Délmagyarország, 1995. január (85. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-25 / 21. szám

A DM KFT. ÉS A DMKIK GAZDASÁGI MELLÉKLETE • Richter Gedeon és a Maros-parti bútor • Egy a mester, három az esztergagép Németek fűzik be a makói tűt r. Kényszeresen V áltozik a világ Valaha egy áremeló erkölcsi köteles­ségének érezte, hogy a 3 vagy 5 százalék bejelen­tése mellett - ha nem is túl meggyőzően, de - elhadar­ja, hogy az emelt összegért emelt színvonalú termék vagy szolgáltatás dukál nekünk, csak ne akadékoskod­junk. Az áremelkedések szaporodásával már a kötelező bejelentések is megritkultak, csak a nagyon sok embert érintők érdemelnek szót. Talán a régi reflex beidegződéseként a napokban ­'95 januárjában! - az egyik tömegeket közlekedtető cég igazgatójának egy újságíró meghökkentő kérdést tett föl: ugye a 20 százalékos jegyáremelésbe belefér a szol­gáltatás színvonalának javftása is? Az urat nem sikerült e váratlan kérdéssel sem bevinni az erdőbe, nem állt rá a szája, hogy ne mondjon igazat. Tételesen elmondta, hogy a megnövekedett költségek egy részét érvényesí­tik, vagyis ha szerencsénk van, a több pénzért ugyanazt kapjuk, mint eddig. Logikailag levezetve, lenne talán mód sűrűbb já­ratokra, több környezetbarát kocsira, kényelmesebb ülé­sekre, de ha emiatt emelnének még 20 százalékot, ak­kor többen járnának gyalog vagy biciklivel, s egyből le­sántulna e kalkuláció. Lesántult kalkuláció számomra a 150 forintos mozijegy is, mikor egy előadásra csak tizen engedik meg maguknak, hogy beüljenek egy átlagosnál valamivel jobb közönségfilm sokadik vetítésén. Számí­tás kérdése csak: harmadáron, ötször ennyien többet hoznának a konyhára. A szisztéma bukása, ha nem is a drágaság miatt, hanem kényelmességből, elfoglaltsá­gunk miatt nem járunk moziba. E gy szinten megszokott kényszerré, automatizmussá tud válni a miattad emelek, miattam emelsz össz­népi játéka, s maradunk mindannyian, ahol vagyunk. Aki nem bírja az iramot, mehet sokezredik „kompenzá­ciókéró'nek" az önkormányzathoz. Végül is. mint minden szisztéma, ez is működhet olajozottan. A magyar forint se lett jobb, értékesebb azzal, hogy a jegybanki alapkamatot 25-röl 28-ra emelték. Legfeljebb az emelkedc hitelkamatokban megjelenve szelektál. A költségvetés jó szokása szerint automatikusan be fog állni e kényszeres szintbe, míg a vállalkozó, ha megta­nult számolni, csak akkor mer belőle kérni, ha zseniális üzletet szimatolt ki, vagy kamattámogatásra jogosító pályázaton jeleskedett, netán korlátozottan beszámítható A kényszeresség, mint tudjuk, nehezen gyógyítható. Ha valakinél a négy kávé, másfél doboz cigaretta, s öt feles a szint, akkor nem fogja érdekelni annak szüntelen gyarapodó adótartama. Megpróbálja az alapszintet tartani, s közben észrevétlenül újabb szintekre áll be. Az elvonókúrát egyféleképp kerülheti el, ha még előtte belepusztul. ( v L LEHOZ— I Fotó: Révész Róbert • Ikarus-mérleg Olajéit buszokat? (Folytatás az I. oldalról.) Vendéglátónk, a makói Medi­cor Maros Bútor Rt. ügyvezető igazgatója Palotai Péter, cége fa lapszerkezetes bútorokat gyárt. Ez az egykori, négyszáz­nál is több alakalmazottat fog­lalkoztató nagy Medicor egyik utódcége a három közül. A másik kettő a Medicor Meditű Kft., valamint az elnevezésé­ben az anyavállalatra már nem is utaló Fémker Kft. A „bútorosok" meg ma is jelentős mértékben kötődnek az egészségügyhöz, árbevéte­lük kétharmada tavaly is ezek­től a megrendelőktől szárma­zott. Van egy standard kínála­tuk, de az ínséges időkben la­kossági és egyéb professzio­nális irodabútorok gyártását is elkezdték. Jelenleg a jászberé­nyi hűtőgépeseknek is bedol­goznak, azaz korpuszt gyárta­nak. ami „annyit tesz", hogy szoba vagy konyhabútornak ál­cázzák a hűtőszekrényeket Valamivel több mint százan vannak, s körülbelül 170 millió forintos árbevételt produkáltak az elmúlt esztendőben. Ez éves szinten háromszázezer forintos átlagos keresetszlnvonalat tett lehetővé. Az elsők között, még a múlt századi törvény alapján rész­vénytársasággá alakult cég tu­lajdonosi szerkezetében rövi­desen változás lesz. 25 százalé­kos részesedést szerez benne az Országos Egészségbiztosítá­si Önkormányzat. Nem is olyan régen még nagyon jól ment a Medicornak. 6-7 éve 300 millió forintos - akkori fo­rint! - árbevételéből 150 millió a szovjet exportból származott. Egész kórházakat szereltek fel makói bútorokkal. A keleti ex­port egyik pillanatról a másikra nullázódott, azóta sem volt könnyű új piacokra találni. Tíz éve egyedi gyártásban még versenytárs nélkül voltak az egészségügy területén, mára megjelent 3—4 piacképes kon­kurens cég. Tavaly a veszprémi kórház berendezése volt nagy dobása a makóiknak. a két évig tartó munka összesen közel 60 mii liós árbevételt hozott. Jelenleg a Richter Gedeon Gyógyszer gyárnak rendeznek be labora­tóriumokat és irodákat, ez a munka eltart az év közepéig. A műhelyben poros és nem poros részek váltakoznak attól függően, hogy milyen fordulat­számon pörög a gép. Gera Imre szabász, időnként kilenc négyzetméteres nagy táblákat aprít kisebbekre. Szögben is tud vágni az olasz gépen, igaz, ehhez már segítségre is szük­sége van. Harcsás István egy automata-gepsor mellett dolgo­zik, amely azonban nem száz százalékig önműködő, hiszen az adagolásnál jobban szereti a kézi megoldási. A gép tapadó­korongja ugyanis két összera­gadt lapot is felemel egyszerre, az emberi kéz ilyenkor ügye­sebb. Többen már tízóraiznak, köztük Koncz Zoltán, másodi­kos szakmunkástanuló, hatal­mas műanyag flakonból kor­tyolgat. Hiába, kicsit száraz a szendvics. A Meditű Kft. sebészeti var­rótű gyártásával foglalkozik, amelyből, mint az nem annyira köztudott, kétfélével is. A bo­nyolultabb a traumatikus. az egyszer használatos, amely steril, és cérnával együtt adják. A probléma az, hogy Makón csak a tű teste készül, a cérnát külföldön fűzik bele. No nem azért, mintha a maros-partiak­nak elromlott volna szemük, a sterilitás miatt bonyolult ennyi­re ez a dolog. Korábban Ka­zanyban fűzték, ma Németor­szágban. Most tehát nyugatról érkezik vissza a kés/termék, de tervezik majd a saját kibocsá­tást is, olymódon, hogy a tűbe­fűzést bérmunkába adnák ki. A másik fajta tű a rugósfülű. ezt méret, alak, élezés szempontjá­ból több százféle változatban gyártják. Van háromélű. rész­ben háromélű. 8 milliméteres­től egészen a 120 milliméteres hullavarrótűig. A géppark francia, 1966-ba került Magyarországra, 1976 óta dolgozik Makón szorgos asszonykezek, no meg Nado­bán János ügyvezető irányítá­sával. A technológia a világon mindenütt hasonló, nem igazán tudja nélkülözni a kézimunkát. A műhelybe - talán a tízórai szünet miatt - csak egyetlen gép csattog, műanyagfóliából forraszt össze egészen kis tasa­kokat. Beljebb asszonyok ülik körbe az asztalt, foglalatossá­guk több mint szemkápráztató. Apró görbe tűk ezrei, egészen kis kupacokban. Tavaly 30 millió körüli árbevételt és szűk egymilliós eredményt ért el a körülbelül 40 alkalma/ott. A Fémker Kft önálló fém­egészségügyi bútorcsaláddal indult, ez azonban időközben módosult. Tavalyi 81 millió forintos árbevételük nyolcvan százaléka exportból szárma­zott, iskolabútorok fémvázaira kaptak megrendelést. Eredmé­nyük a nullszaldó körül lesz valahol. A műhelyben mindjárt meg­csapja az érkező orrát az emulzió összetéveszthetetlen szaga, nehéz, kipróbált gépe­ken, temérdek vas, zártszel­vény társaságában dolgoznak a kipróbált emberek. Markovics Tivadar 18 esztendeje áll az esztergagép mögött a Medicor­nál, ahol mostanában nem is kell egynél több esztergályos. Gépe viszont három is van egyszerre, s akad olyan pilla­nat, hogy valamennyi forog egyidőben. Persze van itt azért olyan szerkezet is, amelyik magától dolgozik, s üldögélni lehet mellette. Oravecz Károly ügyvezető éppen egy ilyen fia­talemberrel tárgyal, talán arról, hogy üldögélni ugyan szabad, de mégsem most lenne a leg­alkalmasabb. Kalauzunk. Sepp Tamás marketingmenedzser még az irodaépületben található bemu­tatóterembe is elkísér bennün­ket. amely ugyanúgy fűtetlen, mint sok más helyiség a hosszú folyosón. Elfogytak belőlük az irodisták. Maradt a két rendelő, az üzemorvosi és a fogorvosi. Kovács András A gyorsmérleg sze­rint az elmúlt évi ela­dások után 17 milliárd Forintos árbevételt könyvelhet el az Ikarus Rt. - mondta az MTI érdeklődésére a gyár illetékese. Hozzátette, hogy bár ennél na­gyobb bevételt tervez­tek, de több üzlet füg­gőben maradt, mert nem érkezett meg Idő­ben a pénzügyi garan­cia, vagy nem sikerült az ellentételezésben megállapodni. A már végrehajtott karcsú­sitási és reorganizációs intéz­kedések nyomán a vállalat mé­rete a korábbinál jobban illesz­kedik a piaci igényekhez. A gazdaságosság érdekében to­vábbi intézkedéseket kell hoz­ni. Ennek stratégiai tervét a társaság vezetése Phare-s/ak­értők bevonásával készíti. Vár­Fotó: Nagy László hatóan márciusban kerül sor a terv elfogadására és ezt kőve­tően ke/dődhet meg annak végrehajtása. Ehhez az ÁV Rt., mint többségi tulajdonos, már segítséget nyújtott: az adós­konszolidáció keretében leírta a vállalat korábbi évekből szár­mazó adósságának közel 40 százalékát, 750 millió forintot. A fennmaradó 60 százalékot attól tette függővé, hogy a kül­földi tulajdonosok - a CHIC holding és Atex - pénzügyi ga­ranciákkal lefedett szerződé­seket hoznak a társaságnak. A/ eddigi tárgyalások, illetve a prognosztizálható ke­reslet alapján az 1995-ös üzleti terv 2000-3000 autóbusz el­adásával számol. Az Ikarus illetékese úgy látta, hogy bár a korábbi államközi szerződések visszaállítása - legalábbis a régi formában - már nem le­hetséges. érdemes folytatni azokat az erőfeszítéseket, ame­lyeket az ipari tárca tes/ a/ért, hogy az orosz olajért és földgá­zért magyar buszokkal lehes­sen fizetni. h

Next

/
Thumbnails
Contents