Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-21 / 299. szám

1994. lóinkhoz! Olyan alapvető élel­miszerek is ide tartoznak, mint a tej, cukot, étolaj, sajt, liszt stb. Ez nem egyszeri akció, ha­nem tartós folyamat. Nem is lehet csodálkozni azon, hogy néhány boltunkban megkétsze­reződött a forgalom. A cég hat boltjában műkö­dik úgynevezett német pékség, és ezt hamarosan kiegészítik büfé szolgáltatással, ezen belül pizzaárusítással. A megkezdett tárgyalások alapján küszöbön áll a megegyezés a pécsi Pan­nónia Sörgyárral. Ennek értel­mében Csongrád megyében a pécsi sörgyár széles választé­kát hozzák majd forgalomba, közte a hordós söröket is. A már említett nagykereskedelmi üzletághoz tartozik, hogy a Szentesen, Csongrádon. Mind­szenten, Makón lévő diszkont áruházakban a viszonteladók­nak még plusz nyolc százalé­kos vásárlási kedvezményt nyújtanak. Diszkont áruház ki­alakítása van soron Hódmező­vásárhelyen. bizományosi el­adás pedig már most megtalál­ható Földeákon. Dorozsmán és Sándorfalván. - Ezek után talán nem vélet­len. hogy nyereséggel megyünk át az új esztendőbe. Ez dol­gozóinkat olyan formában érinti, hogy félhavi keresetnek meg­felelő jutalmat kapnak. Előzőleg már megtörtént a forgalomnöve­kedéssel arányos jutalék kifi­zetése, az egyenes érdekeltség keretében. Másik lényeges dolog az infláció mértékét meghaladó forgalombővülés. 0 A nyitva tartás változott? - Igen. Ezt igazítottuk a vá­sárlók érdeklődéséhez és kí­vánságaihoz, valamint vasárna­ponként minden városban nyit­va tart egy üzletünk. Sz. R. A DM KFT. ÉS A DMKIK GAZDASÁGI MELLÉKLETE • Makóf Szentes, Csongrád Az ív Rt. stratégiája Az erős konkurencia ellené­re - vagy éppen ezért - megha­tározó Szerepe van a lakossági élelmiszer-ellátásban - Makón, Hódmezővásárhelyen. Szente­sen és Csongrádon - az ív Ke­reskedelmi Rt.-nek. A privati­záció révén tavasszal volt tu­lajdonváltás a cégnél, ez is in­dokolja a kíváncsi kérdést: mennyire váltak be azóta az üzleti és gazdálkodási elképze­lések. Stílszerűen a főutcái nagy ABC áruház tetején, vagyis az emeleti irodában be­szélgetünk erről Szentesen Tó­biás Ernőnével, az Iv Rt. igaz­gatójával. Adott esetben köz­vetlen munkatársai is kiegészí­tik az információját, mint pél­dául Bárányi László szakta­nácsadó, és Szoboszlai Sándor, a nagykereskedelmi raktár ve­zetője. 0 Több nagyszabású kezde­ményezésük volt az idén. Melyiket tartják a legfonto­sabbnak és legeredmé­nyesebbnek? - Felfutott a nagykereske­delmi tevékenységünk, ami ál­tal sikerült megtalálni a legol­csóbb beszerzési forrásokat. Persze önmagában megrende­léseink nagysága is egyfajta garanciát jelent. Konkrétan arról van szó, hogy hat-nyolc­száz cikket engedményes áron - a közvetítő lánc költségei nélkül - juttattunk el vásár­• Casabella: megduplázott árbevétel A Hiltont is berendeznék A legegyszerűbb lakáski­egészítőktől a luxus szobabúto­rokig minden - ez a Casabella. A Szegeden már harmadik éve működő áruház vezetői külö­nös gonddal ügyelnek arra, hogy a választék a lehető leg­szélesebb legyen; a Casabella belső terét igazán változatos fém-, fa- és üvegkompozíciók töltik ki. Idebent legfeljebb az ár lehet olcsó, a minőség olasz. 0 Kínálatával a szegedi piacból mekkora szeletet hasított ki magának a Ca­sabella? - kérdeztük Papp Flórián kereskedelmi igaz­gatót. - A minket megillető részt feltétlenül. És nemcak Szege­den, hanem a régióban. He­lyünk a másik nagy, a Domus mellett van. Ez az igazi kon­kurrencia - a kicsik speciali­zálódtak, például konyhabútr­stúdiók jöttek létre - ami mel­lettünk szól: közvetlenül a gyártótól szerezzük be az árut, nem viszonteladói lánc végéről kínáljuk a portékát. 0 A kérdés az: kinek? - Például törzsvásárlóink­nak. mert már kialakult a stabil vevőkörünk is. Nincs viszont olyan társadalmi réteg, amely­nek ne tudnánk a lakásába illő holmit ajánlani - és természe­tesen ingyen hazaszállítani -, legyen az illető paneltulajdo­nos vagy akár a leggazdagabb vállalkozó. 0 Ha az éves mérlegre te­kint, mekkora összeget Ját a cég árbevételénél? - Ha megengedi, a pontos szám ismertetésétől eltekintek, elárulom viszont, hogy a kér­déses összeg százmilliós nagy­ságrendű. A cég természetesen nyereséges, különben nem vol­na értelme az üzletnek. 0 A pénz mellett milyen si­kereket könyveltek el az idei esztendőben? - Hovatovább rendszeresen megtalálom az Otthon, illetve a Lakáskultúra című folyóira­tokban áruházunk nevét: és az olvasók hirdetnek bennünket: a szakmai figyelmet keltő ott­honkat a mi bútorainkkal ren­dezik be. Nem csekélység, hogy a fővárosi Hotel Fla­menco is üzleti partnereink kö­zött van. Mintaszobát alakítot­tunk ki a Hiltonban. verseny­Fotó: Révész Róbert ben vagyunk a szálloda teljes berendezéséért. Megvettük az Alföldi Tüzép rókusi telepét: a magyar áruk maradnak, de a választékot olasz termékekkel színesítjük. 0 Mit hozhat a következő év? - Remélem még több város­ban lesz jelen a Casabella. Vi­szonteladói hálózatunkat bőví­teni szeretnénk, Győrben, Pé­csett, Nagykanizsán és Debre­cenben már megvetettük a lá­bunkat. A tavalyihoz képest csaknem megdupláztuk árbe­vételünket. Legszívesebben ugyanezt mondanám el a kö­vetkező karácsony előtt is. Ó.J. # A „piro mániás " Papagáj Tűzijáték, üzleti sikerekkel Az alig kétesztendős Papagáj Markét mára egyik sikervállalkozása lett Szegednek. Ha be­lép az ember az elegáns üzletbe, egyből az a gondolata támad: vajon kinek kínálják a nyolc­kilencezer forintos pezsgőt, vagy a hatszáz fo­rintos különleges déligyümölcsöket. - Éppen annyi a vevő, amennyi ennyi áruhoz kell! - állítja a cégtulajdonos. Hajdú László. ­Egy éve, amikor decemberben a legnagyobb ju­goszláv turista roham volt, válaszút elé kerül­tünk. Úgy döntöttünk, hogy nem tucatárukat kí­náló és olcsó népáruház akarunk lenni, hanem a szegediek megbízható kereskedői. A Papagájra éjjel-nappal lehet számítani: mi valóban nonstop nyitva vagyunk, még szentestén is. 0 Egyszóval, nem látszik az üzletmeneten, hogy romlik az életszínvonal? - Másként fogalmaznék. Ebben a városban is létezik már egy olyan réteg, amelyik igényes árukat szeretne vásárolni, megfelelő környezet­ben. Az áraink ugyan első látásra magasnak tűn­nek, de ez szándékosan van így. 0 ? - A bevásárlóturistak körében elteijedt, hogy mi nem vagyunk olcsók. Ezt is akartuk Hosszú távon ugyanis a szegediekért szeretnénk működ­ni, s a jugó roham elmúltával ezt honorálják is törzsvevőink ragaszkodásukkal. Egyébként ná­lunk bárki lehet törzsvevő. 0 Mit kell ezért tennie? - Mindössze annyit, hogy hoz egy fotót, s máris kap mindenből 10 százalék kedvezményt. Ha így nézzük az árainkat, már nem is magasak. Ráadásul délelőttönként - a nagy forgalom szü­netében - a nyugdíjasok 13 százalékkal olcsób­ban vásárolhatnak. Hogy milyen esztendő volt az idei a Papagáj­nak'' Olyan sok minden történt az áruház életé­ben, hogy csak címszavakban futja a felsorolás­ra: megvásárolták a jégpálya mögötti telket, s ahogyan mondják, most már jövőjük is van, nemcsak jelenük. A forgalomra sem lehetett pa­Fotó: Cyenes Kálmán naszuk: évi félmilliárd forintot közelíti, amit a szegediek ebben az áruházban otthagynak. Új raktárépülettel és számítógépes központtal bő­vül most az áruház. - Való igaz, hogy kicsit emel az árainkon a technikai fejlesztés is, de hosszú távon a vevők érdeke, hogy pontosan mérjünk, jól számoljunk és véletlenül se tévedjünk. A számítógépes rendszer viszont tévedhetetlen. Kiderül, az emberek többsége nem okvetle­nül az olcsót keresi. A Papagájba azért jönnek el legtöbben, mert tudják, hogy itt a legtöbb újdon­ságot. „extrát" is megkapják. A különleges saj­toktól a tengeri halakig, az egzotikus gyümöl­csöktől az italkülönlegességekig. - Ez egy autós bevásárlóközpont, s aki ma kocsit tud fenntartani, az már az igényesebbek közül való. Nekünk pedig azt kell kfnálnunk. amit a vevők keresnek. Év vége lévén, itt is a jövő esztendőt terve­zik. Latolgatják, mire számíthatnak 1995-ben. - Ha az idei forgalmat hozzuk, én már elége­dett leszek - mondja Hajdú László, majd hozzá­teszi: - Sajnos látszik, hogy a vállalkozók zse­bében is egyre kevesebb pénz marad, megfon­toltabban vásárol mindenki. A Papagáj viszont a jövőben is igyekszik sze­gedi cég maradni. Többek között azzal, hogy hagyományt teremtenek az újévi tűzijátékukkal. - Miért vállalkoznak ekkora kiadásra? Ne értse félre, nem vagyunk piromániások. Az augusztus 20-i tűzijátékunk óriási siker volt. Szeretnénk olyan ajándékot adni a szegediek­nek. ami ugyan nem kézzelfogható, de néhány percnyi jó érzést, melegséget ad. Most szilvesz­ter éjszakáján fél egykor rendezzük a tűzijátékot a Pepsi-Colával közösen. Aki egészen közelről szeretné látni, jöjjön el a Széchenyi térre, vagy a Kárász utcára. R. G.

Next

/
Thumbnails
Contents