Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-22 / 300. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. DEC. 22. Iskolanap a Hanságiban Véradással egybekötött iskolanapot rendeztek tegnap a Hansági Ferenc Szakiskola és Szakközépiskolában. Az egész napos rendezvény bővelkedett programokban. Az utolsó tanítási napon Hevesi Imre koncerten, kozmetikai bemutatón, sportvetélkedőkön és videofilmvetfteseken szórakozhattak a diákok. (Fotó: Révész Róbert) )ement egy szép szál roma az egyik _L) szegedi kórházba, és ü folyosóról ellopta két hölgy télikabátját. Még nem derült ki: csak a kíváncsiság hajtotta-é oda. vagy éppen neki is ott van valami hozzátartozója. Talán éppen két felesége és a két kabátot karácsonyi ajándéknak szánja. Felismerték, még a kocsijának a rendszámát is felírták, úgyhogy elképzelhető, a rendőrség bottal ütheti nyomát. Mert egy jó ügyvéd majd megmagyarázza, hogy a rendszám összetéveszthető és a sötét ábrázat is... Történetesen az egyik kedves hölgy jó ismerősöm, még közelebbről: a feleségem. Telefonált hatvan kilométerrel odébb fekvő lakóhelyünkre, hogy kellene neki egy kabát, amivel be tud menni a rendőrségre feljelentést tenni. Mert így hivatalos. Kérte, intézkedjek már. mert ő nem tud telefonálgatni. Hívtam a rendőrséget. Szolgálatkész kedves hang: Posztobányi László WmmM - Sajnos, be kell jönnie a feleségének, mert a számítógépet nem tudjuk kitelepíteni az osztályra - mentegetőzött. - Csakhogy nincs kabátja - magyaráztam az esetet. - Biztos talál neki otthon egy másikat - így a rendőr, mert mindenre van megoldás. - Hatvan kilométerrel odébb lakunk... - Akkor jó lesz holnap is - szól az újabb tipp. - Most olyan állapotban van. hogy nem tud elmenni, még holnap, sőt holnapután sem. - Megnyugtatom önt, a vizsgálat és a nyomozás ettől függetlenül elkezdődik, de feljelentélt kell tennie a feleségének, mert itt lesz egy kabát a nyakunkon, és nem tudunk vele mit kezdeni. - Akkor kérhetek egy áthidaló megoldást? Hogy a kabát megmaradjon, ha netán előkerül... - A lakóhelye szerinti illetékes rendőrségnél tegyék meg a feljelentést, lehetőleg a két ünnep kőzött. Azok majd elküldik nekünk... Nem sírom vissza a régi időket, de akkor másképp volt. Jött a nyomozó Erikával (Erika akkoriban az írógép volt), és felvette a jegyzőkönyvet. Ha elloptak valamit tőlem, nem kellett a számítógép elé folyamodnom. Igaz, régen a kórházfosztogató romák se jártak kocsival, mert kevesebb volt a segélykeret. És nem rugdostak ki jó zsarukat azért, mert a második alkalomnál jól nyakon vágták őket... m Kispartié Kiktí Tivadarról Nehéz eldönteni, hogy Kikli Tivadar nótaszerző, komolyzene-szerző, író, újságíró, vagy jogász? Dalait rendszeresen játssza a Magyar Rádió, művei megjelentek a különböző irodalmi folyóiratokban, volt újságíró és jogász. Most, 73 évesen, nyugdíjasként megpróbálja eldönteni, mi is ő valójában. Erről szól a szegedi körzeti tévéstúdió ma délutáni (TV1, 14.55) Mit ér az ember, ha vidéki...? című műsora. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak jelentős közlekedési akcióra a járművezetők Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 14; Kistelek: 15 és 23; Hódmezővásárhely: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! • A harmincadik áldozat A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint december 20-án, kedden a szolnoki Hetényi Kórházban elhunyt Czifra Istvánná (lánykori neve: Gubóczki Erzsébet) 57 éves Nyírtass Kossuth út 16. szám alatti lakos, aki a december 2-i s/.ajoli vasúti szerencsétlenség során szenvedett súlyos, életveszélyes sérülést. Ezzel a katasztrófa áldozatainak száma 30-ra emelkedett. • Halál a nörablókra Tizenegy halálos ítéletet hozott egy kínai nőrabló banda perében Anhuj tartomány Fujang járásának bírósága. Négy további bandita életfogytiglani szabadságvesztéssel, 31 cinkosuk pedig 20 évnél rövidebb időtartamú börtönbüntetéssel bűnhődik. Ez. volt a legnagyobb per, amelyet nórablók ellen valaha is folytattak Kínában. A tettesek összesen 102 fiatal nőt adtak el távoli vidékek parasztjainak feleség gyanánt, egyenként 800 és 4500 jüan (94 és 530 dollár) közötti árakon. IOLDOG KARÁCSONYT! Tel./fax: 62/433-626 Moszkvai fagyhalál AlaklllÓ Ü1ÓS /KARÁCSONYRA, SZILVESZTERRE KOKTÉLRUHÁK, ALKALMI RUHÁK SFR LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKBAN már 3998 JFt-tóly PASSAGE SHOP Szeged, Nagyáruház passage-sor December eleje óta a rendkívüli hidegek következtében 31 ember fagyott meg az orosz főváros utcáin. Egyetlen nap, kedden 6 halálos áldozata volt a zord időjárásnak és 14 embert szállítottak kórházba különböző fagyásos tüntetekkel. A halottak és a sérültek kivétel nélkül ittasak voltak. Mórahalom új városi képviselőtestülete ma, csütörtökön délután 3 órától tartja alakuló ülését. A művelődési ház nagytermében a helyi választási bizottság elnöke jelentést tesz a választás végleges eredményéről, majd az ünnepélyes pillanat következik. amikor a polgármester és a képviselőtestület leteszi az esküt. Elhangzik a polgármester programismertetője, majd az önkormányzat további munka-ülésén az alakulással együtt járó feladatokat végzik, egyebek között az önkormányzat bizottságait, továbbá alpolgármesterét választják meg. • Az ajnácskői templom Ajnácskő apró palóc falu a határ túloldalán, Szlovákiában. Nevét arról a szikláról kapta, amelyen a végvári rendszer egyik fontos láncszeme, egy kiesi, de erős vár állott. A falu határában forró gyógyvíz, tört a felszínre, s az erre épült fürdő messze földön híressé tette a települést. Trianon után a 400 magyar család lakta falu elszigetelődött, a lassú hanyatlásnak azonban a jelenlegi polgármester - szegedi építészek és művészek közreműködésével véget vetett. Erről szól az Alföldi Napló ma esti, 18.13-kor kezdődő adása a TV2-n Az oroszlánkirály Európa ura Továbbra is Az oroszlánkirály uralja Európa mozijait, s immár a Walt Disney cég legjövedelmezőbb exportfdmjének bizonyult, még Aladdint is maga mögé utasította. Európában december derekáig tlz hét alatt III millió dollárt értek el a rajzfdmre szóló jegyeladások. Franciaországban 25, Németországban 29, Olaszországban 8, Svédországban 6 millió dolláros bevétellel a leglátogatottabb film Az oroszlánkirály. Az egész világot tekintve - ám az Egyesült Államokat bele nem számítva - 274 millió dolláros bevételt hozott december közepéig, de becslések szerint 400 millióra is felszökhet az összeg. Hazai földön egyébként 291 millió dollár bevételt produkált. s tgy akár 700 milliót is hozhat illetve vihet - a Disney cég konyhájára. Karácsonyi ajándék Nem kell hozzá fantázia, hogy mit szeretnének látni a gyerekek a karácsonyfa alatt. Ám az minden elképzelést felülmúl, hogy mit óhajtanának az ifjú asszonyok és kiváltképpen a lányok és menyasszonyok. A Daily Star közvélcménykutatást szervezett a karácsonyi ajándék témájában és az eredményt közzé is tette az angol lap. A hölgyek nagyobb kelteiről ábrándoznak! Természetesen az álom megvalósulásának gyakorlati útját is megjelölték: annyi pénzt szeretnének a karácsonyfa alatt, amely elcg lenne a plasztikai műtéthez. Vagyis, ha a férjek, vőlegények, udvarlók gáláns módon - borítékolnák az öröm forrását, az ezzel járó kellemetlenséget a hölgyek szívesen vállalnák... Egyébiránt nem csak karácsonyhoz kapcsolhatóan változott az igény. „A keblek formáját megváltoztatni kívánó hölgyek száma annyira megnövekedett az utóbbi időben, hogy az esztétikai sebészettel foglalkozó kórházi osztályok fokozott tempóban Három nap a liftben Egy nyugdíjas nő három napot töltött étlen-szomjan egy parkolóház elromlott liftjében, az új-zélandi Aucklandban. A városi tanács 32(X) dollárnyi kártérítést és egész életére szóló ingyenes parkolást ítélt meg az idős hölgynek. A 69 éves Moira Poor december 9-én. péntek délután Auckland egyik sokemeletes parkolójának liftjében rekedt Nem tudott kiszabadulni az elakadt liftből egészen vasárnap reggelig, amikor a felvonó hirtelen magátólmegindult. Amikor az idós hölgy távozni akart autóján a parkolóból, a személyzet nem hitte el neki, hogy bennragadt a liftben, és ki akarták fizettetni vele a háromnapos parkolási díjat. A város vezetése szerdán úgy döntött, hogy kártérítést fizet megpróbáltatásaiért Poor asszonynak, valamint korlátlan időre szóló ingyenes parkolási lehetőséget biztosít számára a város összes parkolójában. • Kutyák is lehetnek „egyenlőbbek"? „Whisky" és „Soda", Chris Pattén hongkongi kormányzó két terrierje felette áll-e a törvénynek? - tette fel a kérdést több helyi lap is. A törvény előírja, hogy kasztrálni kell minden kutyát, amely megharapott valakit. Az ilyen állatokat csak szájkosárral és pórázon szabad az utcára vinni. Tulajdonosa köteles százezer hongkongi dollár értékű biztosítást is kötni. A kormányzó kutyái két esetben is megharaptak munkásokat, akik gazdájuk házában dolgoztak. A kormányzó szóvivője viszont kijelentette, hogy az állatok nem veszélyesek, ellenkezőleg, rendkívül szelídek, úgyhogy a törvény nem vonatkozik rájuk. Ezzel szemben Lawrence Lee, a gyarmat mezőgazdasági és halászati osztályának vezetője azt mondta: a törvény nem ismer kivételt. Az AFP francia hírügynökség szerint az „ítéletet" hamarosan végrehajtják a két kutyán. i Ingatlanok a tb-nek Egy másik slágerfilm, a Forrest Gump ennél szolidabb európai sikert könyvelhet el. Míg az Egyesült Államokban 1 millió dollárral még meg is előzte Az oroszlánkirályt - 295 millió dolláros bevétellel -, addig Európában 12 hét alatt csak 99 millió dollárt jövedelmezett. Teljes exportbevétele eddig 167 millió dollárt lesz ki. Három ingatlant ad át a társadalombiztosítás számára az Állami Vagyonügynökség. Az önkormányzatok elfogadták, hogy a társadalombiztosításé legyen Vácott a Csányi út 16. szám alatti ingatlan, Szolnokon a Mikszáth út 3-5. számú és Egerben a Klapka út 1. szám alatti ingatlan. Az épületeket korábban az Agrobertől és a Cement és Mészművektől vonta el az ÁVÜ. Az ingatlanok értéke 182 millió forint. • Karácsony a Bountyban! 23-án pénteken élőzene: Top Joy Band + Disco. 25-én vasárnap elhúzzuk a nótádat! Vendégünk két prímás, a duplán LÁTÓK. Őrült buli Nagy Feróval + Disco. Mindkét napon vendégünk vagy egy italra! (x) 1 • Elfogták a kameratolvajokat Lapunkban is hírt adtunk arról, hogy vasárnapról hétfőre virradó éjszaka betörtek a Telin Tv stúdiójába, ahonnan* nagy értékű műszaki cikkeket loptak el. A Telin vezetése 100 ezer forint jutalmat is felajánlott a nyomravezetőnek. Rövid idő alatt sikerült elkapni a tetteseket, egy több tagból álló betörőbandát, akik egy 800 ezer forint értékű kamerát tizedáron próbálták értékesíteni. Az elkövetők ellen eljárás indult, a lopott cikkek pedig jó állapotban kerültek vissza tulajdonosukhoz." •QQQOQQS BIZTONSÁGTECHNIKAI CÉG 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 31. Telefon: 430-511,431-511 BETÖRÉSJELZŐ RENDSZEREK (24 órás, diszpécserszolgálat) VIDF.ORENDSZEREK Nyitva tartás: munkanapokon 0-16-ig. a radio „partiscum" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap lá-lgötako/öttaHÍMH'-nt (aUANtmtUS hullámhosszán) Hirdetésjelvétel: Szeged, Párizsi krt. JÍ» Tel.: 525-930.325-811 lg TetJFax: 491 119 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS AUTOSZALON, SZEGED, OLAJBÁNYÁSZ TÉR 1. Tel./fax: 480-980, 480-562 támoaatásával! dolgoznak, még vasárnap is" — adja hfrül az angol újság és egy kórházigazgató véleményét is idézi: „Vannak férjek, vőlegények, akik hoszszabb ideig is spórolnak, mert boldognak szeretnék látni szívük hölgyét". Most, hogy már feltalálták az újszabású melltartót is, amiről oly sokat cikkezett a divatsajtó, a brit lap az új idők jelének tekinti, hogy ez már nem elégíti ki korunk igényesebb - és tehetősebb hölgyeit. Végleges megoldást akarnak, akkor is, ha ez fájdalommal jár. Es ha drága is. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig folytatódik a többnyire erősen felhős, párás idő, helyenként ónos esővel, hószállingózással. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 fok között alakul. .490-490, 50 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! Lapunk e hónap 25-ig még elófizettiető a postahivatalokban! -< x i „ \ vá ol 2v/