra, mint Ványai Éva alpolgármestertől megtudtuk, a szegedi vezetők is hivatalosak: ez lehet a már meglévő kap­csolatok városi szintű szentesí­tése. Cristian Moisescu először jár Szegeden, de mint mondot­ta, a személyes kontaktusok nyomában jár, hiszen váro­sunkban sok aradi születésű magyar él vagy dolgozik. Kérdésünkre, miszerint az általa előnyben részesített regi­onális együttműködést nem hátráltatják-e a politika feszült­ségei, az aradi polgármester el­mondta: őt az aradi polgárok választották, így nekik tartozik azzal, hogy a várost távol tart­sa a viszálykodástól és a köl­csönösen előnyös kulturális és gazdasági kapcsolatok felé irá­nyítsa. Otthoni helyzetét ki­egyensúlyozó modellként érté­kelte: kiváló kapcsolatokat tartva a magyar tanácsosokkal a város polgárai számára is to­leráns légkört teremtenek. - Az emberek hajlamosak rá, hogy a Funar-féle szélsőséges nacio­nalisták romboló politikájára jobban odafigyeljenek, mint a román és magyar polgárok jó kapcsolatát kihaszpáló, alulról építkező politikára - sajnálko­zott a kolozsvári példán az ara­di polgármester. Természetesen szóba került az október 6-i megemlékezé­sek, illetve az aradi vértanúk emlékművének ügye is. Cris­tian Mosisescu, aki az aradi önkormányzat vezetői közül egyetlenként minden alkalom­mal koszorút helyez el az obe­liszken, szívügyének tekinti a megemlékezéseket. Mint mon­dotta: jól emlékszik azokra az időkra, amikor tanítóként dol­gozott és október 6-án be kel­lett zárnia a gyerekeket az is­BELÜGYEINK 3 Cristian Moisescu, Arad polgármestere kólába, nehogy kiszökjenek a vesztőhelyhez. A polgármester ugyanúgy minden decemberben megjele­nik az Aradon mártírhalált halt vásárhelyi kamionsofőr, Tóth Sándor emléktáblájánál is: szá­mára az régiónk segítőkészsé­gének szimbóluma. P.I. a PSZErben Kővári Árpád az elnök Kedden este tartotta tisztújí­tó közgyűlését a Polgárosuló Szegedért Egyesület városi szervezete. Két héttel korábban ugyanis sikertelenül végződött az összejövetel, nem került sor a napirend szerinti beszámo­lókra, most viszont a szintén viharosnak nevezhető értekez­leten először dr. Csapó Balázs, a PSZE alelnöke számolt be az eddigi munkáról, majd Ökrös Tamás kampányfőnök a tavalyi önkormányzati választásokat megelőző kampányról. Vitát folytattatak az alapsza­bály módosításáról is, s azt a változatot fogadták el, amely szerint 3-6 hónapra ideiglenes elnökséget és választmányt ­ügyvezető testületet - válasz­tanak. Határoztak arról is, hogy mindenkor érvényes le­gyen az az elv, amely szerint az egyesület választmányának tagjai legyenek azok az önkor­mányzati és parlamenti képvi­selők is, akik a PFSZ tagjai. A keddi tisztújító értekezle­ten a fenti szabálymódosítás értelmében választották meg az ideiglenes vezetőséget. Az új elnök: Kővári Árpád, alelnö­kök: Orcsik Sándor és Sza­kállas Zsuzsanna.. Az ideigle­nes választmány tagjai pedig: Bénák László, Sódar László, Oláh Attila, Fekete Péter, Flender Erika, Kavocska Imre, Lippai Attila és Rajfai Zoltán. Az etikai bizottság elnöke dr. Oláh András, tagjai: Zabné Ju­hász Erika és Schreiber Sándor. Dr. Csapó Balázs, a Polgá­rosuló Szegedért Egyesület ed­digi alelnöke nem kíván részt venni a választmány munká­jában. K. F. CSÚCS volt Az MDF és a KDNP korai­nak tartja közös szervezet ki­alakítását, ezért úgy döntöttek, hogy most nem hoznak ilyet létre; s szerintük a polgári szö­vetség is csak helyi szinten le­het működőképes. A két párt együttműködését a parlamenti frakciókban, az önkormányza­tokban és pártközi ügyekben lehet megvalósítani - hangsú­lyozták azon a sajtótájékozta­tón, amelyet az MDF és a KDNP szerdai csúcstalálkozó­ja után rendeztek a demokrata fórum Bem téri székházában. • Békési elárulta És jött az adósságspirál Megtörtént az, amit a közgazdászok már jó ideje jósoltak, a belső államház­tartás adósságspirálba ke­rült. A költségvetés helyzete ennek következtében évente 15-16 százalékkal romlik. Már most a kiadásokban az adósságszolgálati terhek aránya eléri a 36 százalékot, ezen belül a kamatterhek nagysága 200 milliárd fo­rintra tehető. Nem létezik olyan gazdasági növekedés, • •• amely képes az ehhez szük­séges jövedelmeket kitermel­ni. így az adósságspirálból történő kikerülésre csak egyetlen lehetőség van, a gyors privatizáció, az állami vagyon minél előbbi értéke­sítése és a bevétel adósság­törlesztésre történő fordítá­sa. Mindezt Békési László le­köszönő pénzügyminiszter mondta el a Közgazdaságtu­dományi Egyetemen szer­vezett szerdai rendezvényen. Kétnapos látogatást tett Sze­geden dr. Hans Sundhal, Hol­landia magyarországi nagykö­vete. A Tisza parti városban fogadta őt dr. Lehmann István, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke, dr. Fráter Lóránd, a Szentgyörgyi Albert Orvostu­dományi Egyetem rektora, majd találkozott az ENSZ­misszióban szolgálatot teljesítő holland tisztekkel, ellátogatott a Dél-Alföldi Népművészeti Egyesületbe, a József Attila Tudományegyetemre, felkeres­te az Agrober vállalatot, a Pick Szalámigyárat és találkozott egyik holland-magyar vegyes­vállalat kéviselőivel is. Tegnap este a holland nagy­követet fogadta dr. Szalay Ist­ván polgármester és dr. Ványai Éva alpolgármester is. A talál­kozón a szegedi vezetők ismer­tették a vendéggel a város mű­ködését, fejlődését és a jövőt illető terveket is. Dr. Hans Sundhal nagykövet ma Mind­szentre, Kiskunhalasra és Mo­hácsra látogat. H EÉ® mMM$i w fajon mihez kezdene a Gundel szakácsa egy mene­külttáborban? Biztos nem lazacpástétomhoz. De mit tud kihozni fagyott krumpliból és marhafaggyúból? A há­borús tapasztalatokkal megvert Mari néni nála jobban tudja, bár nem sejthette, hogy a burgonya drágább lesz a narancsnál, még a babrál sem gondolta, micsoda karriert fut be - árban. Az újságíró is azokból az eseményekből dolgozik, amik vannak. Kukából kikerülő újszülött. Édesanyját felhasító fiú. Amerikai Oscar-díj magyar softwer-készttőknek. Két magyar vitorlázó ausztráliai aranya - kölcsönhajóban, idegen óceánon. Se edző, se menedzser, se repülőjegy: csak ketten, magukra. Pedig itthon még a szél sem óceánL (Cápák? Döglött angolnák!) Apropó, cápa. Az egyik leg­ősibb, primitív és tökéletes habzsológép. A másik: szovjet porszívó, glasznoszty előliről. Azzal gyártották, hogy a kommunizmusig ki kell tartania. A porszívó még működik. Most itt van az újabb esemény, amelyet a minap láttam a tévében: főhadnagy szorongatja a kiskatonák heréjét. Az elfajzott tiszt korábban jutalomúton járt Ausztriában, so­ron kívül léptették elő. Nem tudok haragudni a fölöttesei­re. Nem az ezredesek gályáját tolatta le, nem az ő golyói­kat szorította. Szadista, de van benne rendszer. Az öakielé­gítésre adott parancs teljesítésére a mellékhelyiégbe vezé­nyelte a fiúkat, mégis élszázadot veri össze. A más csa­lánjában. Izeretnék gúnyolódni, nem tudok. Talán minden hie­rarchiában ott a visszaélés esélye. A főhadnagy tör­ténete újra hitelesít minden börtön-, láger- és hadi­borzalmat. Amelyet aligha az Angyalbőrben címú té­vésorozatból tanult az emberiség. Be egyszerű is volna! Csak ez-az törlendő a műből, s megjavulunk? A mo­sószappan-opera, persze, megmorogható, de nem hágy nyugodni a gondolat: vajon, ha katonalányok is szol­gálnának a seregben, azokat miként büntette volna a fő­hadnagy úr? 3' Soc/or Páf f ÉKF K*t>| Szeged Fonógyári út 24. Tel.: 421-875. Tel/fax: V 482-563. y - Fenyődeszka 25 OOO/m* - Fenyőpaüó 28 000 m/> - Fenyögerenda 28 OOO/m* - Alumínium ktmmbcléscsovck, - - * !m m |„„. I r * laomoK, ••• a icgoitsooDon A llvanyanyag-kölcsönzés J • A nehézségek el­lenére a tűzoltók mindmáig kiválóan helytálltak felada­tuk teljesítése köz­ben - jelentette ki szerdán a Belügy­minisztériumban, a hivatásos önkor­mányzati tűzoltó­parancsnokságokról tartott tanácskozá­son Kuncze Gábor belügyminiszter. Kiemelte: a tűz­oltó-parancsnoksá­gok önkormányza­1 tűzoltás nM !• H• MO HM•••• nól IaIhJaÍ • oMormaman iBiaoai tok alá rendelését egy 199l-es tör­vény írja elő, így csupán a végrehaj­tás módjáról lehet vitát nyitni, tényé­ről nem. Kuncze ki­fejtette, hogy a tűz­védelmi törvény tervezete a totális állami felügyelet helyett a Belügymi­nisztérium szak­irányítására helyezi a hangsúlyt, a tűz­oltást és a kárelhá­rítást pedig az ön­kormányzatok köz­szolgálati feladata­ként említi. • Export: ösztönző csomagterv Pénz nélkül nem megy Az ipari minisztérium figyelembe veszi a legna­gyobb hazai exportőrök véleményét a kivitelt ösztönző csomagterv ki­dolgozásánál - hangsú­lyozta a tárca miniszte­re, amikor az IKM-ben a minisztérium vezetői és a kivitel 30 százalékát adó 35 legnagyobb ex­port cég, továbbá a ban­kok képviselői tárgyal­tak szerdán az exportfi­nanszírozás jelenlegi helyzetéről és a tovább­lépés lehetőségeiről. A tárgyalást követően Pál László elmondta: a miniszté­rium és a vállalatok vezetői egyetértettek abban, hogy az export növeléséhez a két alap­vető feltétel adott. Van felvevő piaca a magyar termékeknek, rendelkezésre állnak az áruala­pok is. Kiemelte: néhány gaz­daságpolitikai egyeztetésre szükség van még a tárcák és a kormány között, elsősorban az export elsőbbsége kérdésében. Az IKM véleménye szerint az exportnak prioritást kell élvez­nie, ehhez javítani szükséges a finanszírozáson, hiszen az ex­porttámogatás, a garanciális szabályok és a kamatok a fej­lett országokban lényegesen kedvezőbbek mint nálunk, s így a magyar exportőrök nem versenyképesek. A miniszter megemlítette, hogy a költségvetés garanciát ad ugyan az induló Magyar Exporthitel Biztosító Rt.-nek és az Eximbank tevékenységé­hez, ám ez nem eléggé közis­mert. A bankfelügyelet felada­ta lenne erről tájékoztatni a ke­reskedelmi bankokat. A mi­niszter úgy véli, hogy van készség a kamatkiegyenlftő módszerek továbbfejlesztésére. KÉRDÉS • Az állatkereskedőhöz Kinek lesz malaca? • Tegnap adtunk hírt róla, hogy szombaton - bár új he­lyen - ismét lesz Dorozsmán állatvásár. Nem kell különö­sebb jóstehetség, hogy előre tudjuk, sláger lesz majd a ma­lac. A négymillió alatti ser­tésállományból kitelik a hazai fogyasztás, mégis hetek óta tovább srófolódnak a hiány­helyzetnek megfelelő, kilón­ként 160-170 forintos élőser­tés felvásárlási árak. Ez min­denképp ösztönzi a hizlalást, de ettől a malac nem szaporo­dik meg, vagyis jó pénzt el lehet kérni érte a piacon. A helyzet megítéléséhez az évi félmillió darabos vágásra be­rendezkedett nagy cég, a Pick Rt. 30 éve szakmában lévő, élőállat forgalmi vezetőjét. Forró Sándort hívtuk segítségül. • Ön szerint kevés ma a sertés? - Az elrugaszkodott felvá­sárlási árak szerint igen. A négymillió sertéssel szemben 10 milliósra méretezett vágó­kapacitás kihasználása ex­portra ösztönzi a feldolgozó­kat. Az év elején a kelleténél jobban megérte a keleti ex­port, ezért nem állt meg a fel­vásárlási ár növekedése. En­nek mindenképp a hazai fo­gyasztók látják a kárát. A ki­vitel szabályozásának, a valós helyzetnek megfelő módosí­tása hozhat csak rövid távon javulást. Az állatlétszámban az elmozdulást, a növekedés kezdetét múlt év október-no­vemberre teszem. Ebből azonban csak a negyedik ne­gyedévben lesz hízó. • A szalámija révén folya­matosan export érdekelt Pick miként veszi az aka­dályt? - A félmilliós igényünkkel szemben 400 ezer sertésre tudtunk csak szerződni az idén. Mivel biológiai okokból rövid távon nem állhat be for­dulat, mi arra biztatjuk a ter­melőket, hogy a kevesebb disznót nagyobbra hizlalják. Ha pénz vagy takarmányhi­ány miatt adnák el száz kiló körüli súlyban, inkább előleg­re és kedvező takarmánybe­szerzésre teszünk ajánlatot. Hogy ne féljen e döntésétől a termelő, szeptember végéig garantáljuk neki a mostani ár­szintet. Ha ránk hallgat, pár hónapot nyer, s talán akkor a hizlalásba fogott malacért sem kell már annyit adnia a piacon. Akiknek hiányosak a hízlalási feltételeik, azoknak bérhízlalási konstrukciót ajánlunk. Egyébként most a szokásos heti HT ezer helyett 7-8 ezer sertést tudunk vágni. • A nagy vágósertés ke­reslet nem szokott jót ten­Eorró Sándor ni a minőségnek, hisz a si­lányabb áru is felértékelő­dik. Egyáltalán alkalmaz­zák a nemrégen bevezetett, igényesebb, Europ minő­sítést? - Nem szabad lerombol­nunk azt, amit többé-kevésbé sikerült elfogadtatni. Tovább­ra is tartjuk, hogy a minősítés próbáján sikerrel átjutók az első három kategóriában megkapják a 8, 16 vagy 24 forintos felárat. T.SZ.L

Next

/
Thumbnails
Contents