Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-13 / 37. szám

» HÉTFŐ, 1995. FEBR. 13. • SZDSZ-frakcióhétvége Nyugvóponton a feszültségek BELÜGYEINK 3 Az SZDSZ képviselőcso­portja két héttel ezelőtt még azon a nézeten volt, hogy ha­tárvonalhoz érkezett a koalíció, most azonban úgy ftéli meg: nyugvópontra jutottak a fe­szültségek. A szabaddemokrata törvényhozók az MNB-elnök és az új pénzügyminiszter jelö­lése után jó esélyt látnak arra, hogy a kormány gazdaságpoli­tikai programja az eddiginél lendületesebben valósuljon meg. Minderről Pető Iván párt­elnök-frakcióvezető beszélt va­sárnap, Budapesten, az SZDSZ visegrádi frakcióhétvégéjét összegző sajtótájékoztatón. A képviselőcsoport állást foglalt a pártok adósságának ügyében is, amelyről a hét vé­gén többen nyilatkoztak. Az SZDSZ megengedhetetlennek tartja a párttartozások elenge­dését, hiszen - mint a frakció­vezető rámutatott - az állam­polgárok adósságait is szigorú­an behajtják. Arra természete­sen a szabaddemokraták is ké­szek, hogy a többi párttal együtt keressenek megoldást az adósságok ügyére, ám ez szerintük nem vezethet az adósságok vissza nem fizetésé­hez. A háromnapos frakcióülés napirendjén tisztújítás is sze­repelt, igaz, ezúttal nem került sor jelentős változtatásokra. A sajtótájékoztatón bejelentették: Dornbach Alajos, akit nemré­giben elnökévé választott az SZDSZ Országos Tanácsa, le­mondott az Országgyűlés ön­kormányzati bizottságának al­elnöki tisztéről, helyére Wek­ler Ferenc kerül, aki az elózó ciklusban a bizottságot vezette. Dombach Alajos a jövőben az alkotmányügyi bizottságban dolgozik, ahonnan kiválik Mé­száros István László, mert őt az SZDSZ az európai integrá­ciós ügyek bizottságába dele­gálja. A környezetvédelmi bi­zottság új SZDSZ-es tagja Baky György lesz, ő Párizs András helyére kerül. A Habsburg-„család". (Fotó: Enyedi Zoltán) Magyarország már bizonyított Beszélgetés dr Habsburg Ottóval Utolsó királyunk fia, dr. Habsburg Ottó, a Nemzetközi Páneurópai Unió elnöke, az Európa Parlament képviselője ezúttal ismét Magyarországon tartózkodik. Szombati, kecske­méti látogatása alkalmából le­hetőségem adódott számára né­hány kérdést feltenni. • Az utóbbi években előtér­be kerültek a nemzetiségi kérdések, mind nálunk, mind a környező országok­ban. Mi erről a véleménye? - Nézze, jogosultak ezek a nemzetiségi problémák, amely­ben csak egy igazi, békés meg­oldás lehetséges. Ez pedig csak úgy érhető el, ha a nemzetisé­geknek az összes jogait meg­adjuk, biztosítjuk. Mi ezt elég jól csináltuk mostanáig, hála Istennek. Az is tény, hogy a közép-európai államok között a magyar és a szlovén közelí­tette meg ezt a témát legjob­ban. Így tulajdonképpen nin­csenek komoly kisebbségi problémáink, de nem nyugod­hatunk meg ebben a tudatban, hanem haladnunk kell tovább a kérdést illetően. Éppen ezt cé­lozta egy magyarországi felső­ház létesítésére történt javasla­tom, ahol az összes nemzetisé­gi és nyelvi csoport képviselné magát. • Magyarországon pilla­natnyilag az elmúlt negy­ven év következményei je­lentik a legnagyobb problé­mát. Mégis ez után a negy­ven év után ismét szocialis­ta kormány került hatalom­ra. Hogyan gondolkodik ön erről? Ismeretei szerint mindennek milyen a nyu­gati visszhangja? - Véleményem szerint a mostani szocialistákat nem szabad összehasonlítani a kom­munistákkal. Ez egészen más. A kommunizmus egy totalitá­rius rendszer, olyan, mint a hit­lerizmus volt. A mai kormány­zó pártoknak jogos helyük van a demokratikus politikai élet­ben. Ami a nyugati visszhan­got illeti: összességében nem volt rossz kihatása a szocialis­ták kormányra kerülésének. Tény, hogy először sokan meg­ijedtek, főleg gazdasági okok miatt, de most azok is megér­tették, hogy ami egyszer egyik irányba megy - pont ez a de­mokrácia szépsége -, az más­nap más irányban haladhat tovább. Az ország már bebizo­nyította. hogy nálunk nagyon erős a demokrácia. • Tehát ön úgy látja, hogy a magyarországi helyzet javul... - Igen. Biztosan. Nézze, én időről időre hazalátogatok, és látom, mennyire halad ez az ország. Persze, vannak nehéz­ségek, sőt óriási nehézségeink vannak, de mégis haladunk. Horváth Ágnes Negyvenmillióan jöttek Az idegenforgalmi aktívum a múlt év októberének végéig 500 millió dollárt tett ki, s ez novemberben tovább nőtt, elérte az 536 millió dollárt. A bevétel 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Tavaly 40 millió külföldi lá­togatott Magyarországra, vala­mivel kevesebb mint 1993­ban. Ezen belül a turisták szá­ma 8 százalékkal csökkent, a kirándulóké viszont 11 száza­lékkkal nőtt. A turisták főként A Fidesz figyel A koalíciónak nincs alternatívája Soha ilyen kiszámíthatatlan nem volt a kormányzati politi­ka, mint most - jelentette ki Orbán Viktor pártelnök szom­baton Kecskeméten, a Fiatal Demokraták Szövetsége által összehívott önkormányzati konferencia alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Orbán Vik­tor - utalva Kövér László Fi­desz-alelnöknek a kecskeméti tanácskozáson elmondott poli­tikai vitaindítójára - hangsú­lyozta, hogy nem Békési Lász­ló személye, hanem a nevével fémjelzett gazdasági program bukott meg, mivel nem állta ki a gyakorlat próbáját. A fiatal­demokraták érdeklődéssel vár­ják, hogy a pénzügyi tárca új vezetője, Bokros Lajos, illetve a Magyar Nemzeti Bank élére javasolt Surányi György mi­lyen gazdaságpolitikát fog folytatni. A kormányzatnak ugyanis előbb vagy utóbb el kell ismernie, hogy gazdaság­politikája rossz. Ha a kormány­zat nem veszi tudomásul, hogy programja életképtelen, az or­szág soha nem látott mélypont­ra fog süllyedni - szögezte le Orbán Viktor, a tanácskozás legfőbb megállapításait össze­gezve. A sajtóban az utóbbi időben nagy visszhangot ki­váltott „SZDSZ-előrenyomu­lásról" szólva a fiataldemokra­ták elnöke elmondotta, hogy a jelenlegi koalíciónak valóban nincs más alternatívája. Az SZDSZ nélkül a Magyar Szo­cialista Párt képtelen lenne a kormányzásra, mivel arra nem készült fel. • Várhatóan már­ciustól kezdi meg az OECD-orszá­gokba irányuló ex­port kereskedelmi kockázatok elleni biztosítását a Ma­gyar Exporthitel Biztosító Rt. A ma­gyar kivitel csak­nem 70 százaléka a fejlett országokban talál gazdára. A ke­reskedelmi bankok becslése szerint a tételek nagy része úgynevezett nyitva szállítás, vagyis az árut bárminemű biztosíték nélkül adják fel. Ez az el­ű\ t | filléres gondok időszakát élik sokan. Egyre többen. Filléres gondok akadtak száz éve, ötven éve és öt éve. Filléres gondok akadhatnak a mi házunkban, a szomszéd utcában, a városban és a faluban. Békésben és Oregonban. A Homo Sapiens hozzászokhatott már a szű­kölködéshez, éppúgy mint a dúskáláshoz• Nincs ebben semmi különös, csak talán annyi, hogy mifelénk az ezzel kapcsolatos, hétköznapi realitásérzéket sikerült elaltatni az elmúlt évtizedekben. Az ébredés annál keserűbb. Idős emberek között járva jutott mindez az eszembe. Élik a maguk életét. Kapják a nyugdíjat, s fizetik a spó­rolás ellenére egyre magasabb számlákat. A magukéban élők, egyedülállók bezárkózott világában sokan most jut­nak el az eddig legálabb látszólag meglévő egyensúly fel­borulásához• A lakás- és állásnélküli huszonéves akár irigyelhetné is a több milliót érő kertes magánház tulaj­donosát. A sajátjában fagyoskodó nénikét egyáltalán nem boldogítja ingatlanának eszmei értéke. Kettő- vagy ötmillió, egyre megy. A tizenhárom ezer forintos nyugdí­jat abból nem lehet kipótolni, hisz élni kell valahol. S míg az ember dönteni képes, addig lehetőleg a régi, meg­szokott, emlékekkel teli környezetet választja. E választásáért, büszke szabadságáért nagy árat fizet. A magának vagy unokájának vett tábla csokoládé is kö­nyörtelenül számításba veendő tétel. Nagy szüksége len­ne már egy kis ajnározásra, a konyha felsöprése is egyre nehezebben megy. S nem találja a megoldást. Éber éjsza­kákon agyában lázasan cikáznak a gondolatok. Gyerekei távol, a mindennapi megélhetés robotjában. Nem olyan időket élünk, hogy rá is jusson a szűkre szabott időből, energiából. A lakásért idegen is eltartaná, de annyi rosszat hall az ember. Ebben az üzletben ő csak egy mi­nél hamarabb kiiktatandó tétel lenne. A kivétel, hogy jó­érzésű emberrel hozza össze a sors, nem garantálható. Addig míg lábra tudfillni, odázza a döntést. Ismerősei köréből rossz példák bizonytalanítják. A Ka­ti is eladta a házat, az árát odaadta a gyerekeinek, s aztán csak a kegyelemkenyér maradt. Icának jó sora van az idősek házában, ahol szépen ellátják, de sokan várnak efty-eKy megüresedő ágyra. A befizetés miatt el kellene ugyan adni a házat, de azért jócskán maradna az árából. Nem „lopná" meg a gyermekeit. Edit viszont panaszko­dik a szobatársára, aki zsarnokoskodó és alattomos. A1 telefon nagyon kell, a távolban lévő gyerek hangját <üü hallani, fölhívni a szomszédot, ha szokatlan ne­szezés hallatszik a kert felől, ha befagyott a kerti csap, ha hívni kell a gázszerelőt, mert pihen az őrláng. Tavaszo­dik, jó lenne betegség nélkül kihúzni. A nyár mindig könnyebb. Talán sikerül még ezt az évet is végigküszköd­i adó részéről a leg­teljesebb bizalmat tételezi fel, hiszen a bank csak akkor kapcsolódik az ügyletbe, ha a vevő a pénzt már átutal­ta. A nyitva szállí­tásban és a rövid le­járatú kereskedelmi hitelezésben a szál­lító legnagyobb kockázata mindig az, hogy vevője csód vagy más egyéb ok miatt nem fizet. Ezt a kocká­zatot hivatott csök­kenteni a kereske­dedelmi biztosítás. MODUL UH SOFA, Bajai, Velux, Schindler nyílás­zárók, csempék, padlóburkolók, ragasztók, fugázók, élvédők nagy választékban! MODUL BAU KFT. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/474-481, 62/491-022 Szentes. József A. u. 24. Tel.: 63/314-011 Japánból és a Szovjetunió utódállamaiból érkeztek. A ke­reskedelmi szálláshelyeken ta­valy 4,9 millió vendég fordult meg és 16 millió éjszakát töl­tött el. A magyarok 14 millió al­kalommal látogattak külföldre, ez 19 százalékos növekedést jelent 1993-hoz képest. A leg­több határállomáson vissza­esett a forgalom, a szerb határ­szakaszon azonban 3 millióan keltek át az elmúlt évben, öt­ször annyian, mint 1993-ban. • A gazdaság mélyrepülésé­nek köszönhetően a termé­szetvédelemre szánt forin­tokból is kevesebb van - ál­lítja Várvölgyi Pál, a Kiskun­sági Nemzeti Park Igazgató­ság szegedi területi felügye­lője. Míg a korábbi években nemcsak a megőrzésre, ha­nem a fejlesztésre is volt le­hetőség, addig jelenleg legfel­jebb az állagmegóvásra ele­gendőek a tartalékok - szól a szakember intése. • Csak felsorolásképpen: milyen természetvédelmi területek találhatók Csongrád megyében? - Négy tájvédelmi körzet (mártélyi. pusztaszeri, pitva­rosi, cserebökényi) és négy természetvédelmi területet (ásotthalmi láprét, pusztaszeri Hétvezér emlékmű, puszta­szeri Fülöpszék, Makó-Lan­dori erdők) tartunk számon. Mintegy 32 ezer hektárokat a Tisza szeli ketté: a nyugati ré­szek a Kiskunsági Nemzeti Park, a keletre eső területek a Körös-Maros Természetvé­delmi Igazgatósághoz tartoz­nak. Az igazgatóságoktól a felügyeleti szerv elvárja. 0 KÉRDÉS • A természetvédelmi felügyelőhöz Riasztólövések Fehér-tón hogy bevételeket produkál­janak, szem előtt tartva a vé­dett értékeket. • Hogy lehet tájvédelmi körzetben pénzt „csinál­ni"? - A pénz szaporításának szinte az egyetlen eszköze a területek bérbeadása, mivel idegenforgalmi szempontból hasznosítható, vagyis belépő­díjas védett terület nincs. Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlék­park ugyanis, amely bevétel szempontjából szóba jöhetne, csak jelképes összegeket ka­pott a természetvédelemtől, így a hasznon sem osztozik vele. Amikor természetvédel­mi területek bérbeadásáról beszélünk, általában a gyepek kaszálására, legeltetésre kell gondolni. • Hogyan élte meg a ter­mészetvédelem a rendszer­váltást? - Sajnos, rendezetlenek maradtak a birtokviszonyok. A szövetkezeti átmeneti tör­vény még reménytkeltő pa­ragrafusokat tartalmazott. A jogalkotók ugyanis azt ígér­ték, hogy a tájvédelmi körze­tek, természetvédelmi terüle­tek melletti erdők, gyepek, nádasok, halastavak szövetke­zetiből állami tulajdonba és a természetvédelmi igazgató­ságok kezelésébe kerülhet­nek. Pénzhiány miatt azonban nem így történt: az állam a te­rületek átadásáért nem tudott fizetni a szövetkezeteknek, de földterületet se tudott cserébe felkínálni. A helyzet azért nyugtalanító, mivel a termé­szetvédelmi területek köré csoportosult kisbirtokok a jö­vőben végeláthatatlan peres­Várvölgyi Pál kedések forrásai lehetnek. Hogy csak a Szeged melletti Fehér-tó példáját említsük, onnan a madarak gyülekezés idején a szomszédos földekre járnak portyázni és felszedik a frissen érett gabonát. Hogy eddig még nem indult egyet­len peres eljárás sem a nem­zeti park igazgatósága ellen, az a területkezelőknek kö­szönhető. Ők ugyanis nem restek, a gazdák jelzéseit kö­vetően „kijárnak" és riasztó­lövéseket adnak le a birtokha­tárokra fittyet hányó mada­rakra. F. K.

Next

/
Thumbnails
Contents