Délmagyarország, 1995. január (85. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-21 / 18. szám

, MÍÍMMFDim 1995-JANUÁR 21., SZOMBAT „Vannak ebben a kormányban olyanok, akikről jó a véleményem, s vannak, akikről kevésbé. Mindenesetre elfogadom Ottlik azon gondolatát, hogy le­hetnek barátaink a kormányban, de a kormány nem lehet a barátunk." „Aki másnak nem árt, azt nem kell becsukni" Konrád György politikáról, függetlenségről, drogról 9 „A gondolkodók nyng­talankóan tekintélyes ré­sze a vezérkarok szak­értője lett. Azon fáradoz­nak, bogy értelmes szín­ben tüntessék fel azt, ami halálosan értelmetlen" — Irta AntipoHtika című müvében. Ha a vezérka­rok szót a hatalommal helyettesítenénk, miként érvényes ez a gondolat a demokratikus ellenzék ma Is politizáló egykori vezéralakjaira? - Én a szóra, a vezérkarok­r.i nagy súlyt fektetek. Egy le­hetséges háborúról értekeztem akkoriban. A világon azóta is számos értelmiségi tanácsadó szerepet tölt be ktllönbözö kormányok, városi hatalmak mellett. Tanácsokat adnak, és addig csinálják ezt, amíg nem kényszerítik őket tőlük idegen szerepek eljátszására. Egy tu­dósnak vagy Írónak azonban nem a tanácsadás az elsőren­dű megnyilatkozási módja. Mert ezekből az emberekből gyakran hivatásos intézményi ember lesz. Ami nem feltélle­nül baj, de akkor egy neme­sebb ügy ellen vétenek: le­mondanak arról, amire egy­szer elszánták magukat. Vagy­is, hogy írjanak. A jó oldalon álltak? t Most már szociáUibe­rális hovatartozásukat nyíltan vállaló elemzők beszélnek arról, hogy az értelmiség mintha kímé­letesebb lenne ma a hata­lommal mint az ezt meg­előző négy érben. - Még nem olyan hosszú ennek a kormánynak a regná­lása. A közmondás szerint „nézzünk és várjunk". Aztán majd meglátjuk. 9 A kormánytagok tevé­kenységéről a Hom-kor­mdny stratégiájáról ki­alakította már a vélemé­nyét? - Vannak ebben a kor­mányban olyanok, akikről jó a véleményem, s vannak, akik­ről kevésbé. Mindenesetre el­fogadom Ottlik azon gondo­lalát, hogy lehelnek barátaink a kormányban, de a kormány nem lehet a barátunk. Azt azért észreveszem, hogy va­lamiféle aktuális félrecsuszam­lásrrak, erőszakos fordulatnak a jelei nem mutatkoznak a ho­rizonton. • .Sokan mégis azt mond­ják, bogy az ellangyoso­dásra, a nosztalgiára, a kádárista attitűdök fel­éledésére van esély. 9 Konrád György nem mond le az írásról. (Fotó: F.nyedi Zoltán) Szerel mosolyogni. És a kávét is szereti. Meg persze szerel beszélgetni de ha beszél akkor ezt csöndesen teszi, többek szerint ezzel szokta fel­húzni érzelmi kitörésre hajlamos vitapartnereit. Nem szereli viszont a tabukat. - Ilyen híreket én is hallok, sőt jeleket is látok. Illúzióink azonban nem voltak. Én kü­lönben sem szeretem ezt a nagy leleplezősdit. Ebben az országban elég kevesen szü­lettek 1989 után, és akik a leg­dühösebbek, azok néha nem is a jó oldalon álltak, csak re­torikát váltottak és ma lettek hősök. A demokratikus ellen­zék meg nem bosszúálló társa­ság. Akkor megmondtuk a magunkét, tehát most nem kell, hogy olyan nagyon meg­mondjuk újra. Az elemző kri­tikai szerep megfelelő ma is. Nem hiszem, hogy az aktív mozgalmi-ideológiai szerep volna most a kívánatos. • A Demokratikus Char­ta gyakorlatilag meg­szűnt. pedig lehetséges, hogy kritikára ma is szükség lenne. - A Charta nem általában a kritikára szegődött. Nincs mö­götte intézmény és pénz. Ha van egy olyan „hullám", ami­kor az emberek tartanak vala­mitől, akkor aránylag könnyű egy összejövetelt megszervez­ni... • Ma elégedettebbek len­nének az emberek? - Amikor egy felvetődő kérdésre lehet ezt is, azt is meg amazt is válaszolni, és a demokratikus játékszabályok nem sérülnek meg, akkor mi várakozunk. De az a hasonlat, amit akkoriban fogalmaztunk meg - „Az esernyőt akkor kell kinyitni, amikor esik" -, ma is időszerű. Én azonban nem észlelek erőszakosan terjesz­kedő állami ideológiát, erősza­kos cenzurális jelenségeket, a köztársasági elnök és az al­kotmánybíróság ellen indított hajszát. De ha újból pártállami jelenségek jelennek meg ennél feltűnőbb formában, akkor a Charta esernyője kinyílik, vi­torlájába szél fúj, s akkor ismét fellép majd ez a társaság, amelynek fel kell frissülnie új, érzékeny emberek csatlakozá­sával. Sokszor volt „gonosz ember" 9 „Antipolitikus az, aki az államot szigorú fo­gyókúrára akarja fogni, és nem feszélyezi, ha ezért államellenesnek ne­vezik" — jó néhány éve irta ezeket a sorokat. - De ma ugyanerről van szó. Nem a központi államha­talomtól kell a mannát várni; önmegvalósító polgárokra van szükség, függetlenül attól, hogy ehhez az állam mit szól. 9 Legutóbb önt is állam­ellenesnek nevezték. - Engem egyáltalán nem fe­szélyez, bárminek is nevezze­nek. Sokszor voltam én már „gonosz ember", mind a mai napig sokan tartanak annak. 9 Talán mert megint be­gyűjtött egy rossz pontot. A lágy drogokról alkotott véleményéért saját párt­társaitól sem kapott elis­merő szavakat. - Ha valaki független értel­miséginek érzi magát, nem azt kell néznie, hogy hányan áll­nak mögötte, hanem azt kell végiggondolnia, hogy saját ál­lítása helyes-e. Én azt gondo­lom, hogy helyes. A tételem egyébként nagyon egyszerű: „aki másnak nem árt, aki mást nem bánt, azt nem kell be­csukni". A lágy drogot fo­gyasztó fiatalemberek általá­ban büntetlen előéletűek, és nem tartom túlzottan erköl­csösnek, ha börtönbüntetéssel derékba törjük az életüket. Ez számomra ugyanaz lenne, mint ami régen történt: ment az ember az utcán, a rendőr meg kinyithatta a táskáját. Én pedig utálom, ha a hatóság beleüti az orrát, hogy mi van a zsebemben, mit eszem, mit iszom, mit füstölök, mit csi­nálok, ártok-e magamnak vagy sem. Hiszen azt sem büntetik meg, aki a legnagyobb bűnt követi el önmagával szemben, vagyis megöli magát. A felgyújtott búz 9 Ön egyszer azt irta, hogy a nem megfelelő kommunikáció nagyon rossz irányba tereli a társadalmat. Sőt, mintha azt is mondta volna, bogy „a durva kommuni­káció egyszer gyilkolás­hoz vezet". - Magyarország nem éppen a durva kommunikáció iskola­példája. Itt a politikai átala­kulás nem került emberéletbe. Itt a testi erőszak csak a leg­utolsó pillanatban lép műkö­désbe. Még a legszélsősége­sebb jelenségek is csak fenye­getésként rajzolódnak fel. Nem úgy, mint például Né­metországban, ahol minden hónapban történik egy rasszis­ta gyilkosság vagy kisebbsé­giek elleni erőszak. A vad be­szédtől a vad tettig mintha hosszabb út vezetne nálunk. A végrehajtásban mintha lustáb­bak, slamposabbak lennénk, és ez néha jó. Nálunk ugyan mintha hevesebbek lennének a viták - hiszen a prágaiak például jámborabbak, mint mi -, de a bolond gondolat itt csak nagyon ritka esetben ve­zet felgyújtott házig... Prieger Zsolt Szamárfül Egy jövőregény a múltból Az elmúlt év végének könyvterméséből - a könyv­szakma szerint is - a legkie­melkedőbb Gulácsy Lajos Pau­line Holseel (Cevian Dido) cí­mű regényének megjelenése volt. Az eddig jószerivel „csak" festőként ismert Gulácsy olyan különleges és egyedülálló művet hagyott ránk - mindeddig ki­adatlanul -, melyet pontosabban nem lehet körülírni (netán bemu­tatni). mint ahogyan azt ő fogal­mazta meg A „Cevian Dido" belső lényege elmet viselő elöljá­róban: „Társadalmunkban ez a regény képviseli a jövő napok, a „Holnap" ideáljait. Teljesen szakít a mai elvekkel és irányí­tó törekvéseivel azoknak a fó­rumoknak, melyek ma a hata­lom, pénz és hit jegyében uralkodnak és törvényeket szabnak elénk. Sok helyen, úgy véljük, a múlt évek, száza­dok régen feledésbe merült hagyományait élesztgeti. Té­ved az, ki a múltba visszapil­lantást történelmi idők pozitív képeinek veszi. Egyszerűen egy alakuló új stílus kiépítésé­hez szükséges érzések meg­csillanásai ezek. Merő új meg­látások. A fonás teljesen ment minden vonatkozásoktól min­den eddig megjelent irodalmi termékre. így nincs históriája vagy témája sem ennek a mű­nek. Nem is lehet, amennyi­ben teljesen új érzések kelnek itt életre az első laptól az. utol­sóig. Nem akar sem javítani, sem újítani. Egyszerűen egy új látószöget vesz fel már eleve, s ebben mint külön világban éli az ő dús és változatos egyéni életét. Olyan, mint egy hatalmas fa, melynek csak vi­rágzását és dús termését élvez­zük, gyökere nem a földbe ve­rődött, hanem egy más, ennél termékenyítőbb ősanyagba. így tud olyan hatalmas sug­gestiv erővel bírni, hogy az ol­vasót valósággal beléhelyezi ebbe az életerős világba, hol az egyén hatalmas erejében csillan föl és uralkodik minden kicsinyes szenvedélyen. így tud Cevian Dido a leginkább átérző lélek és leghatalmasabb Caesar lenni, és míg lekicsi­nyel minden eddigi nagyságot, a szenvedéstfek legnagyobb megértője tud lenni. Az írók eddig múlt esemé­nyekkel tartották jól közönsé­güket, kedves szavakkal ecse­telték azt, ami lelkükben a múlttól megmaradt. Próbáljunk egyszer előre lépni az időben, s elmondani egy eseményt, egy hangulatot, mely egy nagyobb olasz vá­rosban 10 év múlva fog leját­szódni. Próbáljuk meg!" Hát próbáljuk. A regény anyaga több váz­latból és sorrendbe nem ren­dezett kéziratokból állt össze, komoly filológiai munkát igé­nyelve, amelyről a köny két szerkesztője, Nagy Márta és Kurdy Fehér János - mindket­ten a szegedi egyetem hallga­tói voltak - néhány oldalon beszámol, hogy eligazítsák az olvasót szándékukról. P. Sz. - Érdeköl ez tégöd Elemér? - rivalt rá Terka asszony urára, aki már egy kicsit meg­roggyanva, de nem megtörve nézte a Negyedik Dimenzió cí­mű műsort a tévében. - Mióta a fiad föltötte a te­tőre ezt a kórságos lavórt, egy­folytában a tévét lesöd. - Hol a pucér nőket, hol a horrort néződ - térj már ma­gadhoz, és inkább nézd meg, a tyúkok be vannak-e zárva?! Elemér nem szólt egy szót sem, csak szorgosan gyűrte be a bejgliszeleteket. Karácsony másnapja volt, a vendégek már árkon-bokron túl voltak, és az öreg egyáltalán nem akart engedelmeskedni az asszonyi parancsszónak. Mere­ven, a kóma kellős közepén bámulta a tévét és nagyon ér­dekelte, mi történt a szomszéd faluban. Már oda sem figyelt, mit iszik, hol a demizsont sa­nyargatta, hol a pálinkásüveg tévedt ingatag keze ügyébe. Nagyokat sóhajtozott, és arra gondolt, bár ő is találkozna egyszer egy ilyen ufóval, és végre szerepelne a tévében a nagy nyilvánosság elótt. Mire véget ért a fantasztikus előadás, ami igencsak meg­fogta Elemér fantáziáját, na­gyon nehézkesen sikeredett felkelni székéről, és elindulni az udvarba. - Te láttál már ufót? - kér­dezte házsártos asszonyát úgy elmenőben, aki épp a moso­gatótál fölött áldozott konyhai teendőinek. - Mit beszélsz, te buggyant embör? Ajánlom, ne igyál már többet, mert kihívom Dódit! Elemér erre elhallgatott, nagy­rabecsült háziorvosa nevét hallván, és elindult dolgára. Odakint szállingózott a hó, a nagy udvart sötétség fogta körül, csak a város fényei szű­rődtek át a derengő ködfüggö­• Balla Ferenc Az ötödik dimenzió nyön. A tyúkól lent az udvar végében állt, ahová igencsak egy fertályórára volt szükség, hogy leérjen. Hol jobbra, hol balra csúszkált az olvadó ha­von, és sehogyan sem értette, mit keresnek erre az idegen lények. Talán a szélmalmot akarják elvinni, azt én ugyan nem hagyom - dörmögte ma­gában. Efféle és más fantazma­góriával töltögette kótyagos agyát, mire odaért küldetése színhelyére. Ellenőrizte a laka­tot, ami nagyobb volt, mint a legkövérebb barma. Ez az esti teendő már megszokott volt számára lefekvés előtt. Meg­nyugodva konstatálta, hogy minden a legnagyobb rendben van. Mikor a házba vette az irányt, hirtelen a góré mögött fényt látott, szinte átvilágított minden kukoricacső között, és halk brummogással megállt. Elemér ereiben meghűlt a vér, hirtelen azt érezte, hogy gyö­keret eresztettek a lábai, hirte­len nem tudta, mitévő legyen. Lassan elbotorkált a góréhoz, és kimért, gyanakvó mozdula­tokkal körbejárta. Alánézett az építménynek is, de ufót nem látott, csak egy-két megszep­pent egér cincogott fel a várat­lan látogató hallatára. Elemér megvakarta ószüló üstökét, és leült egy farönkre. Gondolatai­ban még mindig a tévéműsor képei cikáztak, és nem tudta magát túltenni a látottakon. Hirtelen felugrott, és elfelejt­kezve a terepadta körülmé­nyekről, rohant be a házba. - Terka, ufót láttam! Hivd a tévéseket! - ordított torkasza­kadtából. Az asszony csak né­zett egy darabig, azt gondol­ván, lehet, hogy a kakas csípte meg egyurát. Mikor látta, hogy fele se tréfa, odaugrott férje elé, és megnézte ziháló ura homlokát, forró-e? - Te igencsak lázas vagy embör, mást kéne hívni, nem a tévéseket. Hirtelen nagy csend lett, a tanácstalan emberpár moz­dulatlanul nézett egymásra. Váratlanul megszólalt a ka­pucsengó. Elemér az ijedségtói bénultan így dadogott fel: - Mondtam, hogy itt van­nak. - Hát akkor fogadd óket il­lendően, hisz te vagy a ház ura. Az öreg néhány bizonytalan lépés után, remegő lábakkal, de elindult az idegenek foga­dására. Felkapta a demizsont is, hátha szeretik ők is a bo­rocskát. Nehezen, nyikorogva nyílt ki az ajtó, Elemér lassan emel­te fel fejét, és nagy meglepe­tésére öccsét látta maga előtt az idegenek helyett. - Te - hebegte. - Mi szél hozott erre ilyenkor, télvíz ide­jén, motorral. Frici nem válaszolt egy pár percig, kifújta magát. - Erre jártam, és gondoltam, nem veszitek rossz néven, ha nálatok éjszakázom. Egy kicsit eltévedtem idejövet, és először a szomszédba csöngettem be. Elemér nagyot nyelt és megnyugodva tessékelte be a házba agyonfázott testvér­öccsét.

Next

/
Thumbnails
Contents