Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-14 / 38. szám
KEDD, 1995. FEBR. 14. • Megkérdeztük Lóczi Istvánt: Mivel magyarázza a tíz gólt? A Szegedi VSE NB III-as labdarúgócsapata szombaton " Békéscsabán 10-1-re kapott ki előkészületi mérkőzésen a helyi NB l-es együttestől. A kilencgólos vereség láttán, vagy hallván mindenki felkapta a fejét, még akkor is, ha tudta, hogy a két gárda között két osztálynyi különbség van. Az SZVSE három nappal ezelőtt egy hatost rúgott idegenben a Makónak... Lóczi István edzőtől azt kérdeztük: mi a magyarázata a békéscsabai fiaskónak? - Minden jól összejött ellenfelünknek. Sokkal előrébb tartanak a felkészülésben mint mi, eddig csak rossz talajú gályán készültek, most léptek először a füvesre, s úgy hajtottak az első perctől kezdve ellenünk, mintha ettől fügött volna a jó bajnoki szereplésük. Meg aztán ne feledjük: sokkal jobbak, mint mi vagyunk... • Csapatának esélye sem volt, hogy elkerülje a hazai gólzáport? - Nagyon kevés. Egész egyszerűen ránk kényszeritették játékukat, egész pályán letámadtak bennünket, az történt szinte az egész játékidő alatt, amit ők akartak. • Mit mondott a játékosoknak a mérkőzés után? - Csupán annyit: valahogy így képzelem el a mi csapatunk játékát is... • Milyen összeállításban játszottak? A Demeter - Krajczár, Várszegi N., Takács J., Nagy Sz• Süli, Zámbori, Simon, Kothencz - Várszegi R., Tóth A. összetételű csapat kezdett, majd a második félidő folyamán lehetőséget kapott még a játékra Köröm, Tóth L., Turhucz, Sándor és Pikó is. • Ki a következő ellenfél? - Ma, 15 órakor a Textil pályán játszunk az Üllés ellen, szombaton pedig Kiskunfélegyházán lépünk pályára. P. S. I. • Asztalitenisz Az utánpótlás seregszemléje Az elmúlt hét végén rendezték meg Szeged város asztalitenisz bajnokságát, amely a sportág Csongrád megyei utánpótlásának is nagy seregszemléje volt. A serdülő és az ifjúsági fiúk mérkőzései színvonalas találkozókat hoztak, míg a lányok versenyében nagyon kiegyensúlyozott volt a mezőny. Eredmények. Újonc fiúk: 1. Zabos Tamás (Hódmezővásárhely), 2. Erdész Ákos (Szentes), 3. Sebők Gergő (Szeged-Petőfi) és Csúcs László (Hódmezővásárhely). Újonc lányok: 1. Lukács Lilla (Szegedi Ásztalitenisz Club), 2. Szilágyi Zsófia (SZAC). Serdülő fiúk: 1. Lukács Levente (SZAC), 2. Bácsi Tamás (Hódmezővásárhely), 3. Simon Viktor (Szentes) és Fekete Szabó Tamás (SZAC). Serdülő lányok: 1. Lovászi Anita (SZAC), 2. Agócs Eszter (SZAC), 3. Raffai Erika (SZAC) és Hódi Orsolya (Mihálytelek). Serdülő fiú páros: 1. Lukács-Fekete Szabó (SZAC), 2. Simon-Bácsi (Szentes, Hódmezővásárhely), 3. Zabos-Csúcs (Hódmezővásárhely) és Karip-Nyírő (Szeged-Petőfi). Serdülő leány páros: 1. Agócs-Raffai (SZAC), 2. Hódi-Lovászi (Mihálytelek, SZAC), 3. Bodocsik-Vojnics (Hódmezővásárhely) és Gaál-Lukács (SZAC). Ifi fiúk: 1. Takács Ajtony (Szentes), 2. Bunda Szabolcs (Hódmezővásárhely), 3. Lukács Levente (SZAC) és Bácsi Bernát (Hódmezővásárhely). Ifi leány: 1. Raffai Erika (SZAC), 2. Lovászi Anita (SZAC), 3. Agócs Eszter (SZAC) és Vojnics Marianna (Hódmezővásárhely). Ifi fiú páros: 1. Bácsi B.-Tóth (Hódmezővásárhely), 2. Bácsi T.-Bunda (Hódmezővásárhely), 3. Lukács-Gáspár (SZAC) és Takács-Simon (Szentes). • A Szegedi Asztalitenisz Club NB 11-es női együttese hatalmas küzdelemben győzött az OMTK II. csapata ellen. A szegedi lányok az orosháziak 6:4-es vezetése után fordítottak és nyerték a találkozót 10:8-ra. A győztes csapatból Bárkányi 4, Fazakas 3, Bene 2 és Vikor 1 győzelmet szerzett. Keresztes Noémi gerendagyakorlata is nagy tetszést aratott. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Eredmények. I. korcsoport, leány, csapat: 1. Madách I. Ált. Isk., Szeged (Tandari K., Kakuszi K„ Miklós G„ Pölös A., Czibere A., Haraszti E.), 2. Tatjánvárosi IV. sz. Ált. Isk., Szeged, 3. Klauzál Ált. Isk., Szentes. Egyéni: 1. Haraszti Erzsébet, 2. Czibere Andrea (mindkettő Madách), 3. Vörös Dóra és Ábrahám Vera (Tatján IV.). llgrás: 1. Heltai N„ Vörös D. (Tarján IV.), 2. Juhász V. (Klauzál), Czibere A., Haraszti E. (mindkettő Madách), 3. Ábrahám V. (Tarján IV.). Gerenda: 1. Haraszti E., 2. Czibere A., 3. Miklós G. (mindhárom Madách). Talaj: 1. Ábrahám V. (Tarján IV.), 2. Juhász V. (Klauzál), Vörös D„ Heltai N. (mindkettő Tarján IV.), 3. Győri Cs. (Klauzál), Haraszti E. (Madách). I. korcsoport, fiú, csapat: 1. Makkosházi Ált. Isk., Szeged (Faragó G., Szabó M., Kucsora B., Kovács B., Rátky Z„ Bélteky P„ Kószó T.), 2. Szegvár Ált. Isk., 3. Mindszent Ált. Isk. Egyéni: 1. Kovács Botond, 2. Rátky Zoltán, 3. Kucsora Balázs (mindhárom A szegedi madáchos tornászok - Tandori, Keresztes, Berszán, Winkler, Bélteki N„ Farkas - edzőjükkel, Bélteki Pállal • A szegvári tomaversenyen A szegedi Madách volt a sztár Az elmúlt hét végén a szegvári tornacsarnok volt a helyszíne a hagyományos általános iskolai tornászok megyei meghívásos versenyének. Polyáné Téli Éva, a rendező iskola lelkes testnevelője most is kitűnő házigazdának bizonyult, mert a népes mezőny ellenére frappánsan zajlottak a küzdelmek. Eredményhirdetéskor legtöbbször a szegedi Madách Imre Általános Iskola tanulóit szólították a dobogóra. Dicséretet érdemelnek a szegedi Tarján IV-es, a szegvári és a mindszenti tornászok is. Makkosházi Ált. Isk.). Gyűrű: 1. Kovács B., 2. Kucsora B., Rátky Z., 3. Kucsora Balázs (valamennyi Makkosházi Ált. Isk.). Ugrás: 1. Kovács B., 2. Rátky Z. (valamennyi Makkosházi Ált. Isk.), 3. Ürmös A. (Mindszent). Talaj: 1. Rátky Z., 2. Kovács B. (mindkettő Makkosházi Ált. Isk.), 3. Csurka Z. (Szegvár). II—III. korcsoport, leány, csapat: 1. Madách I. Ált. Isk., Szeged (Berszan I., Tandari E., Winkler D„ Bélteki N., Farkas K., Keresztes N.), 2. Tarjánvárosi IV. sz.^Ált. Isk., Szeged, 3. Klauzált Ált. Isk., Szentes. Egyéni: 1. Keresztes Noémi (Madách), Császár Krisztina (Tarján IV.), 2. Tandari Éva, 3. Berszan Izabella (mindkettő Madách). Ugrás: 1. Berszan I., Erndt V., Császár K. (Tarján IV.), 2. Bélteki N„ Tandari É„ Keresztes N. (Madách), Varga Cs. (Klauzál). Gerenda: 1. Keresztes N., 2. Tandari É. (mindkettő Madách), 3. Winkler D„ Farkas K„ Császár K. Talaj: 1. Császár K„ 2. Keresztes N., Tandari É., Berszan L, 3. Erndt V., Winkler D„ Farkas K. II—III. korcsoport, fiú, csapat: 1. Makkosházi Ált. Isk., Szeged (Kakuszi P„ Széli T„ Flach Á., Szabó D., Molitorisz P.), 2. Szegvár Ált. Isk., 3. Mindszent Ált. Isk. Egyéni: 1. Molitorisz Péter, Szabó Dávid, 2. Széli Tibor, 3. Flach Árpád (valamennyi Makkosházi). Gyűrű: 1. Szabó D„ 2. Molitorisz P., 3. Flach Á. Ugrás: 1. Molitorisz P„ Széli T., 3. Szabó D. (valamennyi Makkosházi), Molnár T. (Mindszent), Sztojka L. (Szegvár). Talaj: 1. Szabó D„ 2. Molitorisz P„ Széli T„ 3. Flach Á. (valamennyi Makkosházi). Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 6. fogadási hetének nyereményei a kővetkezők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nyeremény összege 2 millió 793 ezer 585 forint; 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 4 millió 749 ezer 95 forint; 12 találatos szelvény 14 darab, nyereményük egyenként 226 ezer 147 forint; 11 találatos szelvény 248 darab, nyereményük egyenként 12 ezer 766 forint; 10 találatos szelvény 2117 darab, nyereményük egyenként 2409 forint. " • A Góltotón első nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt. A kővetkező hétre átvitt nyeremény összege 4 millió 390 ezer 979 forint. A második nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nyeremény összege 149 ezer 424 forint. A harmadik nyerőosztályba sorolt szelvény 24 darab, nyereményük összege nettó 3282 forint. A BSE jó házigazdának bizonyult Beigazolódott a papír tor ma Tisza-Új a bajnokok legjobbja Nem született meglepetés vasárnap a domaszéki Sportcsarnokban. Itt rendezték ugyanis az első ízben kiírt „Bajnokok tornája" kispályás labdarúgótornát. A viadalon a megyei I., II., III. osztályának őszi listavezetői mellett, a házigazdák. a Domaszéki SE futballistái vettek részt. A tornát esélyeshez illő játékkal a Tisza-Új gárdája nyerte meg a Kiszombor előtt. Eredmények: A-csoport: Tisza-Új-DSE 7-2, JATE-DSE 3-0, TiszaÚj-JATE 3-2. B-csoport: KiszomborSzékkutas l-l, SzékkutasSándorfalva II. 6-3, Kiszombor-Sándorfalva II. 8-3. Helyosztók: 1. helyért: Tisza-Új-Kiszombor 3-1 (1-0). 3. helyért: JATE- Székkutas l-l (0-0, hetesekkel 2-0). 5. helyért: DSE-Sándorfalva II. 8-3 (3-3). A „Bajnokok tornája" végeredménye: 1. Tisza-Új, 2. Kiszombor, 3. JATE, 4. Székkutas, 5. Domaszék, 6. Sándorfalva II. A viadal gólkirálya Őze István (Domaszék) lett, a legjobb mezőnyjátékosnak Juhász Ferencet (Kiszombor) választották, míg a torna legjobb kapusának Fencsi János (Székkutas) bizonyult. A legsportszerűbb csapat díját a JATE érdemelte ki. A díjakat Dobó Szilveszter polgármester, Zombori Zoltán vállalkozó, Klötzl János, a DSE szakosztályvezetője és Bartos Ferenc, a DSE elnöke adta át. A remek hangulatú, egész napos rendezvényt támogatták: Akác büfé, Castrol benzinkút, DOMAFA Kft., Zombori Zoltán vállalkozó, Tabulás Bt., Bartos Bt., Giovanni Bt., Gömbkristály Bt., Marika boltja, Frank Számítástechnika. mBiliárd Fölényes győzelem A hét végén helyi rangadó mérkőzésre került sor Szegeden a két kitűnő Tisza-parti együttes, a Biliárd Casino és a Magic Pool között. A győzelmet a sokkal jobb erőkből álló és jobb napot kifogó Magic Pool szerezte meg 7:1 arányban. A győztes csapat pontjait Tót (2), Bandula (2), Hollós, Kazinczy és Gonda szerezték, míg a Casinótól Nagy Cs. volt eredményes. • Teke Szuperliga A férfiak is veszítettek Tegnapi lapszámunkban már hírt adtunk arról, hogy a két szegedi szuperligás női tekecsapat az elmúlt fordulóban vesztesként hagyta el a pályát. Most arról számolhatunk be, hogy a Postás férfi csapata sem járt több szerencsével, hiszen Sopronban ugyancsak 6:2-re kapott ki. Soproni Sörgyár-Szegedi Postás 6:2 (5110:4960). Pontszerzők: Weinhart 879, Mayer 869, Gergácz 865, Tóth 850, illetve Karsai 874, Stér 847. Ifjúságiak: Sopron-Postás 3:1 (1660:1601). Pontfogók: Kovács 850, illetve Mladin 829 fa. A Tisza-Új 7-2-re verte a Domaszéket. Egy gól a hét közül. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Február 25-én Sportbál a Deákban A városi sportigazgatóság a Délmagyarországgal és a mórahalmi Bounty Szórakoztató Központtal karöltve február 25-én a Deák Ferenc Gimnázium aulájában ismét megrendezi hagyományos sportbálját. Az esemény fővédnöke dr. Szalay István polgármester, míg műsorvezetője Kovács Zsolt. A hangulatosnak ígérkező mulatságra elsősorban sportolókat és sportvezetőket várnak, ám ha a létszám úgy alakul, „külsősöket" is szívesen látnak a rendezők. Belépők (650 forint vacsorával) még korlátozott számban válthatók a Sportcsarnok 113-as szobájában és az Alföld Tours Somogyi Béla utcai irodájában.