Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-30 / 306. szám
PÉNTEK, 1994. DEC. 30. SPORT 11 A birkózók bokszoltak A négy évvel ezelőtt újjáalakult Csongrád megyei Birkózó Szövetség vezetésének mandátuma, az elnök kivételével, lejárt. Azonban a vezérkar úgy döntött, hogy olyan közgyűlésen ad számot az elvégzett munkáról, amely egyben új tisztségviselők választásához is kapcsolódik. Már az előzmények is sejtették, hogy nem lesz könnyű menetAmi pedig a történéseket illeti. Halász Antal, az SZVSE ügyvezető elnöke, akit a közgyűlés celebrálásával bíztak meg, egy órával a meghirdetett időpont után közölte, hogy összejött az ülés megtartásához szükséges létszám. Mint később kiderült a gyűlést megelőzte egy érdekegyeztető megbeszélés is. Az elmúlt négy esztendő munkáját és annak eredményeit Szakács József elnök ismertette. Elmondta, hogy amikor a mostani vezetés hivatalba lépett, akkor csak az SZVSE reprezentálta a megye birkózó sportját. Aztán alakult meg Szegeden a Móricz DSK, majd Eperjesen, Csongrádon, Makón és végül Mindszenten teremtették meg a birkózás feltételét. Szentesen a volt edző eljátszotta a sportág becsületét. Vásárhelyen pedig egyszerűen nem talált újra táptalajra a férfias sportág „magja". Bordányban és Királyhegyesen is voltak kezdeményezések, de eddig eredményt nem hoztak. A szövetség vezetésének sportági népszerűsítése nem csupán a szakosztályok számának növelésében merült ki, hanem igyekezett a versenyrendezéssel is megbízni az újjá alakult klubokat. A legtehetségesebb versenyzőket pedig jól sikerült külföldi túrákkal igyekezett még jobb munkára sarkalni. Vízvári Albert, a szövetség titkárának pénzügyi beszámolójának az volt a lényege, hogy az MTSH-tóI kapott pénzt igyekeztek szponzori támogatásokkal kiegészíteni, s Így tudták a terveiket szinte maradéktalanul megvalósítani. A megyei szövetség munkájáról Szabados Ernő, Tóth Gábor, Dobó József, Kiss Tibor, Csikós Ferenc mondott néha személyeskedésbe csapó - véleményt. A hozzászólók nem mindegyike volt megelégedve az eddigi elnökség tevékenységével, s ezzel kapcsolatban ki is fejtette álláspontját. Dobó József például kifogásolta, hogy éppen azok — mint például Csongrád, Eperjes nem képviseltetik magukat a rossz szervezés miatt akikért sokat tehet a megyei szövetség. Ilyen összetételben pedig lehetetlen a változtatás lehetősége. Dobó József és Kiss Tibor hozzászólása egybecsengett abban, hogy mindketten egy új vezérkarban látnák a jövő eredményességét. Csikós Ferenc ugyanakkor azon a véleményen volt, hogy a mostani vezetés alkalmas arra, hogy a megkezdett úton tovább haladjon. Nacsa Imre megyei sportigazgató is elismerésre méltónak tartotta a szövetség munkáját, s kérte, hogy összefogva dolgozzanak a jövőben is a nagyobb sikerekért. Adóm Attila, a jelölő bizottság vezetője, közel négyórás vita után, nem volt könnyű helyzetben amikor javaslatot tett a szövetség tisztségviselőire. Az elnöki tisztre Borbola Imre, Dobó József és Szakács József pályázott. A befutó, ez utóbbi, a régi elnök lett. Ezután a „vesztesek" kijelentették, hogy semmiféle funkciót nem vállalnak. így az elnökség a következőképpen alakult: Ádám Attila, Csikós Ferenc, Kabai Mátyás, Varga Margit, Vízvári Albert. A számvizsgáló bizottság pedig így áll fel: Mazurák Antalné elnök, Bognár Imréné, Vass József tagok. Süli József • Egész évben anyagi gondokkal küszködtünk, s ráadásul nem volt olyan igazi hely a gyakorlásra, amit otthonunknak érezhettünk volna - kezdte beszélgetésünket Mihály Ferenc, a Magic Pool elnöke. Az utóbbi probléma szeren cséré megoldódott, ugyanis Hollós Imre, a Pulc utcai Hozsanna Biliárd Szalon tulajdonosa - aki az egyesület technikai igazgatója is - befogadott bennünket, ami óriási áldozat részéről. - Nem tudtam tovább nézni - vette át a szót Hollós Imre -, hogy a srácoknak igazából nincs hol gyakorolniuk. Ezért gondoltam egy merészet és a régi zsetonosok helyére versenyasztalokat telepítettem, amiken a fiúk most már nyugodt körülmények között készülhetnek. • Ezzel gondolom jókora haszontól elesik? - Nem akartam felhozni, de így igaz, hiszen mondjuk ki őszintén, azok, akik nem versenyszerűen űzik ezt a sportot, nem igen szeretik ezeket az asztalokat, mert nehezebb rajtuk játszani. • Az elnök úr a beszélgetés elején említette az anyagi gondokat. Azt hiszem, ez szinte mindegyik sportegyesületnél téma. - Ezzel természetesen egyetértek - mondta Mihály Ferenc -, azonban azt nem tudom megemészteni, hogy a város vezetői rólunk tudomást sem vesznek. Két év alatt egy fillér támogatást sem kaptunk az önkormányzattól, szerencsére az Adu Kft. mellettünk áll. A legnagyobb baj az, hogy a képviselők olyan szakosztályoknak is csurrantak, amelyek bizony eredményt nemigen tudnak felmutatni. Az pedig • Kiugró eredmények futószalagon • Totf Bandula és Hollós nevét zengi az ország u Jelentkeztek a csapatért A Magic Pool, a város mostoha egyesülete Kimgástó eredményeket értek el az év utolsó hazai versenyén a szegedi Magic Pool biliárdosai. Az országos egyéni bajnokságon - amire a ranglista 32 legjobb versenyzőjét hívták meg - ugyanis Tot Sándor, a nyolcas és a kilences játékban pillanatnyi esélyt sem hagyva ellenfeleinek végzett az első helyen. Míg a 14/1-esben a második lett. Azonban nemcsak ő nyújtott kiváló teljesítményt, hanem Hollós Gábor és Bandula Norbert is. A két éljátékos a 14/1-esben és a 8-asban az ötödik-hatodik helyet szerezte meg, míg Hollós Gábor a kilences játék befejezése után felállhatott a dobogó harmadik fokára. E nagyszerű eredmények hallatán bárki azt hihetné, hogy felhőtlen a Magic Pool háza tája. nevetséges, hogy a város négy milliót felajánlott, a legjobbb helyen végző NB III-as labdarúgócsapatnak... Mi pedig mindig kimaradunk az osztásból, mint ahogy a novemberi önkormányzati jutalmazáskor is elfelejtették megemlíteni a Magic Poolt. Pedig évről évre bizonyítunk. Megynyertük egyszer már a csapatbajnokságot, igaz tavaly harmadikok lettünk, azonban az idén veretlenül állunk az élen. Játékosunk, Tot Sándor vezeti a magyar ranglistát, akit egyébként már a világon is jegyeznek, s több német klub szívesen látná köreiben. Vele azonban nem ért véget a felsorolás, hiszen Bandula Norbert a harmadik. Hollós Gábor pedig az ötödik. Ezek tények... • Ne haragudjon, de talán az „illetékesek" nem veszik komolyan a biliárdot - Nem tudom miért? Vagyis sejtem. Talán ennek oka a tájékozatlanság lehet, hiszen azt a sportágat illene elismerni, amely jó eséllyel pályázik arra, hogy felvegyék az olimpiák műsorára. Éppen ezért a világ szövetség szigorú szabályai alapján lehet csak versenyeket rendezni. És állítom, hogy a fiatalok kilencvenöt százaléka biliárdozott már. Nem utolsó sorban pedig a biliárdozásnak Szegeden van az egyik fellegvára. A magyar mezőny pedig egyre erősödik, s erre jó példa, hogy a tavalyi bajnok - ugyanazzal a csapattal - úgy tűnik, nem jut be a fináléba. • Ráadásul az ön személyében a szövetségi kapitány is szegedi... - És a város sportvezetése erről sem vesz tudomást. Nem gondolok valami nagy dologra, de ha már az újságok, a rádió a televízió is lehozta, akkor legalább egy kis figyelmesség jól esett volna, hiszen Szegeden nem sok szövetségi kapitány szaladgál. Érdekes, az OTSHnak nem esett nehezére gratuláló levelet küldeni. Tudja, ebben a rohanó világban, amikor szaladunk a pénzünk után, néha elkel valamiféle elismerés. Kis dolog tudom, de higgye el, a sportvezetőknek erőt ad a további munkájukhoz. - Teljesen igazad van - vette át a szót Hollós Imre. - Azt hiszem, elárulhatom, Feri már-már ott tartott, hogy nem csinálja tovább, ami gyorsan kitudódott és a Pécsi MSC valamint a Dunaferr máris jelentkezett, hogy egy az egyben átveszi a csapatot. Nagyon sokat vitatkoztunk, Feri azzal érvelt, hogy így legalább a játékosok jövője biztosftva lesz. Végül is sikerült meggyőznöm, s folytatjuk tovább, hiszen nem engedhetjük, hogy a biliárdozás egyik bástyája elvesszen. A Magic Poolnak ugyanis az is a feldata, hogy az or szág déli részén népszerűsítse ezt a sportágat. Cs. Gát • Labdarúgás Baggio is Japánban folytatja? Elképzelhető, hogy az olasz labdarúgó bajnokság élvonalában szereplő Juventus megválik legnagyobb sztárjától, Roberto Baggiótól. A nyári, egyesült államokbeli világbajnokságon kiemelkedő teljesítményt nyújtott középpályás szerződése ugyanis a szezon végén lejár, s a hírek szerint egy külföldi klub érdeklődik iránta. Antonio Giraudo, a torinói „zebrák" ügyvezető igazgatója elmondta, hogy nem akarják megakadályozni játékosukat a távozásban, ám jelentős összeget szeretnének kapni érte. - Az egyik japán klub állítólag 30 millió dollárt sem sajnálna Baggióért. Ezzel az ajánlattal természetesen nem tudunk veresenyezni — jelentette ki Giraudo. A 27 éves Baggio, aki 1993ban „Aranylabdát" kapott tehát őt választották a legjobb európai futballistának - a közelmúltban sokat bajlódott sérüléssel, így a Juventusnak nem igazán ludott hasznára lenni. • Gyólay János-emléktorna A Tápé megszorította a Tisza Volánt Tegnap újra a fiataloké volt az újszegedi Sportcsarnok. A Hársfa Kupa után a Gyólay János emléktorna zajlott, ezúttal Csongrád megyei utánpótlás csapatok résztvételével. A tornán a Tisza Volán, a Csongrád megyei válogatott, az SZVSE, a Tápé, a Kiskundorozsma és a Pitvaros serdülő csapatai vettek részt. Az együtteseket két csoportba osztották, s ott mindenki játszott mindenkivel, majd ma a helyosztók következnek. Akárcsak egy nappal azelőtt, most is jó, inkább küzdelmes mérkőzéseket láthattak a nézük. Különösen a Tápé-Dorozsma 7-7-re végződött találkozó volt izgalmas, de sokáig kétséges volt a Tisza Volán győzelme a nagy lelkesedéssel játszó tápéiak ellen. íme a Csongrád megyei válogatott egy gólja az SZVSE ellen (Fotó: Gyenes Kálmán) akiknek sorában egy kiváló adottságokkal megáldott kapust ismerhettünk meg Varga Gergely személyében. Az ő bravúros védései majdnem a torna egyik legnagyobb meglepetését okozták. Végül is a jobb erőkből álló volánosok nyertek 4-2-re, s kerültek az egyik csoportból a mai döntőbe. A másik ágon Csongrád megye válogatottja (amelyben Makóról, Mórahalomról, Móravárosból, a Szeged FC-ből, a SZVSE-ből, a Dózsából vannak játékosok) jutott tovább az első helyen és lesz a Tisza Volán döntőbeli ellenfele. A 3. helyért az SZVSE és a Tápé játszik. A fiatalok tornáját a városi sportigazgatóság, a Csongrád megyei Sporthivatal, a Csongrád megyei Közgyűlés, a Mahart Tiszaschiff, Szénási Róbert karosszéria-lakatosa Centrum Áruház és Giorgio Craviota, a Juventus utánpótlás igazgatója szponzorálja. Eredmények: PitvarosCsongrád megye válogatottja 3-12, Tisza Volán-Dorozsma 12-0, Csongrád megye válogatottja-SZVSE 11-1, TápéDorozsma 7-7, SZVSE-Pitvaros 4-3, Tisza Volán-Tápé 4-2. Ma 9 órától játszák a helyosztó mérkőzéseket. P. S. I. Március 8-án, szerdán Lettország ellen hazai pályán játssza jövő évi első hivatalos mérkőzését a magyar labdarúgó válogatott - tájékoztatta az MTI Sportszerkesztőségét Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára. Az összecsapás pontos színhelyét csak január elején jelölik ki. Az viszont bizonyos, hogy a téli holtidényben nem terveznek közös felkészülést a válogatott kerettagok számára, így Mészöly Kálmán szövetségi kapitány együttesének ez lesz az egyetlen felkészülési Lettország következik találkozója a március 29-én esedékes Magyarország — Svájc Európa-bajnoki selejtezőre. A statisztikák szerint egyébként a március 8-i lesz az első hivatalos mérkőzés a magyar és a lett labdarúgó válogatott között. Polgár Judit a hazai éllovas A Nemzetközi Sakk Szövetség félévenként nemcsak a világranglistát hozza nyilvánosságra, hanem elkészíti az országos rangsorokat is. A magyar versenyzők közül Polgár Judit neve mellett áll a legmagasabb Élő-pontszám, őt Alekszandr Csernyin és Ribli Zoltán követi. A másik két Polgár-lány, Zsuzsa és Zsófia szintén a legjobb húsz között foglal helyet a férfi és női játékosokat tömörítő közös listán. A magyar rangsor élcsoportja: 1. Polgár Judit 2630 pont 2. Alekszandr Csernyin 2600 3. Ribli Zoltán-2600 4. Almási Zoltán 2590 5. Portisch Lajos 2585 6. Lékó Péter 2555 7. Pintér József 2555 8. Polgár Zsuzsa 2545 9. Sax Gyula 2535 10. Adóiján András 2530. A Szegedi Sakkiskola az újszegedi Ady-kollégiumban Mikulás-sakkversenyt rendezett. Az eseményre Kiskunhalasról, Szentesről és Hódmezővásárhelyről is érkeztek gyerekek. A még nem iskolások, az alsósok és a felső tagozatosok külön csapatban játszottak. Csoportonként az 1-3. helyezett sakkkönyvet, érmet és oklevelet nyert! Minden résztvevő egy Mikulás-csomagot is kapott ajándékba. Eredmények. Még nem iskolások (8 induló): 1. Mózes Dániel 6,5, 2. Balázs Ádám 5, 3. Szendrei Ádám 5, 4. Árpás András 4 (valamennyi Szegedi Sakkiskola), 5. Márta László 3,5, 6. Pleskó Lilla 2 (mindkettő Kiskunhalas SI)t Alsó tagozatosok (35 induló): 1. Csűri Máté 6,5, 2. Volford István 6 (mindkettő Hmvhelyi Sakkiskola), 3. Horváth László 5,5 (Hmvhely, óvodás!), 4. Szendrei Tamás 5, 5. Kis Ádám 5 (mindkettő Sakkiskola), 6. Buknicz Péter 5 (Szentes). Felső tagozatosok (30 induló): I. Zakariás Dávid 6, 2. Bacsó Alfréd 6, 3. Pintér György (valamennyi Portál SI), 4. Bálint Vilmos 5, 5. Kerekes József 5 (mindkettő Hmvhely), 6. Kevei Péter 5 (Sakkiskola). A versenybírók - Szűcs Imre, Salánki István és Erdész István - tökéletesen látták el feladatukat. A Szegedi Sakkiskola az elkövetkező öt hónap mindegyikében rendez hasonló gyermekversenyt, melyek időpontjai: 1995. január 21., február I L, március 4., április 15. és május 20. E versenyek nyitottak, tehát a korhatárnak megfelelően szívesen látnak minden gyereket!