Délmagyarország, 1995. január (85. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-10 / 8. szám
KEDD, 1995. JAN. 10. A VÁROS 5 Mérőmustra ^Pgy szekrény lesz történetünk főszereplője. Méghozzá mM egy kitűnő állapotú, masszív háromajtós, mely festett, tehát akár házilag is átfesthető. Méretezését tekintve mintha M. új lakásának hálószobájába készült volna eleve, pedig nem így van, több gazdát is megélt már, mire M.-nek fölajánlotta a barátnője: ha nincs pénze új alkalmatosságra, tán megteszi ez a bár régi, de használható darab is. A szekrény egyébként két, átlagos erejű férfi által fölemelhető, szállítható, normális esetben semmi sem indokolta volna hát, hogy a teherfuvarozó cég két munkása szállítás előtt megtekintse. E terepszemlére egyedül M. aggodalmaskodása adott késztetést: a lépcsőházuk ébresztett benne gyanakvást. A fordulóban ugyanis az egyébként sem túlméretezett helyet a falból kiugró gázmérőóra tovább szűkítette. Rövidre fogva immár a történések folyamát: a szállítók nem vállalták, hogy a szekrénnyel - még oldalára fordítva is - esetleg megsértik a mérőórát. A gázszerelő fölhívta M. figyelmét az órához vezető, s a falból ugyancsak kiálló csövek kiiktathatatlanságára. Az asztalos a szekrény darabokra szedésének, s lakásbéli összerakásának nehézségeit nem tartotta arányosnak az e műveletekért elkérhető munkadíjjal. A társasház építésvezetője inkább egy helyszínen összeszerelhető, beépített szekrény előnyeit ecsetelte, ahelyett, hogy felelősségét elismerte volna, mert a mérőórát nem a falba direkt e célra besüllyesztett helyre szereltette föl. A ház tervezője pedig... igen, eltalálták: a tervező kikérte magának, hogy holmi háromajtós ócskaságokra hivatkozva vonja valaki kétségbe építészi képességeit. M. több sírógörcs után nem csupán a további helyszíni szemlékről, megoldási esélylatolgatásokról és felelősségrevonásokról mondott le, hanem arról is, hogy a költözési dobozokból belátható időn belül az ajándékszekrénybe kerülhetnek a ruhái. Tanulság? Messzebbmenő következtetések levonása helyett nézd meg, hol a mérőóra, mielőtt emeleti lakást veszek.. Pálfy Katalin KÖZÉLETI NAPLÓ KISS TAMÁS, a 3-as választókerület - Felsóváros képviselője fogadóórát tart 17-18 óráig a Szilién Sugárúti Általános Iskolában. GILA FERENC, a 24-es választókerület (Petőfitelep, Baktó) képviselője fogadóórát tart 17 órától a Lidicé Téri Általános Iskolában. MUNKAJOGI TANÁCSADÁST tart dr. Óvádi Judit, a KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete) megyei irodáján, a Bálint Sándor Művelődési Házban (Szeged. Temesvári krt. 42., tel.: 432-578, 433-213), délután 5 és 6 óra között. HOLNAP DR. VÁNYAI ÉVA alpolgármester, a 18-as választókerület képviselője fogadóórát tart 15-16.30 óráig a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán (Széchenyi tér 11.). KATONA GYULA, a 13-as választókeriilet képviselője fogadóórát tart 17-18 óráig a Kolozsvári Téri Általános Iskolában. DOBÓ JÁNOS, a 2l-es választókerület (Északi városrész) képviselője fogadóórát tart 17 órától a Kodály Téri Általános Iskolában. DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden, a Szilágyi utca 2. II. em. 204-es szobában. JENEI FERENC, a 16-os választókerület képviselője lótól 17.30 óráig tart fogadóórát a dorozsmai községházán. A MUNKÁSPART Belváros 1. alapszervezete 16 órakor taggyűlést tart a Bocskai utca 3. szám alatt. • - Tizenöt jelölt közül választottak ki bennünket, ami nagy megtiszteltetés nemcsak számomra, hanem a munkát végző hallgatóim számára is. A díjátadást megelőzően az I. nemzeti AIDS-kongresszuson tarthattam egy előadást a tevékenységünkről, amelyben megpróbáltam rávilágítani arra, hogy nemcsak Budapesten, hanem vidéken is egyre többet igyekeznek tenni a kór terjedése ellen. Az Orvostanhallgatók az AIDS-ellen mozgalmat még 1988-ban dr. Rosztóczy István, a Mikrobiológiai Intézet egykori docense, a Vöröskereszt titkára indította útjára. Azóta nemcsak orvostanhallgatók, hanem gyógyszerészhallgatók, védőnők, sőt a JATE és a JGYTF néhány hallgatója is bekapcsolódott a munkába. Amikor Rosztóczy tanár úr Amerikába ment, rám hagyományozta a mozgalmat, mert korábban én is rengeteget jártam iskolákba egészségnevelő előadásokat tartani. A körülbelül 20 fós kis csapat azóta szinte baráti hálózattá alakult, a hallgatók úgy jönnek hozzánk, mintha egy klubba jönnének. Az idősebb felvilágosítók tanítják a kezdőket, s együtt mennek hospitálni is. Kibővítettük tevékenységi körünket, ma már nemcsak az AIDS-ről, hanem a drogról, a szexualitás fontos kérdéseiről, az egészséges életmódról is tartunk előadásokat. Olyan óriási az igény, hogy nem is tudunk minden kérést teljesíteni. • Hogyan fogadják önöket az iskolák? - Leggyakrabban nagy örömmel, akadt ugyan egy-két iskola, amelyik megköszönte, s azt mondta, ezt a feladatot meg Köztudott, hogy Freddie Mercury AIDSben halt meg. Halála után a Magyar AIDS Alapítvány létrehozott egy róla elnevezett díjat, amellyel azok munkáját ismeri el, akik legtöbbet tesznek az AIDSprevenció, az AIDS-kutatás és a gyógyítás területén. A kitüntetést néhány hete egy szegedi orvosnő, dr. Barabás Katalin, a SZOTE Népegészségtani Intézetének adjunktusa vehette át, aki hallgatói közremű„Az AIDS csak ürügy - mondja a Freddie Mercury-díjas doktornő de ez a viselkedésükben még nem tükröződik, ritkán használják a preventív eszközöket. A hallgatóim nemcsak arról tartanak előadást, hogyan kell védekezniük, hanem etikai alapon megpróbálják a gyerekeket meggyőzni arról, hogy nem szükséges nagyon korán, válogatás nélkül partnereket szerezni, inkább a szerelem szépségét kell keresni. • Találkozott furcsa esetekkel? - Nem lenne etikus konkrét esetekről beszámolni, hiszen a gyerekek maximális bizalommal fordulnak hozzánk. Annyit azonban elmondhatok, hogy a felvilágosító beszélgetések során végtelen tudatlansággal és elképesztő történetekkel is találkoztunk. A futó kapcsolatokról szóló beszámolók mindig megdöbbentenek, mert nagyon sivár lelki életről tanúskodnak. Az a legnagyobb veszély, hogy a gyerekek egymást hajtják bele az ilyen helyzetekbe. Ma már a lányok is versengenek, s nagyon félnek, hogy elveszítik a partnerüket, ezért egy diszkó után szinte mindenre képesek. Mozgalmunk lány tagjai szinte missziót teljesítenek azzal, hogy a nőgyógyászati betegségekről is beszélnek a kislányokkal, s arra is felkészítik őket, hogyan és mikor forduljanak a nőgyógyászhoz. Az AIDS csak ürügy arra, hogy a vele kapcsolatos tudnivalókkal együtt az egészségügyi kultúrát terjesszük. H. Zs. Dr. Barabás Katalin. (Fotó: Somogyi Károlyné) ködésével Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye iskolái számára szervez felvilágosító előadásokat. tudják oldani orvos vagy védőnő szülők segítségével. Tapasztalataink szerint a középiskolások jobban örülnek a hallgatóinknak, mert talán vidámabban, kötetlenebbül és közvetlenebbül tudnak velük beszélgetni. Az egyházi iskolák részéről sem tapasztaltunk prüdériát, visszautasítást, magam is járok egy egyházi iskolába előadásokat tartani. • Ön szerint milyen a középiskolás korosztály egészségügyi kultúrája? - Erre a hallgatóim nagyon szemléletes példákat hoznak, hiszen nemcsak előadásokat tartanak, hanem többen a középiskolások szexuális kultúrájáról.'Tlohányzási és drogfogyasztási szokásáról írták szakdolgozatukat. Komoly epidemiológiai felmérések születtek így, ezekből nagyon sok információt fel tudtunk a munkánkban használni. Az egészségügyi kultúra területén nagy eltérések vannak egyes iskolák tanulói között. A mai fiatalok nagyon korán kezdik a szexuális életet, középiskolás korukban gyakran már komoly tapasztalatokkal rendelkeznek, A „szellemi dolgozók" átlagkeresete 59 ezer forint A havi bruttó átlagkereset a tíz főnél több dolgozót foglalkoztató cégeknél múlt év novemberében 39 ezer 541 forint volt, 25,7 százalékkal több mint egy évvel korábban - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal a sajtót. Az adatokból kitűnik, hogy mind a fizikai, mind a szellemi foglalkozásúak átlagkeresete csaknem egynegyedével haladta meg az egy évvel korábbit. így a fizikai dolgozók átlagkeresete 30 ezer 790 forint volt, a szellemi munkakörben foglalkoztatottak pedig 58 ezer 832 forintot kerestek. A nettó érték a két állománycsoportban 21 ezer 663, illetve 36 ezer 496 forintnak felelt meg. A múlt év elejétől november végéig számítva a havi bruttó átlagkereset országos átlagban 32 ezer 730 forint volt, 22,8 százalékkal több mint egy évvel korábban. A szellemi foglalkozásúak átlagkeresete 1 százalékkal gyorsabban nőtt mint a fizikai dolgozóké. Az országos átlagot figyelembe véve a havi nettó átlagkereset 11 hónap alatt 22 ezer 628 forintot tett ki, ez 25,5 százalék-' kai több az egy évvel korábbinál. • Emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vette F. Béla 42 éves foglalkozás nélkülit a Győr-MosonSopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztálya. A gyanúsított már több esetben volt büntetve vagyon elleni és erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt. Tavaly nyáron, miután kiszabadult, egy 84 éves férfi befogadta pánzmándfalui családi házáMegölte szállásadóját ba, ahol január 6-án közösen italoztak, majd szóváltásba keveredtek. F. Béla egy fa karóval olyan súlyosan összeverte az idős embert, hogy az a helyszínen életét vesztette. • Szegedi Biblia-kommeníársorozat 7. A Korintusi levelek • Komoly káromkodás. A hatvannyolc esztendős Mihályi Ferenc. Faragó utcai lakos, ezen a vasárnapon is, mint rendesen, reggel nyolc órakor elballagott a Szivárvány kitérőbe, hogy villamosra szállva újságért menjen a Dugonics térre. Azt hitte, az alatta már-már szétesni készülő jármű rázkódásánál rosszabb nem érheti - ahogy fogalmazott: ha nincs ajtóablak, hát kipotyognak a népek -, de fél óra múltán, visszafelé jövet volt más meglepetés. Leszállásakor beszorult a két ajtó közé, ugyanis kissé türelmetlen volt a vezető, olvasónk önerejéből mégis szerencsésen kiszabadult. Bevallotta, a járdáról komoly káromkodásokra ragadtatta magát, s az eset azóta is dühíti. • Robog a troli. Vincze Zsolt Tiszaszigetről tett bejelentést: a múlt pénteken este 8 óra 6 perckor a 9-es troli CSÖRÖG A I(((«p)))))n IWIESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal. Odor Józseffel oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10 óra között várjuk hívásaikat. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. egyszerűen elviharzott az Ortutay utcai megálló mellett. Olvasónk megjegyezte, a vezető biztosan észrevette az utasokat, mert - állítása szerint - gúnyosan mosolygott az ablakon kifelé. • Járásbeosztás. Pópity János, az l-es posta helyettes vezetője olvasói panaszra válaszolva elmondta: a pénzespostások valóban új járásbeosztás alapján kézbesítik a nyugdíjat, de a korábbi időponthoz képest az eltérés legfeljebb három nap lehet. • Kutyaélet. A zsinagóga mellett kaukázusi medveölő kutya tengeti életét, mellső lába sérült - értesítették rovatunkat a környékbeliek. Zákányszék III. kerületének 638-as tanyájáról elkóborolt értékes őrzője, egy nagy, fehér kan kuvasz. Különös ismertetőjele: farkán lövés nyoma látható. Emberre nem veszélyes. Aki látta, Kaszanyiczki Jánost értesítse. • Pénztárcák. A 470-516 előfizetője pénztárcát, benne nyugdíjas szelvényt talált Tarjánban. Egy másik olvasónk viszont elvesztette pénztárcáját, mely családi emlék is, a tanárképző főiskolánál vagy Újszegeden. Csak kétszáz forint volt benne. • Parkoló. Lénárt Imre itteni lakos szerint a Kukovecz Nana utcából veszélyes kikanyarodni a Körtöltés utcába, az ott parkoló gépkocsik miatt. Tenni kellene valamit. • Betörés. Hölgyolvasónk a Kukovecz Nana utca l-ben emelte fel a telefont. Az önkormányzati tulajdonú panelház bejárati ajtaján betört az üveg, szélnek, tolvajnak szabad bejárása van. Önkormányzati intézkedésre várnak az itt lakók. A kötetek mindegyike az újszövetségi Szentírás egy vagy több iratának vallási és történeti jelentését elemzi; ebben a sorban a hetedik kötet témája a Korintusiakhoz írott első és második levél. A kommentár írója az amerikai Mary Ann Getty, fordítója Kiss Marianne. A Korintusi levelek szerzője Pál apostol, keletkezésük Kr. u. 56-58 közé tehető. Korintus ekkor már Athénnál fontosabb szerepet játszó görög kikötőváros volt, ahol Pál második missziós útja során alapított keresztény közösségeket Kr. u. 50-ben. Az addig jószerivel zsidó környezetben működő keresztény egyház Pál révén Korintusban szerezte első tapasztalatait a pogány görögök megtérítésében, ennélfogva a levelekben olyan kérdések merültek fel, amelyek a kereszténység későbbi univerzalizmusának kezdeteit jelzik. A levelek élethű rajzot adnak a korai kereszténység életéről a hellenisztikus pogány környezetben. Megtalálható bennük Pál állásfoglalása a pogány kultuszok kicsapongásai és a hellenista gnosztikus tanok átvétele és a bálványáldozati hús fogyasztása ellen, nézetei a házasságról, a nők egyházi szerepéről és a keresztény életmódról, a karizmákról, a nyelveken szólás adományáról. A Szegedi Biblia-kommentárAz 1992-ben indult, és azóta népszerűvé vált Szegedi Biblia-kommentársorozat újabb kötete jelent meg a kecskeméti Korda Kiadó és a pannonhalmi Bencés Kiadó gondozásában. A sorozat a szegedi biblikus konferencia vállalkozásaként dr. Benyik György főszerkesztő vezetése alatt 11 kötetben adja közre az amerikai Collegeville Bibliakommentár fordítását, átdolgozott formában. sorozatban eddig megjelent kötetek: 1. Evangélium Szent Máté szerint (Dániel J. Harrington, S. J.), 2. Evangélium Szent Márk szerint (Philip A. Van Linden C. M.), 3. Evangélium Szent Lukács szerint (Jerome Kodell, O. S. B.), 4. Evangélium Szent János szerint (Neal M. Flanagan O. S. M.), 5. Apostolok Cselekedetei (William S. Kurz, S. J.), 6. Galata és Római levél (John J. Pilch). Az újszövetségi kommentársorozatban a két kiadó egy éven belül még három kötetet tervez. Megfelelő érdeklődés esetén ezután az Ószövetség-kommentársorozat következik, 25 kötetben. S. P. s.