Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-13 / 37. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1995. FEBR. 13. • Közgyűlés előtt Fiatalokat vár az építők egyesülete A Vállalkozók a Városért Közösségépítő Alapítvány - a Városvédő Vállalkozók Klubja ajánlására - nemrégiben ötven ezer forintos támogatást Ítélt oda az Építőipari Tudományos Egyesület megyei szervezeté­nek, pártolván azt a tervet, hogy a paneles építési techno­lógiával épült lakótelepek rehabilitációjának aktuális kér­déseit konferencián elemezzék az egyesület tagjai. „Ennek a tanácskozásnak a megszerve­zésével is jelezni szeretnénk az egyesület idei legfontosabb törekvését, hogy 'soraink ren­dezése' után az egyesületbe tömörültek szakmai ismereteit az építésügy időszerű gondjai­nak megoldásában az eddigi­eknél hatékonyabban kamatoz­tassuk." - hallottuk Kincses Györgytől, az. ÉTE megyei titkárától, akit a február 13.­ára, a szegedi Technika Házá­ba összehívott közgyűlés apro­póján kérdeztünk az építőszak ­ma erőinek összefogására, a műszaki kultúra fejlesztésére, az alkotó munka támogatására négy évtizeddel ezelőtt szerve­ződött egyesület megyebéli terveiről. Az építésügy nem szűkölkö­dik szakmai társulásokban, s az ÉTE nem ezek egyike kíván lenni. Már csak amiatt sem, mert tagjai nem egy-egy rész­területről kerülnek ki - kivite­lező, beruházó, tervező, alap­agyag-gyártó, szerkezeti elem­készítő, igazgatásban vagy oktatásban dolgozó szakember is tagja lehet -, s épp ezzel kü­lönbözhet a szellem épülésére szerveződött „önképzőkörök­től", a megélhetést nem igazán szolgáló kluboktól, a törvény hiányában talajukat vesztó, szakmai érdekérvényesítésre nem igazán alkalmas „kvázi­kamaráktól". Az a százas csapat, mely Kincses György titkárkodásá­val, s a területi főépítész, Kiss Lajos elnökletével az idei programról dönt hétfőn, széles szakmai nyilvánosságot jelent­het minden olyan kérdésben, mely napjaink szétzilált állami építőiparának utódszervezeti struktúrájában gazdátlannak látszik, s a piaci viszonyoknak kiszolgáltatott. A már említett, Szegeden megrendezendő konferencia témája például különösen alkalmas arra, hogy az állam­igazgatástól az alapanyagiparig terjedő, széles skálán minden hangot megszólaltasson. A Bálint Sándor művelődési ház bioépftészeti rendezvénysoro­zata megintcsak megkívánja, hogy az ÉTE szakembergár­dája gesztorságot vállaljon. A tavalyi regionális egyesületi találkozó idei folytatása már tágabb tapasztalatcserére ad lehetőséget - ennek konkrét célja is lesz egyébként: először Békés megyében észleltek házsüllyedéseket, a jelenség mára Csongrádba is átterjedt, Kiszomboron és Pusztamérge­sen okozva különösen sok gon­dot nem csupán a tulajdono­soknak, hanem a szakértőknek is. Nos, a békési tapasztalatok talán nálunk is hasznosíthatók. „S hasznos lehetne ismét megszervezni a szakma épftők­napi találkozóját, nem annyira a külsőségei miatt, mint inkább azért, hogy a kapcsolattartásra kötetlen alkalom teremtődjék." A megyei egyesület titkára szerint a kívánatos fiatalításban hozhat eredményt, hogy a Munkaügyi Hivatal pályázatán a Vedres István építőipari szakközépiskolával közösen indult az ÉTE: a diákok számí­tógépes rajzoló, szerkesztő tanfolyamai kiváló alkalmak volnának arra is, hogy a pálya­kezdéshez a „szakma öregjei­től" kapjanak a fiatalok prak­tikus muníciót. Például választ arra a kérdésre, mire figyelje­nek, ha majd szerződnek, ha biztosítást kötnek, ha a szakirodalmat kell bújniuk... p. k. Nemi szerv ihlette lottóláz A férfi nemi szer­vet jelentő 29-es szám lett legutóbb a helyi lottójáték „sztárszáma" egy dél-olasz kisváros­ban. A lottólázat az lobbantotta fel San Felice városkában, hogy egy 30 éves ápolónő féltékeny­ségből majdnem tel­jesen leharapta lo­vagja nemi szervét. A helyiek szerint minden számnak je­lentése is van, Így a 29-es a férfi nemi­szervet jelenti. A „szájhósnő" tettének villámgyor­san terjedő hírére San Felice apraja­nagyja megrohanta a lottózót, ahol siettek megtenni a 29-es számot. Az olasz rendőr­ségtől az is kitudó­dott, hogy a pórul járt férfi nemi szer­vét több öltéssel „helyrehozták". A tettet elkövető 30 éves ápolónő és im­már volt szeretőjé­nek nevét titokban tartják; feljelentést sem tettek az ügy­ben. Dél-Olaszország­ban gyakorta igen bo­nyolult rendszert al­kalmaznak a helyiek a lottószelvények kitöl­tésére: a számoknak jelentései vannak, így a rendkívüli törté­nések mindenképpen emelik a lottózási kedvet. PROGRAMAJÁNLAT AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN ma: 17 órakor: Ötórai Ti­nitea. Farsangi álarcosbál, holnap: 17 órakor: Indiai Vásár! 19 órakor: Calcutta Trió és Steven James (USA) indiai klasszikus zene hangversenye. Bátai Sándor képzőművész, kiállítása. A PEDAGÓGIAI INTÉ­ZETBEN (Közép fasor 1-3.) 15 órától Josef Proksch szemi­náriuma kezdődik Arbeit mit Tageslicht-projektor címmel. A BARTÓK BÉLA MŰ­VELŐDÉSI KÖZPONT­BAN: (Vörösmarty u. 3.) 16 órakor: Gyermektánc tanfo­lyam, Szó-KINCS-TÁRsulat; 18 órakor. Ifjú Zenebarátok Kórusa; 18.30 órakor: PRO-ART Tánc-stúdió. DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG L rész cím­mel ismeretterjesztő előadást tart dr. Soproni Lajos diavetí­téssel egybekötve, az Olajipari Dolgozók Klubjában (Tisza L. krt. 47.) 17 órakor. A GYÓGYÍTÓ KÉZ KLUBBAN 18-20 óráig Inga­iskola címmel Becsei József tart előadást a Kálvária sgt. 8. szám alatt. A JATE KLUBBAN: 19 órakor Táncház. Vendégek: a Csík Zenekar és Dresch „Dudás"Mihály szaxafonos. Házigazda a JATE Solymossy Sándor Táncegyüttese. A FŰ-VÉSZ-KLUBBAN (Fésű u. 4.) 18 órakor jóga­oktatás. HOLNAP A BARTÓK BÉLA MŰ­VELŐDÉSI KÖZPONTBAN 10-16.30-ig és 18 órakor jóga­tanfolyam; 19 órakor: Bartók Kórus. INGYENES JOGSE­GÉLYSZOLGÁLAT műkö­dik 14-16 óráig az Ifjúsági In­ormációs és Tanácsadó Szol­gálatnál. (Arany J. u. 7., tel.: 310-310.) A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 15-19 óráig Valentin nap. Mára nálunk beszélj meg találkát a nagy Ó-vei! címmel. A FŰ-VÉSZ-KLUBBAN 16 órakor: Kézműves műhely. A JATE KLUBBAN 21 órától a Gluve Kucke együttes (YU) koncertje. 1 HÍR -1 KOMMENTÁR Kirakattalálkozó Atlantában? Elutaztak Atlantába a magyar-román kerekasztal-tanács­kozásra meghívott RMDSZ-vezetők, miután a rendező ameri­kai szervezet, a Project on Ethnie Reclations biztosította őket, hogy a Gheorghe Funar Egységpártjának képviselője csak megfigyelőként vesz majd részt a munkában. A magyar kül­döttségének tagja többek között Markó Béla elnök. Tőkés László tiszteletbeli elnök és Tokay György képviselő. Az etnikai problémákban se­gítséget nyújtó amerikai szer­vezet, a PER nem először ülteti egy asztalhoz a román és az erdélyi magyar felet. Legutóbb — Neptunfürdőn - kisebb cse­tepaté is keletkezett a magya­rok soraiban a találkozó miatt, lévén az RMDSZ-képviselők a párt felhatalmazása nélkül tárgyaltak. A mostani találkozó a neptunfürdőinél jelentősebb­nek és komolyabbnak ígérke­zik. Jimmy Carter jelenlétének súlya összehangolt stratégia kimunkálására késztette a ma­gyarokat, amit az is mutat, hogy közösen tiltakoztak a Fu­nar-párti román képviselő je­lenléte miatt és közösen hatá­roztak a tárgyalási alapel­vekről is. A román fél két vezető sze­mélyisége, a Magyarországon nemrég fogadott-nem fogadott Viorel Hrebenciuc kormányfő­titkár és Traian Chebeleu szó­vivő: mindketten részt vettek már az előző találkozókon is. Most mindketten hasznos esz­mecserére számítanak, jellem­ző azonban Hrbenciuc elutazás előtti nyilatkozata is. A kor­mányfőtitkár azzal búcsúzott a bukaresti reptéren, hogy meg­nyugtatta a románokat: „nem fogják eladni Erdélyt". Amire a találkozó kapcsán számítani lehet: a román fél kiteszi a kirakatba összes ­kevés - jóindulatát a nemzeti­ségi kérdés iránt. A korábbi békéltetési ügyek után Carterre odafigyel a világ, ezért utasí­totta vissza a román kormány saját nacionalistáinak tiltakozó hőzöngését, és képviselői ezért fognak a gyakorlatban hasz­nálhatatlan presztízs-nyilat­kozatokat tenni Atlantában. p. i. 29 500 Ft/köbméter 28 500 Ft/köbméter anyagi Fűrészelt gerenda Palló deszka 21 600-24 500 Ft/köbméter Viszonteladóknak kedvezmény. Az árak az áfát tartalmazzák Túri Épftőanyag-keresk. Szeged, Bécsi krt. 36. T.: 323-609 CENTRUM MEtíTM-t/M MEflEPETtS a C**tnur Araiázic*/ Ajándékozzon szeretteinek parfümöt, dezodort, testápolót, kézápolót és kölnit. 20% árengedménnyel csak a CENTRUM ÁRUHÁZBAN! Fehér húshibrid, sárga kendermagos tojó. NAPOSCSIBE ELŐJEGYEZHETŐ Dorozsmai út 47/B Tel.: 361-807 DRÓTHÁLÓT tüskésdrótot, dróthuzalt, csirkehálót, rabitzhálót, szita-, rostaszöveteket legolcsóbban a készítőtől vásároljon, Szeged SÁRKÁNY Cl. 29. Tel.: 312-916, 329-528 Thaiföldi téli gabardinok 425 Ft/m Thaiföldi selymek 280 Ft/m Fekete tréninganyag 420 Ft/m Körkötött pamutpasszék 350 Ft/m „Tilda", Szeged, Hajnóczy u. 29. MIRŐL IRT A DM? DELMAGYARORSZAG 80 m Fogytán a liszt - rekvirálni kell (Saját tudósítónktól.) Bokor Pál polgármester-helyettes pén­teken a következő felirattal for­dult a kereskedelemügyi minisz­tériumhoz: „Szegeden a gabona és lisztneműek a kis elárusttá­sokban annyira fogytán vannak, hogy a malmok és magtárak készleteinek rekvirálása elodáz­hatatlan szükséget képez, azért kérek annak foganatosítására kormányhatósági felhatalma­zást." (1915. február 13.) DELMAGYARORSZAG 40 éve Eliizemavato ünnepségek Szegeden Szegedi Erdőgazdaság Szombaton délután három órai kezdettel tartották meg az újszegedi Liget vendéglő nagyter­mében élüzemavató ünnepségüket a Szegedi Állami Erdőgazdaság munkatársai. Az erdőgazdaság már harmadszor nyerte el az éliizem címet és 1954 óta a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlajának is tulajdonosa. Az élüzemavató ünnepségen Boda József igazgatónak. Ha­lász László főmérnöknek és Bakacsy Gyula főkönyvelőnek az Országos Erdészeti Főigaz­gatóság vezetője nevében Makai Zoltán elvtárs nyújtotta át a fő­igazgatói dicséreteket tartalma­zó leveleket. A jó munka jutalmául 85 er­dészeti dolgozó között 23 100 forint került szétosztásra. A Szakszervezeti Bizottság 12 dolgozójának a sztahanovista oklevelet és kitüntetést, 5 erdé­szeti dolgozónak elismerő okle­velet adományozott. Az élüzem­avató ünnepség után a Sándor­falvi Erdészet dolgozóinak kul­túresoportja adott szfnes műsort. Azután a dolgozók együtt szóra­koztak, örömmel ünnepelték élüzemavalásukat. (1955. február 13.) DÉLMAGYARORSZÁG 4M Sorrendőrök, védtelen települések (...) A megye bűnügyi statisz­tikája a többiéhez képest jó, a számok megfeszített, sokszor erőn fölül végzett munkát jelente­nek. Dehát itt van az e szakmát is mélyen érintő ellentét, a tár­sadalom igénye és a szervezet lehetősége között: eredményt, biztonságot, nyugalmat kérünk számon a rendőrökön, amit nem képesek produkálni kellő mérték­ben. A hazatért főkapitány egye­bek mellett azt hangsúlyozta, hogy határozottságot, fegyelme­zettséget, szakszerűséget fog követelni a parancsnoki állo­mánytól, s általában minden ren­dőrnek a feladataira, munkájára jobban kell koncentrálnia. (...) Mag Edit (1991. február 13.) A szabadító álfax Norwich büntetésvégrehajtó intézetében esett meg a kínos malőr, amelyben a fejlett tech­nika és némi - igaz, szinte szemtelenül vakmerő - lele­mény játszotta a főszerepet. A 36 éves Dávid Aves egyik ba­rátja az ügyben eljáró bíróság nevében egyszerű faxüzenetet küldött a börtönnek, amelyben „elrendelte" a fogoly szabad­lábra helyezését. Innen a dolog azután szabályosan haladt a maga megszabott útján: a börtönhatóságok kiállították a szabaduló levelet, leszerelték a vizsgálati fogsága napjait per­gető Avest, sőt, el is fuvaroz­ták a legközelebbi vasútállo­másra. A tíz napja elkövetett, de csak most nyilvánosságra ho­zott baklövés hamar kiderült, hiszen Aves éppen aznap „sza­TELJES KÖRŰ VÁMÜGYINTÉZÉS - Egységes vámokmánykitöltés 1500 Ft - Pótlap 300 Ft - T1R-CARNET 500 Ft - CMR-KITÖLTÉS 500 Ft És még sok egyéb szolgáltatással várjuk ügyfeleinket RONDELLA Kft. Telefon: 62/325-746,06-30/433-794 Vége az álkulcsok, ke­nyérbe sütött reszelők korszakának: Nagy-Bri­tannia egyik börtönéből telefax segítségével sétált ki - mégpedig az őrsze­mélyzet tevékeny hozzá­járulásával - egy ítéletre váró tolvaj. badult", amikor bírái előtt lett volna jelenése, ítélethirdetés végett. A rendőrség két napra rá ugyan nyomára bukkant, s rövid autós üldözést is bemu tattak a felek, de Aves oly ve­szélyes manőverekkel mene­kült a csúcsforgalomban, hogy inkább futni hagyták. A helyi hatóságok vizsgál­ják a kínos esetet, s közölték, hogy Aves távozását szabályos fogolyszökésnek tekintik. POTBEIRAS JATE SZABADEGYETEM PROGRESS NYELVISKOLÁJÁBA Nyelvvizsga előkészítés (2x3 óra), általános tagozat (2x2 óra), bcszédccntrikus nyelvvizsga előkészítés (angol, 2x2 óra). tmnfidym$mok. Érdeklődés: 310 129, Tisza I.. krt. 103. Le. Beiratkozás: II. hó 13.. 14. (hétfő, kedd), du. 15-18 óra között a fenti címen. VALENTIN-NAPI holland cserepesvirág-KlÁLLITÁtS és szenzációs kedvezményes VÁSÁP, 30-40%-kai olcsóbban Szegeden, az Ifjúsági Házban február 13., 14., 15-én, nyitva: 9-18 óráig. Virágaink egyenesen a holland virágtőzsdéről érkeznek, ezt ne szalassza el!

Next

/
Thumbnails
Contents