Délmagyarország, 1995. január (85. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-19 / 16. szám

CSÜTÖRTÖK, 1995. JAN. 19. • A REMI A Mediterrán Kit. kilép • Szegedi cégé a találmány Olcsóbb lesz a hús? BELÜGYEINK 3 A szegedi székhelyű REMI & Mediterrán Vegyipari Kft.-t ezelőtt négy évvel jugoszláviai magyarok alapították. A cég a saját maga által kifejlesztett és ipari szinten bizonyított eljárá­sa alapján idén, az első félév­ben elsősorban kalcium-foszfát alapű takarmányadalékok gyártását kezdi meg Magyaror­szágon. Ennek az a jelentősé­ge, hogy a takarmányokhoz ke­vert és az állatok számára nél­külözhetetlen kalcimum-fosz­fátot a jövőben nem kell dollá­rért importálnunk. Az állattar­tók napjainkban (vagyis egy csökkenő fogyasztás időszaká­ban) évente 40-45 ezer tonnát „etetnek meg" ebből a fontos adalékból. Papíron számolva tehát a következő a végered­mény: ha egy tonna kalcium­A találmány, amelyről ez a cikk szól, országos szenzá­ció. Akinek kevés az ideje és nem kíván elmerülni a rész­letekben, az elég, ha csak annyit jegyez meg: kitaláltak valamit, amitől majd olcsóbban adják a húst. Legalábbis nagyon reméljük... foszfát 400 dollárba kerül, ak­kor 40 ezer tonna 16 millió dollárba, vagyis 1 milliárd és 800 millió forintba. Az immáron hazai fejlesz­tésnek köszönhetően ez a pénz a jövőben itthon maradhat, sőt még ennél több is, hiszen a REMI & Mediterrán megígér­te, 10 százalékkal olcsóbban árulja a portékát. A cég a gyár­tásra is felkészült. Tavaly a Békés megyei Battonyán telep­helyet vásárolt, az ÁTEV régi üzemét kívánja korszerűsíteni. (Amíg a termelés el nem kez­dődik, Battonyán csak csont-, toll-, szőrlisztet, ipari zsírokat készítenek.) A fejlesztés érde­kében a kft. pályázatokon sze­repelt és nyert, az OMFB-től például 16, az Állami Fejlesz­tési Intézettől 32 millió forint kamatmentes, de visszatéríten­dő támogatást kapott. A KHB Rt. 40 millió forint hosszúlejá­ratú hitellel vesz részt a beru­házásban. Az üzem teljes beke­rülési költsége körülbelül 120 millió forint. A REMI & Mediterrán első nekifutásból 25 ezer tonna mo­nokalcium-foszfátot gyárt ha­zai piacra, amíg nem indul be a „nagyüzem". A későbbiekben 15 ezer tonnányi mennyiséget exportra is szeretne szállítani. Ugyanitt készülnek majd az olyan takarmány koncentrátu­mok, amelyeket a gazdának csak hozzá kell kevernie a bú­zához, kukoricához. így lesz olcsóbb a takarmányozás - és a hús - , hiszen ki lehet kerül­ni az erőtakarmány gyárakat. Dr. Erős István, a kft. ügy­vezető igazgatója nagydoktori fokozattal rendelkező vegyész­mérnök. Beszélgetésünk alkal­mával érzékeltette, mennyi munkába került, amíg ő és tár­sai a kémcsőben végzett kuta­tásoktól a nagyüzemi alkalma­zásig eljutottak. A REMI & Mediterrán Kft. jelenleg 80 főt foglalkoztat, s a fejlesztésnek köszönhetően 1995 végéig újabb 30, 1996­ban pedig további 70-80 em­bernek adhat majd munkát. Fekete Klára Megújult pártvezetőségek A kereszténydemokratáknál A Kereszténydemokrata Néppárt szegedi szervezete tegnap délután sajtótájékoz­tatót tartott. Ennek apropója az volt, hogy január 13-án válasz­tották meg az új városi elnök­séget, amelynek tagjai: dr. Ba­radnay Gyula, Futó Antal, dr. Kohlmann Ferenc, dr. Kör­mendy Mária, dr. Takács Má­ria. Az elnök Kalmár Ferenc, a titkár pedig dr. Péter Szil­veszter lett. A tájékoztatón a leköszönt ­egyben tiszteletbelinek válasz­tott - elnök, dr. Ladányi Gab­riella elmondta, hogy az elmúlt négy esztendőben a városi szervezet túl jutott a „kamasz­koron", a tagság létszáma meg­háromszorozódott, Szeged szellemi elitjéből többen kérték felvételüket. Az új elnök, Kalmár Ferenc kifejtette, hogy a jövőben is a nemzeti hagyományokra kí­vánnak építeni. Ennek a törek­vésüknek a tevékenységükben kell majd tükröződnie. A pol­gári társadalom kialakításán akarnak fáradozni. A szélső­ségeket leszámítva valamennyi párttal és civil szervezettel szemben nyitottak. A polgári szövetség pártjaival hosszabb távú együttműködésben gon­dolkodnak. Az elnök bejelentette, hogy a szegedi önkormányzatban a kereszténydemokrata frakció létszáma eggyel nőtt, csatlako­zott hozzá a kisgazda Terhes Boldizsár. V. F. S. A szocdemeknél A „választások évének", 1994-nek teljesítményét érté­kelte, illetve saját vezetőségét újította meg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megyei és szegedi szervezete tegnapi taggyűlésén. A szociáldemokraták prog­Három másodperc. Ennyi idő alatt egy Skoda S-l 20-as személygépkocsi letért az út­ról, az útpadkán elgázolt négy gyalogost, akiket az ütközés 5-15 méterre repített, a pilóta visszakormányozta autóját az útra és megállt. Az áldozatok közül egy sze­mély, egy asszony néhány óra múlva belehalt sérüléseibe, fér­je és két gyermeke csak köny­nyebben sérültek meg, ők túl­élték a családi tragédiát. A so­főr azt állítja, nem emlékezik semmire, azzal védekezik, hogy elveszítette az eszméle­tét, a nagy csattanásra „ébredt" A baleset tíz hónapja, Szen­tes és Hódmezővásárhely kö­zött, a 45-ös főúton történt. A skodás a helyszínről segítség­nyújtás nélkül, törött szélvédő­vel, lámpákkal elviharzott. A gázoló személyautó vezetőjé­nek a védekezését, hogy elve­szítette az eszméletét, alátá­masztotta orvosszakértői véle­mény is, amit a rendőrség nem kérdőjelezhetett meg, és a so­főr ellen a halált okozó közúti baleset gondatlan okozás vét­sége miatt indított nyomozást megszüntette. ramja: emberközpontú. Ezt a választásokon nem sikerült eléggé megismertetni a polgá­rokkal, így a párt szereplése el­maradt a várakozásoktól. A 0,96 százalékos választási eredményt értékelve elhang­zott: körülbelül 4 ezer szava­zaton múlott, hogy az MSZDP nem érte el a bűvös küszöböt, így a következő négy évben nem részesülhet költségvetési támogatásban. A szociálde­mokraták az országgyűlési képviselőválasztásokon a me­gyék közül Csongrádban érték el a legjobb eredményt. Jelen­leg megyénkben 96 MSZDP­tag 6 alapszervezetben tevé­kenykedik. Szegeden 48 az ak­tív szocdemek száma. Az ön­kormányzati választásokon az MSZDP az egész országban összesen 84 képviselői helyet szerzett. Szegeden egy, az MSZP-vel közös, Szatymazon és Rúzsán a párt egy-egy önál­ló jelöltje lett képviselő. A tisztújítás eredményeként az MSZDP Csongrád megyei vezetőségének elnöke: Ora­vecz József, titkára: Wéber Mátyás; Szeged városi vezető­ségének elnöke: Beck Zoltán, titkára: Németh József. Ú. I. A férj nem nyugszik bele, nem is fogadja el a határozatot. Szerinte a jűlóta története kép­telenség. Érthetetlennek tartja, hogy valaki minden előzmény nélkül három másodpercre el­veszíti az eszméletét, és miután feleszmél, akkor azonnal töké­letesen, vagyis úgy működ­jenek a reflexei, hogy egy 80 kilométeres sebességgel robo­gó autóval olyan manőverekre képes, amire még egy profi pi­lóta is büszke lehetne. Ezt egyébként alátámasztani lát­szik az is, hogy a baleset után semmilyen nyomát nem látták a pillanatnyi eszméletvesztés­nek. Inkább arra gyanakszik, hogy a Skoda vezetője elaludt. Az ügyben az sem lehet kö­zömbös, hogy az eszmélet­vesztésre hajlamos pilóta jogo­sítványát nem vonták be azon­nal, nem is kötelezték orvosi vizsgálatra, még hónapokig ve­zethetett. Az orvosszakértő egyébként tizenkét évre visszamenőleg át­vizsgált orvosi leletekből, kór­házi zárójelentésekből valószí­nűsítette szakvéleményét, amely, mint fent»bb már olvas­ható volt, alátámasztotta a Sko­da vezetőjének védekezését. Nehogy bárki is félreértse, tisz­tázzuk: ezek a leletek korábban nem tiltották el a vezetéstől a gázoló sofőrt. Oláh Hirdetését feladhatja én f \ személyesen hétköznap 7-19 óráig Sajtóház, Stefánia 10. Telefax: 481-444 DÉLMAQYARORSZÁQ (Folytatás az 1• oldalról.) Ezek után a fiatalemberek­ből álló csapat visszakérte a jegyek árát és távozni készült. Persze a történtek miatt a fiúk­nak volt véleményük és nem éppen szalvétába csomagolva tálalták azt. „Hagyjuk itt ezt a buzi bandát!" - hangzott az ominózus mondat. A rendező Rózsának ez nem tetszett, el­kapta B. Zoltánt, megütötte, majd a nyakát szorítva a kor­láthoz nyomta. Az ütlegelést folytatta, majd a csépelésbe be­kapcsolódott Bakai is. Utóbbi nemcsak ököllel, hanem lábbal is fegyelmezett. Mindennek eredménye az lett, hogy a meg­támadott huszonéves fiatalem­bernek eltört az orrcsontja, ve­sezúzódást és léprepedést szen­vedett. Az utóbbi sérülés köz­vetlen életveszélyes állapotot idézett elő nála. Lépét el kellett távolítani. A büntetlen előéletű Rózsa Zsoltot és Bakai Mihályt is 1 év 4 hónap börtönre, letöltendő szabadságveszésre ítélte a me­gyei bíróság. Az ügyész tudo­másul vette az ítéletet, a vád­lottak és védőik fellebbezést jelentettek be. p. p. j Vjondják, hogy menekülni nem visszafelé kell, hanem iljU előre, miként az is gyakorta szóba kerül: legjobb vé­dekezés a támadás. Miután számos példát láttam már a vé­dekező támadás eredménytelenségére, megingott a hitem. A mindennapok nem hasonlíthatók a nekilódult kézilab­dacsapat letámadásos taktikájához.Aki támad, támadás ál­tal vész el. Vagy a saját támadásának áldozata lesz, vagy a megtámadott kontrázik. Ezek a röpke gondolataim akkor támadtak, amikor hírét vettem, hogy az emberek egy része az áremelések és miegyéb rémségek elől menekülve elébe megy az eseményeknek. Egészen hétköznapira fordítva a szót: a villanyóra és gázóra leolvasásakor nagyobb számot diktálnak be a valóságosnál. Ezzel a taktikával meg­takarítanak néhány száz, vagy akár ezer forintot is. Vége ugyanis a régi jó, „olcsó" energiának - ami mellesleg ed­dig is havi hat-hétezer forintjába kerülhetett egy család­nak. Ha az áremelés elől előre menekül, s lefogyasztja el­vileg és papíron a plusz kilowattokat és köbmétereket, ak­kor a majdani emelt tarifás számlán kisebb számadat jele­nik meg. Huszárvágással az illetékes energiatermelő és eladó és felügyelő a fogyasztó becsületére apellál. Hogy a kedves fogyasztó úgyse, meg amúgyse, de istenuccse nem fog ilyen módszerhez folyamodni, mert az bizony nem szép do­log. Nem a zsebére, nem a megélhetéssel kapcsolatos fej­fájás közelest dráguló gyógyszerrel való enyhítésére apel­lál. Nem, kérem. A becsületére. A fogyasztó, mondhatni úgy is, „a kizsigerelt ember", pedig körbenézve a jelen vi­lágban, ágy dönt a csalásokkal és zsarolásokkal megtűz­delt valóság nem enged az érzelgősségnek. Tele a szíve megértéssel a világpiaci árak iránt, meg a szociális érzé­kenységével önnön magát szinte már kitüntető kormányzat iránt, de mégiscsak előre fogyaszt a megtakarítás re­ményében, emígyen elcsalva a szolgáltatóktól némi kis pénzt. [EJ lőre! Előre! - szinte jelszóként hat, amióta a rádió­LLJ ban elhangzott a felelős nyilatkozó siráma, még töb­ben ráéreztek, miként kell bespájzolni energiából. Aho­gyan rég-idők óta a cukrot, lisztet, mosószert ésatöbbit, most a gázt, meg a villanyt vesszük meg előre olcsóbban. A mai áron, ha ez olcsó. Ebben a vonatkozásban semmi ha­tása nincs a többszöri nyilatkozatnak, hogy az államnak semmi haszna nincsen az áremelésből, s a növekményt tel­jes egészében visszaosztják. Az istenadta nép a megnyomo­rodottak hatszáz forintjaival nincsen megnyugtatva. Ro­han tehát előre, kimondatlanul, mint a belspedló, szemel­lenzővel, bele a perspektívába, amely reményei szerint, költőien, a ParnasszoszJ rejti a kéklő messzeségben. Ezzel a felfogással és értelmezéssel nem értek egyet. Nem tu­dom, hogy jól értem-e magam, de ha azt továbbítottam volna írásban az elébb, miszerint a nép túlnyomó többségében belspedló lenne, hát ez nem igaz. legfeljebb csak igavonó. féu^­/S - Sze-Ma Kft. falazóanyagai telephelyről gyári áron értékesítve! - 11 raklap felett Szeged területén ingyenes házhoz szállítás. - Alumínium kéménybéléscsövek, idomok, itt a legolcsóbban ÉKF Kft. Szeged Fonógyári út 24. Tel : 421-875. ... . „ ­j i l - Fuvarvallalas onrakodos lel/tax: I és konténerszállító gk.-val ,, 482-563. - Állványanyag-kölcsönzés JJ • Energiaárak Márciusi ellentételezés Márciusban megkezdődik az energiaár-emelés részleges la­kossági ellentételezése. A nép­jóléti minisztériumban elmond­ták, hogy támogatásban azok a nyugdíjasok részesülnek, akik­nek havi járadéka nem éri el a 12 ezer forintot. Szintén 600 forintot kapnak a három vagy több gyermek után családi pót­lékban részesülő, illetve a gyer­mekeiket egyedül nevelő szü­lők, a 10 ezer forintnál kevesebb munkanélküli-járadékban és a munkanélküliek jövedelempót­ló támogatásában részesülők. • Néhány napja emeltebb fő­vel járhatnak a magyar prog­ramozók, hiszen a Graphisoft szoftver Oscar díjat kapott. AkóCsi Tibor a Graphisoft he­lyi képviselője, a Graffiti Kft. ügyvezetője. Tőle szereztünk bővebb információt a nem mindennapi hírről. • Ki adja ezt a díjat, és mivel érdemelhető ki? - A szakmában elismert, Macintosh világgal foglalko­zó MacUser magazin minden évben kiad egy-egy Oscart, különböző kategóriákban, hardverben és szoftverben, ami nagyon komoly szakmai elismerést jelent. 1994-ben a legjobb tervező szoftver az ArchiCAD 4.5 építészeti ter­vező rendszer lett, a Gra­phisoft fejlesztése. Tudomá­sunk szerint ez a díj eddig nem nagyon jött át Európába, nemhogy Magyarországra. Az ArchiCAD nem egy cél­szoftver, hanem az építészet teljes területét felölelő rend­szer, amely sok modulból áll, 0 KÉRDÉS • Egy ápítászeti tervező rendszerről Szoftver Oscar s az ítélkezők az indoklásban ezt ki is emelték. • Mi mindent tud ez a szoftver? - Három dimenzióban ké­pes megjeleníteni az épüle­teket, kívülről és belülről egy­aránt. De nemcsak az épüle­tet, hanem a berendezési tár­gyakat is, egészen a bútorszö­vet, vagy a tetőt fedő cserép színéig bezárólag. Ezt a va­lósághű megjelenítést már '87-ben is tudta ezt a rendszer - sikere ennek köszönhető -, amikor még tényleg nagyon újnak számított. Kis túlzással életmű Oscarnak is nevezhe­tő, hiszen olyan régi ez a ma­gyar szellemi termék. Termé­szetesen ma is folyamatos a fejlesztése. Maga az Ar­chiCAD 4.5 eddig 16 ezer példányban kelt el a világ 60 országában, 15 nyelvre lefor­dítva. Ha azt mondom, hogy japán nyelven is fut a prog­ram, az már tényleg elis­merés. • Magyarországon is ek­kora sikere van a szoftver­nek? - Sokan használják, a leg­különbözőbb területen. Nem­régiben egy pályázat eredmé­nyeként - 35 millió forint értékben - 55 darabot osztott szét a Graphisoft ingyenesen Akócsi Tibor ügyvezető az építészettel foglalkozó ma­gyar felsőoktatási intézmé­nyek között. Szegeden is in­stalláltuk már a szoftvert, a Casabella és a Steel Homes is használja. Az előbbi akkor, amikor megpályázza valame­lyik-szálloda komplett beren­dezését, de egyszerű lakóház bebútorozásának modellezé­sére is alkalmas. Az amerikai előregyártott elemekből épít­kező cég magától értetődően tervezésre használja. k. jl

Next

/
Thumbnails
Contents