Délmagyarország, 1995. január (85. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-14 / 12. szám

1995. JANUÁR 14., SZOMBAT Az egyik legismertebb magyar költőt akár a gazdasági kapcsolatok élénkítőjének is nevezhetnénk. Ez majdnem olyan, mintha valaki fából próbálna vaskarikát csinálni, az ő esetében azonban van benne logika. Hatvannégy esztendős korára ugyanis eljutott oda, hogy szaván fogták. Háy János • Magyarország kitörési pontjai Egy költő, aki üzleteket hoz össze Ha már éveken át cikksorozatokban foglalkozott a hazai feltalálókkal, ha már könyvekben dolgozta föl a magyar találmányok sorsát, akkor most, a kilencvenes években lehetőséget adtak neki arra — lehetőséget szerzett magának? hogy elképzeléseit a gyakorlatban is megvalósítsa. A Társaság a Keleti Piacokért Egyesület főtitkára egy budapesti ház, az Andrássy üti Esterházy palota földszintjén fogad, fényűző környezetben, kecses kandalló és faragott bátorok között. - Meglepő ez a környezet. - Kell az üzletkötéshez. Az emeleten az orosz gazdasági kamara lakozik, tőle béreljük ezt a kétségkívül mutatós irodát. - Szabad tudni, bogy menny/ért? - Évente több mint hárommillió forintért. - Ezt a pénzt meg ts kell termelni. - Egyesületünknek kilencven tagja van, vállalatok az ország minden részéből. Olyan cégek, amelyek meg akarják tartani vagy szeretnék visszaszerezni a keleti piacokat. Ók dobják össze a bérleti díjat. Eddig megérte nekik. Egyiknek sincs pénze - Azt nem kérdem, bogy mivel foglalkozik az egyesület, mert az imént végigültem egy megbeszélést, amelyen amerikai, orosz és magyar üzletemberek vettek részt. A tapasztalat alapján Jót értem-e, hogy egy alanyi költő külföldi befektetőket és hazai vállalkozókat köt össze? - Egy kicsit bonyolultabb a helyzet. Mondok egy példát, jó? Sok nálunk a magyar-orosz vegyes vállalat. Ez nagyon szép eredmény, a baj csak az, hogy egyiknek sincs pénze. Mi Beszélgetés Mezei Andrással • A mikrofon is jól áll a kezében tőkéhez segítjük őket. A magyar gazdaságnak ugyanis jó hírneve van Nyugaton, egy magyar cégnek van hitele a nyugati bankoknál, nos, ebből a hitelből indulhat fejlődésnek a magyar-orosz, a magyar-ukrán, a magyar-román, a magyar-szlovák vegyes vállalat. Fogalmazhatnám úgy is, hogy mi vagyunk a közvetítők és közvetlen meghatározók. — EmlUene egy konkrét példát? — Azzal a feltétellel, ha csak minden második olvasó ismer rá a körülírt vállalatra. Akad Magyarországon egy óriási autóbuszgyár, amely piaci gondokkal küszködik. Pontosabban szólva: termékeire volna piac, ha a megrendelők tudnának fizetni. Talán sikerül néhány tízmillió dollárt fölhajtani, s hamarosan megépülhet irinen vagy kétezer kilométernyire egy autóbusz összeszerelő üzem. Ez mindkét, sőt mindhárom félnek komoly hasznot jelenthet. — És a negyedik félnek: a keleti piacokat felkutató egyesületnek? - Azt kívánja, hogy kiadjam az üzleti titkokat? —Jó, akkor úgy kérdem, bogy önnek személy szerint megéri? - Harminc évig adtam ötleteket pártvezéreknek, vezérigazgatóknak, főszerkesztőknek. Most már én is szeretnék profitálni valamit az elképzeléseimből. Ha a hónap első péntekjén eljönne ide, láthatná, micsoda nyüzsgés van összes termeinkben. Olyan százötven-kétszáz üzletember is találkozik - a jelenlegi és volt miniszterektől a milliárdos vállalkozókon át a külkereskedőkig rengetegen érdekeltek a Kelettel való gazdasági kapcsolatok fejlesztésében. Utoljára november negyedikén rendeztünk afféle klubestet, új helyiségekben, mert a régiekben már nem fértek volna el a vendégek. Négytől nyolcig ír - Láttam, hogy elemében van, üzletembereket mutat be egymásnak. Miközben azonban láttam, bogy jót érzi magát, felötlött, hogy mi lesz a költészettel? Két üzletkötés között vajon mocorognak-e a múzsák? - írok én, minden reggel négytől nyolcig, de csak verset. - És a publicisztika, másik kedvenc műfaja? - A legutóbbi négy évben hallgatott a publicista Mezei András. Nem vettem részt az úgynevezett Csurka-vitában, nem vitatkoztam Csoóri Sándor nézeteivel. Őszintén azt gondolom, hogy egykori Íróbarátaim, akik egyébként paraszti származásúak vagy közel vannak a néphez, nem akartak rosszat. Az viszont tény, hogy a korábbi kormányzattal együtt közreműködtek a magyar mezőgazdaság szétverésében, a keleti kapcsolatok eljelentéktelenítésében. Ez sokkot okozott. A megrendülést írom ki magamból hajnalonta. Tényverseknek nevezem ezeket a rövid írásokat. -Lehet verset írni például a mezőgazdaság szétveréséről? - Verset mindenről lehet írni, talán még erről is. Én azonban inkább a hangulatot próbálom megérzékíteni. Mindazt, amit az említett sokkállapot kiváltott belőlem. —Járja az országot, üzletemberekkel taíálkozik. Néha még olvasókkal is? - Miért ne lehetne egy üzletember olvasó is? Úgy gondolja, hogy aki vállalkozik, az már megszűnt versolvasónak lenni? Fontosak a versek? - Úgy gondolom, hogy nincs a versekre ideje. - Érdekes, nekem az a tapasztalatom, hogy az úgynevezett menedzserek a legtájékozottabb emberek közé tartoznak. Azt nem állítom, hogy minden verseskötetet elolvasnak, de arra már rájöttek, hogy ha a „placcon" akarnak maradni, akkor figyelemmel kell kísérniük a legfontosabb eseményeket. - És úgy véli, hogy a versek manapság a legfontosabb események közé tartoznak? - A fene tudja, hogy kinek mi a fonttxs. Azt viszont biztosan tudom, hogy jártamban-keltemben olyan emberekkel találkozom, akik meghallgatják a verseimet és szívesen beszélgetnek a gazdasági helyzetről is. - Hogyan jellemezné a beszélgetőpartnereit? - Olyan érdeklődőknek tartom őket, akik nem zárkóznak el a kultúrától sem, s akik szeretnék tudni, hogy ebben a mostani helyzetben milyen kitörési pontjai vannak Magyarországnak. Zöldi László Hogyan találjuk meg elveszett szerelmünket Az a lány, ott a buszmegállóban, pont olyan mint te vagy, pont arra a buszra vár, pont úgy fújja a szél a haját, csak tiz évvel fiatalabb. Az a lány, ott az utcán, pont olyan, mint te vagy, a baja hosszú, szinte hosszabb, pedig húsz évvelfiatalabb. Az a lány, ott az iskolánál, póni olyan, mini te vagy, a szeme teljesen, a haja még aligt csak harminc évvel fiatalabb, mellette a mamája, ja igen, az viszont te vagy. A

z élet egyik, ha nem a legnagyobb problémája az, hogy léteznek problémák, amelyeket sokszor csak úgy mondunk, hogy „broblémák". F.z maga a probléma, amely elől nem térhetünk ki, még akkor sem, ha közben kitérünk a hitünkből. Nincs olyan nap, amelyik ne szülne egy újabb problémát, vagy ne jönne át az előző napból egy megoldatlan probléma, amely aznap is megoldatlan marad. Vannak általános problémák is, az egész emberiséget folyamatos korbácsütésekkel molesztáló problémák, melyek egyaránt érintenek kopaszt és szőkét, méhészt és dandártábornokot, vagyonőrt és hegymászót; de ezek megoldása lehetetlen. Vagy olyan részmegoldásokkal kecsegtetnek, amelyeken a problémák hintaszékben fulladoznak a röhögéstől. De a problémáknak van jó ol• Az élet problémái A probléma dala is: megoldásuk gondolkodásra kényszeríti az embert. Ezt azzal hárítja el magától az ember, hogy újabb problémákba veti bele magát, vagy a meglévőket sorjáztatja, azaz problémázik. A problémák folytonos gyártóit problémás embereknek nevezzük. A problémás emberektől mindenki irtózik, mintha csalánlevéllel körbefont .sodronyrugók közé szorulna a feje. Van azonban egy fő probléma: az élet elmúltával magunkkal visszük-e a problémáinkat, vagy pedig lemálanak rólunk, mint a nap sugaraitól a jéghegy a hisztis ősmamutról? (manczy) Julesz Máté Felpattan a zár M

ár kora reggel talpon volt. Bekapta reggelijét, felhajtotta a feketét, és lesietett a műhelybe. Ott töltötte az egész délelőttöt rozsdás lakatok, kicsorbult tollú kulcsok s suta satuk társaságában. Mindennap megszámolta: éppen százhuszonhárom lépést tett meg az ágytól a munkapadig. A hajnali órákat kedvelte, ilyenkor szállta meg az ihlet, ekkor tudott újat teremteni, mint valami kedélyes, szertelen keleti istenség. Még jó ideig senki sem nyitotta rá az ajtót. Aztán lassan-lassan minden újra megtelt élettel. Jöttek a megrendelések, a kétségbeesett telefonok: „Kizártam magam a lakásból, és most itt állok neglizsében a lépcsőházban. Kérem, jöjjön, amilyen gyorsan csak tud!" Néha érdekesnek, olykor talán még mulatságosnak is találta munkáját. Ezek a kliensek olyan szánalmas várakozással tekintettek rá porig alázott emberi méltóságuk mélyéből, úgy ki voltak szolgáltatva kényének-kedvének, hogy nem volt képes fizetséget elfogadni tőlük. így teltek-múltak az évek. Az útszéli árok már csaknem teljesen megtelt eldobált csikkekkel, konzervdobozokkal, lyukas kerékgumikkal, s a műhely faláról a mész apránként átvándorolt a mester ízületeibe. A vendégek is el-elmaradoztak; a fiatalabbak a városba jártak kulcsot másoltatni. A vésők elkoptak, a satuk meglazultak, a nyiros pincében átnedvesedett a gipszeszsák. Valahogy rövidebbnek tűnt az út a papucstól a szakadt munkacipőig. beköszöntött az első álmatlan éjszaka, majd újabbak és újabbak követték; míg végül abba a stádiumba jutott, hogy szinte le sem tudta hunyni a szemét. Ahogy így ébren forgolódott az ágyban, egyszer csak azt vette észre, hogy az ajtó huncutan rákacsint, s mosolyogva megindul felé... Aztán sikerült elaludnia. Másnap egy induló délceg dallamát dúdolva baktatott le régi szerszámaihoz. Mikor a fémfürészhez ért, éppen száztizenkilenenél tartott. Ilyen sem fordult még elő vele az elmúlt ötven évben: elvétette volna a számolást, vagy a táv rövidült le?! Nem, az lehetetlen. Vagy mégis? ... „Elég rozzantak már a lábaim. Nehezemre esik a járás. Lehet, hogy kisebbeket lépek, mint azelőtt" - morfondírozott magában. Majd hangosan folytatta: „Hiszen akkor többet kellett volna lépnem. Itt valami nincs rendjén." Aznap éjjel - amikor már félálomba szenderült - a szuvas tölgyfa ajtó megint kajánul rávigyorgott, s feléje moccant. De mire hozzáért volna, a vénember már mélyen hortyogott. „Különös" - ezzel a szóval ébredt a következő reggel. A szokottnál több kávét hörpölt fel, és sietősen indult le a lépcsőn. Mankójával hangosan kopogtatva mérte a megtett utat. Többször is elölről kezdte, de mindannyiszor csak száznyolc lépés jött ki. Leroskadt egy sánta sámlira, és megpróbálta felidézni előző esti kalandját a tréfás kedvű ajtóval. Érezte, hogy e két jelenség közt valahol itt rejtőzik az összefüggés, de sosem tudta tovább álmodni a furcsa históriát. És így ment ez nap nap után. Valahányszor már ott tartott, hogy nyakon cstpi a titkot, az mindig egérutat nyert. Egy leheletvékony függöny állta útját, amelyen sehogy sem hatolhatott át. Többé nem merészkedett le a műhelybe. Kis szobájába zárkózott, és nyugtalanul rótta a parkettet. Egészen addig, mtg rá nem jött, hogy a helyiség fokozatosan zsugorodik: a falak egyre jobban közelednek egymáshoz. Ettől kezdve az ágyból sem mert kimozdulni. Dermedten figyelte, ahogy a hatSlmas kapuvá terebélyesedő ajtócsak betölti az egész szobát - olyannyira, hogy néhány nap múlva már karnyújtásnyira volt tőle a kilincs. Ekkor hirtelen felszökkent, és átugrotta a küszöböt. Nem sokkal később tűzoltók törték be az emeleti ablakot, de az öreget már holtan találták, halvány mosollyal a szála szélén..