Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-15 / 294. szám

24 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. DEC. 15. Nagyteremnyi IBM • A szegedi Bartók Béla Mű­velődési ház nagytermét teg­nap IBM számítógépekkel népesítették be. Szó sincs ar­ról, hogy egy új hivatal költö­zött ide, vagy netán a ház el­maradt adminisztrációját kí­vánták volna kétnapos, évvégi hajrával eltüntetni. A SZÜV Tisza Kft. által rendezett „IBM Trade Show '94" igényelte a tágas hely­Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak jelentős közlekedési ak­cióra a járművezetők ­Szeged: 5 és 7, valamint 15 és 23; Kistelek: 9 és 14; Hódmezővásárhely: 6 és 22 óra között. A rend­őrség a változtatás jogát fenntartja! m Alföldi Napló A Dolfini Cirkusz társulatán keresztül mutatja be az Alföldi Napló mai (TV2 18.13) filmje, hogy a mai társadalomban milyen szférában foglalnak helyet a vándorművészek? HoJ gyan látják saját helyzetüket, a közönség mennyire értékeli az <5 művészetüket? A néző be­pillantást nyer mindennapi életükbe a sátorveréstől a sá-* torbontásig. • Mit ér az emberf ha vidéki...? Szügyi György, az Eurome­nedzser Iskolaközpont igaz­gatója és tulajdonosa megho­nosította Szegeden a felnőtt­képzés egyik válfaját, amelyet gyakran amerikai módszerként emlegetnek. A TVl-en ma 14.55-kor kezdődő Mit ér az ember, ha vidéki...? elmü mű­sorban Szügyi György felfogá­sáról, az ügynökvilágról, az amerikai - nálunk változat­lanul idegen - technikákról lesz szó. • Hollandia virágai A szokatlanul enyhe tél miatt Hollandiában bimbódz­nak a nárciszok és a tulipánok, a fák pedig lassanként kirü­gyeznek. Európa több orszá­gában is az idei volt az eddigi legmelegebb november: Ho­llandiában például a havi átlaghőmérséklet négy Celsius­fokkal volt magasabb az elmúlt években ilyenkor mért adatok­nál. A meleg őszt pedig igen­csak enyhe tél követi majd ­állítják a holland meteoroló­gusok, akik szerint az idén se számíthatunk fehér karácsony­QQQQOQGS BIZTONSÁGTECHNIKA! CÉG , 6726 Szeged, Szem-Györgyi A. u. 31. Telefon: 430-511.431-511 BETÖRÉSJELZŐ RENDSZEREK ' (24 <5pis, diszpécserszolgálat) 1 VIDEORENDSZEREK Nyitvatartási munkanapokon9—16-ig ' színt, hisz az otthoni és irodai gépek, az egyszerűtől a pro­fesszionálisig igen sok vál­tozatot jelentenek. A technika felsorakoztatásán túl a felhasz­nálók és érdeklődők számára ma 10-től 16 óráig az UniSoft­ware Rendszer-ház szakem­berei az UnifAce rendszer alkalmazási lehetőségéből adnak ízelítőt. (Fotó: Nagy László) • Drága Buddha Kínában állami támoga­tással 2,8 méter magas Buddha-szobrot készítenek jövőre 160 kilogramm arany, 10 kilogramm platina, 60 kilogramm ezüst, számos gyémánt, rubin és igazgyöngy felhasználásával - jelentette be szerdán a kínai Buddhista Szö­vetség. Két sencseni éksze­részen vállalat kapott megbí­zást a szobor elkészítésére. • Jubileumi koncert Vasárnap a tarjánvárosi templomban a 17 órás mise után jubileumi koncertet ad az immáron 8 éves Veritas együt­tes j >Jgy tegezésektől hemzsegő délután L—l azt mondta a Hang neki, hogy ta­láljad meg önmagadat. Bezárta az ajtót, és egyből arra gondolt, ezen aztán tör­hetem a fejem. Miért találjam meg, kér­dezte. Talán elbújtam valahová? Miféle játék ez? Vagy hová lehettem, hogy ekkora keresésbe fogjak? Ipi-apacs, ha bújtam, ha nem, megyek. És honnan tud­nám vajon, hogy amit találok, ha talá­lok, akkor az valóban én lennék, nem pedig a kisördög, ami mindennek képé­ben megjelen, így néha az enyémben is. Kávét és teát főzött, aztán könyvekbe lapozott, a könyvekből nem áradt nyom­daszag. Nem, nem, nem. gondolta. Foly­ton a keresés, a keresés, miközben föl­forgatok mindent, egyre nagyobb a rumli, a kiláthatatlanság. Túl nagy ez a feladat. Miért biztat engem ilyen képte­lenségre? Nem hiszem, hogy a többiek is ezzel lennének elfoglalva. Nekik miért nem szól a Hang, mindig csak nekem du­ruzsol? De lehet, hogy másnak is, csak más hallgat róla, vagy nem veszi ko­molyan. Dumálj csak. Hang, mondják, mit törődöm én veled, azt hiszed, meg­hibbantam, hogy bemenjek a te utcádba? A te zsákutcádba? Hát hol a határ, ami­kor még érdemes rád hallgatnom? Mert sokmindent összezagyválsz nekem, az egyszer biztos, ha nem szent. Hát nézd meg, Hang, gondolta, itt ülök a szobám­ban a legteljesebb nyugtalanság köze­pette, és a te ellágyttó felszólításodon tö­röm á fejem. Nem szabadna ezt tenned velem. Mert ha jól belegondolsz, azért elég sokat hallgattam már rád, figyel­telek és követtelek is. Nem adnál egy kis könnyítést? Vagy valami közbülső esetet, hogy előbb mit találjak meg, és csak utána jöhetnék én, gondolta. A Hang hallgatott, a Hang meg se szólalt, mintha bizony hangdugulása lenne, mintha annyit beszélt volna idáig, hogy azt mondta magában, na jó, ez lesz az utolsó, nem terelgetlek tovább, itt befejezem, csináld tovább egyedül, ha van merszed, én nem szólok többé. Napok napra teltek el, néha esett odakinn, néha felragyogott az összes szín, így, gyorsan, színről színre. Egyik délben a konyhában, az abla­kon át a szokásos kilátás, vagy amit an­nak nevezett. A szél közepesen fújt, az ablakréseken is alig hallhatóan szivár­gott a levegő. A Hang egyre távolodott benne, és ő ezt egyre nagyobb és csende­sebb nyugalommal nyugtázta. A szél néha felduzzadt, mind nagyobb roha­mokkal bólogatta a fákat. Aztán lejjebb is, a bokrokat. A bokrokat is széthajtotta, kinyíltak és visszaborultak. Látta. Azt látta, hogy a szélrohamtól földre hajló bokor mögött az egyik ház falán fel-fel­túnik egy vakablak. És miért, miért nem, ezt mondta, minden gondolkodás nélkül megszólalt: én jobban, én sokkal jobban vakabblak. • Helyiadó­kiegészítés! A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a vállalko­zók kommunális adóját és a helyi iparűzési adóelőleget a várható, éves fizetendő adó 90 százalékának megfelelő ösz­szegre december 20-ig ki kell egészíteni. A befizetések átuta­lással vagy befizetési csekken teljesíthetők ugyanarra a szám­laszámra, ahová a helyi adót fizetik. Felvilágosítással kész­séggel állnak rendelkezésre a polgármesteri hivatal adóosztá­lyán (Szeged, Széchenyi tér 9. II. em.). December 26-án tárgyalják a szabadkai bíróságon annak a két férfinak az esetét, akik még az év elején támadtak rá a város központjában a Re­naissance nevű bár előtt Magda Marinko egyik bűntár­sára, hogy visszaszerezzék tőle kölcsönadott pénzüket. A Sípálya nudistáknak Ausztriában öt kilomé­ter hosszú sípályát adtak át a nudistáknak. A pálya 1750 méter magasságban fekszik, Obertraun falu mellett, Bécstől 200 ki­lométerre északnyugatra. Húsz évvel ezelőtt a Dachstein hegység körze­tében két éven át műkö­dött már egy nudisták részére nyitott sípálya. Két év alatt azonban elfogytak a látogatók. Utat építettek ugyanis, amely a pályához vezetett, s ez lehetővé tette felöltözött síelőknek is a nudista pálya látogatását. Johann Schilcher most olyan völgyet választott, amely olyan nehezen meg­közelíthető, hogy megóvja a nudistákat a felöltözött síelők kíváncsi pillantá­saitól. A két legutóbbi tava­szon a pálya tulajdonosa több nudista ismerőse se­gítségével kipróbálta a pályát, s maga is rendsze­resen síelt Adám-kosz­tümben. „A síelők lelkesek voltak. Pünkösd körül a hőmérséklet már megfe­lelően magas ahhoz, hogy ruha nélkül lehessen síelni". Schilcher mindenesetre beismerte: „Ha a sielők nem eléggé óvatosak, egy esés a hóban igen kelle­metlen lehet". Szváziföldi szexshopalkony A munka gyógyítja a migrént? Jó hír a munkáltatóknak: a munka valószínűleg a legjobb gyógyszer az erős fejfájás ellen. Ez áll a Lancet című brit orvosi hetilapban. Joseph Blau, a londoni neurológiai kórház orvosa 50 orvoskollégáját kérdezte meg, köztük 47 háziorvost, két sebészt és egy röntgenorvost. Az 50 orvos - 26-tól 72 évesig - elmondta gyakori fejfájásának jellemzőit és azt a kezelést, amelyet alkal­maz. Közülük 36-an átlagosan csak 40 napra vettek ki betegsza­badságot a munkában töltött évek alatt. Tizennégy megkérdezett soha nem maradt távol a munkától. Blau elmondta: számos kollégája kijelentette, hogy munka közben múlt el migrénje. Szerintük a szellem foglalkoztatása nagy szerepet játszik a fejfájás leküzdésében. Bűntárs, mint kárvallott Magda ügyében letartóztatott Jovan Serdanovics azért je­lentette fel őket, mert nem ép­pen „barátságosan" léptek fel vele szemben a pénzüket kö­vetelők. A tárgyalást a vád­lottak kérésére egyszer már ­november közepén - elna­polták. 1 Egy fecske nem csinál nyarat, de egy szexbolt meleg helyzetet teremthet. Szváziföl­dön legalábbis ez történt, ám csak rövid időre. Az afrikai ország első szexboltját a minap bezáratta a kormány, mert az üzlet túl hosszú sorokat von­zott, ami miatt kivívta a kon­zervatív törvényhozók figyel­mét és felháborodását. Mindössze három hétig büszkélkedhetett Szváziföld szexshoppal, s e héten már A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18ír4ko/NtalM,9MU/-oi —• (a DANUBIUS hullámhosszán! k^B Hirdetésfelvétel: Szeged, Párizsi krt. 32. Tel.: 325-930,323-811 Tel/Fax: 491-119 | • Ritkább járatok A Szegedi Közlekedési Társaság tájékoztatása szerint december 21-től járataik rit­kábban közlekednek. Lényeges változás, hogy december 24-én az összes járat kb. 16 óráig, míg december 31-én kb. 18 óráig közlekedik. A teljes ün­nepi menetrend egyébként a jegypénztáraknál, belvárosi üzletekben, pályaudvarokon, utazási irodákban díjmentesen, szórólap formájában kapható december 17-től. • A Két Lotti (33-ből 3-at) 50. játékhetén nem volt 3+3-as szelvény, így az erre jutó nye­reményösszeg már 41 millió 943 ezer 957 forintra halmo­zódott. A 3 találatosok nyere­ménye 17 ezer 87 forint, a ket­tesek 266 forintot émek. (Két hármas találatot Szegeden vál­tott szelvényen értek el!) A nyerőszámok: 7, 45, 47 és 24, 42, 56. A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át és fizetnek nyereményt a megyei postahivatalokban, ta­karékszövetkezetekben, IBUSZ és Express irodákban. Sorsolás keddenként 10.40-kor a Danubius Rádióban. A nye­retlen szelvényekkel is nyer­hetnek minden héten 100 ezer forintot! (x) 50 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! ismét „visszasüllyedt" az ilyen üzleteket nélkülöző többi af­rikai ország szintjére. A bezá­ratást dörgedelmektől zengze­tes parlamenti felszólalások nyomán határozta el a kor­mány, az egyik honatya szerint Szváziföld egy emberként zúdult fel a „sokkoló" hatású bolt ellen. Ehhez képest ezrek fordul­tak meg csendes sorbanállás után a mbabanei üzletben, s szinte kizárólag szváziföldiek. • Miniszteri kitüntetés A népjóléti miniszter díszoklevelét vette át tegnap, szerdán Budapesten a minisz­tériumban Szauer Jánosné, a szegedi kórház vezető anesz­teziológus asszisztense. A kór­ház intenzív és anesztezi­oiógiai osztályának vezető asszisztense a magas szakmai elismerést nyugdíjbavonulása alkalmából, 36 éven át végzett lelkiismeretes és odaadó mun­kájáért kapta meg. Kegyelem a gyilkos delfinnek Megkegyelmeztek annak a delfinnek, amely a múlt héten megölt egy úszót és másik nyolcat megsebesített a Sao Paulo közelében lévő Cara­guatatuba városkában. Tiao, egy három méter hosszú, 250 kilogrammos palackorrú delfin a múlt héten két úszót támadott meg, egyikük belehalt belső vérzéseibe. A hét végén pedig másik hét fürdőzőre támadt, közülük egy súlyos sérüléseket szenvedett. Szemtanúk szerint azonban a fürdőzők felinge­relték. Az argentínai idegen­forgalmi paradicsom üzlet­emberei korábban azt kérték, hogy „távolítsák el" a véreng­ző delfint, hiszen az veszélyes a turistákra. Ezt tagadta meg a polgármester. Helyi környezetvédelmi szakemberek elmondták, hogy a hím delfin feltehetően magá­tól el fog menni, hiszen fajtá­jára az jellemző, hogy akár hó­napokat is eltölt magányosan egy-egy partszakasz közelé­ben, ahol bőségesen talál halat, majd „tovaúszik". VÁRHATÓ IDÖIÁRÁS s AUTOSZALON, SZEGED, OLAJBÁNYÁSZ TÉR 1. Tel./fax: 480-980, 480-562 tamoqatasaval! Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig kevés napsütés mellett jobbára erősen felhős, szeles időre számíthatunk, ismétlődő esővel, havasesővel, hózá­porral. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul. RENDEUE MEG LAPUNKAT TELEFONON: tfOSD S]

Next

/
Thumbnails
Contents