Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-29 / 305. szám

CSÜTÖRTÖK, 1994. DEC. 29. RIPORT 11 „A Magyar Köztársaság elnöke Far kas né Szögi Irénnek a nemzetközi családév alkalmából, áldozatos te­vékenysége elismeréseként A Magyar * Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét adományozza 1994. december 10. napján. Göncz Árpád" Szögi Irén keresztje Fiatal pár, két gyermekkel, azokban a „szigorú esztendők"-ben Csoportkép papával, mamával, s mind a tizenhat testvérrel Tizenhat gyermekélet - Hát, az igazat megvallva: a korábbi újságcikkek sok civódást okoztak a családban. A gyerekek nem örültek ne­kik... Azért csak fáradjanak beljebb — tessékelte a szobába váratlan vendégeit a házi­asszony kedves őszinteséggel. Húzódozását meg is lehet ér­teni, hiszen mint kiderült, a hajdani, Nők Lapjában meg­jelent cikk hatására nem csak dorozsmai telket kaptak aján­dékba, s a Délmagyar írása sem csupán a villanyt gyújtatta föl épülő házukban, hanem az irigység és a rosszindulat szik­ráit is. Az elismerő levelek között ugyanis akadtak név­telen, mocskolódó sorok is. Pedig ami megilleti Farkas Áront és feleségét, az csakis a legnagyobb tisztelet lehet. Házasságuk negyvennégy évében ugyanis 16 gyermek­nek adtak életet, s ugyanennyit neveltek föl egészségben, tisztességben. A legidősebb, Judit 43, a legfiatalabb, Krisz­tina 17 esztendős. Valameny­nyien tanultak. A nyolc fiú és nyolc lány között van kera­mikus, kovács, géplakatos, autófényező, nyomdász, bőr­díszműves, műszerész, sza­bász, varrónő és számító­gépkezelő - valóságos szakmai arzenál. Többen érettségiztek, ki nappalin, ki már munka mellett, egyikük pedig csa­ládos emberként dolgozott meg tanári diplomájáért. Jelenleg már csak tízen lakják a hajdan igen zsúfolt, gyerekzsivalytól hangos portát, sőt napközben, miként ottjá­tunkkor is, a mama van otthon egyedül, tűzhelymelengetőnek. Férjét a patikába futtatta aszpirinért: jót tesz az idő­változást hasogatással jelző lábaknak. - Egyik családos fiam itt építkezett a telken. Adnám az öccseit is, ők azonban nem sietik el a házasságot: harmin­con túl elkényelmesednek. Mire is nősüljenek, menjenek albérletbe? A négy lánnyal itt élnek velünk a szülői házban. Persze, keresik ők is a pár­jukat...Én meg haladok a korral: bele kell törődnöm, ha a lányom a barátjánál alszik. Tudom, ha válogat, magára marad, s az sem jó. Húsz éves korukon túl a gyerekek már mennek a maguk feje után, nem hagynak beleszólást az életükbe. Eper pottyant a levesbe • Irénke annak idején nem ezt tette? Hogy kezdődött a szerelem? - Nem lehet azt elfelejteni! Boldogasszony napján ásott­halmi tanyánkon, a határszélen vendégül láttunk néhány kör­iprékbeli nazarénus családot. Ok is eljöttek hozzánk Do­rozsmáról. Nagy ebédet ren­deztünk az eperfa alatt. Bab­levest és töltöttpaprikát ettünk. Egyszercsak beleesett egy jókora eper a levesembe. Ette a paprika a szemem, de nagyon. Akkor tetszettem meg neki... • A nevezetes pillanatot hosszú udvarlás követte? - Nem vártunk sokáig, már csak azért sem, mert határ­sávon laktunk, s a Rákosi érá­ban csak kísérővel közleked­hettek arra az emberek. Én ti­zennyolc esztendős voltam, a papa 23, amikor összehá­zasodtunk. • Hogyan tudott akkor megélni a tanyán egy fiatal pár? - A többed magunkkal bé­relt földet kulákbirtoknak jelölték... Szigorú esztendők voltak azok. A férjemnek el kellett mennie a vasútra dol­gozni, hogy kifizethessük a kö­telező beadást, hogy meg­vegyük az. élő marhát, a zsírt a boltban, a 600 tojást, holott mindössze egy tyúkom volt. Lesöpörték a padlást, az utolsó szemig elvették a termést, Rákosi nevenapjára pedig „önként" fölajánlottuk egyet­len fejőstehenünket. Akkor már két gyermekünk volt. • Effélétől akkoriban többen összeroppantak. A kitüntetés. (Fotó: Gyenes Kálmán) - Eleinte én is sokat sírtam. Az orvos '53-ban azt mondta: vágjon földhöz egy tányért, hogy levezesse az idegeit. Ha nem tombolja ki magát, meg­betegszik. Egy idő után az em­ber beleszokik a gondokba... Ahol báránykát, ott legelőt is ád • Meg se fordult a fejük­ben, hogy kevesebb gye­rekkel könnyebb lenne az élet? - Nem. Nálunk ez lelki­ismereti kérdés: vallásunkban a védekezés nem megengedett. Egyébként mindketten tizen­hármán voltunk testvérek. A pénz, bár nagyon hiányzott, nem volt döntő szempont. A Biblia is azt mondja: ahol báránykát ád az Isten, oda legelőt is ád... • És adott? - Amikor a föld terheit nem bírtuk, s a féljem Pesten azért dolgozott, hogy kinyögjük a beszolgáltatást, visszaadtuk a kulákbirtokot, és a dorozsmai tanyára költöztünk, egy csősz­kunyhóba. Ballangóval, gazzal fűtöttük a kemencét, reggelre azért belefagyott a pohárba a víz. Nem keseregtünk. Sokat segített egy szomszédbeli idős házaspár. Áthívtak hozzájuk, és azt mondták: „Leülni, jól lakni!". Jó népség volt. Ta­vasszal az egyholdas anyai örökségbe 100 gyümölcsfát telepítettünk, s hamarosan megtöltötte a termés a gye­rekek bendőjét. Azért is ilyen egészségesek, mert sok vita­mint ettek. Amikor már héttagúvá nőtt a család, a dorozsmai imaház szoba-konyhás lakást ajánlott föl Farkaséknak, akiknél szinte állandóan fehér pelenkákat lengetett a szél... Tizenhárom évet éltek így szűkösen, nli­közben a papa udvarosként tizenhatórázott a konzerv­gyárban, utána gondozta a gyümölcsöst, a mama pedig már a hathetes gyerekekkel járt kapálni a téeszbe. Életük egy­formán pergő napjai sorában Az életmúdíjas édesanya élete párjával felejthetetlen emlékként jegyzi a családi krónika, hogy számos elutasítás után végülis miként jutottak az olyannyira vágyott gázpalackhoz, s háromlángú tűzhelyhez, amely szinte for­radalmasította a háztartást. Legnagyobb csapásként pedig azt élték meg, amikor a het­venes években a téesz város­nak eladott főijéből szemük láttára szaggatták ki a száz gyümölcsfát. Odalett a család aranybányája. „A büdös életben nem lesz házuk " - Amikor már 11 gyermeket neveltünk, az utcabeliek szóltak a szegedi tanácsnak, írtak a Nők Lapjának, ugyanis mi hiába adtuk be a lakás­igénylést. A cikk hatására megtörtént a csoda: megkaptuk először ajándékba, majd tarlós használatba ezt a telket. Be­levágtunk az építkezésbe, saját kezünkkel, a rokonok, az egy­ház segítségével, fillérekért szerzett bontott anyagból emeltük föl ezt a házat. Az OTP-től kapott kölcsönt csak az épttővállalatnak akarták odaadni, nem az én kezembe. Elindultam a nagy hasammal a tanácshoz, a párttitkárhoz: ha én törlesztem, én is akarom beosztani. Az egyik főelvtárs azt mondta: fgy maguknak a büdös életben nem lesz házuk, leveszem a kezem magukról. Csápenszky azonban, aki akkor talán járási párttitkár volt, elintézte, hogy kézhez kapjam a pénzt. Szerencsénk volt: később a brigád minden tagja dutyiba került csalás miatt. A gazrengeteg övezte új otthonba 1969-ben, júliusban költözött az akkor 12 gyer­mekes Farkas család. Augusz­tusban már itt, a 105 négy­zetméteres, négyszobás, für­dőszobás házban látta meg a napvilágot Gábor, három évre rá Annamária, őt követte még Edit, majd az utolsó szülött, Krisztina. Hogyan teltek a 18 tagú család hétköznapjai? A mama 5-6 óra körül kelt. Azt mondja, olyan a nagycsalád, mint égy nagyüzem. Fontos a jő szer­vezés. Volt, hogy 7-8 iskolást kellett elindítania reggelente. Aztán ő is munkába indult: hol kapálni, hol takarítani. A be­vásárlás két nagyobb gyerek feladata volt: kerékpárra akasz­tott garabolyban. ládákban hozták haza a portékát. A fürösztést délután 5-kor el kellett kezdenie a mamának, hogy estére időben ágyba ke­rülhessen a család. Irén asszonyt megkérdeztem nevelési elveiről is. Szerinte egy jó időben lekent pofon sokat ér, bár ők nem verték a gyerekeket. Ha valaki később érkezett haza, azt inkább ked­vezményelvonásra, szobafog­ságra ítélte. Általában ő bün­tetett, hiszen, amint mondta, a papa sokáig csak vendégként járt haza, olyan sokat dolgo­zott. Hálát ad Istennek azért, mert simulékony, alkalmaz­kodó egyéniség minden gyer­meke, sündisznótfpus nincs közöttük. Született intelli­gencia jellemzi őket, vala­mennyinek tartása van. Mint a fogaskerekek Hogy vallásos meggyőző­désben követik-e szüleiket? - Rájuk hagytuk. Úgy nevelődtek, ahogy a fogas­kerekek fogják egymást. Nem korhelyek, még csak nem is cigarettáznak, feddhetetlenek. Tudja, nem ez a vívmány, ez a kereszt, hanem az, hogy emelt fővel állhatnak mindenhova. • Irénke! Fölnevelte mind a 16 gyermekét. Végre gondolhat magára is. Mi lenne az, amire nagyon vágyna? - Háromszor voltunk gyógyüdülőben, az idén azon­ban le kellett mondanunk. Hogy legyen pénz a papa sérvműtétjére. Igaz is: az érdemrend kis­keresztjével fizetni sehol nem lehet... Chikán Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents