Délmagyarország, 1995. január (85. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-21 / 18. szám
A A törölve Szegeden a lap! ELMAQYARORSZÁQ SZOMBAT, 1995. JAN. 2185/18. ALAPÍTVA: 1910-BEN ARA: 19,50 FT • A nagymama döbbent meg legjobban Megtalálták Rita Egy tizenhét éves szegedi diáklány, O. A. szülte meg titokban és dobta kukába esecsemőjét tavaly december 12én Felsővároson. A baba, Rita, akinek a mentősök voltak a névadói, a guberálóknak, meg persze az orvosoknak köszönheti életét. A kicsit duci anya egyébként szüleivel együtt él, mellesleg általános iskolás, családja, tanárai, osztálytársai, barátai, nem vették anyját észre terhességét. Sőt: még kedvese, akit a lány megnevezett, sem gyanította, hogy apa lesz. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a csecsemőjét kukába dobó lány önként jelentkezett a rendőrségen, eláruljuk, nem így történt, a Csongrád megyei rendőrség bűnügyi osztályának a nyomozói kutatták fel, és csikarták ki belőle a beismerő vallomást. Természetesen, mivel az anya fiatalkorú, az idézésre elkísérte édesanyja is, aki majd lefordult a székről, amikor megtudta, hogy időközben unokája született. Tegnap késő estig tartott a lány kihallgatása. Az orvosszakértők is megállapították, hogy a rendőrök valóban Rita anyját találták meg. 0. Z. • Kamatot emel a jegybank Hitelkrach várható? A Jegybanktanács pénteki ülésén a jegybanki alapkamat 3 százalék ponttal történő emeléséről döntött. Ennek megfelelően február l-jével a jegybanki alapkamat a jelenlegi 25 százalékról 28 százalékra emelkedik. Erről az MNB sajtóközleményben tájékoztatta pénteken a közvéleményt. Kormányzati körökből éppen a napokban került nyilvánosságra, hogy stratégiai célnak tekintik a kamatlábak leszorítását. Ennek fényében, no meg az 1994-es 19%-os inflációt figyelembe véve ez a jegybanki döntés legalábbis váratlannak tekinthető. (A szerk.) Mai mellékletünk: wna é<s valami más • ENSZ - Go home! Támadás Krajina ellen? Tari Árpád a győztes A szegedi gimnazista átveszi a díjat. (Fotó: Hárs László) • Tegnap Szentesen kerítettek sort a helyesírási verseny megyei döntőjére. A gimnáziumok versenyében az első díjat Tari Árpád (Radnóti Miklós Gimnázium) vehette át a zsűri elnökétől, dr. Szathmári István professzortól. (Információnk az 5. oldalon.) A reptéri bódéban Kislánnyal erőszakoskodott A szegedi repülőtér melletti lakások nem az álmok netovábbja kategóriába tartoznak. Ha nincs más, akkor viszont megteszik ezek is. Az ötvenéves Kovács István itt lakott. Most büntetésvégrehajtási intézetben hajtja álomra a fejéi egy ideig. A férfi tavaly márciusban egy mindössze 9 esztendős kislányt csalt el a reptéri lakótelephez közeli bódéba. Ott levetkőztette. A meztelen kislány nemiszervéhez hozzádörzsölte sajátját. Tette ezt mindaddig, amíg el nem érte célját. Jogi értelemben azonban ez is erőszakos közösülésnek minősül. Az eset után a gyerek édesanyjával együtt tett feljelentést a rendőrségen. Az orvosi vélemény is megerősítette, valóban hiteles lehet a kislány által előadott történet, mert erre konkrét bizonyítékok, kézzel fogható jelek utaltak. A fajtalanság áldozata meg is nevezte a férfit, akit ismert. A szegedi bíróság 5 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kovács Istvánt, akinek büntetését a héten a megyei bíróság - tekintettel a vádlott szociális körülményeire, egészségi állapotára, személyi körülményeire - 4 esztendőre mérsékelte. P. P. A Horvátországban állomásozó ENSZ-erők mandátumának megvonása a krajinai szerb területek elleni széles körű horvát támadás nyitánya lehet, s a harcok átterjedhetnek boszniai területekre is - vélik belgrádi katonai elemzők. A jugoszláv fővárosban egyelőre megoszlanak a vélemények arról, hogy Horvátország a nemzetközi ellenkezést figyelmen Kovács László beiktatott Kovács László külügyminiszter Szarajevóban az EBESZ elnökeként pénteken délután-ünnepélyes keretek között beiktatta hivatalába az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet három kisebbségi megbízottját. Eszad Muhibics a muzulmán felet képviseli, szarajevói születésű, 61 éves jogász, volt igazságügy-miniszter Izetbegovics kormányában. Vera Jovanovics a szerb nemzetet képviseli, 47 éves, szintén szarajevói születésű jogász, Branka Raguz pedig a horvát ombudsman, bugojnói horvát ügyész. kívül hagyva megtámadja-e az ország mintegy egyharmadát ellenőrzésük alatt tartó szerbeket. Az elemzők úgy vélik, hogy amennyiben Zágráb végül a katonai megoldás melett dönt, akkor az offenzívára elsősorban Knin közelében lehet számítani, ahol viszonylag gyenge a szerbek védelmi vonala. i Majd ha felébred végre a város Szelet vetettünk a hírrel, hogy a végelszámolás alatt álló Régi Hungária Rt. eladta a régi Hungária Szálló épületét a Quaestor Ingatlanbefektetési Alapnak. A vevő nem titkolta, hogy számára elsősorban a befektetés a fontos, hiszen hozamot kell fizetnie. Terveiben sokminden szerepel, de a szállodai hasznosítás nincs az elsők között, s ha az önkormányzat koncerttermet akar, akkor csereingatlanokkal fizethetne érte. Sokáig senkit sem érdekelt igazán ez a csodálatos félkész palota, az eladás hírére azonban újra fontos lett, s akadt olyan elképzelés is, hogy újra 6 forintos csülkös bablevest kellene árulni a „kishungiban" Dr. Ábrahám A Hungi. (Fotó: Gyenes Kálmán) László ügyvéd, akit lapunk olvasói tavaly az év egyik szegedi emberének választottak, azért ennél árnyaltabban közelíti meg a Hungária-ügyet. (írásunk az 5. oldalon.) m Rendőrségi íelhívés Póruljárt önsegélyezők Az ország szinte minden megyéjében létesítettek befizetőhelyeket, a belépési összeg 1000, 3000, 5000, 6000 vagy 10 000 forint lehetett. (Az ajánlat eléggé csábító volt, hiszen 6 hónap után a legkisebb összeg befizetése esetén 20, a legnagyobb összeg befizetése esetén 170 ezer forint járt volna.) Szekszárdon és környékén e'ddig száz olyan név ismert, akik ugyan befizették a kezdő összeget, ám egy év elteltével sem kaptak egy árva forintot. Az egész akciónak még egy szépséghibája van: a kft. tárA budapesti székhelyű MIXTRADK Ipari-, Kereskedelmi és közvetítő kft. a rendőrség információja szerint 1993-tól olyan tevékenységbe fogott, mely manapság piramisjáték néven ismert. Nevet is adtak az önsegélyező tevékenységnek: „MIXTRADK a közösségért". sasági szerződésében a fenti tevékenység nem is szerepel. Igaz ugyan, hogy a szarvasmarha fejősétől a külföldi gyógyüdültetések szervezésén át, a cirkusz-varieté tevékenységig szinte mindent végezhetnének, csak önsegélyezési nem. A Szekszárdi Rendőrkapitányság kéri, hogy akik a „MIXTRADE a közösségért" önsegélyező akcióba beszálltak, ám onnan még pénzt nem kaptak, azok jelentkezzenek frásban vagy telefonon a kapitányság bűnügyi osztályán. A cím: 7100 Szekszárd, Várköz u. 4., telefon: 06-74-411199/3169-es mellék. Mentőszentelés a szegedi kórházban A minőségi betegellátás szerves része, hogy a kórházban fekvő betegeket korszerű szállítóautóval vigyék - szükség esetén - vizsgálatra egy másik gyógyító intézménybe. A városi kórházban, ez az intézmények közötti betegszállítás, mentőautó hinyában nem volt megoldott. A már-már tűrhetetlen helyzetet megoldandó, a városi önkormányzat Ford típusú mentőautót vásárolt a kórháznak, amit tegnap, pénteken, ünnepélyes keretek között, egyházi áldással adtak át. A betegszállító autót az Alsóvárosi Református Templom lelkésze, Leopold atya szentelte meg. Fotó: Révész Róbert