Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-01 / 27. szám
SZERDA, 1995. FEBR. 1. MŰSOR 15 1 1 MAI D M HOROSZKÓP m KOS: Egyre gyakrabban keresi mások tetteiben a hátsó szándékot, s mivel elég kitartó, néha meg is találja. Ilyenkor persze mindig kiderül, hogy kár volt buzgónak lennie. BIKA: Hivatalos ügyei kicsit vontatottan haladnak, ráadásul a kelleténél több idejét és energiáját emésztik föl, de látja, hogyha eredményt akar, bfmia kell cérnával. tt- IKREK: Túlságosan ==J könnyen dobálózik a szavakkal, pedig tudnia kellene, hogy milyen sebeket lehet velük ejteni. Legokosabb, ha kicsit megpróbálja visszafogni magát. RAK: Anyagi ügyeiben I—I bizonyára volt már kedvezőbb időszaka is a mostaninál. Nem kizárt, hogy segítséget kell kérnie valakitől, akivel folyamatos és meghitt kapcsolatban van. £ OROSZLÁN: Érzelmi problémáit csak ideigóráig titkolhatja, előbb-utóbb szembe kell néznie velük akár tetszik Önnek, akár nem. Még akkor is, ha egyáltalán nem tetszik. ím I SZŰZ: Elég sok szaladgálnivalója akad, de különös módon most ez egyáltalán nem zavarja, inkább élvezi a nagy jövés-menést. Még ha nem is tud mindent MERLEG: Többféle hatás is érheti, de az, hogy mindegyik kedvező lenne - nem állítható. Olyan kötelezettségeket is a nyakába kell vennie, amik a legkevésbé tartoznak Önre, ráadásull kellemetlenek is. SKORPIÓ: Szenvedé lyesre és váratlanul kom moiyra fordulhatnak azok az érzelmi ügyek, amiket eddig csak játéknak tartott. Mindenképpen színt kell vallania. Ha így. ha úgy. Z " NYILAS: Lehetősége J lesz egy olyan emberrel találkozni, aki az emberi tényezőt fontosabbnak tartja az üzleti életben mint a profitot. Nézze meg jól magának, nincs belőle sok! BAK: Az elmúlt napok zaklatott légköréből elég nehéz szabadulnia. Főleg, hogy az előjelek sem ígérnek felhőtlen nyugalrujit, igaz, túlzott izgalmakat sem. VÍZÖNTŐ: Jó szíve és emberszeretete méltán kelt csodálatot valakiben, akit nem olyan régóta ismer közelebbről. Lehet, hogy ennyi is elég lehet a boldogsághoz. SSX X] HALAK: Egy eredménytelennek látszó felmutatni, kiérdemelve ezzel a főnökei és beosztottjai rajongó elismerését, és megbecsülését. IKE SZ Kft. MŰSZAKI VIZSGAÁLLOMÁS ZÖLDKÁRTYA KIADÁS 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 112 Tel./fax.: 62/471-200 k ráf " _ i A MÁR KÉT HELYEN! • A Retek utcai üzletben és | Fekete sas utcában a Pellini kávézá • mellett várjuk kedves vásáriáinkat, | a hát minden napján. (Tel.: 326-006) • i ut/r H-p.: 8-1 8, szo.:*8-l 3, «.: 9-1 2-ig j ™ Aki a hirdetést felmutatja 10% árengedmény kap! ' ZSUZSI BT. ÉPÍTŐANYAG KIS- ÉS NAGYKERESKEDŐ Akciós áraink, amíg a készlet tart! • Therwoolin a gyári árnál 15%-kal olcsóbban • Ukrán pala 350 Ft/db • Csaptelepek 10% engedménnyel • Ajtók, ablakok tavalyi áron. Ny.: H-P: 7.00-16.00 Szeged, Szabadkai u. 89. Tel.: 62/310-863 mumeobm 1 SZÍNHÁZ KAMARASZINHAZ 19 órakor: Macbeth. Bérletszünet. Mozi KÖRZŐ: Dugi pénz. Színes, m. b., amerikai vígjáték. Kezdés: délelőtt 10, délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Született gyilkosok. Színes, amerikai film. Kezdés: délulán 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi) Örökmozgó — Szegedi Filmmúzeum: Összeomlás. Színes, amerikai film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. FÁKLYA: Hegylakó III.: A mágus. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délulán 5 és este negyed 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Függőkertek. Színes, spanyol film. Kezdés: délután 4, 6 és este 8 órakor. VÁSÁRHELY: Sztriptízgyilkos. Színes, amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. SZENTES: A specialista. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. FILMTÉKA: Rómeó vérzik. Színes, amerikai film. CSONGRÁD: Veszélyes vizeken. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután 6 órakor. ""* pálya. 2/1. 17.10 Lyukasóra. 18.00 Körzeti híradók. 18.13 Magyarország ma. 18.50 Szerelem és cselszövés. Kanadai tévéfilmsorozat, 3/3. rész. 19.45 Olimpiai arcképcsarnok. Németh Imre (atlétika). 20.00 Civil kurázsi különkiadás. 20.30 Testközelben. Bűnügyi történetek. 21.05 RÉS. 21.15 Kék percek. 21.25 Mindent vagy semmit! 22.00 Objektív. 22.40 Kis Romulusz. Tévéfilmsorozat, 4/3. rész. DUNA 8.00 Képes Krónika. 14.00 L apozó. 14.15 Szippancsok. 14.40 Okavango - a vadon szíve. Sorozat, 13/1. rész. 15.30 Madártávlatból. Cordoba. Spanyol ismeretterjezstő film. 16.00 Don Quijote.: Útban Barcelona felé. 16.25 A zene arcai. 17.15 Muzzy in Gondoland. 17.20 This is the Way. 17.40 Futrinka utca. Rókavadászat. 18.00 Híradó. 18.15 Fábri Zoltán életműsorozata. 20.00 Régiók. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Találkozás. Amerikai film. 23.00 Páskándi Géza: Tej választó. HBO 17.00 Tapsi Hapsi és vendégei. 17.30 National Geopraphic: Volga anya. Amerikai dokumentumfilm. 18.30 A villám. Amerikai kalandfilm. 20.05 A Hold hegyei. Amerikai filmeposz. 22.15 Megtorlás. Amerikai krimi. 23.50 A nevem Bili W. Amerikai filmdráma. TKTV 1 7.30 Képújság. 8.00: ATV szerda (ism.). 18.30 Képújság. 19.00: ATV szerda. TKTV 2 19.00 SZÍV TV VTV Szeged 0.00 Képújság. 15.29 HTV-30 film: Jégvilág, IV/1. 16.00 Puli Tv Sportműsora (ism.). 20.00 HTV-30 film: Duna-parti randevú (magyar vígjáték). 21.08 Képújság. TELIN MAGVAR TV TV I 5.30 Falutévé munkaügyi tippel, géptippel, növénydoktorral. 5.50 Határtól határig. 6.00 Napkelte. 9.00 KÉK. Közéletről. Életmódról, Kultúráról száz percben. Benne: 9.35 Játék. 9.45 Tűzgyűrű. Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat, 4/1. rész: Az arannyá változó tűz. 11.20 Játék. 11.30 Határváros. Francia-kanadai filmsorozat, 78/23. 12.00 Hírek. 12.05 Üzlet délidőben. 12.20 Tőzsde. 12.25 Képújság. 14.45 Öregberény. Történetek vidékről. 7. rész: Á meccs (ism.) 15.20 Repeta. Történelem. 16.00 Hírek. 16.05 Nekem ne lenne hazám? Egy operatőr honismereti sorozata. Működőképes (ism.) 16.25 A kisasszony. Brazil tévéfilmsorozat, 170/58. 17.00 Kapcsolj be. 17.00 Mozivarázs. 17.15 Cimbora. 17.45 Katolikus sajtó a mai Magyarországon. 2/1. Hetilapok. 18.15 Üzlet. 18.25 Zsákbamacska. 19.00 Esti mese. 19.10 Múzsa. 19.30 Híradó. 20.08 Telesport. 20.20 Lángoló part. Francia-német-olasz tévéfilmsorozat, IV/2. 22.05 Kézirat. 22.35 Ostromnapok. 40. nap: 1945. február 1. 22.40 Műkorcsolyázó EB. Párosok versenye. 23.40 BBC-Híradó. 24.00 Képújság. TV 2 15.30 Vendégvárók. A helyi adottságok (ism.) 16.00 Textilező. 16.10 Tárgyalás. Hidak. 16.20 A P. Mobil legrosszabb koncertje. 1994. június 11. Fradi 5.00 Képújság. 19.00 Szív TV. Benne: Szebben akarok írni. 19.30 Gyermekmozi. 20.00 Táplálkozási magazin. 20.30 Tarzan, 12. 21.00 Egészségmagazin. 21.30 Szln-ház-tűz-néző. 22.00 Dokumentumfilm. SZŐREGI KÁBELTÉVÉ 19.00 Szív TV. Benne: Torna. 19.25 Gyermekműsor. 20.00 Táplálkozási magazin. 20.30 Tarzan, 11. 21.00 Egészségmagazin. 21.30 Alternatív 4ÍXX). VTV Vásárhely 17.00 Képújság. 20.00 Jégvilág, 1. 20.30 Duna-parti randevú. Magyar film. 23.00 Képújság. MŰHOLD EUROSPORT 8.30 Eurosí. 9.30 Műkorcsolya EB Drtmundból. 11.30 Eurosí. 12.30 Aerobic-vb Las Vegasból. 13.30 Eurofun. Magazin.' 14.00 Műkorcsolya EB. 17.30 Lovaglás. Volvo kupa. 18.30 Műkorcsolya EB. 20.00 Eurosport-hírek. 20.30 Műkorcsolya EB. 22.00 Labdarúgó szuperkupa. Milan-Arsenal. 24.00 Motorsport. Autóverseny a jégen. DSF 7.30 Vízi sportok (ism.). 9.00 DSFitness. 11.30 Vízi sportok. 12.00 Játékok játéka. 12.30 Teherautószörnyek (ism.). 13.30 Csodálatos sportok. 15.00 DSFitness. 15.30 Sportvilág. Magazin. 16.00 Labdarúgás. Összefoglaló. 17.00 Ötös akció. 18.00 Játékok játéka. 18.30 Csodálatos sportok. 19.30 Kézilabda Bendesliga. 20.55 Arsenal London-AC Milán. Szuperkupa. 23.00 Ökölvívás. SUPER CHANNEL 5.30 Tom Brokaw hírmagazinja. 6.00 Hírek, piacgazdaság. 6.30 Üzleti bennfentes. 9.00 Supershop. 10.00 Európai pénzkerék.14.00 Amerikai pénzkerék. 18.00 Mai témák. 19.00 Hírek. 19.30 Golf. 20.30 Szociális témák. 21.30 Belső kiadás. 22.00 Hírek. 22.30 Jay Leno-show. 23.30 Talkshow. 24.00 Financial Times. 0.20 Piacgazdaság 0.30 Hírmagazin. 1.00 Azonos időben. 1.30 Jay Leno-show. 2.30 Videodivat. 3.00 Rivera-show 4.00 Szociális témák. TV5 6.00 A Deschénes-ház. Sorozat. 6.30 Telereggel. 8.05 Kanadai híradó. 8.35 Párizs fényei. 9.05 Az elmúlt hét. 10.00 Vivaldi. 11.00 Európai magazin. 11.30 Európa nagyító alatt. 12.05 San zonok. 12.45 Svájci híradó. 13.05 A Deschénes-ház (ism.). 13.30 Rendkívüli tudósító. 15.00 Orvosi magazin. 15.30 Scullv vendége 16.00 Híradó. 16.1Í) Főzőcske. 16.30 Gyerekeknek. 17.05 Állatok kertje. 17.20 Menekülés a szabadba. 17.45 Kvízjáték. 18.15 Amerikai képek. 18.30 Híradó. 19.00 Párizs fényei. 19.30 Belga híradó. 20.00 Jelen idő. 21.00 A Francé 2 híradója. 21.40 Játékfilm 23.10 Kulturális magazin. 0.20 A France3 híradója. 0.50 Claire vendégei. SAT1 5.30 Németország ma reggel. 7.30 Reggeli a SAT 1-gyel! 9.15 Szomszédok. Sorozat. 10.15 Jó formában - Susanne Holsttal. 10.45 Asszonyok! 11.45 Németország délben. 12.00 A szerelem útjai. Amerikai sorozat. 12.30 Kaliforniai nap alatt. Amerikai sorozat. 13.30 Falcon Crest. Amerikai sorozat. 14.30 Tarzan. Amerikai sorozat. 15.00 Űrszekerek. Amerikai sci-fi sorozat 16.00 MacGyver. Amerikai sorozat. 17.00 Kockáztass! 18.00 Mindent vagy semmit! 19.00 Hírek. 19.15 Sporthírek. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 A Kőnig. Német krimisorozat. 21.05 Hunter Amerikai sorozat. 22.15 95/5-as akta. Riporterek nyomoznak. 23.00 Vörös vég. Amerikai akciófilm. 0.45 Ismétlések. RTL 5.30 RTL-hirek. 5.35 Rajzfilmek. 7.00 Reggeli magazin. 7.35 Egymás közt (ism.). 8.05 Az UNCLE embere. Amerikai sor. 9.05 Kojak. Krimisorozat. 10.00 Gazdag és s/.ép. Amerikai sor. 10.30 Hétköznapjaink. 11.00 Forró nyeremény. Játék. 11.30 Családi párbaj. Játék 12.00 Déli magazin. 12.30 A Springfieldsztori. Amerikai sorozat. 13.15 Kalifornia klán. Amerikai sorozat. 14.10 Gyilkosság a hobbija. Amerikai sorozat. 15.00 Ilona Christen Beszélgetés. 16.00 Hans Meiser. Beszélgetés. 17.00 Vetélkedő. 17.30 Egymás közt. Német sorozat. 18.00 Gazdag és szép. 18.30 Robbanékony. 18.45 Híradó. 19.10 Robbanékony 19.40 Jó idők, rossz idők. Német sorozat 20.15 Lilian H. sorsa. Német thriller. 22.10 Stern TV 23.15 Gottschalk-show. 24.00 RTL - Éjszakai hírek. 0.30 RTL - Éjszakai show. 1.30 Ismétlések. RÁDIÚ KOSSUTH ból. 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek. 21.05 Kossuth-Klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. 23.05 Lemezek közt válogatva. URH: 6.30 A BBC magyar műsora. 6.55 Körzeti információs magazinok. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyel vű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 22.30 A BBC magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hajnal. 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel. 8.10 Rivaldafényben. 8.45 Apró-cseprő gyerekekről 9.00 Hírpercek. 9.15 Sok hűhó... (ism.) 10.00 Zeneszó. Közben: 11.00 Hírek. 11.50 Gordiusz plusz. 12.00 Nóták. 12.50 Korkérdés - Játék. 13.00 Hírpercek. 13.10 Kapcsoljuk a 8as stúdiót. 14.00 Pihenőidő. 15.00 Hírek. 16.35 Korhatár nélkül. 16.45 Szfinx - Játék. 17.00 Hírpercek. 17.10 Mágnes. 18.00 Kölyökrádió. 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hírek. 19.05 Heavy metál híradó. 19.30 A rock gyermekei. 20.00 II. Erzsébet titkos naplója. 3. rész. 20.39 Rodgers zenés játékaiból. 21.00 Hírpercek. 21.15 Lőrincrévei és dunántúli dalok, táncok. 21.45 Jazzmelódiák. 22.15 Sok hűhó... Minden ami belefér! - 45 percbe. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Záróra. 0.15 Éjszaka. 4.03 Csárdásmuzsika. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. Benne: Félóránkét Hírek. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Csillagközelben. 10.49 Operaslágerek. 11.40 Országok, tájak zenéje. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.27 Barokk szonáták. 14.00 Hírek. 14.05 A Pickwick klub. 3. rész. 14.47 Muzsikáló magyar vers. 15.05 Zenekari muzsika. 16.00 Hírek. 16.05 A XX. Siklósi Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. 16.40 HitDRÓTHÁLÓT tüskésdrőtot, drőthuzalt, esirkehálőt. rabit/hálót, szita-, rostaszöveteket legolcsóbban a készítőtől vásároljon. Szeged SÁRKÁNY G. 29. Tel.: 312-916, 329-5ÍB { DAJKA-KÉPZŐ \ IMDUL a Csongrád Megyei Pedagógiai Intézetben, szombati napokon, 1995. márciusában. További információ: 62/431 -499 (Walláné Újházi Ildikó) / élet és történelem. 17.00 Hangadó. 17.50 Ez van! 18.00 Hírek. 18.05 A magyar zene évszázadai. 19.15 Orosz, kórusmuzsika. 19.35 Kapcsoljuk a MR márványermét. Közben: 20.20 Hírek. 20.25 Visszapillantó. 21.20 Részletek vígoperákból. 22.00 Hírek. 22.05 Uj kompaktlemezeinkből. 23.00 Világhangköltészeti Revue. 23.30 Jazz 0.05 Századunk zenéje. 2.03 Az éjszaka zenéje. SZEGED 5.55-9.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. A tartalomból: 5.55: Műsorismertetés, időjárásjelentés és útinform. 6.00: Reggeli Krónika (Kossuth) 6.15: Tegnap történt. 6.25: Lapszemle az országos napilapokból. 6.30: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről. Programajánlat és lapszemle. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Reggeli Krónika (Kossuth). 7.15: A nap eseményei. 7.25: Lapszemle az országos napilapokból. 7.30: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről. Lapszemle. 7.45: Programajánlat. 8.00: Hírek. időjárás, űtinform. 8.10: Hétfő: Sport. Kedd: Postaláda Szerda: Üzleti híradó, Pop-mix. Csütörtök: Hétközben. Péntek: Hétvége, Lemezmustra 16.00^-18.00: Zenés szolgáltató és kereskedelmi műsor A hét minden napján: 94,9 MHz RÁDIÓ '88 - a 95,4 MHz-n! 6.00 Ququriqu! Lapszemle, hírek, információk, filmajánlat. Mv.-szerk.: Sövény Tibor. 10-04 Beiskolázás előtt. Vendég: Kovács József igazgató (Deák Ferenc Gimnázium), dr. Kiricsi Imréné (Kórösy József Közgazdasági Szakközépiskola), dr. Czene László (Pedagógiai Intézet). Szerk.-mv.: Vass Imre. 14.00 Délutáni apróságok. Kívánságműsor. Szerk.-mv.: Szatmáry Gábor. 18.00 Fiatalokról fiata lóknak. Szerk.-mv.: Frányó Andrea. 20.00 Dj.: Maki. DEUTSCHE WELLE Deutsche LJ l wv ... .. u|/7 welle -magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle. Tudomány, környezetvédelem. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és szombaton 15.45. tt it*. f vasar a „börze bála" (.jjj/* butikban •^mCÍK - (Retek u 2VA.) Tak.-szöv. mellett Német és olasz áru érkezett, láma és gyapjú télikabátok, sínad rágok nagy választékban kaphatók DÉLMAQYARORSZÁQ NAPILAP 4.30 Reggeli Krónika. Benne: Félóránként Hírek, Óránként Krónika, Sport. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsorszemle. 8.25 Mindennapi tudomány. 8.35 Civil percek. 8.40 Paragrafus. 8.50 Ajánlott levél. 8.55 Kulturális programok. 9.00 Hírek. 9.05 Napközben. 11.00 Hírek. 11.05 Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 11.35 Polcz alaine: Asszony a fronton. 3. rész. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.00 Hírek. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Gyülekezeti énekek tára. 13.30 A református egyház félórája. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.55 Első közlés. 15.00 Hírek. 15.05 Akusztikus pemzli. 16.00 Délutáni Krónika. 16.25 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Házimuzsika. 17.00 Hírek. 17.06 „Magyarországról jövök..." 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág.^9.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Költők között. 20.00 Hírek. 20.05 Kocsár Miklós népzenei feldolgozásaiFőszerkesztő: DI.USZTUS IMRK Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN. SZÁVAY ISTVÁN, TAND1 LAJOS Mellékletszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Rovatvezetők: KISIMKE FERENC (információs). KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), GYÚRK1 ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Kiadói és pénzügyi igazgató: BELLAVICS ISTVÁN Részlegvezetők: KISPÁL ANTAL adminisztrációs igazgató, SURÁNYI TIBOR nyomdaigazgató. MÁRTA IRÉN hirdetési vezető, LESTÁR LÁSZLÓ csoportvezető (terjesztés), NYERGES ZSOLT technikai vezető. Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10.. Sajtóház. Telefon: 4X1-281 . titkárság: 481-320. olvasószolgálat: 481-460 (fax is), sportrovat: 481-730, hirdetésfelvétel: 318-909,320-239 Fax: 481-444. ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Kax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Cyimesiné dr. Ktsedy Sarolta), a Délhír Kt. (ügy vezető igazgató: Mizsei István) és a Délmagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 446 Et. ISSN 0133-025X Mai lapszámunkat szerkesztette: Szávay István