Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-16 / 295. szám
PÉNTEK, 1994. DEC. 16. b Munkanélküliség Elsősegélytől a kezelésig BELÜGYEINK 3 Csongrád megyében 1991. elején még hatezerötszázan nem tudtak elhelyezkedni, rá három évre már ennek négyszerese volt a regisztrált munkanélküliek száma. A 12 százalék körül beállt munkanélküliségi ráta a múlt hónapban 9,7 százalékra mérséklődött. E folyamatokkal párhuzamosan szemlélhető a '91. január 1-én létrejött Csongrád Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége is. Erről dr. Juhász Károly megbízott igazgató évvégi helyzetértékelése során hallhattak a meghívott újságírók. A munkanélküli ellátást igénybe vevők számának csökkenésével több energia jut arra, hogy főként a kezdeti időkben tapasztalt tűzoltómunka helyett szervezett szolgáltatást nyújtsanak. Ezt az elméleti lehetőséget alaposan megtépázza az a tény, hogy a hármashatár jellegből adódóan igen sok a külföldiek fekete munkájával valamint munkavállalásuk engedélyezésével kapcsolatos plusz tennivaló. Idén kétezerhétszáz ilyen kérelmet kellett elbírálniuk. A szolgáltatási színvonal javítását szolgálta, hogy a munkanélküliség kezelésének aktív eszközeivel a helyi viszonyokat jobban ismerő kirendeltségek is gazdálkodhattak. Szegeden folyamatosan működött az Álláskeresők Klubja, Makón, Hódmezővásárhelyen és Csongrádon is tervezik a beindításukat. Vidéken először itt nyílt foglalkozási információs tanácsadó, a pszichológiai tanácsadás is tért hódított, s az ügyfélszolgálat számára nehezen kezelhető esetekben speciális szakemberek léptek be közvetítőként. A munkafeltételeket nagyban javíthatja, hogy Hódmezővásárhelyen és Szentesen jövó év elején a nemrégiben megvásárolt ingatlanok felújítását követően beköltözhetnek a kirendeltségek. A Kisteleki és Szegedi bérelt irodák sorsát ezután kell véglegesíteni. A vállalati kapcsolattartás eddigi másodlagosságán szintén változtatni kell. Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökön belül a közhasznú munkavégzés támogatását és a bértámogatást igényelték tömegesen. Csökkent az érdeklődés a vállalkozóvá válás és a részmunkaidős foglalkoztatás iránt. Napjainkban a regisztrált munkanélküliek száma 20 ezer körüli, melyből ellátásban alig több, mint 10 ezer részesülhet. Jövőre valószínűen csökkeni fog az aktív eszközökre fordítható támogatás, s ennek révén nó a passzív ellátásban részesülők aránya, így a regisztrált munkanélküliek száma 20-25 ezer közötti értéken állapodhat meg, s továbbra is csak fele részesülhet ellátásban. T. Sz. 1. Délről támad a kukoricabogár Hazánkban jelenleg nem található meg a kukorica levélbogár azon fajtája, amely Belgrád környékén fordul elő, egykét év óta károkat okoz. Megfelel azonban a tényeknek az az állítás, hogy a károkozó évente mintegy 30 kilométernyit terjed észak felé. Ezt Biber Károly, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárkömyezetgazdálkodási és Növényvédelmi Főosztályának főtanácsosa állítja. A szakember hozzátette: elvileg nem kizárt a kártevő átterjedése hazánk területére, ám erről semmi bizonyosat nem lehet mondani. Ezen kívül is vannak olyan, néhány környező országban előforduló kártevők, amelyeket a szakértők jó ideje figyelnek, de hazánkban ez ideig még nem jelentkeztek. A kukorica levélbogár e fajtájának előfordulása miatt az ország déli határán megerősítették a figyelő rendszert. • Kirúgták a megyei föuökot Titkosszolgálat: „szakmai baki Katona Béla, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter megvizsgáltatta a Horváth Balázs volt miniszterrel és országgyűlési képviselővel kapcsolatos információgyűjtés körülményeit. A tárca nélküli miniszter kabinetirodájának ezzel kapcsolatos, MTI-nek megküldött közleményéből kitűnik: az eljárás szakmailag kifogásolható részei miatt a hivatal Veszprém megyei kirendeltségvezetőjét felmentették. m Félszáz Kisködmön-díj A Kincskereső - szemben az agresszív szubkultúrával (Folytatás az 1. oldalról.) hogy két és fél év alatt megnégyszereződött az eladott példányok száma. Simái Mihály főszerkesztő az újság történelmi múltjáról, az első, illetve másodszületésről mesélt. Itt megemlftette a lapalapftó Hegedűs András, az egykori felelős kiadó, Kovács László, s néhány szerkesztő, Dobcsányi Ferenc, Madácsy László, Szepesi Attila, Tandi Lajos, valamint Baka István nevét. Simái közölte: a Kincskereső lapstruktúrája a hetvenes évek eleje óta változatlan; mindig arra törekedtek, hogy igényes szépirodalmi olvasmányt adjanak a gyermekek kezébe, s ez a huszadik születésnap után sem lesz másképpen. A Kincskeresőnek ellensúlyt kell képeznie a piacorientált, agresszív szubkultúrával szemben - hangoztatta. A főszerkesztő jövőbeli feladatként a lap stabilizációját jelölte meg. Kispál Antal, a terjesztésért felelős adminisztrációs igazgató az erdélyi és a csallóközi magyarok születésnapi üdvözletét tolmácsolta az egybegyűlteknek. Elmondta továbbá: nem az számft, hányan vásárolják meg a Kincskeresőt, hanem hogy hányan olvassák. Majd dicsérte a terjesztőhálózatban résztvevő pedagóguso• Stefánia Klub Fekete Miklós kiállítása A sajtóház Stefánia klubjában tegnap este megnyílt Fekete Miklós festőművész kiállítása. A kollázsokból összeállított tárlatot Szuromi Pál művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. A kiállítást január 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők. • A Vám- és Pénzügyőrség Csongrád és Békés megyei Parancsnokság értesíti ügyfeleit, hogy 1994. december 15-től megkezdte visszaköltözését a Malom utca Új helyen a vámés pénzügyőrség S írjunk vagy nevessünk? Ezen tűnődtem csütörtökön reggel, miközben hallgattam a Napkelte című tévéműsorban Mészöly Kálmán helyszíni beszámolóját a Mexikóvárosban lezajlott válogatott labdarúgó-mérkőzésről. Bevallom, az 5-1 nem rendített meg, hiszen tartalékos csapatunk jóval az őszi forduló befejezése után, leeresztett állapotban ment át a tengeren túlra, hogy húszezer dollárért szenvedjen. Azon pedig már ékelődni sem érdemes, hogy a meccs alatt elrabolták a válogatott szállodában hagyott pénzét. A szomorú szövetségi kapitány tudósítása szerint tizenhétezer dollártól szabadították meg őket a tolvajok. A magyar focisták tehát ingyen verették meg magukat Mexikóban. Az ottani nyomozók az eltűnt pénz nyomába eredtek, mi pedig töprenghetünk a tanulságokon. Engem például az gondolkoztatott el, hogy a helyszínről tudósító edző mondataiból hol az alany hiányzott, hol az állítmány. Hol többes számban mondta azt, amit egyes számban kellett volna, hol fordítva. Természetesen nem állíthatunk minden alany mellé állUmányt, csakhogy a szabatos magyar forgalmazásnak van egy minimuma, amelytől a nyilvánosság előtt nem volna szabad eltérni. Vajon nincs-e összefüggésben a magyar labdfarúgás katasztrofális helyzetével, hogy legalább fél évtizede nem volt olyan szövetségi kapitánya a sportágnak, aki normálisan tudott volna magyarul. Vagy azért hibádzik a mondatfűzése, mert évtizedeket töltött külföldön, s bizonyos szavak egyszerűen nem jutnak az eszébe. Vagy azért beszél csökevényesen az anyanyelvén, mert eleve másik országban nőtt fel. fagy éppenséggel végig itthon élt, de a mondatait képtelen pontosan elkezdeni-befejezni Nem a legendás Puskást, a szakemberként elismert Jeneit és az amúgy rokonszenves Mészölyt akarom bántani, mindazonáltal a szövetségi kapitánynak számítania kell arra, hogy a nyilvánossággal gyakrabban lesz dolga, mint a többi edzőnek. Nem hiszem, persze, hogy egy három diplomás kapitány ki tudná húzni a magyar foci szekerét a kátyúból, de talán jó volna legközelebb olyan záradékot beépíteni a mindenkori szövetségi kapitány munkaköri leírásába, hogy az alanyt kötelező egyeztetni az állitmánnyal. m / 9. szám alól a Jókai utca 7-9. szám alá. (Nagyáruház - paszszázs) A költözködés ideje alatt az ügyfelek türelmét és megértését kérik. Ipari-mezőgazdasági és melléképületekhez •J&I^^MyA^B csabai - holland - Varia II. o. alapcserepek mázas kivitelben. *CMMMII N • II MOST CSAK 19,90 F,/DB • ÉFOUHUDUL BAU 8 raklap felett díjtalan házhoz szállítással. - Ha Ón szállít extra kedvezmény. Modul Bau Kft. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/491-022,474-481 kat, akikben nagyon jó szövetségesre talált. Christian Theodose ügyvezető igazgató rövid beszédében dicsérte Kispál Antal munkáját, majd megjegyezte: a jövőbeni cél nem lehet más, mint a példányszám további növelése. Az ünnepségen bemutatták a „Nevetni arany" cfmű antológiát, amely a húsz év válogatott humoros írásait tartalmazza. Simái Mihály az ünnepség végén a „Hogyan használom fel a Kincskeresőt?" elnevezésű országos pedagóguspályázat díjnyerteseit jutalmazta. Ezek a következők: I. Gajdó András (Előszállás) és Tóth Lajosné (Balatonkenese), II. Rádi Dezsőné (Kiskunfélegyháza) és Németh Ervin (Pápa), DL Baj tai Mária (Kecskemét), valamint Szántó Julianna (Szeged). A díjnyertes pályázók mellett több mint ötvenen kapták meg a Kisködmön-díjat, köztük a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. igazgatói, a Kincskeresőt támogató alapítványok vezető emberei, pedagógusok, írók, költők, valamint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium prominens személyiségei, így Fodor Gábor kultuszminiszter is. Sz. C. Sz. • Nemrégiben Vásárhelyen, a Fidesz és az MDF helyi szervezeteinek vendégeként talk-show keretében találkozott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a város polgáraival. Az est alkalmat nyújtott egyúttal az új megyei elnök, dr. Szűcs Gábor bemutatkozására is. • Miért volt szükség megítélése szerint a tisztújításra? - kérdeztük. - Ennek elsősorban prózai okai voltak; az eddigi elnök munkája miatt Budapestre költözött. Ezért a megyei választmányban résztvevők úgy érezték, hogy ebben az esetben, a választási kampány összefogására, lebonyolítására egész emberre van szükség - mondta. - Ugyanakkor úgy érzem: van egy olyan folyamat is a Fidesz-en belül főként a megyében -, hogy rendkívül sok új csoport alakul. Legutóbb például Székkutason és Kisteleken jött létre egy-egy szervezet. Ezekben főként új és lelkes tagok tevékenykednek, akik helyet követelnek maguknak bizonyos pozíciókban. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy én 1992-ben léptem be a Fideszbe, ezért nem számítok alapiKÉRDÉS A Fidesz új megyei elnökéhez ff ff Új motoros vagyok tó tagnak. Nálunk úgy mondják: új motoros vagyok. Megválasztásommal éppen ezért úgy érzem: eddigi munkámat, illetve a vásárhelyi csoport munkáját értékelték. • Az „örök" ellenzéki párt, a Fidesz szemszögéből hogyan ítéli meg a mostani önkormányzati választásokai? - Úgy látom, azzal, hogy a Fidesz helyi csoportjai szabad kezet kaptak az önkormányzati választásokon való koalíciókötésre, nagyon érdekes folyamat indult el. Ez egy évek óta húzódó vitának lehet majd a megoldása az 1995ös áprilisi kongresszuson. Ugyanis az, hogy ki kivel köt szövetséget, ki melyik oldalra áll; akár az MSZP-SZDSZ, akár a konzervatív pártok felé keresi szövetségeseit, ez komoly következtetéseket enged majd arra, milyen lesz a Fidesz 1995 áprilisa után, a tisztújító kongresszus idején. Ez a Fidesz jövőképe szempontjából fontos: meghatározza a jövőbeni stratégiát, és egyúttal azt, hogy milyen álláspontot képviselnek az önkormányzatokban is. Úgy érzem, hogy nagyon nehéz helyzetbe hoztak bennünket az önkormányzati törvény megváltoztatásával. Ez ugyanis azt jelentette, hogy amennyiben be szeretnénk jutni, és valóban politikai tényezővé válni az önkormányzatokban, kénytelenek vagyunk koalíciókötéssel kellő súlyt szerezni. Mindennek vásárhelyi vetületeként: örülök, hogy sikerült egy harmadik pólust teremteni a politikában a Polgári Szövetség, illetve az MSZP-SZDSZkettős között. Dr. Szűcs Gábor • Hogyan lát munkához, mit szeretne leginkább megvalósítani? - Annak örülnék a legjobban, ha teszem azt 95-97ben úgy tudnánk nekilátni a '98-as választási kampánynak, hogy a Csongrád megyei csoportok létszáma megkétszereződne-háromszorozódna, másrészt a csoportok száma is úgy nőne, mint az utóbbi időben. Ehhez meg kell találni azokat az embereket, főként a kistelepüléseken, az értelmiség köréből, akik befolyásolni és szervezni tudják ezt. Másik feladatom, hogy az országos szervezetben minél több bizottságban és pozícióban, minél jobban képviseljük a megye érdekeit. Joó Erzsébet